Népszava, 1926. október (54. évfolyam, 222–248. sz.)
1926-10-06 / 226. szám
10 A Nemzeti Színház gárdájában három nemzedék szolgálja együtt a magyar művészeticulturát. A fiatalok, akik között Bajor Gizi a legértékesebb, a legmaibb. Középen állanak az új naturalizmus képviselői. A legmélyebb, a legsokoldalúbb, a legegyszerűbb közöttük már a halottak élén jár: Petrlhes Imre. És ma rázta le magáról, ami benne földi, a legrégibb generáció legnagyobb egyénisége, aki mint roppant szárt magaslott át a múltból a jelenbe és innen tovább az örökkévalóságba: Jászai Mari. 1849-ben vagy 1850-ben született a komárommegyei Ászár községben, szegény iparoscsaládból. Iskolákat nemigen végzett, de hallatlan ősenergiája és őstehetsége révén néhányesztendős vidéki vándorlás után 1872-ben már tagja és elismert vezetőszínésze a Nemzeti Színháznak. Rohammal győzött az érvényesülés gyakran hosszú és keserves harcában, amint hogy színészi alakításaiban is mindig voltvalami impetuózus. Az ország első színpadán bontakozott ki azután Jászai Mari személyisége és művészete teljes fenségében és teljes mélységében. A tanulatlan proletárleányból, akiről azt mesélték, hogy cseléd volt, mielőtt színésznőnek szökött Székesfehérvárra és aki egészen bizonyosan 1866-ban részt vett a königgratzi ütközetben mint marikotányosnő, korának egyik legműveltebb magyar asszonya lett, akiinek széleskörű érdeklődését nem töltötte be a színház. Az irodalom, az esztétika, a társadalom problémái is foglalkoztatták. Elbeszéléseket is irt („A tükröm", 1909), a színészi munkáról átélt megfigyeléseit könyvben foglalta össze („Színész és közönség", 1914), színdarabokat fordított (Ibsen „John Gabriel Borkman"-ját), sőt már 1908-ban a Petőfi Társaság, mint egyetlen nőt, tagjai sorába választotta. Magvas, szinte férfias írásművészete ellenére a legintenzívebben mégis a színház éltette, a színpadnak élt, csodálatraméltó erkölcsös hittel. A fölületesség, a svihákság idegen volt tőle. Minden szerepét teljes pontossággal, szóról-szóra, betűről-betűre megtanulta és imponáló elmélyedéssel dolgozta föl. Igazán csak a komoly, csak a tragikus szerepeket szerette. Született hősnő volt. Fiatalkorában ragyogó szépség volt, de már akkor sajátja volt, amit élete végéig megőrzött, megjelenésének fenséges ünnepélyessége. Biztos érzéke volt az alakítás nagyvonalúsága iránt, sohasem részletezett. Ezért volt igazi területe a klasszikus dráma, a modern szerepekben csak akkor érezte jól magát, ha bele voltak nagyíthatók a klasszikus vonalakba, mint például Ibsen ,,Borkmann"-jában a sógornő figurája. Egyik leghíresebb szerepe Sophokles „Elektrá"-ja volt. A fájdalom és gyász nagysága és a fölszabadulás ujjongása a legjellemzőbben reprezentálták Jászai Mari színészi tulajdonságait. A tragikus fájdalom szobra volt, amint hogy színészetét általában a plasztika jellemezte, a lényében nem volt semmi festőiség. Shakespeare „Macbeth"-jében a királynőt játszotta. Ebben az alakításában is a bukás tudatának fájdalma és gyásza megrendítő erővel hatott. Csak túlsokáig játszatták vele ezt a szerepet, még akkor is, amikor a költő elgondolásának nélkülözhetetlen vonása, a fiatalság nagyravágyása már hiányzott belőle. Gonosz is tudott lenni, de mindig királynőjén, mint Hamlet anyja, vagy mint életének első nagy sikere Katona József „Bánk bán"-jának Gertrudisa. Egynéhányszor humoros szerepben is