Népszava, 1926. november (54. évfolyam, 249–272. sz.)

1926-11-03 / 249. szám

1926 november 3. NÉPSZAVA 99 „A­kkor mondá annak Jézus: Tedd el a te szablyádat helyére, mert valakik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök." Elöljárójában csupán annyit: elitéljük és kárhozatosnak tartjuk a gyilkosságokat és megverjük a gyilkosokat. Meggyőződéssel vall­juk, hogy még a sikeres politikád merényletek átalakító hatásaiban sem hiszünk. A társa­dalmi szervezet mikéntje, az egyes országok politikai és gazdasági életének alakulása nem egyes emberek lángeszének vagy gonoszságá­nak műve. Ámbár elvitazhatatlan, hogy bizo­nyos adott helyzetekben az egyéni beavatko­zás is nagy fontossággal bír a viszonyok ala­kulására, mégis nevetséges volna az­t állítani, hogy a jelenlegi Olaszország tisztán Musso­lini műve, hogy egyedül ő felelős a fascista r­e­ndszerért és minden gonosztettért, amelyet a feketeinges­ek elkövettek. Mi tehát meggyőződ­ésünk alapján nyugod­tan elmondhatjuk, hogy esztelennek és káros­nak tartjuk a politikai gyilkosságokat. De lapu­lniok és hallgatniok kell azoknak, akik helyeslik az egyéni akciókat, akik az erőszakot, a durvaságot és a gyilkosságokat a politikai harc legfőbb fegyverévé tették és híveiket egyenesen buzdítják a bombáik, a gumibot és a bicska használatára. A világháborút követő forradalmak el­nyomása után az ellenforradalom gyáva haszonélvezői min­den államban a tömeges gyilkosságokkal akartak félelmet és rettegést kelteni, hogy a terror hatása alatt szenvedő tömegek ne akadályozhassák az ellenforrada­lom intézményes biztosítását. A magyar ellen­forradalom „felelőtlen a­lakulatai" az ártatlan emberek százait mészárolták le. Még azok fö­lött is „népítéletet" tartottak, akik a fogházak­ban várták, hogy törvényes biráik elé kerül­jenek és gyáva, álattomános módon elhurcolták Somogyi és Bacsó elvtársainkat, hogy szána­lom nélkül megkínozzák és legyilkolják őket. És éppen most tárgyalják a német fajvédők szörnyű gyilkosságait. Egy fiatal gyerkőc nyílt tárgyaláson elismeri, hogy a legfőbb ka­tonai parancsnokságok tudtával, az áldozatok meghallgatása nélkül hoztak halálos ítéleteket és bestiális módon meggyilkolták azokat, akik­ről azt vélték, hogy a fajvédő esztelenség útjá­ban állanak. Az is kiderült, hogy a német bíró­ságok közül­ többen a kézrekerült gyilkosokat védelmezték és teljes hivatalos hatalmukat fölhasználták arra, hogy a büntetés alól men­tesítsék a fajvédő gonosztevőket. De a Matteotti gyilkosainak bűnszövetkezete sem tiltakozhatik a gyilkos merényletek ellen. A fascio vezetőinek lelkét rengeteg számú gyilkosság terheli. Ezek a feketeinges „hősök" hírhedtek arról, hogy elnémítják azokat, akik nem akarnak rajongani a Mussolini diktatúrá­jáért. Az utóbbi esztendőkben százszámra végeztek politikai ellenfeleikkel és a hatóságok szeme előtt rombolták le a szocialista, a libe­rális és szabadkőműves lapok szerkesztőségeit. A tömeges gyilkosságok sorozatából kiemel­kedően nálunk a Somogyi—Bacsó-eset és Olasz­országban a Matteotti-eset bizonyítja rikító világossággal, hogy a reakció a saját ügyének elősegítésére még akkor sem riad viss­za a politikai gyilkosságoktól, ha előre tudja, hogy elvetemültségével az egész világ megvetését zúdítja magára. Mussolini legújabb merénylője egy 15 éves fiú, aki a fascista ifjúmunkások szervezetének volt tagja. Ebben a kitűnő szervezetben tanulta meg azt, hogy az erőszak és a gyilkosság nem becstelen cselekedet. Ebben a gyűlölettel teljes légkörben a más emberek leütéséről, zaklatásá­ról és meggyilkolásáról olyan módon beszél­nek, mintha azok a gonosztevők, akik a szo­cialistákkal szemben hadjáratra indulnak, hősök volnának. A „Nouveau Siècle" című­ fascista lap azt írja, hogy a merényletet a nemzetközi bankokrácia készítette elő. A me­rénylő fascista telitve pártjának mentalitásá­val, bizonyára azt hitte, hogy Mussolini meggyilkolásáért ugyanolyan büntetés jár, mint amilyent Matteotti gyilkosaira kiszab­tak. Talán azt remélte — ha valónak bizonyul, hogy a gyilkosságra fölbérelték —, hogy rövid idő múlva kiszabadul és elköltheti a gyilkosság ar­anygy­ümölcseit. Állítólag, amikor Gaspari bíboros a pápával a merénylet hírét közölte, a katolikus egyház legfőbb feje a következőkép