Népszava, 1925. október (53. évfolyam, 220–246. sz.)
1925-10-01 / 220. szám
LH. évfolyam, 220. sz. Budapest, 1925 október 1, csillörfök Ára: 2000 korona. NÉPSZAVA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT^vq^jÄ^ KÖZPONTI KÖZLÖNYE •Csehszlovákiában hét£i6zn. 1.50 fk, vasára. 2 db. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre . 120.000 K — külföldre . 240.000 K Egy hóra . . 40.000 K — küföldre _ 80.000 K Ausztriában egy hóra ..... 60.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 3—29 és József 3—SO EGYES SZÁMÁRA: Magyarországon 2000. janár. TV/ MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP KIADÓHIVATAL. VII, CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám .... J. 3-11, J. 3-32 és J. 70-29 met A vagyon lázadása. A nagybirtokosok harcos szakszervezete pontos apparátust tart fönn, amelynek segítségével éber figyelemmel kíséri a gazdasági élet alakulását. Minden kérdésben hallatja a szavát. Keményen szól bele a kormány pénzügyi és gazdasági terveibe, hangja parancsoló és ellentmondást nem tűrő, szelleme harcias, föllépése magán viseli a biztonság jellegét s mindennek szankciót ad az a politikai hatalom, amely sokszorosan meghaladja a nagybirtokosok szímbeli arányát. De megnöveszti a nagybirtokosok szakszervezetének omnipotenciáját az a félénk és alázatos magatartás is, amelyet a kormány tanúsít a követelődző és parancsoló nagybirtokosok iránt. Ha a munkájából élni akaró munkás, tisztviselő vagy alkalmazott csökkenteni akarja a nyomorúságát és produktív munkájának méltányosabb értékelését kéri, ha munkája értékének biztosítása céljából szervezetekbe tömörül, szemben találja magát a szilárdan megépített kapitalista érdekképviseleteken kivitt az egész államhatalommal, annak szélesen elágazó apparátusával. Ha ellenben a kapitalisták vonulnak föl tréfát nem ismerő harcos szervezeteik útján, akár a dolgozók és fogyasztók, akár a kormányzat ellen, a kormány görnyedve áll és lesi a parancsokat. Pedig a bérekből, fizetésekből, fix jövedelmekből élők az életüket védelmezik, amikor egyetlen javuk megfelelőértékesítéseit, szorgalmazzák, míg a másik oldalon a több haszon, a vagyonosodás ütemének gyorsítása a cél. Ilyen lehetőségek, ilyen gyakorlat mellett nem kell azon csodálkozni, ha az egyik oldalon a sínylődő nyomorúság ritkítja a sorokat, a másik oldalon pedig a tobzódó jólét teszi még szívtelenebbé, még elbizakodottabbá a vagyon korlátlan urait. A legharcosabb, legkíméletlenebb kapitalista érdekképviselet az Orige. Kíméletlen a fogyasztók felé, kíméletlen a munkaerő vásárlásánál, de kíméletlen a kormány felé is, amelyet csak addig tűr meg, illetve csak olyan kormány létét hajlandó elszenvedni, amely kormány alázatos főhajtással teljesíti parancsait. Az ilyen kormány még támogatást is remélhet a nagybirtokosoktól, különösen abban az idomító munkában, amellyel az egész gazdasági életet szorítja a nagybirtokos érdekek kereteibe. Az Orge szereti az olcsó munkabéreket. Ennek az érdekében sokat áldoz: az olcsó munkabérek intézményesítésére törvényeket csikar ki, hatóságokat és testületeket mozgósít. Viszont adózni nem szeret. Ennek klasszikus tanúja Smith népszövetségi pénzügyi diktátor, aki ismeretes havi jelentéseiben rendszerint azt mutatja ki, hogy a földadóból és az egyenes adókból általában befolyó jövedelem aránytalanul kicsiny a napi fizikai lét megadóztatásából eredő közvetett adójövedelmek