megpróbálkozott, például Zangwill „Mary-Ann"jében. De az ilyen feladat nem sikerült, nem is állott jól neki. A szerep vagy a helyzet humorát nem tudta érzékeltetni, csak annak a furcsaságát, hogy a nagy Jászai ilyet is megpróbál. Volt egy tulajdonsága, amit a mi korunk már nagyon a terhére rótt: beszédének éneklő hanglejtése. A fiatal éveinek rossz divatja volt, amelyben osztozott a berlini Ziegler Klárával és a bécsi Walter Saroltával, a németek két nagyhírű tragikájával. Ez ellen a francia eredetű beszédmodor ellen indították meg a forradalmi tevékenységüket a múlt század nyolcvanas éveiben Parisban Antoine és Berlinben Otto Brahm, a színpadi játékstílus két nagy reformátora. Ez a hősi modorosság, ha átszivárgott Jászai Mari életébe is, nem volt belső tulajdonsága, nem tartozott színészi lelkiségéhez. Ha nem ellenőrizte magát túlságosan, ki is tudott esni belőle, bár meg is írta egyszer, hogy az önellenőrzés lehetetlenné teszi a teljes, önfeledt színészi átélést. Schiller „Stuart Máriájá"-ban azonban mint Erzsébet királynő, ahol egyszerre volt iksrálynőien okos és démonikusan szerelmes, felejthetetlenül cáfolt rá ösztönös gyakorlata a rossz elméletre. Ő volt Madách „Ember tragédiájáénak első Évája, soikat játszotta a francia klasszikusokat is (Racine „Phaedrá"-ját többek között), de ezekre az alakításaira a mi generációnk már nem emlékszik. Hozzáértő kortársak el voltak ragadtatva bájától, mi már csak a fenségét ismertük. Működése utolsó két évtizedében gyakrabban vállalkozott költemények szavalására is. Ilyenkor sohasem színészkedett, a költő helyére lépett, salaktalanul egyszerű volt, komoly és méltóságteljes. Vörösmarty „Szózat"-ának orgonadugását sohasem felejti el, aki valaha hallotta. Jászai Mari nem a mi korunké volt, de azért mégsem volt a múltból itt maradt emlék. Nagy egyénisége és a lélek gyökeréig elmélyülő művészete bennünket lenyűgözött. Ha a deszkákra lépett — amelyek neki és az ő nézőinek abban a pillanatban valóban a világot jelentették —, tele volt a színpad és tele volt a nézők lelke is. A magyar művészetet pótolhatatlan veszteség érte Jászai Mari halálával. Bánóczi László: * A nagy halottat csütörtökön délután 3 órakor temetik a Nemzeti Színház előcsarnokából és a Kerepesi-temetőben helyezik örök nyugalomra. NÉPSZAVA ras •0 MŰVÉSZET IRODALOM (*) A Fővárosi Zenekar első hangversenye. A székesfővárosi tisztviselők soraiból alakult zenekar ezidei (IV.) évadja lényegesen különbözik az előzőktől. Ezt a lényeges különbséget a határozott célkitűzés, vagyis a működésnek most világosan lefektetett irányvonala adja meg. Az együttes és törekvő, komoly karnagya, Bor Dezső ugyanis a Budapest Főváros Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága nagyszabásúnak tervezett akciójába kapcsolódott be." Nem óhajtja fölöslegesen szaporítani a teszerűtlen, ide-oda kapkodó, alkalmi hariseny számát, hanem propagandisztikusra helyezkedik: tanítani, nevelni akar. A ízlését igyekszik fejleszteni és nemesite, azáltal, hogy megismerteti vele a mindezideig többnyire megközelíthetetlen zenekari irodalom gyöngyeit... Ez a program kétségtelenül helyes és szép, sőt hézagpótló, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a munkásság épp a drága helyáru zenekari hangversenyekről szorul ki leginkább. Csakhogy a jó szándék még nem minden. A Fővárosi Zenekar népoktatói szerepében felelősséget is vállalt. Nem