Népszava, 1926. szeptember (54. évfolyam, 197–221. sz.)

1926-09-01 / 197. szám

Lili. évfolyam, 197. sz. Budapest, 1926 szeptember 1. szerda Ára 2000 korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA! Negyedévre . 150.000 K — külföldre . 270.000 K Egy hóra . . 50.000 K — külföldre - 90.000 K Ausztriában egy hóra ..... 60.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: vm. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 3—30 és József 3—42 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT­KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK 1 HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP EGYES SZÁM­ÁRA: 2000, ünnepnap SOOO, vasár­­nap 4000 K, Ausztriában 3000, vasárnap 4000 o. K. —Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 130 fr., ^KáSMír ^ Csehszlovákiában hétközn. 1­50 ck, vasárn. 2 Ck,­­•) ••• ^ ^V KIADÓHIVATAIí vm, CONn-UTCA 4. SZ. " "1 " Telefonszám .... 3. 3-30, J. 3-31 és J. 3-32 Alkudozás Budapestre Ha Ripka Ferenc főpolgármesterben, aki — amint köztudomású — a kormány jelöltje Budapest polgármesteri székére, volna csak némi ízlés is — demokratikus érzékenység­ről nem is beszélünk vele kapcsolatban —, máris szakítania kellene azzal a szándékáv­val, hogy jelölteti magát a polgármester­választásra. Hiszen ha nem is olvas újságo­kat, amint azt nem nagy bölcsességgel be­vallotta, éreznie kell, hogy minden komoly tényező ellene van, hogy a kormány akara­tán kívül nincs más a háta mögött. Éreznie kell, hogy Budapest népe nem akarja őt a polgármesteri székben látni. Tudnia kellene, hogy vállalkozásának csak szégyenletes vége lehet. Budapestet megcsúfolhatta 1920, ráülhetett a mellére a kurzus tehetetlen­sége és tehetségtelensége, megfertőzhette levegőjét a gonosz és gyilkos demagógia, de az évek lefutnak az idő homokóráján és ami volt, az ma már nem lehetséges. Budapest népe szabadon akar polgármestert válasz­tani és olyan polgármestert akar, akiben hinni tud, aki mögé fölsorakozhatik az alkotó és teremtő munkában, akivel együtt ezt a várost fölemelheti elesettségéből, sivár nyomorúságából. Budapest népe nem akar a kormány kötő­fékjére kerülni. Ripka Ferenc az első rohamnál, amelyet a polgármesteri székért indított, máris el­vesztette a csatát, mert Budapest polgársá­gát és dolgozó tömegeit megtéveszteni nem lehet. Sem hamis hírekkel, sem hamis pro­gramokkal. A kormánypárti lapok mesélhet­nek, amennyit akarnak arról, hogy Ripka esélyei hogy nőnek napról-napra és hogy szaporodik a tábora. A tény az, hogy a maga pár emberén kívül csak legföljebb néhány dezertőrre számíthat, akik szegé­nyek elfelejtették, hogy Ripka egyszer már megbukott mint pártvezér, s akik nem lát­ják, hogy meg fog bukni, mint polgármes­terjelölt is. Ezekre számíthat és néhány olyan senki emberre, akit mindig vonzott a húsosfazék szaga, amely körül üzletek után szimatolt. Csak ezekre számíthat Ripka, a demokratikus oldal tisztességes embereire nem. Az a program pedig, amelyet a „dicső­séges" bélatelepi tanácskozások eredménye­ként Bethlen címerével szögezett ki a vá­rosháza kapujára, csak szánalmas mosolyt juttathat neki, de sem bizalmat, sem szava­zatokat. Nem pedig abból az egyszerű okból, mert Budapest népe nem akar alku tárgyává sülleni, Ripka polgármesteri programnyilatkoza­tának minden pontja súlyos vád a kurzus városházi és a kormány ellenforradalmi uralma ellen. "A­ lakásnyomorúság Sipőczék­ és Bethlenék bűne is, a Suhajda-telep és a hasonló más telepek a városházi kurzus szé­gyene. Hidak, rakpartok