Népszava, 1926. december (54. évfolyam, 273–298. sz.)

1926-12-01 / 273. szám

1926 december 1. NÉPSZAVA A hálálkodók meg a siratók. A választási harc és a kormány ígéretek nagy robbanásai közepette alig észrevehetően csú­szik-mászik egy édeskés hang a kormány ma­gas zsámolyához, csókolgatja a kormány áldott kezeit, tele van mézzel és a hála érzelmeivel,­­ ami a legfontosabb, van oka, hogy hálás legyen s van oka arra is, hogy csókolgassa a kezet, amely az ország nagy többsége számára csak korbácsot szorongat. A háztulajdonosokról van szó, a háziurak szegedi országos gyűléséről, amelyet — ügyes véletlenek folytán — éppen most tartottak meg, a választási harc legizgal­masabb napjaiban. A célját, persze, ennek a cécónak is nagyon jól megértjük. Megértjük legalább is annyira, mint ahogy a kormány és a háziurak értették egymást mindezideig , ahogy érteni akarják egymást ezután is. Ámde, vájjon gondoltak-e arra az ügyeskedő rende­zők, hogy — amint annyi minden más — vissza­felé sülhet el a háziuraknak ez az országos kortes-attrakciója is? Mert nagyon meglehet, hogy a háziurak között is akadhat egy-kétezer olyan, aki nem dől be a rendezők fogóinak és nem hálálkodik együtt a főrendezőkkel. Ami­kor pedig majdnem mindenki sír az országban és szerte ez árva virányokon a keserűség foj­togatja a torkokat, talán van valami elmenyitó hatása annak, hogy a kormány miatt milliók­nak van okuk a sírásra és csa­k a keveiknek van alapos okuk arra, hogy haléskova csúsz­szanak föl magas trónusához. Elhisszük, nagyon is elhisszük: a háziurakat semmi ok sem kényszeríti, hogy a kormány el­len forduljanak. Sőt ellenkezően. A nagybirtok meg a pénzarisztokrácia után ők az egyedüliek, akik a hála kézcsókjával jelentkezhetnek a kor­mány választási előszobájában. Nekik megad­tak minden jót. Nekik adták mindazt, amit másoktól elvettek és abban az arányban, ahogy az ő sorsukat édessé és aranyossá javították, megnehezítették a sorsát és nyomorba döntöt­ték azt a hatalmas réteget, amely az esztendők során védtelen kiszolgáltatottja lett a háziurak mohóságának, könyörtelen martalócösztönének. A háziúr valóban úr lett, a lakó pedig valóban rabszolga, nyomorgó páriája és szánandó áldo­zata a kormány lakáspolitikájának. A lakó sír, a háziúr nevet. Aminthogy nevethet is, mert elérte, amit akart, sőt elért annál sokkal többet is. Azt mondja a háziurak szegedi gyűlése, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának az érdeme, hogy megmentették a házvagyont. Tökéletesen igaz. De nemcsak a házvagyont mentették meg, hiszen a földbirtok sem panaszkodhatik, de amit a legjobban megmenttettek, az mégis csak a házvagyon. Csak azt nem mondják a házi­urak, hogy milyen áron? Meg azt sem, hogy mások tönkremenésének, mások tudatos tönkre­tevésének az árán. A lakásbérlő meg az üzlet­bérlő nem tart országos gyűléseket, nem is tarthat. Az tehát nem mondhatja meg, milyen árat fizetett a háziurak jólétéért, az csak tudja és érzi keservesen, hogy utolsó falat kenyerét kell odaadnia, utolsó rongyait kell a zálog­házba vinnie, csak azért, hogy a háziúrnak jól menjen a dolga s hogy ezért a jó dolgáért torkaszakadtából hálálkodhassék a kormány­nak. Pedig ha lenne becsület, lenne érzékenység és szociális lelkiismeret ebben­ a kormányzati rendszerben, akkor a dolognak fordítva kellett volna történnie, vagy legalább is úgy, hogy ha a kevesek megelégedettek, akkor a milliók is legyenek azok. Hiszen a védelem nemcsak a háziúrnak jár ki, de sokkal inkább kijár a lakónak, a szegény embernek, a küszködéseiben annyira magára hagyott exisztenciának. De mindennek az ellenkezője történt. A háziúr kapott mindent és a lakó nem kapott semmit. A háziúr javára adták meg a fokozatos és el­bírhatatlan házbéremeléseket, az ország leg­nagyobb