Népszava, 1925. június (53. évfolyam, 123–143. sz.)

1925-06-03 / 123. szám

1 téséül más tanukat is megnevezett: gróf Andrássy Gyulát, gróf Károlyi Józsefet, Pallavicini őrgrófot, Bethlen István gróf miniszterelnököt és másokat. E tanuk kihall­gatása nélkül is mielőtt Beniczky Ödön esküt tesz vallomására, a hamis vád emelése jogi abszurdum. Ez­t tudniok kellene a két nap óta folyton ta­nácskozó tanácsadóknak. Ha a hamis vád kérdését az abszolút néző­pont sugarai elé exponáljuk, akkor tűnik csak ki ennek a vádnak az ügy mai állásá­ban való abszurditása.. Hamis vád miatt tenni folyamatba eljárást Beniczky Ödön ellen annyit tesz, hogy amennyiben vala­mely tanú olyan tudomását­­adná elő bíró­sági fórum előtt, amely valakire kedvezőt­len, akkor azonnal előáll a hamis váddal­­való terhelés. Csak kedvezőt szabad vallani. Ez úgy néz ki és ezt kénytelenek vagyunk szigorú tárgyilagossággal megállapítani­­, mintha a judicaturában a tárgyi bizonyíték föltételezéssel is helyettesíthető lehetne. Mi több, útmutatásként vehető ez eljárás a kö­vetkező tanúk részére, hogy amennyiben tudomásuk olyan lenne, amely Beniczky Ödön tanú vallomásával egyező, annyiban ők is bűntettet fognak elkövetni és ellenük is eljárás fog indulni. Száraz komolysággal kérdezzük: végképen európai botránnyá akarják cselekedni ezt a szörnyűségesen szo­morú ügyet? Ezt ajánljuk figyelmébe annak a sok izzadó politikusnak és sajtóüzérnek, aki ma végigömblögette hipokrita frázisait a különböző céges papirosokon. Mindezek testejébe a kapkodó kormányha­talom és rendelkezésre álló igazságügyi szervei azt a gyerekes mesét találták ki, hogy Beniczky Ödönt nem vallomása miatt tartóztatták le, hanem fogházbüntetésének megkezdése érdekében. Leszögezve azt a tényt, hogy Beniczky Ödönt sajtóvétség miatt reárótt két heti fogházbüntetése meg­kezdése céljából június 2-ának 9 órájára idézték be és június 1-én délután­­i 4 órakor tartóztatták őt le, azt kérdezzük minden tör­vénytisztelő és a tekintélyeket lejáratni nem akaró becsületes emberrel együtt: hát ilyen bárgyú hazugságokat szabad fizetett hivatal­nokoknak félhivatalosan kiadni? Hát­ ebben az országban csak szavakat kell összerakni és akkor minden ügy el van intézve? Igaz­ság, logika, törvénytisztelet és parancsolat, az mind semmi? És most, miután előadtuk és megvilágítot­tuk a tényeket, amelyeket törvény értelmé­ben, jogunk, hivatásunk szerint, kötelessé­günk volt előadni, eltekintünk az érdekek kavargó harcától, el a megriadt és tehetet­lenségében kapkodó gonosz szellemek taná­csosai fölött, szánakozva mosolygunk az üzé­reken és a milliók, a becsületesen dolgozók és szenvedők tömegének gondolkozását, ér­zését és akaratát belesűrítjük e törvény kor­látolta sorokba. Somogyi Béla és Bacsó Béla, amíg éltek, amíg kiraboltatván, meg nem gyilkolták őket, elölj­ár­ó küzdői voltak a magyar mun­kásságnak. Az egyik a tanítómester, a másik az ifjú poéta. Haláluk után is meg­maradtak elölj­áró küzdelmükben az Igaz­ságért, a maguk és szenvedő társaik igaz­sága kiharcolásában. Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkoltatása nemcsak az ő életük vesztét jelentette, hanem a testükbe mártott gyilok, a beléjük lőtt golyó, az izmaikat összecsavaró erőszak, a fojtogató marok az egész dolgozó, szenvedő népet érte. Nem tudnak a világon olyan tételes törvényt hozni, nem tudnak olyan erőszakot alkal­mazni, olyan agyafúrt hazugságot sem tud­nak kitalálni, amely lehetetlenné tegye egy ország népének, a dolgozó és szenvedő millióknak azt az emberi jogát, hogy a gyil­kosokat és a fölbujtást törvényszerűen meg­ismerje s gyilkosságot és fölbujtást a felelős személyekben törvényszerűen megtoroltassa. Hirdetjük már régen, kérjük, amióta a kérés lehetőségét magunknak kivívtuk, csináljanak rendet a szörnyű gyilkosságok­ban. Nem lesz addig igazi rend és nyugalom, nem