Népszava, 1926. november (54. évfolyam, 249–272. sz.)

1926-11-03 / 249. szám

LIV. évfolyam, 249. sz. Budapest, i»­1t november s, szensa Ára korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre . 150.000 K — külföldre . 270.000 K Egy hóra . . 50.000 K — külföldre . 90.000 K Ausztriában egy hóra ..... 60.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: Vm. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 3—30 és József 3—32 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP Egyes szám ára: 2000, ünnepnap 3000, vasárnap 4000 K, Ausztriában 3000, vasára. 4000 o. K, Jugo­szláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorsz. 1-30 fz., Csehszlovákiában hétk. 150 ck, vas, 2 ék. KIADÓHIVATAL: VEI, CONTI­ UTCA 4. SZ Telefonszám .... J. 3-30, J. 3-31 és J. 3-32 Töretlen erővel, izzó lelkesedéssel az egységes magyar munkásmozgalom szé­les frontján újra megkezdődik a minden­napi munka és a mindennapi harc. A párt­kongresszus háromnapos tanácskozása be­fejeződött Nem keresünk cicomás szavakat a kongresszus munkájának méltatására, elég, ha annyit mondunk, hogy valameny­nyiü­nkben megerősítette a hitet és fölajzotta a reménységet, mert komoly és hitteljes munkát végzett. Az önmarcangolásnak nyoma sem volt ezen a kongresszuson, a bírálók az objektivitás tiszta eszközeivel harcoltak a maguk igazáért és az egész kon­gresszus légköre tisztult és nemes, dacos és lelkes volt. Ez a kongresszus talán nem al­kotott újat és nagyot, de a párt útját­­egy esztendőre világosan kijelölte és megerősí­tette a párt szellemét, megtisztította a fo­galmakat és útját egyengette a biztosan el­következő nagy fejlődésnek. Ez a kongresz­szus éppen ezért a párt történelmében bizo­nyára nagyon jelentős helyet kap. Ezt a kongresszust méltán nevezhetnők a fogantatás kongresszusának, amelyből a pá­rtmozgalom új szelleme fog megszületni. Az az új szellem, amely nélkül az organikus fölkészültség el sem képzelhető. Ez a szel­lem pedig a Bethlen-kormányban megteste­sült feudális és klerikális reakciónak vesze­delmesebb ellensége, mint a forradalmi frázisoknak az a szótára, amelyet a bolse­visták és a különböző szektáriusok olyan boldog fanatizmussal forgatnak és tartanak a nyomorúságukban elkeseredett proletárok szeme elé. A pártgyűlésről hazatérő küldöttek azt a gondolatot viszik szét az országba, hogy készülni kell és valóban készülni kell a küz­delmekre, készülni kell pedig a tömegek megszervezésével, a szocialista hitnek ter­jesztésével, az­­áldozatkészségnek nagy er­kölcsi erejével. És hinnünk kell, hogy ez a készülődés nem lesz eredménytelen. Hiszen a kongresszus soha még úgy föl nem emel­kedett ennek az előkészítő, szervező, hitter­jesztő munkának fontosságáig, soha annyira át nem érezte a pártépítő munka hatalmas jelentőségét, mint most. Akik a pártot sze­retik, akik a mi mozgalmunkhoz hűségben, lélekben hozzá­­vannak nőve, azoknak örül­niök kell, hogy az ellenforradalom rettene­tes évei után eljutottunk idáig, hogy a lelki bénaság megszűnt, hogy az ernyedtséget friss vérkeringés váltja föl, hogy tömegeink végre elérkeztek annak fölismeréséig, hogy erejük vesztése nélkül nem lehet egy pilla­natig sem megállaniok, egy pillanatig sem tétlenkedniök, hogy folytonosan dolgozniok kell a pártmozgalom szélesítésén és mélyí­tésén. Nagy jelentősége van ennek azért, mert pártunkat és pártintézményeinket csak így tehetjük képessé