mellett. Például 1924 júliustól 1925 áprilisig befolyt az állampénztárba havonta átlagosan egyenes adókból: 115 millió, forgalmi, fogyasztási adókból és illettékből: 20,3 millió aranykorona. Természetes, hogy az Orge nincs megelégedve ezzel az aránnyal és panaszkodik és követelődzik. Az évi beszámolón, amelyet szerdán délelőtt tartott az Omge igazgatósága, hangzottak el a panaszok és a parancsok. Az idevonatkozó ukáz summája így szól: „kérni fogják a minisztert, gondoskodjék arról, hogy az adózót terhelő adók és adóssági kamatok megfelelő leszállítása az adókivetésnél megtörténjék". Mondanunk sem kell, hogy „adózó" alatt a földbirtoktulajdonosok értendők, nem pedig a roppant közvetlen (kereseti és jövedelmi adó) és közvetett (forgalmi és fogyasztási adók, kincstári haszonrészesedések, stb.) adóterhek alatt görnyedő fogyasztók. A megokolás az volna, hogy „az elmúlt gazdasági esztendő a gazdákra nézve inkább rossz, mint jó eredményt mutat, mert a terméseredmény ugyan kedvező volt, ellenben ezt meglehetős mértékben ellensúlyozták az értékesítés nehézségei, a piaci forgalom akadályai és az emelkedő költségek és terhek". Ennél nagyobb frivolitást még nem produkált az élet. De nem kell hinni, hogy ezzel kimerült a nagybirtokosok étvágya. A szegénység ellen lázadó vagyon programja sokkal bővebb és elasztikusabb, semhogy holmi adócsökkentéssel beérné. Szó esett az Orige ez évi beszámolója alkalmából például az olcsó mezőgazdasági hitel kérdéséről. Huszonkétmillió aranykoronát vont ki a kormány a zárlat alól a mezőgazdasági hitel céljaira és ezt 25 éves lejártú, 13%-kal kamatozó kölcsönök alakjában akarták kiadni, ezeket a feltételeket azonban a „gazdák" súlyosaknak találták és nem fogadták el. És mit tett a pénzügyminiszter? „Belátta" a mezőgazdaság igazát, újabb tárgyalásokat kezdett, amelyen „lényegesen jobb feltételeket értek el". Külön kívánkozik ide az a megjegyzés, hogy szociálpolitikai célokra egy ólomgarast sem vont ki a kormány a zárlat alól. A nagybirtok mérlege tehát így alakul: olcsó napszám, kitűnő termés, magas árak, adóelengedés, olcsó hitel. A terheket pedig vállalja az ipar, a kereskedelem, elsősorban pedig az éhhalállal viaskodó munkásosztály. Aki pedig még ezek után sem méltányolja a nagybirtok sanyarú helyzetét, aki nem ad okot a panaszra, az figyeljen tovább. Mert még mindig nem telt meg a feneketlen zsák, amint azt beszámoló anyaga bizonyítja. Valahol fölvetődött az eszme, hogy a megfizethetetlen belföldi hús és zsír pótlására hozzanak be olcsóbb argentínai húst és zsírt. Már volt részünk benne, senki se örült nagyon neki, mindenki szívesebben fogyasztotta volna a belföldi húst, meg furcsa is, hogy agrárországba tengerentúlról importáljanak húst és zsírt. De sokan vették, mert a költségekkel együtt sokkal olcsóbb volt, mint a belföldi hús. Pedig Argentiniában nem hatásos napszámokat fizetnek a munkásoknak. Az Orge igazgató választmánya most elhatározta, hogy nyomatékosan tiltakozik a kormánynál az argentiniai hús és külföldi zsír behozatala ellen... Jön a tél, hozza a borzalmas nyomorúságot. Százezrek munka nélkül tengődnek, a dolgozók sem tudják megfizetni az élelmiszerek uzsoraárait. A szükségletek egyre fokozódnak, a kereset csökken, elapad. A hús- és kenyérfogyasztás katasztrofálisan sülyed. A betegségi és halálozási statisztika ijesztő számokat mutat. Szén, fa, ruha, lakás megoldhatatlan problémák. A népjóléti