Népszava, 1926. március (54. évfolyam, 49–73. sz.)

1926-03-14 / 60. szám

.1926 március 14. NÉPSZAVA Márciusi streissemiéin­áen­ m­­in e sfilyedt világ, se­le fia Petőfi Sándor megint indexre került. A győrvárosi szociáldemokrata pártszerve­zet márciusi ünnepélyét a győri rendőrkapi­tányság vezetője eltiltotta. Az ok: nem enged­hető meg, hogy Petőfi Sándornak „A nép ne­vében" című költeményét „szocialista expo­nens" szavalja el „az elnyomottnak hirdetett munkásosztály tagjai előtt­­. Az indok tehát szigorúan zord — és bornírt, mint mindannyi­szor máskor, valahányszor Petőfi szellemét egy rendőri indokolás akasztófájára kötötték föl a munkásosztály fogékony lelke elől. Az indoko­lásban azonban, amint alább olvasható, van némi enyhe engedékenység is. Ha a szociál­demokrata pártszervezet ünnepelni akar, hát ünnepeljen,­­ de csak a katolikus körben... és hallgassa azt, amit a katolikus kör nyújt neki... A tiltó indokolás rövidre fogott kivonatához, amint mondani szokás, egyáltalában nem kell kommentár. Beszél az eleget és eléggé érthe­tően önmagáért és arról a tipikusan magyar márciusról is, amely a kormányzat lelkiségé­vel párosodott polkcájszellem gyógyíthatatlan tudatlansága miatt annyira nem veszett még a múltba, hogy márciusnak minden forduló­ján új erővel ünnepli reneszánszát. Nem az első eset, bizonyára nem is az utolsó, amikor a rendőrcsizma indexre rúgja a nagy dalnokot és nem engedi meg, hogy a munkásosztály előtt ragyogtassa szárnyaló pátoszát. Sok márciust ért meg és ünnepelt már a magyar munkásmozgalom is, de egyszer sem anélkül, hogy az ország valamelyik részében a rendőr ,meg ne gyalázta volna Petőfi Sándort. De amit ez a győri tilalom produkál, az különös és ritka ragadozó valamennyi között. Ez nyíl­tan megmondja, hogy a munkásosztály elé nem engedi oda Petőfit, nem engedi oda holmi „szocialista exponens" szónoki lelkesedésében, mert attól tart, hogy a magyar nemzet fájdal­mának „a munkásosztályra való tendenciózus 70 B­IT átvitele" elégületlenséget és elkeseredést­­fog fölidézni. Nem szabad a magyar munkásosz­tálynak még sírni sem, nem szabad éreznie a magyar nemzet fájdalmát sem, mert a rendőr nyugtalan és a rendőr elveszíti minden józan­ságát, ha a munkásosztály tisztelete és érzé­keny fogékonysága a nagy költőt akarja lel­kébe ölelni. A győri indokolás nyílt és vak­merő nemzetgyalázás, egyben könnyed beval­lása annak az esztétikai és szellemi alacsony­rendűségnek is, amelynek a magyar nép — fáj­dalom — még mindig védtelenül kiszolgálta­tott áldozata. A győri főrendőr is csak azt teszi, amit az elődeitől tanult el és amit már megszokott. A ténykedését pedig úgy indo­kolja, hogy akaratlanul talán, de még­is ezt az egész úri magyar világot leplezi le és tökélet­len mondatainak tükrében a mi magyar már­ciusunkat mutatja a maga valóságában. Érdemes leközölni a tilalom indokolásának egész szövegét. Hadd lássa és hadd olvassa mindenki ezt a fényes illusztrációját a ma­gyar konszolidációnak, a magyar kultúr­fölénynek és a magyar rendőrszellemnek. An­nak a rendőrszellemnek, amely nemcsak Pe­tőfit gyalázza meg, de fütyül a magyar nem­zetgyűlésre is, amely egyhangú határozattal mondotta ki, hogy Petőfit cenzúrázni nem sza­bad. Olvassa mindenki — és értsen belőle. Megokolás: A kérelmet a gyárvárosi szociáldemokrata pártszervezet nevében annak elnöke terjesz­tette elő, a tervbe vett ünnepély előadói és szereplői mindannyian a szociáldemokrata párt tagjai, egynémelyikük pedig a pártnak exponált vezető egyéniségei. A bemutatott programból pedig meggyőződtem arról, hogy az elszavalandó költemények egy részét a szocialista eszmék közismert híve, a párt­nak úgynevezett, házi költője írta, amely költeményekből, állandóan kicseng az elnyo­mottnak vélt munkásosztály följajdulása és lázongása. A „Lemondani" című Abet-költe­mény végszavai pedig burkoltan arra hív­nak föl, hogy inkább vadul rombolni, ron­tani kell, mint lemondani. A tárgysorozat­ban szerepel Petőfi „A nép nevében" című költeménye is. Ez a költemény a megírása