arra, hogy eredményes küzdelmeket vívjanak meg. Az ellenforra­dalmi reakció üldözéseivel szemben nem maradhatott volna meg a párt, ha a régiek nem építették volna meg olyan szilárddá az alapjait és olyan vihart állóvá a falait a mártíromságig elmenő áldozatkészséggel — a jövő számára. Azok a férfiak fanatikusan hittek a szocializmusban és nem riasztotta meg őket sem a hatalom üldözése, sem har­caink időnként való sikertelensége. Nyíl­egyenesen mentek­ az utjukon, amelyet a szolidaritás fénykévéje világított meg. Ez a hatalmas erkölcsi erő élt a pártban és a tö­megekben s és ma is. Ez tette naggyá a pár­tot s tartja ma is szilárdan oszlopait. Ez védte meg a szétbomlástól. Ez tette a pártot olyan félelmetessé ellenségeinek szemében. A gaz ellenforradalom mindenféle esz­közzel rátámadt mozgalmunkra és amikor azt látta, hogy semmi sem használ, mert sem a politikai elnyomatás, sem a brutális üldözés, de még a gazdasági nyomorúság sem ássa sírját a szociáldemokrata pártnak, akkor útját egyengette olyan törekvéseknek, amelyek a párt egységének megbontására irányultak. Ez a kongresszus nyakát törte — hisszük, véglegesen — az effajta szándé­koknak is. A magyarországi proletármozga­lom teljes gondolati és cselekvési egysége, amely komoly veszedelemben különben sohasem volt, újból teljessé lesz, mégpedig azért, mert azok a kevesek, akik elszakadtak tőle, nem tudnak élni nélküle, az ernyedtek­ben a szocialista agitáció újból fölszítja az alvó tüzet és akik más utakon keresték a megszabadulást, azok visszatérnek, mert rájöttek arra, hogy csak egy út van: a szo­ciáldemokrácia útja. A kongresszus minden küldöttnek és raj­tuk keresztül a párt minden emberének vé­rébe-lelkébe vitte a serkentő akaratot: dol­gozni a pártért, mindenkinek a maga poszt­ján mindent megtenni egészen a szabad­ságnak, egészen az életnek a föláldozásáig. A párt: ez legyen a szentségek szentsége, a tabu, amelyet bontani nem, csak­ dicsősé­gessé tenni szabad. A kongresszusi munka jelentős a föld proletárjainak és a dolgozó nők öntudatra ébresztésének és megmozdításának szem­pontjából is. Hisszük, mert van okunk hinni a kongresszus után, hogy a dolgozó nők­ táborában és az elnyomott földmunká­sok tengernyi sokaságában hatalmas vissz­hangja támad a szocialista gondolatnak. Hisszük, hogy az elvtársak ezrei vállalják az elmemozdítás és eszmeterjesztés lelkes mun­káját annak a fölismerésnek az alapján, hogy a magyarországi munkásmozgalom csak a dolgozó nők segítségével és a falu szegényeinek harcos megmozdulásával jut­hat közelebb céljaihoz. E két hatalmas ré­teg roppant erejének megmozdításáért min­den áldozatot érdemes meghozni, önálló szociáldemokrata politikát országos és köz­ségi viszonylatban el sem lehet képzelni enélkül, mert csak a dolgozó töme­gek óriási többségének megszervezésé­vel válik a szociáldemokrata párt olyan ha­talmas politikai tényezővé, hogy tekintet nélkül mindenkire és függetlenül mindenki­től, teljesen szabadon vívhatja meg politi­kai küzdelmeit az ellenforradalmi­­reakció­val szemben. A párt belső életében jelentkező nagy kér­dések sikeres megoldásán kívül jelentőssé tette ezt a kongresszust, hogy egységes, da­cos, elszánt küzdelmekre kész tömegeket reprezentált a szociáldemokrata párt minden ellenségével szemben. És akik minden nap a szociáldemokrata párt temetésére készül­nek, azok láthatták most, hogy a magyar­országi