építése, pálya­udvarok kihelyezése, Budapest fejlődésének az állami érdekek szempontjából való elő­mozdítása a kormány kötelessége. A köz­egészségi viszonyok, a kulturális és a köz­lekedési viszonyok megjavítása, az autonó­mia elháríthatatlan feladata. És amennyi­,­ben ezeken a területeken az állam gondos­kodása nem nélkülözhető, úgy a kormány nem vonhatja ki magát az együttműködés kötelezettségéből. Mert a törvények még a kormánynak is parancsolnak és az állami pénzek nem ajándékozásra, hanem a kor­mányzati feladatok elvégzésére valók. Ripka azt mondja, hogy az ő programját a kor­mány támogatása nélkül megvalósítani nem lehet és a kormány támogatás­ára pedig az ő polgármestersége. Azt mondotta­­—­ és amit mondott, az politikai erkölcseire meg­világító fényt vet­t: „Csak természetes, hogy a kormánynak is lehet kívánsága ak­kor, amikor vele szemben kívánságokat tá­masztanak." Egy olyan polgármesterjelölt, akinek csak ennyi érzéke van a főváros autonómiájához, egy ilyen polgármesterjelöltnek már­ a föl­vételi vizsgán is meg kell buknia. Soha még nem történt meg, hogy vala­mely kormány olyan brutálisan avatkozott volna bele az autonómia jogaiba, hogy rá­erőszakolni próbálta volna a városra a maga polgármesterjelöltjé­t, mégpedig büntető szankciók kíséretében. Mert mi más az, amit Ripka mond polgármesterjelölti vallomásá­nak végén a kormánytámogatásról, ha nem fenyegetés, ha nem a kormány öklének mu­togatása, ha nem annak a­ bejelentése, hogy ha pedig nem a kormány akarata szerint történik a polgármesterválasztás, akkor jön a büntetés, az állami támogatás megtaga­dása. Nem, Ripka főpolgármester úr, a demo­kratikus Budapest nem veszti eszét a beígért dunai hidaktól és egyéb jóktól, de nem fél a fenyegetésektől sem. Az ország pénze nem a miniszterelnöké, de a főváros az egész országé és a kormány nem alkudozhatik fölötte. A demokratikus pártoknak van pro­gramjuk és van erejük és akaratuk arra, hogy azt a programot meg is valósítsák. De van erejük arra is, hogy a főváros jussát kikényszerítsék a kormánytól. Ripka nyilat­kozata, amelyben az ígéretek váltakoznak a fenyegetésekkel, az ország szégyene és a bethleni kurzus egyik legarcpiritóbb doku­mentuma. Hangosan ordít belőle a diktatú­rának az a szelleme, amely az egész magyar kormányzatot áthatja. De ebben az esetben súlyos tévedésbe esett Bethlen miniszterelnök. Budapest nem kutyabagos. Budapest népéből nem sikerül a kormánynak kiölni sem az önérzetet, sem a szabadságszeretet, sem pedig az önkor­mányzati szellemet. Budapesten az fog tör­ténni, amit Budapest népe akar és nem az, amit a kormány parancsol. Budapestnek nem kell a kormány polgármesterjelöltje, még ha azt ígéri is, hogy a csillagokat hozza le az égről. És ha eddig Ripkának lehettek reményei a polgármesteri székre, ezeknek a reményeknek utolsó foszlányairól is lemond­hat szégyenletes nyilatkozata után. Mert akiben Budapest városában a politikai tisz­tességnek és a szabad városi szellemnek csak porcikája él­ is, szégyennel és szána­lommal fordul el tőle, a kormány szolgájá­tól, aki néhány kilátásba helyezett milliárdért kész volna eladni Budapestet Bethlennek. Ripka Ferenc főpolgármester úr tudo­másul veheti már most, hogy a vásárból nem lesz semmi. Budapestet eladni nem lehet néhány garasért, de a Dárius kincséért sem. Mert egy olyan népet, amelyet alku tárgyává lehet tenni és amely tűri, hogy elalkudják, az olyan népnek már nem kelle­nek sem házak, sem hidak, sem egyéb szépek és jók, ahol a szabad városi