Népszava, 1925. május (53. évfolyam, 98–122. sz.)

1925-05-01 / 98. szám

Lilia évfolyam, 98. sz. Budapest, 1925 atárils 1, péntek Ára: 5Q©0 korona. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA". Negyedévre . 120.000 K - külföldre . 241.OOO K Egy hóra . . 40.000 K - külföldre - 80.000 K Ausztriában egy hóra . 1 . . . 50.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI­ UTCA 4. 67. Telefonszám .... József 3—29 és József 3—30 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP EGYES SZÁM­AItA­Magyarországon 2000, vasárnap 2309 c­orona, Ausztriában 2000, vasárnap 2500 osztrák korona, Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 1 franc KIAPflo.IVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. Telefon&am. : J. 3-31 és J.3-32. Vidék: J. 70-29 Prájus elsején. Hollandiában utazom és úgy lá­tom, hogy a németországi zsarnok­ságot a teljes meztelenségében látják. Itt, a külföldön a szégyen­érzet fog el bennünket. A legala­csonyabb rangú hollandi inkább állampolgár, mint a legelőkelőbb német. Ön mosolyogva mondja: Mit nyerünk ezzel? A szégyenből nem csinálhatunk forradalmat. Én a következőket felelem: A szégyen már maga a forradalom. A szégyen a visszatartott haragnak megnyil­vánulása. És ha egy egész nemzet valóban szégyelné magát, olyan oroszlánhoz lenne hasonló, amely ugrásra készül. — (Marx egyik le­veléből, 1843 március havában.) Szégyeljük-e már magunkat? Körülöttünk az egész világon a dolgozó munkások milliói készülnek a legnagyobb munkás­ünnepnek, a május elsejének megünneplé­sére. Mire e sorok olvasóink elé kerülnek, a világnak majdnem minden államában pirosló arccal és piros zászlókkal vonulnak föl a munkások nagy tömegei, hogy­ tüntes­senek a munkásság legelemibb követelései mellett, a munkások jogaiért, a rövidebb munkaidőért, a munkások védelmére szol­gáló törvények megalkotásáért és mindenek fölött a világbékéért. A magyar munkásság azonban a szégyen­érzet büszke némaságával, az elfojtott harag minden keserűségével csak a munkaszünet­tel tudja megülni a május elsejét, mert ebben az országban nem tűrnek szabad embereket és még a piros virágot is meg­rendszabályozzák. Valóban kevés állama, van a világnak, ahol olyan nagy volna a rend, mint szeretett hazánkban. A hivatalo­san előírt és a kormánytól megszabott vágányokon munkkanás és ellentmondás nél­kül kell haladnunk, mert a kormány nyíl­tan hirdeti, hogy ez a nép éretlen a szabad­ságra, hogy a fegyverek brutális erejével kell letörni az élet minden szabad meg­nyilvánulását. Ebben az országban nem kellenek az olyan „álmodozók", akik azt képzelik, hogy a kapi­talista világrendnek esztelen igazságtalan­sága nem isteni rendelés. Itt a zsarnokság és az elnyomatás Eldorádóját akarják meg­alkotni egy maroknyi kisebbség boldog és zavartalan mintaállamát. Ennek az érde­kében gyűrnek le konok következetességgel minden olyan megmozdulást, amely a szegé­nyebb néposztályok életérdekeinek védel­mére történik, ezért szabja meg az egyesülés és gyülekezés jogát a szolgabírók önkénye, ezért gyártja a nemzetgyűlés azokat a törvé­nyeket, amelyek fegyházzal sújtják mind­azokat, akik szóval vagy írásban a szabadsá­got követelik. Legyetek jó keresztények és legyetek jó állampolgárok. Ez a hivatalos Magyarország kitűnő tanítása. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy türelmesen, alázatosan kell el­viselni mindazt, amit a hivatalos kormány­zat megszab. Elégedjünk meg azzal, hogy néhány ezer ember fényűző jólétben, baj és gond nélkül élhet, hogy a jogok összeségét azok élvezik, akik a javakat is magukhoz ragadták és higgjünk, reméljünk a túlvilági élet boldogságában. Aki nem bírja ki a munkanélküliség nyomorúságát, aki nem bírja néma tétlenséggel szemlélni hozzátar­tozóinak pusztulását, az utazzék el más or­szágba, vagy keresse már most föl azt a túl­világot, amelyben nincsenek csendőrök, akik a szégyenérzet és a harag kitöréseit, vagy a szabadságra való vágyakozást fegyveres erő­vel elnyomják. * Az elmúlt korszakok nagy álmodozói azt hirdették, hogy majdan egy jobb korban ha lehetővé válik, hogy a nehezebb munkát gé­pek végezzék el, a szabadságnak, a jólétnek és a boldogságnak paradicsomi állapotába kerülünk. A fejlődés kiszedi a rabszolgatartó kezéből a korbácsot és nem kell az embert igavonó barommá sülyeszteni. A gép, amely az emberi erőt pótolja, fölszabadítja a rab­szolgát, kivezeti a jobbágyot abból a lealázó és függő helyzetből, ahová emberi erőszak sülyesztette. A gép dolgozik majd az embe­rek helyett és ez a nagy átalakulás a javak olyan tömegét bocsátja az emberek rendelke­zésére, hogy megszűnik minden nyomor és minden szolgaság". És jött a gép! Nagy, ormótlan szörnyetegek ezer és millió ember munkáját végezték el. A fejlődés menete valóban fölöslegessé tette a rabszolgát és fölszabadította a jobbágyot, de megteremtette a gépek mellett a bérmun­kások tömegét és a bérrabszolgaságot. Nem az utópisták megálmodott boldog állama következett, hanem a tőkés term­előmód, amely különösen kezdetben a rabszolgánál és a jobbágynál is nagyobb szenvedésekre kárhoztatta az úgynevezett szabad munkást. A nők és gyermekek tízezrei pusztultak el a kapitalista, gazdálkodás megindulásának első idejében. Minden rémregénynél ször­nyűbb azoknak a tanúvallomásoknak olva­sása, amelyet az angol parlamentből kikül­dött vizsgálóbizottságnak jelentésében olva­sunk. Öt-hat éves gyermekek napi 16—18 órát dolgoztak, mialatt a felnőtt munkások munka nélkül, rettentő nyomorúságban et­tek. A sok közül csak egyet említünk föl. G. Apsden a következőket vallja: „Hétéves gyermekemet a hátamon vittem el és hoz­tam haza a munkából. Tizenhat órát dolgo­zott naponta!... Gyakran letérdeltem, hogy etessem, amikor a gépnél állt, mert tilos volt a gépet elhagynia vagy azt megállí­tania." És fölhangzik a takácsok dala: „Statárium­nál is rosszabb vértörvényszék van nálunk!" A Dreissigerek minden államban a farkas éhségével vetik magukat az akkor még véd­telen munkásokra és a profit kedvéért an­nak ellenére, hogy emberpusztító működé­sük eredményei egyre jobban megnyilvánul­nak, készek egész nemzedékeket kiirtani.­­ De lassanként a gépek robotosai is esz­mélni kezdenek. A kapitalista kizsákmá­nyolással együtt, mint annak gyermeke, megszületik a modern öntudatos bérmun­kás, aki nem szemléli tétlenül a vele szem­ben álló ellenséges erők pusztításait, hanem fölkészül az elszánt küzdelemre. Megindul a munkások szervezkedése. Kezdetben lassú, nehézkes a munka, de egyre több államban és egyre többen hangoztatják, hogy meg kell szüntetni az emberpusztító kapitalista osz­tályuralmat, hogy nem szabad a termelő­eszközöket egy fris, maroknyi csoport kezé­ben hagyni, hanem az egész emberiség jó­létének