Népszava, 1925. május (53. évfolyam, 98–122. sz.)
1925-05-01 / 98. szám
Lilia évfolyam, 98. sz. Budapest, 1925 atárils 1, péntek Ára: 5Q©0 korona. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA". Negyedévre . 120.000 K - külföldre . 241.OOO K Egy hóra . . 40.000 K - külföldre - 80.000 K Ausztriában egy hóra . 1 . . . 50.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI UTCA 4. 67. Telefonszám .... József 3—29 és József 3—30 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP EGYES SZÁMAItAMagyarországon 2000, vasárnap 2309 corona, Ausztriában 2000, vasárnap 2500 osztrák korona, Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 1 franc KIAPflo.IVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. Telefon&am. : J. 3-31 és J.3-32. Vidék: J. 70-29 Prájus elsején. Hollandiában utazom és úgy látom, hogy a németországi zsarnokságot a teljes meztelenségében látják. Itt, a külföldön a szégyenérzet fog el bennünket. A legalacsonyabb rangú hollandi inkább állampolgár, mint a legelőkelőbb német. Ön mosolyogva mondja: Mit nyerünk ezzel? A szégyenből nem csinálhatunk forradalmat. Én a következőket felelem: A szégyen már maga a forradalom. A szégyen a visszatartott haragnak megnyilvánulása. És ha egy egész nemzet valóban szégyelné magát, olyan oroszlánhoz lenne hasonló, amely ugrásra készül. — (Marx egyik leveléből, 1843 március havában.) Szégyeljük-e már magunkat? Körülöttünk az egész világon a dolgozó munkások milliói készülnek a legnagyobb munkásünnepnek, a május elsejének megünneplésére. Mire e sorok olvasóink elé kerülnek, a világnak majdnem minden államában pirosló arccal és piros zászlókkal vonulnak föl a munkások nagy tömegei, hogy tüntessenek a munkásság legelemibb követelései mellett, a munkások jogaiért, a rövidebb munkaidőért, a munkások védelmére szolgáló törvények megalkotásáért és mindenek fölött a világbékéért. A magyar munkásság azonban a szégyenérzet büszke némaságával, az elfojtott harag minden keserűségével csak a munkaszünettel tudja megülni a május elsejét, mert ebben az országban nem tűrnek szabad embereket és még a piros virágot is megrendszabályozzák. Valóban kevés állama, van a világnak, ahol olyan nagy volna a rend, mint szeretett hazánkban. A hivatalosan előírt és a kormánytól megszabott vágányokon munkkanás és ellentmondás nélkül kell haladnunk, mert a kormány nyíltan hirdeti, hogy ez a nép éretlen a szabadságra, hogy a fegyverek brutális erejével kell letörni az élet minden szabad megnyilvánulását. Ebben az országban nem kellenek az olyan „álmodozók", akik azt képzelik, hogy a kapitalista világrendnek esztelen igazságtalansága nem isteni rendelés. Itt a zsarnokság és az elnyomatás Eldorádóját akarják megalkotni egy maroknyi kisebbség boldog és zavartalan mintaállamát. Ennek az érdekében gyűrnek le konok következetességgel minden olyan megmozdulást, amely a szegényebb néposztályok életérdekeinek védelmére történik, ezért szabja meg az egyesülés és gyülekezés jogát a szolgabírók önkénye, ezért gyártja a nemzetgyűlés azokat a törvényeket, amelyek fegyházzal sújtják mindazokat, akik szóval vagy írásban a szabadságot követelik. Legyetek jó keresztények és legyetek jó állampolgárok. Ez a hivatalos Magyarország kitűnő tanítása. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy türelmesen, alázatosan kell elviselni mindazt, amit a hivatalos kormányzat megszab. Elégedjünk meg azzal, hogy néhány ezer ember fényűző jólétben, baj és gond nélkül élhet, hogy a jogok összeségét azok élvezik, akik a javakat is magukhoz ragadták és higgjünk, reméljünk a túlvilági élet boldogságában. Aki nem bírja ki a munkanélküliség nyomorúságát, aki nem bírja néma tétlenséggel szemlélni hozzátartozóinak pusztulását, az utazzék el más országba, vagy keresse már most föl azt a túlvilágot, amelyben nincsenek csendőrök, akik a szégyenérzet és a harag kitöréseit, vagy a szabadságra való vágyakozást fegyveres erővel elnyomják. * Az elmúlt korszakok nagy álmodozói azt hirdették, hogy majdan egy jobb korban ha lehetővé válik, hogy a nehezebb munkát gépek végezzék el, a szabadságnak, a jólétnek és a boldogságnak paradicsomi állapotába kerülünk. A fejlődés kiszedi a rabszolgatartó kezéből a korbácsot és nem kell az embert igavonó barommá sülyeszteni. A gép, amely az emberi erőt pótolja, fölszabadítja a rabszolgát, kivezeti a jobbágyot abból a lealázó és függő helyzetből, ahová emberi erőszak sülyesztette. A gép dolgozik majd az emberek helyett és ez a nagy átalakulás a javak olyan tömegét bocsátja az emberek rendelkezésére, hogy megszűnik minden nyomor és minden szolgaság". És jött a gép! Nagy, ormótlan szörnyetegek ezer és millió ember munkáját végezték el. A fejlődés menete valóban fölöslegessé tette a rabszolgát és fölszabadította a jobbágyot, de megteremtette a gépek mellett a bérmunkások tömegét és a bérrabszolgaságot. Nem az utópisták megálmodott boldog állama következett, hanem a tőkés termelőmód, amely különösen kezdetben a rabszolgánál