elég, ha a zenekari irodalom gyöngyeivel megismerteti továbbképződni vágyó munkásközönségét. E megismertetésnek olyannak kell lennie, hogy a munkásközönség az előadásból tiszta képet nyerjen a műről. Az együttes népoktató programja nem leszállított, hanem éppen ellenkezően — fölsrófolt igényeket emel a teljesítmények művészi színvonalát illetően... A Fővárosi Zenekar fiatal együttes, amely javarészt műkedvelőkből, vagyis nem hivatásos zenészekből tevődik össze. A fejlődésnek hosszú és fáradságos útja áll még minden tagja előtt. Feladatuk tehát kettős: tanítva kell tanulniok, illetve tanulva kell tanítaniok! Nagy dolog ez. Reméljük, hogy a törekvő együttes megbirkózik ezzel a nehéz feladatával... A sorozatos hangversenyek vasárnap délután, a Vigadó nagyterejében vették kezdetüket. Az előre hirdetett műsorokon ugyanoly kellemesen ötlik szembe az átgondoltság, a tervszerű megválogatás, mint az elsőn, amely a múlt század szerzőit megszólaltató „magyar műsor" volt. Liszt Ferenc ma már elavult és elszintelenedett ..Szózat és Hymnusz"-nyitánya után Erkel Ferenc máig is népszerű ..Ünnepi nyitány"-a következett. A műsor Goldmark Károly friss és levegős „Falusi lakodalom"-szimfóniájával nyert befejezést. A hangverseny két vendégművésze közül Országh Tivadar hegedűművész Hubay Jenő közismert darabjait adta elő — kissé szárazon, lehet, hogy elfogultan —, Pilinszky Zsigmond, Operaházunk tenoristája „Bánk bán" két áriáját énekelte el, nem valami jó diszpozícióban... A Vigadó hosszú széksorai közül nem egy maradt üresen. A zenekarnak és derék "karnagyának kissé több elevenséget és több finomsággal párosult nagyobb lendületet kívánunk. Játékuknak ruganyosabbá kell válnia. Akkor bizonyára fokozottabb mértékben fogják megtalálni a nagyközönséggel való szorosabb kapcsolatot. (J. S.) * A legközelebbi hangverseny vasárnap, október 10-én lesz a következő programmal: Miller Eli zongoraművész (Newyork) közreműködésével: 1. Beethoven: V. szimfónia. I. Allegro con brio, II. Andante con moto, III. Allegro, IV. Allegro — Presto. 2. Weber: „Bűvös vadász." - - Nyitány. 3. Csajkovszkij: Zongoraverseny — B-mol. előadja: Miller Eli zongoraművész (Newyork). 4. Bizet: L'Arlesienne I. — Suite I. Prelude. II. Menuet. III. Adagietto, IV. Carillon. 5. Strauss: „Cigánybáró." — Nyitány. Vezényel: Müller Károly karnagy. — Jegyek 5000 koronától följebb kaphatók az egyes szakszervezetekben, a Népszava-könyvkereskedésben és a pártszervezetekben. Minden egyes hangversenyre a látogatók egy IG—20 oldalas ismertető füzetet kapnak díjtalanul, amelyben az előadandó műveket, valamint a nagy zeneköltők életét ismertetik. Kívánatos volna, ha a munkások ezeket a művészi hangversenyeket minél tömegesebben látogatnák. 1926 október 8. életuntak, eltűntek, Hetesek. Kincses Károly 21 éves szabómunkás a Jókai tér 7. számú házban levő lakásán kedden délben mellbelőtte magát és amire az értesített mentők a helyszínére érkeztek, meghalt. A helyszínére rendőri bizottság ment ki, melynek intézkedésére a holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. F. Mária 26 éves háztartási alkalmazott az Üllői út 121. számú házban levő szolgálati helyén világítógázzal, B. Ferencné 28 éves asszony a Koszorúutca 28. számú házban levő lakásán szublimátoldattal, R. János 23 éves kovács az Ilka utca 13. számú házban levő lakásán lugkőoldattal, • B. Sándorné 30 éves asszony