Népszava, 1926. december (54. évfolyam, 273–298. sz.)
1926-12-01 / 273. szám
1926 december 1. NÉPSZAVA A hálálkodók meg a siratók. A választási harc és a kormány ígéretek nagy robbanásai közepette alig észrevehetően csúszik-mászik egy édeskés hang a kormány magas zsámolyához, csókolgatja a kormány áldott kezeit, tele van mézzel és a hála érzelmeivel, ami a legfontosabb, van oka, hogy hálás legyen s van oka arra is, hogy csókolgassa a kezet, amely az ország nagy többsége számára csak korbácsot szorongat. A háztulajdonosokról van szó, a háziurak szegedi országos gyűléséről, amelyet — ügyes véletlenek folytán — éppen most tartottak meg, a választási harc legizgalmasabb napjaiban. A célját, persze, ennek a cécónak is nagyon jól megértjük. Megértjük legalább is annyira, mint ahogy a kormány és a háziurak értették egymást mindezideig , ahogy érteni akarják egymást ezután is. Ámde, vájjon gondoltak-e arra az ügyeskedő rendezők, hogy — amint annyi minden más — visszafelé sülhet el a háziuraknak ez az országos kortes-attrakciója is? Mert nagyon meglehet, hogy a háziurak között is akadhat egy-kétezer olyan, aki nem dől be a rendezők fogóinak és nem hálálkodik együtt a főrendezőkkel. Amikor pedig majdnem mindenki sír az országban és szerte ez árva virányokon a keserűség fojtogatja a torkokat, talán van valami elmenyitó hatása annak, hogy a kormány miatt millióknak van okuk a sírásra és csak a keveiknek van alapos okuk arra, hogy haléskova csúszszanak föl magas trónusához. Elhisszük, nagyon is elhisszük: a háziurakat semmi ok sem kényszeríti, hogy a kormány ellen forduljanak. Sőt ellenkezően. A nagybirtok meg a pénzarisztokrácia után ők az egyedüliek, akik a hála kézcsókjával jelentkezhetnek a kormány választási előszobájában. Nekik megadtak minden jót. Nekik adták mindazt, amit másoktól elvettek és abban az arányban, ahogy az ő sorsukat édessé és aranyossá javították, megnehezítették a sorsát és nyomorba döntötték azt a hatalmas réteget, amely az esztendők során védtelen kiszolgáltatottja lett a háziurak mohóságának, könyörtelen martalócösztönének. A háziúr valóban úr lett, a lakó pedig valóban rabszolga, nyomorgó páriája és szánandó áldozata a kormány lakáspolitikájának. A lakó sír, a háziúr nevet. Aminthogy nevethet is, mert elérte, amit akart, sőt elért annál sokkal többet is. Azt mondja a háziurak szegedi gyűlése, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának az érdeme, hogy megmentették a házvagyont. Tökéletesen igaz. De nemcsak a házvagyont mentették meg, hiszen a földbirtok sem panaszkodhatik, de amit a legjobban megmenttettek, az mégis csak a házvagyon. Csak azt nem mondják a háziurak, hogy milyen áron? Meg azt sem, hogy mások tönkremenésének, mások tudatos tönkretevésének az árán. A lakásbérlő meg az üzletbérlő nem tart országos gyűléseket, nem is tarthat. Az tehát nem mondhatja meg, milyen árat fizetett a háziurak jólétéért, az csak tudja és érzi keservesen, hogy utolsó falat kenyerét kell odaadnia, utolsó rongyait kell a zálogházba vinnie, csak azért, hogy a háziúrnak jól menjen a dolga s hogy ezért a jó dolgáért torkaszakadtából hálálkodhassék a kormánynak. Pedig ha lenne becsület, lenne érzékenység és szociális lelkiismeret ebben a kormányzati rendszerben, akkor a dolognak fordítva kellett volna történnie, vagy legalább is úgy, hogy ha a kevesek megelégedettek, akkor a milliók is legyenek azok. Hiszen a védelem nemcsak a háziúrnak jár ki, de sokkal inkább kijár a lakónak, a szegény embernek, a küszködéseiben annyira magára hagyott exisztenciának. De mindennek az ellenkezője történt. A háziúr kapott mindent és a lakó nem kapott semmit. A háziúr javára adták meg a fokozatos és elbírhatatlan házbéremeléseket, az ország