és a jobbágynál is nagyobb szenvedésekre kárhoztatta az úgynevezett szabad munkást. A nők és gyermekek tízezrei pusztultak el a kapitalista, gazdálkodás megindulásának első idejében. Minden rémregénynél szörnyűbb azoknak a tanúvallomásoknak olvasása, amelyet az angol parlamentből kiküldött vizsgálóbizottságnak jelentésében olvasunk. Öt-hat éves gyermekek napi 16—18 órát dolgoztak, mialatt a felnőtt munkások munka nélkül, rettentő nyomorúságban ettek. A sok közül csak egyet említünk föl. G. Apsden a következőket vallja: „Hétéves gyermekemet a hátamon vittem el és hoztam haza a munkából. Tizenhat órát dolgozott naponta!... Gyakran letérdeltem, hogy etessem, amikor a gépnél állt, mert tilos volt a gépet elhagynia vagy azt megállítania." És fölhangzik a takácsok dala: „Statáriumnál is rosszabb vértörvényszék van nálunk!" A Dreissigerek minden államban a farkas éhségével vetik magukat az akkor még védtelen munkásokra és a profit kedvéért annak ellenére, hogy emberpusztító működésük eredményei egyre jobban megnyilvánulnak, készek egész nemzedékeket kiirtani. De lassanként a gépek robotosai is eszmélni kezdenek. A kapitalista kizsákmányolással együtt, mint annak gyermeke, megszületik a modern öntudatos bérmunkás, aki nem szemléli tétlenül a vele szemben álló ellenséges erők pusztításait, hanem fölkészül az elszánt küzdelemre. Megindul a munkások szervezkedése. Kezdetben lassú, nehézkes a munka, de egyre több államban és egyre többen hangoztatják, hogy meg kell szüntetni az emberpusztító kapitalista osztályuralmat, hogy nem szabad a termelőeszközöket egy fris, maroknyi csoport kezében hagyni, hanem az egész emberiség jólétének emelésére kell azokat fölhasználni. Megalakul a munkás Internacionálé, amely egységes harcra szólítja föl az egész világ munkásait. Azt hirdeti, hogy a tőke hatalmával szembe kell állítani a munkás erejét. Mivel a kizsákmányolás nemzetközi, a védekezésnek is nemzetközinek kell lenni. Az Internacionálé tanításainak nyomán egyre többen eszmélnek annak tudatára, hogy csakis az osztályharc segítségével lehet a tőkések hatalmát megtörni. Elfakulnak azok a jelszavak, amelyekkel a munkásokat eddig egymás ellen tudták uszítani és ezzel a tőkések szolgálatába állítani. Megszűnik a fajok, a nemzetek és a vallások egymás ellen való fölsorakoztatása. A kizsákmányolók egyenlően nyomnak el minden népet, minden vallásfelekezetet, tehát testvéri szövetségben, együttes erővel kell harcolni ellenük. A Bastille elfoglalásának százéves évfordulóján, 1889-ben, az Internacionálé teremti meg a május elsejének ünnepét, 1890-ben már a világ minden államában seregszemlére gyűl a munkásosztály. Munkaszünettel tüntet jogai mellett és fölállítja a tőkével szemben a munkások követeléseit. A szocializmus gyors ütemben terjed. Egyre nagyobb, hatalmasabb lesz a május elseje és ezzel együtt egyre nagyobb lesz a munkások befolyása az állami életre. Alig néhány évtized küzdelmei után megvalósul, ami 1889-ben még elérhetetlennek látszott, a nyolcórai munkaidő és jórészben teljesültek azok a követelések is, amelyeket a szervezett munkások a munkásvédelem terén támasztottak. Minden újabb vívmány azt jelentette, hogy a szocializmus közeledik végső céljai felé, hogy véres forradalom nélkül állíthatja a kapitalista világrend helyébe a termelésnek olyan rendszerét, amelyben minden dolgozó gond nélkül, jólétben élhet. És ekkor jött a világháború! Az emberiségnek ez a legborzasztóbb eltévelyedése, öt teljes esztendeig mészárolták egymást az emberek, öt teljes esztendeig szünetelt a termelőmunka és mindenki csak az emberirtás nagy eszközeit gyártotta. A világháború után szükségszerűen bekövetkezett forradalmak és a legyőzött országok gazdasági összeomlása teljessé tették azt a pusztulást, amely egész Európát végromlással fenyegeti. És mi itt állunk tíz éves szenvedés és nyomorúság után, a szégyen és a harag tehetetlen érzetével. Csak munkaszünettel tudjuk megünnepelni a május elsejét és ezt is csak azért, mert nem lehet minden munkás elé fegyveres katonát állítani, hogy munkára kényszerítsék. Az ellenforradalomtól letiporva és megalázva, gyűlésekkel és tüntető fölvonulásokkal nem ünnepelhetünk, május elsején, de semmiféle csendőri hatalommal nem tudják kiirtani szívünkből, hogy ott vagyunk, hogy együtt érzünk mindazokkal, akik más, szabadabb országokban május elsején nyíltan kifejezhetik kívánságaikat. Sokan vagyunk és egyre többen leszünk", akik szégyenüik magunkat a magyar állapotok miatt. De még mindig nem vagyunk elegen! A munkások világünnepén csöndes, de buzgó agitációval dolgozzunk táborunk megerősítésén. A reakció hiába ujjong, ha azt hiszi, hogy sikerült a restauráció. Balga tévedés! Még mindig forradalmi időket élünk. A magyar munkásság május elsején együtt ünnepel azokkal, akik nyíltan hirdetik a háborút a háború ellen, együtt kiáltja a május elsején fölvonuló munkásmilliókkal: Éljen a világbéke! Le a kapitalista osztályuralommal! A szocializmus győzni fog!