Népszava, 1925. május (53. évfolyam, 98–122. sz.)
1925-05-01 / 98. szám
1925 május 1. pesti hivatalába befutott rideg számokat nézte, hanem kormányjelentésekre hallgatott és ezekből ítélte meg a munkásság gazdasági helyzetét, akkor rosszhiszemű megtévesztés áldozatává lett s mi csak sajnálni tudjuk, hogy a dolgok megítélésében eddig tárgyilagosnak hitt Mr. Smith Amerika közvéleményét hasonló sorsra akarja juttatni. Mert ha csak a számokat nézi, ugyan miből következtethetett volna a munkásosztály nagyon jó helyzetére. Hiszen éppen ő az, aki havi jelentéseiben — hiteles számadatok alapján — hónapról-hónapra nagyobbnak kénytelen föltüntetni a munkanélküliek számát. És ugyancsak saját jelentéseiből ítélhette volna meg önmaga is, hogy amikor a drágaság szintje vagy nem mozdul, vagy ha mozdul, hát fölfelé emelkedik, azalatt a munkásosztály életszínvonala egyre alábbszáll, nagyon is mélyen alábbszáll attól a színvonaltól, amely a nagyon jó jelzővel volna illethető. Nem lett volna haszontalan dolog ezeket a főbiztosi jelentéseket figyelembe venni, mielőtt Smith úr a magyarországi munkásosztály helyzetéről nyilatkozatot tett. Ha pedig a saját jelentéseinek olyan kevés hitelt ad, meg kellett volna kérdeznie a budapesti amerikai konzulátust, hogy napról-napra hány ezer és ezer magyar munkás ostromolja útlevélért, mert menekülni kénytelen a saját nagyon jó helyzete elől. Fölösleges, hogy számokkal bizonyítsuk a főbiztos úr megállapításának az ellenkezőjét. Magyarországon senki sem meri szépíteni vagy tagadni a munkásosztály szörnyű helyzetét. Világos pillanataiban még a kormány sem. Mi tehát éppen annyira érthetetlennek, mint sajnálatosnak tartjuk, hogy a főbiztos úr Háry János fantáziáját is magával vitte amerikai útipadgyászában. És ha van még tárgyilagosság ,és van önérzet, ami ad valamit a szavahihetőségre, úgy Smith főbiztos úr bizonyára alkalmat fog találni arra, hogy fönt jelzett nyilatkozatával ellentétben a valósággal ismertesse meg Amerika közvéleményét. Nyilatkozatának egy másik részében a főbiztos úr azt is mondja, hogy Magyarországon az adók pontosan és készségesen folynak be. Valóságnak ez is éppen olyan, mint a munkásosztály nagyon jó gazdasági helyzete. Igaz, az adók befolynak, de hogy „készségesen" folynának be, az igazán csak vérmes fantáziával állítható. Mindenesetre olyan fantáziával, amelynek a bővérűségén kívül se füle, se szeme nincs, nem hallja a jajongást, a panaszt és nem látja, hogy az adókat már olyan alapokból vonják el az adózók, melyek arra volnának hivatva, hogy a termelést és ne az állami költségvetés szanálását tartsák üzemben. Készségesen elismerjük, hogy a főbiztos úr a valóságos helyzetnek megfelelően nyilatkozott a kormány „döbbenetes közigazgatási kiadásairól", a tisztviselői létszám túltengéséről és a nagy terhet jelentő állami üzemekről, abban azonban megint csak elvetette a sulykot, hogy Magyarország akkor is meg tudna élni, „ha minden importot beszün j . A forrásomról sokat beszélnek mostanság. Egyik oldalról azt halljuk, hogy csak a világforradalom mentheti meg a munkásságot, a másik oldalról meg azt hirdeti a vészkürt, hogy le kell tiporni a munkásságot, le kell tiporni a szociáldemokráciát, amely forradalomba viszi a népeket. Egyik oldalon a forradalom romantikusai tartják pergőtűz alatt a szociáldemokráciát, a