miniszter meddő drágasági ankétekkel és színes frázisokkal mulattatja azokat, akiknek még van kedvük a mulatozáshoz, a nagybirtokosok szakszervezete pedig kiüti a szánkból a falatnyi fagyasztott húst és letiltja a krumplileves berántásához szükséges kanálnyi külföldi olcsó zsirt. Biztosra vehetjük, hogy a nagybirtokosok óhaja parancs lesz a kormány előtt és a télen nem vájik bele a fogunk az olcsóbb húsba és zsirba, mert a keresztény és nemzeti kurzus alatt a vagyon lázadása a nyomorúság ellen mindig sikerrel járt. minin mwwMwii mim Varsó, Locarno — Budapest. Az orosz szovjetunió külügyi népbiztosa, Csicserin, most már Berlinben tartózkodik, hogy onnan továbbfolytassa útját Párisba, az európai diplomácia azonban nem minden izgalom nélkül foglalkozik azzal, mit keresett Csicserin — Varsóban? Mert egészen bizonyos az, hogy az európai közvéleményben meglepődés és izgalmas találgatás hullámzott föl Csicserin varsói tartózkodása alatt. Ki kezdeményezte várjon ezt az utat és főképen mi az, ami e két ellenséges ország külügyminisztereinek találkozását létrehozta? Az európai sajtóban találgatják, kombinálják: mi lesz ennek a találkozásnak a folytatása? Lesz-e belőle szorosabb szövetségi kapcsolat és a ki ellen? Hogy egyáltalában van-e ebben a találkozásban valamelyes őszinte szándék az európai béke szempontjából s hogy nem fenyegetőzés-e az egész, valamelyik európai hatalom felé. A találgatások nagy része Franciaország új külpolitikai orientációja körül találkozik össze és megegyezik abban, hogy Párisban likvidálni kívánják az állítólag sok pénzbe kerülő francia-lengyel szövetségi viszonyt, mert ha Locarnóban sikerül nyélbeütni a biztonsági paktumot, Franciaország biztosítottnak látja keleti határait Németországgal szemben. Ebben az esetben nincs szüksége Lengyelországra, mint a Németország hátában álló katonai szövetségesére, viszont azonban Lengyelországnak van szüksége valakire, hogy ne álljon védtelenül Német-országgal szemben. Hogy a szovjetunió lenne-e az új szövetséges, vagy a szovjetunióval való katonai szövetségnek már a lehetősége is elegendő volna arra, hogy Lengyelország megszerezze a biztonságot Németország ellenében, azzal most széltébenhosszában foglalkozik az európai sajtó. Azonban, amint látható, még mindig a régi vágányon halad a kombinációk hosszú vonata. Még mindig nem egymás mellett, hanem egymással szembenálló hatalmi csoportosulásokról beszélnek s még mindig árván és egyedül áll az a szellem, amely Európa népeinek kibékítése érdekében Herriot és MacDonald genfi jegyzőkönyvtervezetében először nyilatkozott meg a háború befejezése után. Akármi forr és készülődik is most az európai politikában, történjenek bár nagy átcsoportosulások vagy új erőket szerezzenek csupán a mostani politikai hadállások számára, annyi bizonyos, hogy a népek igazi békéjét még mindig egyedül a szociáldemokrata pártok szolgálják őszintén. A heidelbergi új pártprogram erőteljes és világos formulázásban mutatja az utat, amelyen a népek békéje elérhető és bármilyen eredménnyel végződjék is a külügyminiszterek locarnói tanácskozása, Európa mai hatalmasságai még mindig nem ezen az úton haladnak, tehát el sem érhetnek a világ igazi békéjéhez. Mindenesetre nagy a mozgolódás, a készülődés, a fölvonulás Európában. Alig fejeződött be a Népszövetség közgyűlése, máris új pontokról irányítják a közvélemény figyelmét az általános európai politikára. És