a Szabolcs utca 8. számú házban elvő lakásán nagymennyiségű aszpirinnel, B. István 47 éves pénzbeszedő Soroksárpéterin levő lakásán nagymennyiségű aszpirinnel, P. Ilona 20 éves háztartási alkalmazott a Fortuna utca 5. számú házban levő lakásán asfmrinnel megmérgezte magát. B. Júlia 17 éves háztartási alkalmazott kedd reggel a Retek utca 53. számú ház ötödik emeletéről levetette magát. A mentők életveszedelmes állapotban vitték kórházba. B. Miklós 26 éves kereskedő a Vadorzó utca 1. számú házban levő lakásán mellbelőtte magát. A mentők életveszedelmes állapotban az új János-kórházba szállították. Nem bizonyos, hogy öngyilkos lett-e, vagy pedig véletlenségből sült el a revolver a kezében. A tényállás tisztázására a vizsgálat megindult. Vargha János sághegyi vincellér fölakasztotta magát és meghalt. Tettét állítólag azért követte el, mert a szőlőt a száraz időjárás miatt oly erősen permetezte meg, hogy az használhatatlanná vált. Holtan találták a lakásában a Gólya utca 1. számú házban . Lux Antalné, született Bíró Zsófia nevű 66 éves magánzónőt. Már e hó 3-a óta nem látták lakásából kijönni. Miután az ajtó a szokásos lelakatolás helyett belülről volt lezárva, az őrszemes rendőr lakatossal kinyittatta az ajtót és a szobában holtan találták Lux Antalnét. A rendőri bizottság megállapította, hogy Luxné körülbelül 24 órával előbb ismeretlen méreggel öngyilkossági szándékból megmérgezte magát. Dobay Ferenc kőműves bejelentette a főkapitányságon, hogy a 18 éves József nevű ugyancsak kőműves fia ez év szeptember havában Budapestre érkezett. Elutazásaikor neki, aki Zilahon lakik, levélben bejelentette, hogy öngyilkos lesz. A rendőrség az eltűnt fiatal munkást keresi. Páll Anna 23 éves gyári munkásnő a Fehérvári út 27. számú házban, Szabó Mária 29 éves háztartási alkalmazott az Operaház előtt, Tóth Róza 22 éves háztartási alkalmazott a Horthy Miklós-út 6. számú ház előtt, Bede Róza 17 éves tisztviselőnő a Thököly-út 86. számú ház előtt, Ertl Ferenc 19 éves kőművestanonc a városligeti mutatványos téren hirtelen rosszul lett és összeesett. A mentők a beteg embereket eszméletlen állapotban kórházba vitték. BC A bécsi Középeurópai Közlekedési Kongresszuson, amelyen valamennyi középeurópai állam és a Népszövetség közlekedésügyi bizottságának képviselői részt vettek, kedden befejezte tanácskozásait. A kongresszus határozatot hozott, amelyben kifejezi azt a meggyőződést, hogy a középeurópai államok gazdasági közeledését jelentékenyen előmozdítaná a közlekedéspolitikai téren való céltudatos együttmunkálkodás; erre az együttműködésre már meg is van az alap. A kongresszus követeli a teherdíjtételek egységesítését, szükségesnek tartja a vasúti és a vámhatóságok céltudatosabb együttműködését, különösen a határátlépésnél. Törekedni kell a jobb és gyorsabb hírszolgálat érdekében a középeurópai népek postaforgalmának megfelelő kiépítésére. A légiforgalom nemzetközi rendezését a kongresszus kívánatosnak mondja. A szórakoztatásra szolgáló közrádió dolgában a műszaki, jogi és organizációs rendezést ajánlja a kongresszus, hogy megvalósítható legyen az egységes alapelvek szerint dolgozó, az előadások és hírek fölvételét egységesítő közrádió egész Középeurópára. A nemzetközi forgalomban a kongresszus az útlevél- és vízumkényszer teljes megszüntetését követeli és ennek helyébe a személyazonossági igazolójegyek "bevezetését javasolja.