szociáldemokrata munkásmozgalom nem a halálra, hanem új életre és új küz­delmükre készülődik. Ereje töretlen és a szocialista hit olthatatlanul lobog benne. Uj terveket készít és uj szándékok dagasztják hadigályáinak vitorláit A szociáldemokrata párt minden emberének szivében tettre­készség lobog és a kongresszus után már folyik a hóditó munka, falvakban, városok­ban, mindenütt, ahol proletár él, szenved és várja szabadulását az ellenforradalmi bilin­csekből. A reakció rosszul számított. Az ostrom si­kertelen. A szociáldemokrata párt falai ke­e­mények, ledönteni a feudális-klerikális ka­pitalista szövetség egyesült seregei sem ké­pesek. Csak a fejüket zúzhatják össze rajta... Amerika választ. (II.) Heteken, sőt hónapokon át tartó válasz­tási agitáció után az Északamerikai Unió népe végre elérkezett a döntő naphoz: ma választ­ják újra a képviselőház tagjait és a szenátus tagjainak harmadrészét. Az amerikai törvény­hozó testületnél a képviselőház jelenti az alsó­házat, a szenátus pedig a felsőkamarát. Érde­kes jelenség, hogy bár a szenátus tagjainak csak harmadrésze kerül új választás alá, az amerikai közvélemény mégis sokkal lázasabb érdeklődést mutat a szenátusi választások, mint az alsóház összes tagjainak újraválasztása iránt. Mert Amerikában a döntő szó tulajdon­képen a szenátusé, a nagyobb hatalom a szená­tus kezében van és ezért érdekli jobban az amerikai népet a szenátus összetétele. A választásokon az idén is a két legnagyobb amerikai párt, a republikánusok és a demo­kraták pártja méri össze egymással erejét E két párton kívül vannak radikálisok, vannak szocialisták és vannak disszidensek is, ennek a három most említett pártnak azonban alig van parlamenti jelentősége a demokraták és republikánusok mellett Ezt abból is meg­állapíthatjuk, hogy például a képviselőház 435 tagja közül a republikánusokra 235, a demokratákra 183, a­ radikálisokra 5, szocialis­tákra 2 és a La Follette-féle disszidensekre 10 képviselő jut A demokratákat s republikánusokat tulaj­don­képen nem választják el fontos világnézleti különbségek Amerikában. A demokraták főleg az Egyesült Államok déli és nyugati részén lakó agrárelemekre támaszkodnak, míg a republikánusokat inkább az északon és keleten lakó ipari rétegek támogatják. Az ipari rétegek alatt nem annyira a dolgozó munkásságot, mint inkább az ipari tőkét kell érteni és így a republikánusok abban a kellemes helyzetben vannak, hogy az amerikai tőke hatalmas erejé­nek nagy része az ő hátuk mögött áll. Jelenleg a repubikánus párt van uralmon és Coolidge, az Unió elnöke is ennek a párt­nak a tagja. Az elhalt Wilson demokrata volt. Wilson szerint Amerika sorsa nem vigaszt­ható el Európa sorsától és ha van lényeges külön­bség a demokraták és republikánusok elvi programja között, akkor ez főleg az Európával szemben elfoglalt álláspontban ke­reshető. Coolidge nem akar tudni Európáról, nem akar hallani arról, hogy Amerika a szö­vetségközi adósságok kérdésében a két világ­rész érdekközösség­énél fogva messzemenő mél­tányosságot gyakoroljon Európával szemben és ezt a nézetet a republikánusok széles ré­tegei is osztjá­k. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a maii választások a háborús adós­ságok elengedéséne­k vagy el nem engedésének jelszava körül forognak, mert ez a kérdés aránylag alárendelt szerepet játszik a válasz­tásoknál. A prohibició kérdése sem döntő szempont a

Next