részében megadták a házbérek szabad megállapításának, vagyis a szabad sarcolásnak a jogát is, megadták az adójuk leszállításával egyidejűen, de ez víz alá nyomja a lakót, el­viselhetetlenné teszi a nyomorát és sok keres­kedőt meg iparost arra kényszerít, hogy be­zárja a boltját, mert nem tudja előteremteni azt a nemzeti ajándékot, amit kormányrende­letek utaltak ki a háziurak számára. Sok vad és sötét valóság mutatja itt a kor­mánypolitika lényegét és sok könyörtelenség és cinizmus vetkőzteti pucérra e politikának antiszociális tartalmát, de jobban és élesebb rá­világítással egyik sem úgy, mint a háziurak hálálkodása. E néhány ezer ember alapos hálálkodásán keresztül a sírok milliós tömegei most megláthatják és megérezhetik, hányadán állunk ezzel a kormánnyal és mit remélhetünk rendszerétől. A lakóvédelemből nem lett semmi, az egyre magasabb és egyre elviselhetetlenebb házbéreket könyörtelenül bevasalják s amikor a lakásépítés csak kirakatszemtelenség, cinikus hencegések ürügye, akkor mindenünket oda kell adnunk, kenyerünk nagyobb részét félre kell raknunk, hogy aztán belevessük a ház­tulajdon molochjának torkába. A lakáspoliti­kát úgy vezették, a lakásnyomorúság nagy problémáját úgy oldották meg, hogy csak a szegedi hálálkodó határozat lehetett belőle. A sírók, a sorsukat siratók még mindig szemben­állnak a csekélyszámú hálálkodókkal, de az eddiginél is élesebben szembenállnak azzal a kormánnyal, amely olyan alaposan rászolgált a házvagyon hálájára. Ha pedig a szegedi határozat azt szolgálja, aminthogy bizonyosan azt szolgálja, hogy házt­ári voksokat szerezzen a kormány számára, arra is nagyon jó, hogy fölnyissa a lakók tömegeinek szemlét. A háziurak hálásak lehet­nek és csókolgathatják a kormány kezét, de a lakóknak ott a helyük, ahol a becsület és az ellenzéki harc fegyvereivel erélyesen akarnak ráütni arra a kézre, amely a gazdag háziúrnak jólétet, a szegény lakónak pedig csak nyomort adott. Salgótarjánban és Uzám stem lesz választás! A kormán hatóságai összefogtak a nagytőkével és a legvadabb terrorral lehe­tetlenné tették, hogy a salgótarjáni és az ózdi munkásság és demokratikus polgárság meggyőződése szerint szavazhasson. Laticz Gyu­la és Csapó Sámuel elvtársak nyílt levele a szociál­demokrata választókhoz. A választások napjának közeledtével az or­szág minden választókerületében, de különösen ott, ahol a szociáldemokrata párt jelöltjei álla­nak szemben a kizsákmányoló reakcióval, egyre féktelenebbül és egyre szemérmetlenebb nyíltsággal tombol a választási hajtóvadászat terrorja. A kormány parancsára cselekedő hatóságok pedig főként azokban a kerületek­ben, amelyekben a kapitalizmus, a nagytőke a munkások sű­rű tömegeivel áll szemben, nem riadnak vissza semilyen eszköztől, hogy ezeket a kerületeket, illetve az ott robotoló munkás­ságot teljesen kiszolgáltassák a kapitalizmus önkényének, vad üldözőhadjáratának. Az úgy­nevezett nyíltszavazásos választásokat Beth­lenek ezekben a munkáslakta választókerüle­tekben csak arra kívántá­k fölhasználni, hogy a szocializmus öntudatos és bátor harcosait ki­szolgáltassák a kormánnyal szövetséges kapita­lizmusnak, földönfutókká, kenyörtelenné te­gyék azokat a munkásokat és családtagjaikat, akik nem akarnak szavazataikkal a kapitaliz­mus rabszolgáivá szegődni. Salgótarján és Ózd két olyan munkáslakta választókerület, amelyeknek — ha ebben az országban csak némileg érvényesülhetne a vá­lasztók akarata — valóban csak munkás­képviselője lehetne a törvényhozás házában. Jól tudják ezt Bethlenek is és ezért tették lehetetlenné a csendőrszuronyok fölvonultatá­sával, a választási korrupció minden eszközé­vel, hogy Salgótarján és Ózd népének akarata­­ és meggyőződése a választások alkalmával megnyilatkozhassak. Salgótarján és Ózd