másik oldalról a kapitalisták és az ellenforradalom vérebjei tüzelnek veszettül a szociáldemokrata pártra. Ez a helyzet mindenütt a világon, ez a harctéri helyzet Magyarországon is... Sokat beszélnek a forradalomról. Olyan jelszó lett ez a valamikor szépen zengő és az emberiség szívének legmélyéről föltörő kiáltás, amelynek leple alatt még soha annyi gazságot nem követtek el, mint most és mindaz a sok gazság, amely garmadába hordva elérné az Eiffel-torony tetejét: a szociáldemokrata munkásság ellen irányul; a szociáldemokrata munkásság öntudatos küzdelmét akarja elgáncsolni a jobboldali reakció csakúgy mint a baloldali „szélsőség". A jobboldali ellenforradalom a forradalom útját látja a szociáldemokráciában; a baloldali „romantikusok" a forradalom gátját. Az egyik meg akarja ölni, a másik a munkásságot akarja elhódítani, hogy kalandok és véres összeomlások sikamlós útján vigye lázálmai felé... A szociáldemokrácia két tűz között halad a maga jól kiszámított és a tudomány vashengerével keményre taposott útján és nem téríti le erről az útról sem az üldözés, sem a rágalom, sem a kapitalizmus törvénykönyvei és az ellenforradalom gyilokjai, sem a rálicitáló bolsevizmus és a tömegek sok szenvedélyeire spekuláló kalandorpolitika. A szociáldemokrata pártok mindenütt a világon sziklaszilárdan állanak a marxizmus talapzatán és követik azt a politikát, amely a tömegek legkevesebb áldozatával elérhető legnagyobb eredményeket akarja. Nem hirdet forradalmat a szociáldemokrata párt sehol, hanem céltudatosan és következetesen munkálkodik a társadalom átalakításán és a tömegek nevelésén. A forradalmi jelszavak hangoztatásának korszaka különben is elmúlott. A szocializmus kövei készen állanak az építésre... A forradalom nem lehet cél és a forradalom nem mindig jelenti a holttestekkel borított barrikádokat, a fegyveres utcai harcokat, az égő petróleumgyárat és a Bastille lerombolását... és nem mindig jelenti a munkásosztály sorsának megjavulását. A forradalom alatt a szociáldemokrácia gdást ért, mint amit azok képzelnek, akik a társadalmi harcok történelmét rossz és kevésbé rossz olajnyomatokról ismerik, amelyeken a szabadság, istenasszonya piros arcával lobogtatja meg a piros zászlót... A szociáldemokrácia számára nem ez az értelme a forradalomnak. Hanem: ha a munkásság egy tömege osztály helyzetének tudatára jut, ha egy órával megkurtít, hatja valamelyik szakma munkássága a munkaidejét, ha csak fillérekkel is megjavíthatja munkabérét; ha a szocialista könyv sokezer példányban eljut a munkásság tömegeihez; ha egy Munkásotthon épül; ha egy újabb munkáslap indul és szaporodik a szocialista újságok előfizetőinek száma; ha a pártszervezetek megduzzadnak és választásról-választásra több lesz a szociáldemokrata szavazat és a szociáldemokrata képviselő, — igen, ez mind forradalmi tény, újabb lépés a szocialista jövő felé. Sokszor keserves idők terhei alatt szenved a munkásság és elkeseredésének talajából előbújnak olyan téveszmék és tévhitek, amelyek talán érthetőek, de a szocialista fejlődésre ártalmasak. Ezeknek a mérgező hatása azonban annál kisebb, mennél tisztábban él a munkásosztályban történelmi hivatásának tudata és mennél jobban kifejlődött benne a mozgalom iránt való szeretete. Minden időben hinni és spircolni: ez a szocialista kötelesség