legnagyobb részében megadták a házbérek szabad megállapításának, vagyis a szabad sarcolásnak a jogát is, megadták az adójuk leszállításával egyidejűen, de ez víz alá nyomja a lakót, elviselhetetlenné teszi a nyomorát és sok kereskedőt meg iparost arra kényszerít, hogy bezárja a boltját, mert nem tudja előteremteni azt a nemzeti ajándékot, amit kormányrendeletek utaltak ki a háziurak számára. Sok vad és sötét valóság mutatja itt a kormánypolitika lényegét és sok könyörtelenség és cinizmus vetkőzteti pucérra e politikának antiszociális tartalmát, de jobban és élesebb rávilágítással egyik sem úgy, mint a háziurak hálálkodása. E néhány ezer ember alapos hálálkodásán keresztül a sírok milliós tömegei most megláthatják és megérezhetik, hányadán állunk ezzel a kormánnyal és mit remélhetünk rendszerétől. A lakóvédelemből nem lett semmi, az egyre magasabb és egyre elviselhetetlenebb házbéreket könyörtelenül bevasalják s amikor a lakásépítés csak kirakatszemtelenség, cinikus hencegések ürügye, akkor mindenünket oda kell adnunk, kenyerünk nagyobb részét félre kell raknunk, hogy aztán belevessük a háztulajdon molochjának torkába. A lakáspolitikát úgy vezették, a lakásnyomorúság nagy problémáját úgy oldották meg, hogy csak a szegedi hálálkodó határozat lehetett belőle. A sírók, a sorsukat siratók még mindig szembenállnak a csekélyszámú hálálkodókkal, de az eddiginél is élesebben szembenállnak azzal a kormánnyal, amely olyan alaposan rászolgált a házvagyon hálájára. Ha pedig a szegedi határozat azt szolgálja, aminthogy bizonyosan azt szolgálja, hogy háztári voksokat szerezzen a kormány számára, arra is nagyon jó, hogy fölnyissa a lakók tömegeinek szemlét. A háziurak hálásak lehetnek és csókolgathatják a kormány kezét, de a lakóknak ott a helyük, ahol a becsület és az ellenzéki harc fegyvereivel erélyesen akarnak ráütni arra a kézre, amely a gazdag háziúrnak jólétet, a szegény lakónak pedig csak nyomort adott. Salgótarjánban és Uzám stem lesz választás! A kormán hatóságai összefogtak a nagytőkével és a legvadabb terrorral lehetetlenné tették, hogy a salgótarjáni és az ózdi munkásság és demokratikus polgárság meggyőződése szerint szavazhasson. Laticz Gyula és Csapó Sámuel elvtársak nyílt levele a szociáldemokrata választókhoz. A választások napjának közeledtével az ország minden választókerületében, de különösen ott, ahol a szociáldemokrata párt jelöltjei állanak szemben a kizsákmányoló reakcióval, egyre féktelenebbül és egyre szemérmetlenebb nyíltsággal tombol a választási hajtóvadászat terrorja. A kormány parancsára cselekedő hatóságok pedig főként azokban a kerületekben, amelyekben a kapitalizmus, a nagytőke a munkások sűrű tömegeivel áll szemben, nem riadnak vissza semilyen eszköztől, hogy ezeket a kerületeket, illetve az ott robotoló munkásságot teljesen kiszolgáltassák a kapitalizmus önkényének, vad üldözőhadjáratának. Az úgynevezett nyíltszavazásos választásokat Bethlenek ezekben a munkáslakta választókerületekben csak arra kívánták fölhasználni, hogy a szocializmus öntudatos és bátor harcosait kiszolgáltassák a kormánnyal szövetséges kapitalizmusnak, földönfutókká, kenyörtelenné tegyék azokat a munkásokat és családtagjaikat, akik nem akarnak szavazataikkal a kapitalizmus rabszolgáivá szegődni. Salgótarján és Ózd két olyan munkáslakta választókerület, amelyeknek — ha ebben az országban csak némileg érvényesülhetne a választók akarata — valóban csak munkásképviselője lehetne a törvényhozás házában. Jól tudják ezt Bethlenek is és ezért tették lehetetlenné a csendőrszuronyok fölvonultatásával, a választási korrupció minden eszközével, hogy Salgótarján és Ózd népének akarata és meggyőződése a választások alkalmával megnyilatkozhassak. Salgótarján