emelésére kell azokat fölhasználni. Megalakul a munkás Internacionálé, amely egységes harcra szólítja föl az egész világ munkásait. Azt hirdeti, hogy a tőke hatal­mával szembe kell állítani a munkás erejét. Mivel a kizsákmányolás nemzetközi, a véde­kezésnek is nemzetközinek kell lenni. Az Internacionálé tanításainak nyomán egyre­­ többen eszmélnek annak tudatára, hogy csakis az osztályharc segítségével lehet a tőkések hatalmát megtörni. Elfakulnak azok a jelszavak, amelyekkel a munkásokat eddig egymás ellen tudták uszítani és ezzel a tőké­sek szolgálatába állítani. Megszűnik a fajok, a nemzetek és a vallások egymás ellen való fölsorakoztatása. A kizsákmányolók egyen­lően nyomnak el minden népet, minden vallásfelekezetet, tehát testvéri szövetség­ben, együttes erővel kell harcolni ellenük. A Bastille elfoglalásának százéves év­fordulóján, 1889-ben, az Internacionálé te­remti meg a május elsejének ünnepét, 1890-ben már a világ minden államában sereg­szemlére gyűl a munkásosztály. Munka­szünettel tüntet jogai mellett és fölállítja a tőkével szemben a munkások követeléseit. A szocializmus gyors ütemben terjed. Egyre nagyobb, hatalmasabb lesz a május elseje és ezzel együtt egyre nagyobb lesz a munká­sok befolyása az állami életre. Alig néhány évtized küzdelmei után megvalósul, ami 1889-ben még elérhetetlennek látszott, a nyolcórai munkaidő és jórészben teljesültek azok a követelések is, amelyeket a szerve­zett munkások a munkásvédelem terén támasztottak. Minden újabb vívmány azt jelentette, hogy a szocializmus közeledik végső céljai felé, hogy véres forradalom nél­kül állíthatja a kapitalista világrend he­lyébe a termelésnek olyan rendszerét, amely­ben minden dolgozó gond nélkül, jólétben élhet.­­ És ekkor jött a világháború! Az emberi­ségnek ez a legborzasztóbb eltévelyedése, öt teljes esztendeig mészárolták egymást az em­berek, öt teljes esztendeig szünetelt a ter­melőmunka és mindenki csak az emberirtás nagy eszközeit gyártotta. A világháború után szükségszerűen bekövetkezett forradalmak és a legyőzött országok gazdasági összeomlása teljessé tették azt a pusztulást, amely egész Európát végromlással fenyegeti. És mi itt állunk tíz éves szenvedés és nyo­morúság után, a szégyen és a harag tehetet­len érzetével. Csak munkaszünettel tudjuk megünnepelni a május elsejét és ezt is csak azért, mert nem lehet minden munkás elé fegyveres katonát állítani, hogy munkára kényszerítsék. Az ellenforradalomtól leti­porva és megalázva, gyűlésekkel és tüntető fölvonulásokkal nem ünnepelhetünk, május elsején, de semmiféle csendőri hatalommal nem tudják kiirtani szívünkből, hogy ott va­gyunk, hogy együtt érzünk mindazokkal, akik más, szabadabb országokban május el­­­sején nyíltan kifejezhetik kívánságaikat. Sokan vagyunk és egyre többen leszünk", akik szégyenüik magunkat a magyar állapo­tok miatt. De még mindig nem vagyunk ele­­­gen! A munkások világünnepén csöndes, de buzgó agitációval dolgozzunk táborunk meg­erősítésén. A reakció hiába ujjong, ha azt hiszi, hogy sikerült a restauráció. Balga té­­­vedés! Még mindig forradalmi időket élünk. A magyar munkásság május elsején együtt ünnepel azokkal, akik nyíltan hirdetik a há­­borút a háború ellen, együtt kiáltja a május elsején fölvonuló munkásmilliókkal: Éljen a világbéke! Le a kapitalista osztályuralommal! A szocializmus győzni fog!

Next