tudás és osztálytudat mértéke. Sokan vannak, akik türelmetlenek, akik lassúnak tartják az előrehaladás tempóját. Igazuk van. De csak akkor van teljes mértékben igazuk, ha a maguk munkájával, áldozatkészségével igyekeznek gyorsítani a haladás ütegét. Mert a munkásmozgalom előrehaladását nem csak az erőszakszervezetek gátolják, nem csak az állam és a kapitalizmus együttes harca a szocializmus ellen, hanem a tudatlan tömegek, a közömbös munkásrétegek is... És most rukkoljunk ki tulajdonképen való mondanivalóinkkal. Magyarországon nehéz sora van a munkásosztálynak. Rettenetes gazdasági és politikai viszonyok között él, szervezetei nem működhetnek szabadon, számos munkásréteg még csak neon is szervezkedhetik, egyesülési és gyülekezési joga bilincsekbe verve, sajtója minden nap a bíróság elé kerül és el kell szenvednie az üldözés minden fajtáját. De mégis mennyien vannak még dolgozó embereik, proletárok, akik távol állanak a szociáldemokrata párttól, a szakszervezetektől, akik majd olyan mértékben gátolják a mozgalom sikereit, a munkásosztály jobb sorsba jutását, mint az ellenségek és ellenfelek. Nos, akik türelmetlenek, akik több eredményt, lendületesebb és sikeresebb harcokat kívánnak — és melyik szocialista nem kívánja ezt —, azok lássanak munkához: szervezzenek, agitáljanak, törjék meg a tudatlanság kérgét és gyújtsák föl a lelkekben az eszme tüzét. Minden meghódított munkáslélek magasabbra gyújtja a máglyát, amelyen a szolgaság és a gyalázat kell, hogy elhamvadjon. A Népszava kitárt mellel harcol a proletariátus fölszabadulásáért, jobblétéért, kenyeréért és jogaiért. Ebben a harcában súlyos sebeket kap szinte naponta. A nemzetgyűlés csütörtöki ülésén a mentelmi bizottság jelentéséből megtudtuk, hogy Vanczák János elvtárs mentelmi jogát újból fölfüggesztették, mégpedig 11 esetben a Népszava cikkei miatt. Újabb tizenegy Sajtóper, újból esztendők és milliók ostorcsapásai hullanak a Népszavára. Kell-e több ok ennél, hogy a munkások nekiinduljanak a külvárosoknak, a munkásnegyedeknek és sorra járjanak minden proletárlakást és új harcosokat szerezzenek a Népszavának. Május elseje van. A fölvonulást, a gyülekezést megtiltotta a kormány. De ki tilthatja el, hogy előfizetési tömbbel és lelkes szóval végigjárjuk a várost új előfizetőkért, új harcosokért? Mindenütt a világon seregszemle Május elseje. Nálunk nem szabad a seregszemle, de a toborzást ki tilthatja meg?! Az üldözött Népszaváé legyen a májusi ünnep varázslatos eszméket hirdető napja... A fehér füllel letakart páros ágy, a szekrény, amelynek peremén kristálypoharak !‚"Mo ›•«•••». az asztal, amelyen a leves párolog és amely mellett a fáradtan hazatérő — ám csókolni sohasem fáradt — fiatal, erős embere várja, hogy elhűljön a leves tüze és közben úgy néz rá két dióbarnán csillogó szemével, hogy fölparázslik tőle a szája és tikkadt lesz, pedig friss, hideghasú cseresnyét, hűsítő lovat evett épp az imént. Mari mindezt látta s érezte szinte az otthon levendulaillatát, amig összebújva, egymáshoz simuló vállal járták a holdfényes városliget ezüstporos útjait. Sokszor járták és egyre részegebben. A nyári éjszaka tikkadtan lélegzett akkor és a virágot gyümölccsé formáló ősnedvek duzzadtak fűben, fában, emberben. Az egész mindenség lihegett a párzás vértsütő ösztöneitől. Akkor volt ez, amikor a világ agyát meggyújtották a pusztítás üszkével és a téboly bacillusait oltották az országok népeibe, nagy nemes célkitűzések káprázatával részegítve meg őket. Pedig csak arról volt szó, hogy a német adja-e el a bádogpitykéket a vad törzseknek és a kultúra külvárosaiban élő egyéb barbároknak, vagy az angol? Andrást elvitték a vágóhídra a pitykebolt érdekében. •Mari pironkodva és sírva vallotta be a művésznőnek, hogy ő kilép a helyiből, mert már nagyon látszik az állapotja és a házbeli cselédek vihogva dugják össze a fejüket, ha a lépcsőn találkoznak vele és csúfondáros beszédek foszló ostora csattog a szivén. A művésznő megértőn, szinte anyásan simogatta meg a Mari csitri fejét: — Nem olyan nagy baj ez. Majd a kórházba megy, a doktor már kicsinálja azt az én kedvemért Aztán majd visszajössz hozzám. Nem árt az, hogy túl vagy a vizsgán, Mari. Mari csodálkozva nézett a művésznőre: — Jó ez? Ennyire jó? Vagy annyira rossz, hogy így beszél? Ilyen kurtán, furcsán? Ilyen pőre szavakkal? És hogy nem gondol a gyerekre, aki jön, hogy repeső két kis karjai közt a boldogságos, gyalázatos szégyent hozza neki; menyasszonyi koszorút tövisekből, amely sebeket tép rajta, sebeket, amiket titkolni illik? Mint valami elpuffadt sikoly a fojtogatott torokból, úgy szakadt ki a lelke véres mélyéből a kérdés: — És a gyerek? Mi lesz a gyerekemmel? — Ugyan? — és a művésznő az ő fehér párnáshúsú, gyűrűs kezével legyintett egyet. — Csak lesz benne annyi tapintat, hogy elpusztuljon. Marit, mintha szívenütötték volna egy jégröggel, jajgatva, sápadtan támolygott ki a szobából és sírt egész éjjel. A szemetes már csöngetett a kapu előtt, amikor abbahagyta könnytől már nem is enyhített száraz zokogását. Fölkelt az asztal mellől sajgó, megvénült, kifosztott szívéhez szorítva a két kezét. Azután pucolni kezdte a művésznő cipőit. Alig nagyobbak, mint az ő kicsinyének a cipői lesznek, ha... ha... élve marad. # Marival találkoztam tegnap este egy lokálban. A szeme, a lenvirág régi, tiszta szeme fekete gyűrűvel árkolt. Csupa selyem és illat, kalapja tollas, diadalmas, hódító. Antoinettenek hívják bizonnyal. Vájjon boldog lenne-e Wolfgang Erich pénztáros úr, ha ezt megéri? Nem tudom. Nem beszélhettem Marival. Nagyon kopott vagyok. Nem nézhetett ki belőlem valami sokat. Ő pedig ért ehhez. Látom, ez a mestersége. Csak művésznőhöz menjen szolgálni a szegény ember lánya, ha már szolgálni kell. Igaz-e? NÉPSZAVA tetnének..." Bármennyire hízelgő is ez a megállapítás, be kell vallanunk, hogy dolgaink egyáltalában nem állnak ilyen fényesen. A főbiztos-import beszüntetését talán még el tudnánk viselni, de egyebekben szükségünk van arra, ami határainkon kívül terem. Gazdasági és politikai intézményekben, nemkülönben tárgyilagosságban és őszinteségben egyaránt ... 3 Kereskedelmi szerződési tárgyalások Ausztriával. Megírtuk már, hogy a magyar-osztrák kereskedelmi szerződés előkészítése érdekében az osztrák kormány küldöttei Budapestre érkeztek. A magyar és osztrák kormány megbízottai csütörtökön megtartották első értekezletüket. Egyelőre a munkaprogramot állapították meg, az érdemleges tanácskozások szombaton kezdődnek. A mostani tárgyalásoknak az a céljuk, hogy az érvényben levő ideiglenes kereskedelmi szerződés helyett a két állam véglegesen szabályozza az egymás közti kereskedelmi forgalmat.