nyilatkozott: „Mussolini szerencsés megmenekülése újabb jele annak, hogy a Mindenható védelmét él­vezi." Ez a kijelentés nem alkalmas arra, hogy az isteni igazságszolgáltatásban való hitünk megszilárdult. Ugyaanis nem tudjuk megérteni véges eszünkkel, hogy miért éppen Mussolini élvezi a Mindenható különös védel­mét s miért hagyja cserben ez a legfelsőbb gondviselés azokat, akiket Mussolini gonosz­tevői küldtek a másvilágra. Úgy hisszük, hogy a Mindenhatónak a Matteottikat, a Somogyi Bélákat és a Bacsókat is meg kellene védel­mezni. Mindenképen helytelen, hogy a jobb­oldali gyilkosságok majdnem minden esetben sikerülnek, de ezzel szemben a jobboldali gyilkosok a Mindenható védelmét élvezik. Ne ak­arják ezt velünk elhitetni, mert ez gyalá­zatos hazugság. Talán mondanunk sem kell, hogy a magyar­országi gyűlöletet hirdető kurzuskeresztények ezt a merényletet is arra akarják fölhasz­nálni, hogy a szociáldemokrata párt és min­den szabad gondolat ellen uszítsanak. És fölösleges bizonyítani, hogy ezeknek a gyil­kosságra uszító lapoknak még csak arra sin­csen erkölcsi jogosultságuk, hogy a merénylet fölött fölháborodjanak. Hiszen ők hirdetik minduntalan, hogy amennyiben alkotmányos eszközökkel nem kaparinthatják kezükbe a hatalmat, akkor erőszakkal kell a Mussolinié­hoz hasonló diktatúrát megalkotni. Ők voltak azok: a kurzuskeresztények és a fajvédők. A nemzetgyűlés háromnapos szünet után szerdán délelőtt ül össze és folytatja a kurzus­reakció betetőzését jelentő felsőházi javaslat tárgyalását. Az általános vita vagy még ezen a napon, vagy a következőn véget ér és a hét má­sodik felében rátérnek a részletes tárgyalásra. Egységespárti körökben a hét végére várják a részletes vita befejezését s ezzel készen is vol­nának a Habsburgok visszacsempészését célzó külön mágnásparlament nagy művével. Hogy azután mi következik, az még a kormánytábor beavatottjai előtt is izgató kérdőjel. Mert a nemzetgyűlés összeülése utáni harmadik héten a parlamenti munkarend még mindig késik az éji homályban, kiáltó bizonyságául annak, mennyire becsüli, helyesebben mennyire lebecsüli Bethlen az ő mindenre kapható parlamentjét. A többség, a kormány egyenes parancsára, több ízben kö­vetkezetesen megakadályozta a dolgozó nép­rétegek sorsának enyhítésére irányuló szociál­demokrata indítványok napirendre tűzését, de most, kevéssel a reakciós javaslat elintézése előtt sem gondolnak arra az illetékes hatalmi körök, hogy kirukkoljanak a váltig hangozta­tott szociális javaslatokkal. A nyomorúság jajkiáltásai most épp úgy süket fülekbe ütköznek a kormánynál, mint az oktalanul forszírozott felsőházi javaslat tárgyalása előtt. A parlament munkarendje egyébként asze­rint alakulhat, hogy a választásokkal kapcso­latban mit főznek ki az egységespárti diktatúra boszorkánykonyháján. A miniszterelnökség és a belügyminisztérium portáján az elmúlt na­pokban is lázas nyüzsgés volt, folytatódtak a főispánjárá­sok, mert úgy tudják, hogy Sci­tovszky, az új belügyminiszter november vé­géig­ végezni akar a főispánkicserélés „nagy munkájával", h­ogy azután a választások elrendelésekor majd „minta­szerű" testület irányítsa a kormányterrort és a csendőrstratégiát. Kormánykörökben állandóan olyan hírek ke­ringenek, hogy Bethlen december közepe táján választatni akar. Viszont maga a miniszter­elnök, a belügyminiszter, a politikai államtit­károk és a kormánypárti vezetőemberek adják továbbra is a nagy rejtelmest és ha nyilatkoz­nak is a bejósolt terrorhadjáratról, a kormány­hatalomnak a választópolgárokkal megindu­landó viaskodásáról, olyan se hideg, se meleg kijelentéseket tesznek. Valójában senki nem tud semmit a választásokról, csak egy bizonyos, hogy Bethlen — később majd elválik, miért — teljes bizonytalanságban akarja tartani a köz­véleményt, és főként a szociáldemokrata meg a polgári ellenzéket, h­ogy azután választási had­járatának hirtelen megindításával ejtse za­varba politikai ellenfeleit. Ez a véka alá rejte­gető taktika azonban korántsem tartja vissza a dolgozó nép pártját, amelynek legtöbb oka van a kíméletlen kormányterrorra számítani, attól, hogy a szervezkedés és szolidaritás erejé­vel fölvértezetten már most hadrendbe sma­ffizzék és teljes készenlétben várja a rajtaütés­akik tapsoltak a bombás „kilengőknek", akik biztatták, védelmezték és rejtegették a gyil­kosokat. Nincs okuk azoknak fölháborodni a merényleten, akik még ma is védtelen emberek megtámadására biztatják az ifjúságot, akik a bosszút és a gyűlöletet hirdetik. És ezek közé tartozik Mussolini is, aki élénken helyeselte, amikor az olasz király ellen merényletet követtek el. Mi elítéljük a merényletet, de abba semmi­képen sem megyünk bele, hogy csak azok a merényletek elítélendők, amelyek a reakció gonosz előharcosai ellen irányulnak. Nem fogadjuk el, hogy a maradiság gonosztevői a mindenható különös védelmét élvezik, de ezzel szemben azok, akik a szabadságért és a népek jólétéért harcolnak, drótkötéllel összekötözve és zsákba varrva, a Dunába dobandók. Ezt az új hittant valószínűen még azok sem fogad­ják el, akik egyébként vallásosak. Azt hisz­szük, hogy inkább kellene követni azt a taní­tást, amelyet cikkünk élén idéztünk, hogy akik fegyvert fognak, azok legyenek el­készülve arra, hogy fegyverrel vesznek el. Ez magyarul azt jelenti, hogy kezdjék el a békét a gyilkos urak, mert ilyen módon elkerülik a merényleteket. Akik helyeslik a Matteottik és a Somogyi Bélák meggyilkolását, azok tart­ják a szájukat, amikor Mussolini ellen követ­nek el merényletet­­nek tartogatott választási hadjáratot. A kerületek megdolgozása és a választási taktika megállapítása során kedd délelőtt a bel­ügyminiszternél járt a kormányt, mint mon­dani szokás, kívülről támogató Wolff—Zichy­féle klerikális­ reakciós csoport egyik alvezére, Ernszt Sándor, aki a belügyminiszterrel foly­tatott tanácskozásáról nyilatkozatot is adott le. Elmondotta Ernszt, hogy tárgyaltak a választásokról is, de a válasz­tások kiírásának idejéről konkrét formában nem volt szó, mert — úgymond Ernszt — ennek a kérdésnek megoldását a miniszterelnök magának tartja fönn. A kerületek beosztását illetően is mon­dott egyet mást. Bizonyára a belügyminiszter­rel folytatott eszmecsere leszűrődött eredmé­nyeként úgy vélekedett Wolff bizalmasa, hogy „az új kerületi beosztás letárgyalására már nemigen fogja futni az időből", de különben a kerületi beosztásnak új, törvényes rendezése — szerinte — „nem is szükséges", mert a régi be­osztás érvényben maradhat. A kerületeknek rendeleti úton való megállapítására — Ernszt szerint — nincs sok kilátás, de az nem is volna megnyugtató... Ernst nyilatkozata, amely szerint a kerületi beosztásnak törvény útján való új rendezésére már nem volna idő, egyrészt a választások közeli kiírására enged következtetni, másrészt azt mutatja, hogy a kormány milyen alacsony taktikázás tár­gyává sülyeszti a kerületek beosztásának ügyét is. Hiszen nyilvánvaló, hogy szántszándékkal hozzánk-halasztották folyton a kerületi beosz­tás parlamenti tárgyalását, hogy azután az utolsó órákban arra hivatkozhassanak, hogy „törvényre nem futja már az időből", ami jó ürügyül kínálkozik a választókerüle­teknek a kormánytöbbség pártérdeke szerinti kerü­letsza­bdalásokra, kerületeknek ide-oda­tologatására. Az ilyen kerületi geometria és főként az ellenzéki kerületek szétszaggatása ugyancsak régi terve a kormányreakciónak A választások közeledésének hírére nagy a megrökönyödés az egységes párt kisgazda­szárnyán. Az ezerholdasok és Habsburgok föltétlen szolgálatába szegődött jobbágyivadékok fühöz-fáh­oz kapkodnak, hogy „demokrata", „népbarát" voltukat igazolják a föld népe előtt, amelynek életbevágó érdekeit éveken át föl­háborító cinizmussal cserbenhagyták. Ez a le­vitézlett társaság vasárnap lerándult Erdő­csokonyára, egykori vezérük, nagyatádi Szabó sírjához. Ott azután Szijj Bálint beszédet vá­gott ki, mondván, hogy a kisgazdák a sírnál tesznek fogadalmat, hogy a nagyatádi Szabó által kijelölt útról soha letérni nem fognak... A föld alatt porladó vezér nem szállhatott pörbe velük, de az élő, szenvedő nép megalkotta vélemé­nyét róluk, akik jóvá nem tehető bűnt követtek el az általános, titkos választójog elárulásával, valamint politikai hite- msmsssmssm­­eslatkoztassa a nemzetgyűlést a célzó felsiSStáz! javaslat után. A k­ormány a választási birokversenyre is csak nehezen tud­ja rászánni magát. — A belügy­­miniszter Wol­ferthal tárgyal a választási terrorral kapcsolatos t­erepükről. — AZ egységes­pászti Kisgazdáit Önmentő Kísérletei. f

Next