Népszava, 1926. november (54. évfolyam, 249–272. sz.)
1926-11-03 / 249. szám
1926 november 3. NÉPSZAVA 99 „Akkor mondá annak Jézus: Tedd el a te szablyádat helyére, mert valakik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök." Elöljárójában csupán annyit: elitéljük és kárhozatosnak tartjuk a gyilkosságokat és megverjük a gyilkosokat. Meggyőződéssel valljuk, hogy még a sikeres politikád merényletek átalakító hatásaiban sem hiszünk. A társadalmi szervezet mikéntje, az egyes országok politikai és gazdasági életének alakulása nem egyes emberek lángeszének vagy gonoszságának műve. Ámbár elvitazhatatlan, hogy bizonyos adott helyzetekben az egyéni beavatkozás is nagy fontossággal bír a viszonyok alakulására, mégis nevetséges volna azt állítani, hogy a jelenlegi Olaszország tisztán Mussolini műve, hogy egyedül ő felelős a fascista rendszerért és minden gonosztettért, amelyet a feketeingesek elkövettek. Mi tehát meggyőződésünk alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy esztelennek és károsnak tartjuk a politikai gyilkosságokat. De lapulniok és hallgatniok kell azoknak, akik helyeslik az egyéni akciókat, akik az erőszakot, a durvaságot és a gyilkosságokat a politikai harc legfőbb fegyverévé tették és híveiket egyenesen buzdítják a bombáik, a gumibot és a bicska használatára. A világháborút követő forradalmak elnyomása után az ellenforradalom gyáva haszonélvezői minden államban a tömeges gyilkosságokkal akartak félelmet és rettegést kelteni, hogy a terror hatása alatt szenvedő tömegek ne akadályozhassák az ellenforradalom intézményes biztosítását. A magyar ellenforradalom „felelőtlen alakulatai" az ártatlan emberek százait mészárolták le. Még azok fölött is „népítéletet" tartottak, akik a fogházakban várták, hogy törvényes biráik elé kerüljenek és gyáva, álattomános módon elhurcolták Somogyi és Bacsó elvtársainkat, hogy szánalom nélkül megkínozzák és legyilkolják őket. És éppen most tárgyalják a német fajvédők szörnyű gyilkosságait. Egy fiatal gyerkőc nyílt tárgyaláson elismeri, hogy a legfőbb katonai parancsnokságok tudtával, az áldozatok meghallgatása nélkül hoztak halálos ítéleteket és bestiális módon meggyilkolták azokat, akikről azt vélték, hogy a fajvédő esztelenség útjában állanak. Az is kiderült, hogy a német bíróságok közül többen a kézrekerült gyilkosokat védelmezték és teljes hivatalos hatalmukat fölhasználták arra, hogy a büntetés alól mentesítsék a fajvédő gonosztevőket. De a Matteotti gyilkosainak bűnszövetkezete sem tiltakozhatik a gyilkos merényletek ellen. A fascio vezetőinek lelkét rengeteg számú gyilkosság terheli. Ezek a feketeinges „hősök" hírhedtek arról, hogy elnémítják azokat, akik nem akarnak rajongani a Mussolini diktatúrájáért. Az utóbbi esztendőkben százszámra végeztek politikai ellenfeleikkel és a hatóságok szeme előtt rombolták le a szocialista, a liberális és szabadkőműves lapok szerkesztőségeit. A tömeges gyilkosságok sorozatából kiemelkedően nálunk a Somogyi—Bacsó-eset és Olaszországban a Matteotti-eset bizonyítja rikító világossággal, hogy a reakció a saját ügyének elősegítésére még akkor sem riad vissza a politikai gyilkosságoktól, ha előre tudja, hogy elvetemültségével az egész világ megvetését zúdítja magára. Mussolini legújabb merénylője egy 15 éves fiú, aki a fascista ifjúmunkások szervezetének volt tagja. Ebben a kitűnő szervezetben tanulta meg azt, hogy az erőszak és a gyilkosság nem becstelen cselekedet. Ebben a gyűlölettel teljes légkörben a más emberek leütéséről, zaklatásáról és meggyilkolásáról olyan módon beszélnek, mintha azok a gonosztevők, akik a szocialistákkal szemben hadjáratra indulnak, hősök volnának. A „Nouveau Siècle" című fascista lap azt írja, hogy a merényletet a nemzetközi bankokrácia készítette elő. A merénylő fascista telitve pártjának mentalitásával, bizonyára azt hitte, hogy Mussolini meggyilkolásáért ugyanolyan büntetés jár, mint amilyent Matteotti gyilkosaira kiszabtak. Talán azt remélte — ha valónak bizonyul, hogy a gyilkosságra fölbérelték —, hogy rövid idő múlva kiszabadul és elköltheti a gyilkosság aranygyümölcseit. Állítólag, amikor Gaspari bíboros a pápával a merénylet hírét közölte, a katolikus egyház legfőbb feje a következőkép