népe nem járulhat a választási urnák elé, Salgótar­jánban és Ózdon egyáltalán nem lesz válasz­tás. De azt az üzenetet, amely a terrorral el­némított salgótarjáni és ózdi választók eddigi dacos és áldozatkész küzdelmeiből kicsendül, tudomásul kell, hogy vegye az ország egész munkássága és demokratikus polgársága. Ez az üzenet fennen hirdeti, hogy ebben az ország­ban mindaddig nem lesz értéke a becsületes munkának, mindaddig akadálytalanul garáz­dálkodni fog a kizsákmányolás és politikai korrupció, am­íg a demokrácia öntudatos har­cosai minden erejük lat­bavetésével meg nem ejtik a végső leszámolást a reakció mindenre kész rendszerével. kerületben a legféktelenebb terrorral kell meg­küzdenem és nyilvánvaló volt előttem az is, hogy a hivatalos presszió teljes erejével rá­fekszik a választókra is. A tények teljes mér­tékben igazolták föltevésemet, már amikor Salgótarjánba érkeztem, a főszolgabíró azzal fogadott, hogy „erős kézzel fogom kezelni az urakat, mert a miniszterelnök megbukhatik, de a bel­ügyi államtitkár ebben a kerületben nem bukhatik el". Ahol a kormányhatalom egyik végrehajtó közege ilyen arcátlan nyíltsággal fenyegethet, ahol ilyen szégyenteljes nyerseséggel adják tudtul a kormánnyal szemben álló párt jelölt­jének, hogy a közigazgatás terrorjával fog szembekerülni, ott valóban nem lehet semmi reménye a győzelemre olyan pártnak, amely mindig harcosan szembeállt a kendőzött dik­tatúra kormányával. De mindezek ellenére megpróbáltam a lehetetlent is, mert Sal­gótarján munkássága és polgársága részé­­ről olyan lelkesedéssel és szeretettel talál­koztam, hogy hinnem kellett: hiábavaló lesz minden hatósági presszió, Salgótarján munkássága és demokratikus polgársága új­ból győzelemre viszi a szociáldemokrácia lobogóját. És valóban nagyszerű áldozatkészséggel, bá­mulatos bátorsággal sorakozott föl a salgótar­jáni választókerület népe a szociáldemokrácia mellett, gyűléseinken ezrével jelentek meg elv­társaink, valamint a demokratikus polgár­ság és 2700-an írták alá ajánlási íveimet, noha a legvadabb, legbrutálisabb terror ural­kodott a kerületben mindenütt. Ellenfelem, Sztranyavszky belügyi állam­titkár azt ígérte, hogy lovagias ellenfél lesz. Ez a lovagiasság azonban csak a saját szemé­lyemig terjedt. Csak velem szemben nem alkal­maztak terrort, csak az én személyes szabad­ságomat nem sértették meg, de annál kegyetle­nebbül és becstelenebbü­l terrorizálták a mun­kásságot és a polgárságot. A szociáldemokrata érzelmű választókat exisztenciájukban támad­ták meg s mig a kerület egyik részének választóit meg­vásárolták és lepénzelték, másik felét meg­félemlités alatt tartották. Választási biztossá Róth Flóris bányafőtaná­csost tették meg, a választási bizottságokba bányatisztviselőket és gyári hivatalnokokat neveztek ki. Munkavezetők, mérnökök, üzemvezetők, tér­­mesterek, tisztviselők és igazgatók gyűj­tötték Sztranyavszky számára az aláíráso­kat éspedig nem a meggyőzés szavaival, hanem fenyegetésekkel. Ha valamelyik munkás vonakodott Sztra­nyavszky ajánl.Vi ivorí­r­ban értésére adták, hogy elbocsátják a mankó­ból, elveszíti kenyerét. Nyílt levél Salgótarján dolgozó népéhez! Munkáson! Polgárok! Salgótarján szociáldemokrata munkásságá­nak és demokratikusan érző polgárságának bi­zalmából, a szociáldemokráciában való mélysé­ges hittel vállaltam az országgyűlési képvi­selőválasztásokra való jelöltségemet a salgó­tarjáni választókerületben, ott, ahol a népjó­léti miniszter legelőször fújta meg a harci riadót a szociáldemokrácia ellen. Teljesen tisz­tában voltam azzal, hogy ebben a választó­ Ha az elvtársak azt látják, hogy valahol rendőr vakarja plakátainkat, írják föl a rendőr számát és a szemtanuk nevével és lakcímével együtt jelentsék be a központi párttitkárságban!

Next