szellem kihalt és az autonómiának nincs már őrzője. ott megszűnt a becsvágy is, ott már sem programok, sem ígéretek nem segítenek. De Budapest népe szabadon akar élni és van akarata meg ereje hozzá, hogy Ura legyen és ura maradjon városának. Genf, Hága és Washington. (II.) Mialatt a genfi Wilson-rakparton a Nép­szövetség vezértitkársága lázasan készül a Nép­szövetség tanácsülésére és közgyűlésére és a világ közvéleménye feszült érdeklődéssel figyeli a Népszövetségi Tanács reformjáról tárgyaló bizottság üléseit, csak kevesen gondolnak arra, hogy szeptember havának első reggelén még egy nemzetközi konferencia ül össze Genfben, amelynek határozatai talán sokkal fontosab­bak lesznek a világtörténelem szempontjából, mint a népszövetségi tanácsülés vagy a nép­szövetségi közgyűlés. Szerdán délelőtt ül össze az a nemzetközi konferencia, amely el fogja dönteni, vájjon el­fogadják-e a hágai világtörvényszék tagjai az amerikai fentartásokat. Ez a mondat ilyen egyszerűen fogalmazva, talán keveset jelent azok részére, akik az események hátterét nem ismerik és ezért néhány szóban el fogjuk mon­dani, miért olyan nagyon fontos a világ sorsá­nak szempontjából e fentartás e fő elfogadása vagy elvetése, miért tartjuk olyan nagyon fon­tosnak ezt a mai nemzetközi konferenciát, amelyről a lapok sokkal kevesebbet írnak, mint a folyamatban levő és küszöbűin álló többi genfi konferenciákról. " » Amíg a világon emberek élnek, mindig lesz­nek nézeteltérések ember és ember között és amíg az emberek különböző államokba verő­dötten élnek, mindig lesznek nézeteltérések ál­lam és állam között. Ennek a tételnek az igaz­ságával a legradikálisabb pacifisták is tisztá­ban vannak és épp ezért a pacifizmus nem is álmodik arról, hogy ezeket a nézeteltéréseket egy csapással lehetetlenné tegye. A józan paci­fizmus legmesszebbmenő törekvése is csak az lehet, hogy ezek a nézeteltérések ne az elmúlt idők brutális eszközeivel — tehát háború út­ján — nyerjenek elintézést, hanem békés úton ugyanúgy, ahogy az ugyanazon állam keretén belül élő egyének vagy csoportok nézeteltérései békés úton intéztetnek el. Az emberiség nagy gondolkodói már hosszú idő óta a nemzetközi döntőbíróságot tartják az ilyen békés elintézésre legalkalmasabbnak és a pacifisták évszázados törekvései is arra irá­nyultak, hogy az államok közötti minden diffe­rencia ilyen, nemzetközi döntőbíróság által nyerjen elintézést. A történelem folyamán gyakran találkozunk ilyen döntőbíróságokkal, a baj azonban az volt, hogy ezek a döntőbíró­ságok csak egyes meghatározott esetekben ju­tottak szóhoz és csakis akkor, ha a fölmerülő konkrét kérdésben valamennyi érdekelt fél hozzájárult egy ilyen döntőbíróság megalakí­tásához, elfogadta annak illetékességét és alá­vetette magát a hozott határozatnak. A hágai békekonferenciák legfőbb törekvése egy állandó nemzetközi dönt­őbíróság létre­hozására irányul , és a nemzetközi jog tan­könyveiben valóban azt olvassuk, hogy, az 1899-es és 1907-es hágai békekonferenciák nyo­mán valóban létre is jött ez az állandó nemzet­közi döntőbíróság. E döntőbíróság ismertetése túlhaladná e cikk kereteit és ezért ehelyütt csak azt óhajtjuk megállapítani, hogy ez a döntőbíróság nem volt tulajdonképeni döntő­bíróság, h­anem csak egy névsor, amelyből az egymással vitában álló kormányok kiválogat­hatták a döntőbíráikat, ha ugyan döntőbíró­­ság elé akartá­k vinni az ügyüket. Hogy ez a helyzet nem felelt meg a pacifisták által el­gondolt döntőbíróság követelményeinek, az természetes.

Next