nyilatkozott: „Mussolini szerencsés megmenekülése újabb jele annak, hogy a Mindenható védelmét élvezi." Ez a kijelentés nem alkalmas arra, hogy az isteni igazságszolgáltatásban való hitünk megszilárdult. Ugyaanis nem tudjuk megérteni véges eszünkkel, hogy miért éppen Mussolini élvezi a Mindenható különös védelmét s miért hagyja cserben ez a legfelsőbb gondviselés azokat, akiket Mussolini gonosztevői küldtek a másvilágra. Úgy hisszük, hogy a Mindenhatónak a Matteottikat, a Somogyi Bélákat és a Bacsókat is meg kellene védelmezni. Mindenképen helytelen, hogy a jobboldali gyilkosságok majdnem minden esetben sikerülnek, de ezzel szemben a jobboldali gyilkosok a Mindenható védelmét élvezik. Ne akarják ezt velünk elhitetni, mert ez gyalázatos hazugság. Talán mondanunk sem kell, hogy a magyarországi gyűlöletet hirdető kurzuskeresztények ezt a merényletet is arra akarják fölhasználni, hogy a szociáldemokrata párt és minden szabad gondolat ellen uszítsanak. És fölösleges bizonyítani, hogy ezeknek a gyilkosságra uszító lapoknak még csak arra sincsen erkölcsi jogosultságuk, hogy a merénylet fölött fölháborodjanak. Hiszen ők hirdetik minduntalan, hogy amennyiben alkotmányos eszközökkel nem kaparinthatják kezükbe a hatalmat, akkor erőszakkal kell a Mussoliniéhoz hasonló diktatúrát megalkotni. Ők voltak azok: a kurzuskeresztények és a fajvédők. A nemzetgyűlés háromnapos szünet után szerdán délelőtt ül össze és folytatja a kurzusreakció betetőzését jelentő felsőházi javaslat tárgyalását. Az általános vita vagy még ezen a napon, vagy a következőn véget ér és a hét második felében rátérnek a részletes tárgyalásra. Egységespárti körökben a hét végére várják a részletes vita befejezését s ezzel készen is volnának a Habsburgok visszacsempészését célzó külön mágnásparlament nagy művével. Hogy azután mi következik, az még a kormánytábor beavatottjai előtt is izgató kérdőjel. Mert a nemzetgyűlés összeülése utáni harmadik héten a parlamenti munkarend még mindig késik az éji homályban, kiáltó bizonyságául annak, mennyire becsüli, helyesebben mennyire lebecsüli Bethlen az ő mindenre kapható parlamentjét. A többség, a kormány egyenes parancsára, több ízben következetesen megakadályozta a dolgozó néprétegek sorsának enyhítésére irányuló szociáldemokrata indítványok napirendre tűzését, de most, kevéssel a reakciós javaslat elintézése előtt sem gondolnak arra az illetékes hatalmi körök, hogy kirukkoljanak a váltig hangoztatott szociális javaslatokkal. A nyomorúság jajkiáltásai most épp úgy süket fülekbe ütköznek a kormánynál, mint az oktalanul forszírozott felsőházi javaslat tárgyalása előtt. A parlament munkarendje egyébként aszerint alakulhat, hogy a választásokkal kapcsolatban mit főznek ki az egységespárti diktatúra boszorkánykonyháján. A miniszterelnökség és a belügyminisztérium portáján az elmúlt napokban is lázas nyüzsgés volt, folytatódtak a főispánjárások, mert úgy tudják, hogy Scitovszky, az új belügyminiszter november végéig végezni akar a főispánkicserélés „nagy munkájával", hogy azután a választások elrendelésekor majd „mintaszerű" testület irányítsa a kormányterrort és a csendőrstratégiát. Kormánykörökben állandóan olyan hírek keringenek, hogy Bethlen december közepe táján választatni akar. Viszont maga a miniszterelnök, a belügyminiszter, a politikai államtitkárok és a kormánypárti vezetőemberek adják továbbra is a nagy rejtelmest és ha nyilatkoznak is a bejósolt terrorhadjáratról, a kormányhatalomnak a választópolgárokkal megindulandó viaskodásáról, olyan se hideg, se meleg kijelentéseket tesznek. Valójában senki nem tud semmit a választásokról, csak egy bizonyos, hogy Bethlen — később majd elválik, miért — teljes bizonytalanságban akarja tartani a közvéleményt, és főként a szociáldemokrata meg a polgári ellenzéket, hogy azután választási hadjáratának hirtelen megindításával ejtse zavarba politikai ellenfeleit. Ez a véka alá rejtegető taktika azonban korántsem tartja vissza a dolgozó nép pártját, amelynek legtöbb oka van a kíméletlen kormányterrorra számítani, attól, hogy a szervezkedés és szolidaritás erejével fölvértezetten már most hadrendbe smaffizzék és teljes készenlétben várja a rajtaütésakik tapsoltak a