idején az egész elnyomott magyar nemzet jogos följajdulása volt az elnyomók ellen és igy annak hazafias és nemzeti fölfogásához és irányához kétség nem férhet. Ennek a " k­ölteni érvnek azonban a szociáldemokrata pártszervezet ünnepélyén szocialista expo­nym­ek által az elnyomottnak hirdetett mun­kásosztály tagjai előtt a mai súlyos gazda­sági és politikai helyzetben való nyilvános elszavalása korántsem alkalmas arra, hogy a megélhetés súlyos gondjaival küzdő mun­kásság lelkületében hazafias és nemzeties érzéseket váltson ki, hanem ellenkezően, a költeményben megszólaltatott magyar ném­et fájdalmának és elnyomatásának a munkásosztályra való tendenciózus átvitele és­ alkalmazása az elég illetlenség és elkesere­dés érzéseit idézné föl. A szabadság ünnepén pedig ilyen hangokat megütni, ily érzület kiváltására törekedni nem egyeztethető össze a márciusi ünnepélyek hazafias és nemzeti irányú céljaival és hangulatával. Minthogy a tényállás szerint az összehívók és az elő­adók személyét, a várható hallgatóság össze­tételét, ez a márciusi ünnepély nem annyin hazafias és nemzeti szempontokat tart szem­ előtt, hanem annak ürügyét fölhasználva, pártpropaganda és agitációs céljait kívánja szolgálni, az ünnepély megtartását be kellett tiltanom. De meg kellett tagadnom az én... e­dély megadását azért is, mert folyó hó 14-én délután és este több egyesület és szervezet tart hazafias márciusi ünnepélyt, amelyeket korábbi bejelentések alapján már tudomásul vettem. Az egyidőben tartandó ezen ünne­pélyeken az ellenőrzés és a közrend biztosí­tását a rendelkezésre álló létszám mellett megnyugtatható módon nem áll módomban garantálni. E rendelkezésem távolról se­m kívánja a pártszervezetet megakadályozni abban, hogy hazafias érzületét nyilvánítsa vagy annak márciusi ünnepély keretében áldozzon, mert a város különböző részeiben ugyanezen időpontban megtartandó, koráb­ban tudomásul vett, kétségtelen hazafias szellemű márciusi ünnepélyek lehetővé t­szik, például a katolikus körben, hogy tagja azon megjelenjenek és ünnepelhessenek. Mindezen okoknál fon­va az ünnepély meg­tartására vonatkozó engedélyt meg kellett tagadnom. A birtokon kívüli föllebbezés az ünnepély esetleges megtartása által okoz­ható helyrehozhatatlan erkölcsi hátrány el­hárítása céljából az 1901. évi XX. törvény­cikk 8. szakaszának B) pontja alapján mon­datott ki, amiről értesítendő Böröndi Pál pártszervezeti elnök, győri (Agyugyár-telev 27. I. emelet) lakos. Győr, 1926 március 13. Teller, rendőrfőtanácsos, •­ rendőrkapitányság vezetői.. . Amennyiben pedig a győrvárosi szociálde­mokrata pártszervezet tagjai nem hallhatják Petőfi indexre tett költeményét, olvassák itt,­­am­int következik: Csúnya tél. Be csúnya tél jött. Istenem, Nem biztos senki kincse sem. Kertünkben ordas acsarog S hiába, nem használ a bot. Pap palástja, szüzek szive, Nem maradt tiszta semmi se. Be csúnya tél, be csúnya tél, Ha kutyád vándorútra tér. Ki próféta, jaj, mért vár az? Dalolok torka mért száraz? Be csúnya tél, be csúnya tél, Brávók kezében az acél. A kertben komor fejfa áll, Kürtődön huhog a halál, Be csúnya tél, be csúnya tél. Most minden jó megbújva él. Megdermedt minden, mi zihált, Kihűlt a sziv a mell alatt, Tüzes pálcák perzselik bőrünk S ha fáj, jajdulni sem szabad, Sirni, hogy az élet sűrűsen, Hol hajtott minden tiszta vágy. Vadászni indult az Ember S nem ismerte meg önmagát. Abonyi Gyula. Boldog Ádám forradalm­a. — írta Somogyi Király. - Pár nap óta nem talált pihenésit. Családi éle­tét, nyugalmát fenyegető veszedelemmel szem­ben semerre sem látott kiutat. Borzalommal gondolt sógorára, akinek nagy szerencsétlensé­géh­ez éveken át hozzászokott a távolból és mégis, most­anra éledt minden rég elnyomott rémülete. Tudta, hogy nincsen kitérés, be kell fogadnia polgári ízléséhez, nyugodtra rendezett lakásába, amelyet mindig megvédett az élet kellemetlen és csúnya realitásaitól és napról­n­apra látnia kell ezt a tobzódó nyomorúságot. Anna­k idején még ép és egészséges ember­ként so­kszor állt