és Ózd népe nem járulhat a választási urnák elé, Salgótarjánban és Ózdon egyáltalán nem lesz választás. De azt az üzenetet, amely a terrorral elnémított salgótarjáni és ózdi választók eddigi dacos és áldozatkész küzdelmeiből kicsendül, tudomásul kell, hogy vegye az ország egész munkássága és demokratikus polgársága. Ez az üzenet fennen hirdeti, hogy ebben az országban mindaddig nem lesz értéke a becsületes munkának, mindaddig akadálytalanul garázdálkodni fog a kizsákmányolás és politikai korrupció, amíg a demokrácia öntudatos harcosai minden erejük latbavetésével meg nem ejtik a végső leszámolást a reakció mindenre kész rendszerével. kerületben a legféktelenebb terrorral kell megküzdenem és nyilvánvaló volt előttem az is, hogy a hivatalos presszió teljes erejével ráfekszik a választókra is. A tények teljes mértékben igazolták föltevésemet, már amikor Salgótarjánba érkeztem, a főszolgabíró azzal fogadott, hogy „erős kézzel fogom kezelni az urakat, mert a miniszterelnök megbukhatik, de a belügyi államtitkár ebben a kerületben nem bukhatik el". Ahol a kormányhatalom egyik végrehajtó közege ilyen arcátlan nyíltsággal fenyegethet, ahol ilyen szégyenteljes nyerseséggel adják tudtul a kormánnyal szemben álló párt jelöltjének, hogy a közigazgatás terrorjával fog szembekerülni, ott valóban nem lehet semmi reménye a győzelemre olyan pártnak, amely mindig harcosan szembeállt a kendőzött diktatúra kormányával. De mindezek ellenére megpróbáltam a lehetetlent is, mert Salgótarján munkássága és polgársága részéről olyan lelkesedéssel és szeretettel találkoztam, hogy hinnem kellett: hiábavaló lesz minden hatósági presszió, Salgótarján munkássága és demokratikus polgársága újból győzelemre viszi a szociáldemokrácia lobogóját. És valóban nagyszerű áldozatkészséggel, bámulatos bátorsággal sorakozott föl a salgótarjáni választókerület népe a szociáldemokrácia mellett, gyűléseinken ezrével jelentek meg elvtársaink, valamint a demokratikus polgárság és 2700-an írták alá ajánlási íveimet, noha a legvadabb, legbrutálisabb terror uralkodott a kerületben mindenütt. Ellenfelem, Sztranyavszky belügyi államtitkár azt ígérte, hogy lovagias ellenfél lesz. Ez a lovagiasság azonban csak a saját személyemig terjedt. Csak velem szemben nem alkalmaztak terrort, csak az én személyes szabadságomat nem sértették meg, de annál kegyetlenebbül és becstelenebbül terrorizálták a munkásságot és a polgárságot. A szociáldemokrata érzelmű választókat exisztenciájukban támadták meg s mig a kerület egyik részének választóit megvásárolták és lepénzelték, másik felét megfélemlités alatt tartották. Választási biztossá Róth Flóris bányafőtanácsost tették meg, a választási bizottságokba bányatisztviselőket és gyári hivatalnokokat neveztek ki. Munkavezetők, mérnökök, üzemvezetők, térmesterek, tisztviselők és igazgatók gyűjtötték Sztranyavszky számára az aláírásokat éspedig nem a meggyőzés szavaival, hanem fenyegetésekkel. Ha valamelyik munkás vonakodott Sztranyavszky ajánl.Vi ivorírban értésére adták, hogy elbocsátják a mankóból, elveszíti kenyerét. Nyílt levél Salgótarján dolgozó népéhez! Munkáson! Polgárok! Salgótarján szociáldemokrata munkásságának és demokratikusan érző polgárságának bizalmából, a szociáldemokráciában való mélységes hittel vállaltam az országgyűlési képviselőválasztásokra való jelöltségemet a salgótarjáni választókerületben, ott, ahol a népjóléti miniszter legelőször fújta meg a harci riadót a szociáldemokrácia ellen. Teljesen tisztában voltam azzal, hogy ebben a választó Ha az elvtársak azt látják, hogy valahol rendőr vakarja plakátainkat, írják föl a rendőr számát és a szemtanuk nevével és lakcímével együtt jelentsék be a központi párttitkárságban!