bombás „kilengőknek", akik biztatták, védelmezték és rejtegették a gyilkosokat. Nincs okuk azoknak fölháborodni a merényleten, akik még ma is védtelen emberek megtámadására biztatják az ifjúságot, akik a bosszút és a gyűlöletet hirdetik. És ezek közé tartozik Mussolini is, aki élénken helyeselte, amikor az olasz király ellen merényletet követtek el. Mi elítéljük a merényletet, de abba semmiképen sem megyünk bele, hogy csak azok a merényletek elítélendők, amelyek a reakció gonosz előharcosai ellen irányulnak. Nem fogadjuk el, hogy a maradiság gonosztevői a mindenható különös védelmét élvezik, de ezzel szemben azok, akik a szabadságért és a népek jólétéért harcolnak, drótkötéllel összekötözve és zsákba varrva, a Dunába dobandók. Ezt az új hittant valószínűen még azok sem fogadják el, akik egyébként vallásosak. Azt hiszszük, hogy inkább kellene követni azt a tanítást, amelyet cikkünk élén idéztünk, hogy akik fegyvert fognak, azok legyenek elkészülve arra, hogy fegyverrel vesznek el. Ez magyarul azt jelenti, hogy kezdjék el a békét a gyilkos urak, mert ilyen módon elkerülik a merényleteket. Akik helyeslik a Matteottik és a Somogyi Bélák meggyilkolását, azok tartják a szájukat, amikor Mussolini ellen követnek el merényletetnek tartogatott választási hadjáratot. A kerületek megdolgozása és a választási taktika megállapítása során kedd délelőtt a belügyminiszternél járt a kormányt, mint mondani szokás, kívülről támogató Wolff—Zichyféle klerikális reakciós csoport egyik alvezére, Ernszt Sándor, aki a belügyminiszterrel folytatott tanácskozásáról nyilatkozatot is adott le. Elmondotta Ernszt, hogy tárgyaltak a választásokról is, de a választások kiírásának idejéről konkrét formában nem volt szó, mert — úgymond Ernszt — ennek a kérdésnek megoldását a miniszterelnök magának tartja fönn. A kerületek beosztását illetően is mondott egyet mást. Bizonyára a belügyminiszterrel folytatott eszmecsere leszűrődött eredményeként úgy vélekedett Wolff bizalmasa, hogy „az új kerületi beosztás letárgyalására már nemigen fogja futni az időből", de különben a kerületi beosztásnak új, törvényes rendezése — szerinte — „nem is szükséges", mert a régi beosztás érvényben maradhat. A kerületeknek rendeleti úton való megállapítására — Ernszt szerint — nincs sok kilátás, de az nem is volna megnyugtató... Ernst nyilatkozata, amely szerint a kerületi beosztásnak törvény útján való új rendezésére már nem volna idő, egyrészt a választások közeli kiírására enged következtetni, másrészt azt mutatja, hogy a kormány milyen alacsony taktikázás tárgyává sülyeszti a kerületek beosztásának ügyét is. Hiszen nyilvánvaló, hogy szántszándékkal hozzánk-halasztották folyton a kerületi beosztás parlamenti tárgyalását, hogy azután az utolsó órákban arra hivatkozhassanak, hogy „törvényre nem futja már az időből", ami jó ürügyül kínálkozik a választókerületeknek a kormánytöbbség pártérdeke szerinti kerületszabdalásokra, kerületeknek ide-odatologatására. Az ilyen kerületi geometria és főként az ellenzéki kerületek szétszaggatása ugyancsak régi terve a kormányreakciónak A választások közeledésének hírére nagy a megrökönyödés az egységes párt kisgazdaszárnyán. Az ezerholdasok és Habsburgok föltétlen szolgálatába szegődött jobbágyivadékok fühöz-fához kapkodnak, hogy „demokrata", „népbarát" voltukat igazolják a föld népe előtt, amelynek életbevágó érdekeit éveken át fölháborító cinizmussal cserbenhagyták. Ez a levitézlett társaság vasárnap lerándult Erdőcsokonyára, egykori vezérük, nagyatádi Szabó sírjához. Ott azután Szijj Bálint beszédet vágott ki, mondván, hogy a kisgazdák a sírnál tesznek fogadalmat, hogy a nagyatádi Szabó által kijelölt útról soha letérni nem fognak... A föld alatt porladó vezér nem szállhatott pörbe velük, de az élő, szenvedő nép megalkotta véleményét róluk, akik jóvá nem tehető bűnt követtek el az általános, titkos választójog elárulásával, valamint politikai hite- msmsssmssmeslatkoztassa a nemzetgyűlést a célzó felsiSStáz! javaslat után. A kormány a választási birokversenyre is csak nehezen tudja rászánni magát. — A belügyminiszter Wolferthal tárgyal a választási terrorral kapcsolatos terepükről. — AZ egységespászti Kisgazdáit Önmentő Kísérletei. f