rendelkezésükre sógora, sőt úgy érzete, otthonához is van némi köze. Ő segítette megteremteni. Következetesen vissza­v­isszatérőn sóhajtotta: „Szegény Éva, de kár érte." Igen, kár volt érte az ő szempontjából is. Bus ronccsá vált férje életének megmaradt örömét, vérét is elvitte az a vérömlés. Hiszen sejtették, ez lesz a vége, amióta sógornője szá­razbajt kapott. Szegény asszony, ketten éltek munkájából és nem szökött meg a ronccsá vált férje mellől. Igaz, segítették, de mi az a csekélység, amit ő adni tudott. Keresetéből élt maga is. És most itt van nyakán ez a szeren­csétlen. Emlékezett rá, hetekig betege volt, amikor először látta hazatérte óta. Azóta is igyekezett minél kevesebbet feléjük menni, nem bírta idegekkel ezt a látványt. És most napról-napra látni fogja, előtte lesz elkerülhe­tetlenül ez a rém, kocsonyaként remegő, alig emberi alakjával. Most víziós tisztasággal látta maga előtt. Borzalomba került az arca és feje valami ki nem mondott kérdésre látszott folytonos igent inteni. Mi lehet az a kérdés? — cikkezott át agyán, de máris tovább gondolt. Mennyi ba­juk, dolg­uk lesz ezzel a nem is reszkető, de tán­coló idegű­ emberrel, aki még az ágyról sem tud maga leszállni és minden erőlködve indí­tott lépése előrebukó dobbanással vág az em­ber idegzetébe. És hogy a borzalmak eme or­gonája minél kiteljesedettebben zengjen, egyik megürült szemgödrén sötéten és homolúan fe­szült egy fekete kötés. Most, hogy elkerülhe­tetlenül az ő gondja lett ez az emberroncs, újra megkísérelt mindent, hogy elhelyezze. Nem boldogult sehogy, bár napok óta talpalt. Szenvedés hosszú és reménytelen éjszakáját érezte közeledni otthona felé ezeknek a tétova és hirtelen lecsapódó idegsokkos léptek nyo­mán. Máskor célszerű, egyensúlyos gondolatai most egymást hajszolták és eddigi kiegyen­súlyozott lelkivilága mos­t cserben hagyta. Lelkének békés, polgári homályába éles és égető fénnyel sugárzott be a szociális pokol egyik láng-kolosszusának egy hozzátévedt su­gara. Fogolynak látta magát. Az új gondok orvét érezte nyaka körül és látta magát újra gonddal kölöncösen, mint pályája elején, most, meglett fejjel. Kényér­ gondos önzése saját ter­hét sógora szerencsétlenségéhez mérte. Fölröp­pent agyában a kérdésrakéta, a poklok fosz­foros kékjével. Mi jogon nyomják őt tíz igába, ő az oka ennek a feneketlen nyomorú­ságnak? Ő nem o­ka a háborúnak, ő nem ál­dotta meg a fegyvereket a politika szószékei­ről. Az ostoba, briggező diplomáciához, amely gonoszul agyalta ki ezt a vágóhidat, semmi köze. Ez az állam szerve volt és az az őrült ü­zem, a háború, az államok ü­zeme. A veszte­ségeket őreája ne hárítsák, hiszen a haszon­ból sem részesülne. Se földje, se tőkéje. Az­­t segély, amit adnak, szégyen, abból tartsa el ő ezt az emberit? Úgy érzete, hogy szemérmet­lenség így fizetni ki az emberi boldogság,e, egészséget, szépséget. Szükségét érezte, hogy ezt elmondja mindenkinek. Most megszűntek a lehetőségek határai előtte. Szemébe mon­dja:­ az újság nyilvánosságával a társadalom a magyar, az olasz, a német, a francia -tár­su­datomnak, minden háborús társadalomnak, hogy a sorsokkal nem lehet játszani, a sorsok­kal nem szabad játszani. Szerette volna sógo­rát, ezt a táncoló roncsot, akinek egyetlen megmaradt szeméből őrült félelem lámpázot­t, a háború szimbólumaként fölmutatni. Embe­rek, az élet szentség, íme, mivé lett a szentség,­­ vigyázzatok. A széparcú Mars isten vérében a litesz, tüdejében a halál és úgy öleljétek ma­gatokhoz, hogy halált és ennél rosszabbat, nyomorult életet csókol belétek. Ne nézzetek mélyen a szemébe, mert elhagy táncos kedve­­tek és táncosra döbben minden ideg­e-lek. Az anyáknak meg akarta mondani, hogy fia í­t­életét, leányaik egészségét féltsék és az apák­­ meg akarta kérni, hogy mondják el fiaiknak. M­átép nevében. Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Rózsa György hitét? Izzó vas trónon öt elégetétek, De szellemét a tüz nem égeté meg. Mert az maga tüz, ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! 3

Next