lesz addig az országnak tekintélye és hitele, amíg e borzalmas, legtöbb esetben nem is megszédült, hanem egyéni érdekeiket k­ereső gyilkosok gaztettei ki nem deríttet­nek. Mint ahogy — utalunk az ellenforra­dalom első idejére —, nem nyugodtak meg az emberek hat év előtt, amíg a Návayakon, a Hollánokon esett aljas gyilkosságokat gyorsított bíróság meg nem torolta. Meg­torolták a Hollánok és Návayak gyilkosait, torolják meg Somogyi és Bacsó gyilkosait is. Ezt követeli a törvény, a jogérzet, az igazság, ezt követeli az ország érdeke. Értsék meg végre, hogy letagadással s erőszakos menekvéssel nem lehet a legyil­kolt mártírok történetét elfeledtetni. Értsék meg, hogy az öt esztendővel ezelőtt használt kések nyomán inficiálás történt s a seb immár vérmérgezéssé fajult, gyors és ener­gikus beavatkozás mentheti meg csak az ország hírnevét, gazdasági érdekeit, benetét, életét! Azt hiszik, ha elkobozzák a lapokat, ha akármilyen erőszakot követnek el a sajtó­szabadság ellen, akkor nem tudja meg az ország népe, hogy mi történt? Hallgassák meg az emberek millióit. És hallgassák meg a külföld szavát. A külföld minden országának egész sajtója tele volt már a Somogyi—Bacsó-gyilkosság eseményei­vel s nincs olyan tisztességes gondolko­dású ember, aki joggal követelhetné, hogy hallgassanak. Amelyik külföldi lap nem akart kitiltódni Magyarországból, az külön oldalakat nyomatott a magyar posta részére a marokkói helyzetről. De Marokkóba és a világ minden egyéb országá­ba menő példá­nyokban — a magyar eseményekről s a ma­gyar kérdésről írtak. Nézzék meg minden esetben, hogy miket. És ha a­ szerdai, június 3-iki nemzetgyűlés ülésén nem engedik szóvátenni azt a ma­gyar sebet, azokat a magyar eseményeket, amelyek nemcsak elsősorban Magyarország Somogyi Béla és Bacsó Béla elvtársaink meggyilkolásának ügyét hivatalosan már többször lezárták. Végzéseket és határozatokat hoztak, amelyek a nyomozást befejezettnek nyilvánították. Hivatalosan többször igyekez­tek úgy föltüntetni a dolgot, mintha Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásának ügye elintézést nyert volna. Különösen az amnesz­tiarendelet megjelenése után igyekeztek ezt az álláspontot érvényesíteni. Azonban a magyar munkásság két mártírját nem lehetett papi­rosvégzésekkel és határozatokkal elintézni. A magyar munkásság parlamenti képviselete és sajtója nem nyugodhatott bele abba, hogy már­tírjainak ügyét aktacsomók alá temessék. Ahol és amikor arra alkalom nyílott, mindig és mindig emlékbe idézték Somogyi Béla, Bacsó Béla és többi elvtársaink gyáva ember­telen meggyilkolását. A Népszava néhány hónappal ezelőtt részle­tesen ismertette azokat az aktákat, amelyeket a katonai hatóságok a gyilkosság ügyében gyártottak. Ugyanekkor rámutattunk azokra a résekre és hiányokra is, amelyek a fölvett nyomor­ás és bizonyítékok sorában tátongtak. A Népszava hasábjain egyre-másra jelentek meg cikkek és közlemények, amelyek adatok feltárásával bizonyítottak amellett, hogy a ka­tonai hatóságok aktacsomói nem foglalják magukban a való tényeket. Gyanúsítottakat, tanukat és közöttük alibi tanukat hallgattak ki, mindezeknek a vallomása azonban semmi­képen sem derített világosságot arra, ami a gyászosan emlékezetes februári éjszakán tör­tént. A tanúk sorában nem szerepeltek azok, akik valóban tudtak mindenről, akiknek helyzetüknél és hivatali állásuknál fogva min­denről­ tudniok kellett. Különösen pedig hiány­zott a kihallgatott tanuk sorából Beniczky Ödön, aki a gyilkosság elkövetése idejében bel­ügyminiszter volt. Hozzá, mint a polgári nyo­mozóhatóság főnökéhez futottak össze mind­azok az adatok, amelyek a rendőri nyomozás során kiderültek. Azonkívül, mint a rendőrség legmagasabb fóruma, abban az igyekezetében, hogy Magyarországon helyreálljon a törvényes minden lakosát, de egész Európai népeit jogág­gal foglalkoztatják, vajjon mi lesz ennek eredménye és ki lesz ezért az eredményért felelős? Vannak igazságok, amelyeket nem lehet­elnyomni, amelyeket minél jobban elnyom­nak, annál inkább szétfeszítik azok az erő­szakot. Nem hozhattak olyan tételes jogsza­bályokat, amelyek megakadályozhatják azt, hogy a Somogyi és Bacsó meggyilkoltatása ügyében történt vallomás a közélet illetékes testületeit ne foglalkoztassa! Ha erőszakkal gátolják meg, erőszak fog kirobbanni belőle. És a kormány lesz érte felelős, amelynek helyettes vezetője már jóelőre jelezte, hogy a nemzetgyűlés elnöke mit fog engedni és mit nem fog engedni. A legkülönbözőbb világ­nézetű, a legellentétesebb pártállású, képvi-­ selők állásfoglalása a bizonyítéka annak, hogy akik az ügy napirendre tűzését köve­telik, azok nem pártérdeket követnek, hanem a tisztesség uralmát keresik. Abban egyek, abban közös célunk, hogy helyreálljon a tör­vény ereje, az igazságnak elég­tétessék, hogy a munka, a megélhetés, a békés életet je­lentő további küzdelem ennek az országnak erejét gyarapíthassa. Egyébként szétválnak útjaik. A magyar munkásság képviselői és min­den harcosa mindaddig napirenden fogják tartani a Somogyi—Bacsó-gyilkosság ügyét s annak fejleményeit, amíg az igazságnak törvényes úton elég nem létezik. A hazudo­zást nem fogják elfogadni elégtételtevésnek. A szociáldemokrata párt képviselőtagjai a munkásság erejéből merítenek erőt s meg fogják látni: vannak még férfiak Magyar­országon! El vagyunk szánva és el vagyunk ké­szülve a küzdelemre. Velünk az igazság, mellettünk az emberi tisztesség­­rend, számos személyiséggel lépett közvetlen érintkezésbe. Tanácskozásai, megbeszélései, va­lamint a hozzá eljutott akták révén Beniczky Ödön lett ennek az ügynek a koronatanúja. Beniczky Ödön az első nemzetgyűlésen egy interpellációval kapcsolatban nyílt ülésben történt f­ölszólalásában ki is jelentette, hogy a gyilkosság ügyében a polgári hatóság el­végezte a nyomozást és hogy annak eredmé­nyét illetékes helyen fölterjesztette. A Nép­szava hasábjairól ment a fölhívás Beniczky Ödönhöz, hogy nyilatkozzék, mondja el, amit tud és derítsen világosságot. Beniczky Ödön ezekre a fölszólalásokra azzal válaszolt, hogy mentsék föl a viselt miniszteri állásával járó hivatali titoktartás kötelezettsége alól és akkor ő mindent, amit a Somogyi és Bacsó meggyilkolása ügyében tud, legjobb tudomása szerint, a valósághoz híven, elő fog adni. A szociáldemokrata párt hivatalosan for­dult gróf Bethlen István miniszterelnök­höz és fölhívta, hogy eszközölje ki Be­niczky Ödön számára a Somogyi—Bacsó­ ügyre vonatkozóan a hivatali titoktartás kötelezettsége alól való fölmentést. Gróf Bethlen István Peidl Gyula elvtársunk­hoz intézett és a lapokban annak idején egész terjedelmében ismertetett levelében közölte, hogy ez a fölmentés bekövetkezik. Sokáig késett az erről szóló hivatalos közlés. Közben Beniczky Ödön hosszabb időre elutazott Lequeitioba. Távolléte alatt csakugyan bekövet­kezett a fölmentés és amikor Beniczky Ödön visszatért, jelentkezett a katonai ügyészségen, hogy vallomását meg akarja tenni. Beniszló Osfön nfejtette valloraását. Június 6-ára tűzték ki itt kihallgatásának" terminusát. Azonban Beniczky Ödön tudta, hogy június 2-án be kell vonulnia a fogházba, hogy itt a Sréter volt honvédelmi miniszter megsértése címén rája kirótt kétheti fogház­büntetését megkezdje. Ezért már május 30-án A szodoliem Giffata párt és a szövegezett neiaoferatikus ellenzék Határozata. NÉPSZAVA 1925 j­unius 3. Beniczky Ödön vallomást Mr a Somogyi—Kacsó-gyilkos­séf ü­gyében — és letfuléziai Mk. . ii ma.» 1 A vsHontási EeBeztó „Az Ujságír­ai Ya^assés feaK-szer az át-i és fistásj»;* volta HoJinfwt;feistré, — A fSörmátfy feiealösí féMérf a­ GanfbenM&zS aanjszfsreisiöHnek.-A Mivel mbííúimm^iks'^^^MSif'^ Sarolfói és ttársfnjtások és nosfeféfcí.iők a varróm !

Next