Népszava, 1927. január (55. évfolyam, 1–24. sz.)

1927-01-01 / 1. szám

évfolyam, 1. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre . 12 pengő — külföldre - 81 pengő Egy hóra . . 4 pengő — külföldre _ 7 pengő Ausztriában egy hóra­ .............. 5 pengő SZERKESZTŐSÉG: Vm. CONTI­ UTCA 1­­SZ. Telefonszám .... József 3—30 és Józse­ 3—32 Budapest, 1027 Január 1. szombat MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL. BONDEN' SAP­­V KfW'­ •­­ Ára 32 fillér (4000 Korona) Egyed szám­ára 18, ünnepnap 24, vasárnap 32illér Ausztriában SO, vasárnap 40 grosehen. Jugo­szláviában hétk. 3 dinár, vasi 4 dinár, Franciaorez.­­•30 tr, Csehszlovákiában hétk. 1­50 i­k, vas. 2 ek. KIADÓHIVATAL: VJH, CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám J. 8-30, J. 3-31 és J. 8-32 Pitt hoz az uj esztendő, mi vár rájnk az uj évben? — ezek a kérdé­sek fohászkodnak föl a szilveszteri éjszakán millik a­yakáról. A jobbra, szebbre, békésebb életre vágyó lelkek szeretnék áttörni az is­meretlenségnek, a jövendőnek titkokat ta­karó falát, szeretnének betekinteni a törté­nelem műhelyébe: mi készül ott, a békének és munkának szerszámait, a harcnak fegy­vereit, avagy a szolgaságnak bilincseit ko­vácsolják-e? Mit hoz az új esztendő? Mintha a kérdésben benne volna már a felelet is. Csak éppen, hogy az emberek nem gondolkodnak fölötte. Kérdeznek és fohász­kodnak, vágyakoznak és reménykednek és nem veszik észre, hogy a kérdező, remény­kedő, fohászkodó szavak szétporladnak a semmibe, eloszlanak a levegőbe ..­ válasz nem érkezik rájuk. Mert honnan is érkeznék a várva-várt vá­lasz. Kitől? A kérdések mégis elhangzanak és a jókívánságok is: boldog új évet! — kiál­tozzák rá egymásra az emberek. Mintha bi­zony a jókívánságoknak volna valami foga­natjuk — tettek nélkül! De persze a jókívánság ingyen van és kényelmesebb kérdezni, mint felelni is rája. Ez az átkozott kényelmesség, a gondolkodás­nak ez az ősi lustasága, az élettel szemben való felelősségnek fölháborító hiánya zül­lesztette le az emberiséget a csordaélet szín­vonalára, ahol jobban hatnak az ösztönök, mint a léleknek és az öntudatnak a szava. * " Mit hoz az új esztendő? Hát mit hozna, mint szolgaságnál, sze­génységnél, jogtalanságnál és az emberi méltóság megcsúfolásánál egyebet, ha még mindig ott tartunk, hogy a fekete éjszakába kiáltjuk értelmetlen és buta kérdéseinket. Mit hozhatna az új esztendő? Honnan, ho­gyan, kitől"! Micsoda rejtelmes erőkben hisz a szolgaságba sújtott ember? Az új esztendő nem hoz semmit! Az idő száguld. Fölöttünk száguld el és agyongázol bennünket, ha nem futunk vele. Méri a történelmet, de nem törődik azzal, hogy ez a történelem milyen, kik vannak fönt és alant. Az időnek nincsen érzéke az emberi dolgok iránt. Fogalom. Semmi vagy minden. A rabszolgák fölött éppen úgy el­fut, mint a rabszolgatartók fölött. Nem se­gít és nem gyógyít, amint azt a kényelme­sek és a tehetetlenek közmondásba farag­ták. Életünk mértéke az idő és amit mi el­mulasztunk, nincs aki pótolja. Ostobaság összetéveszteni az időt a történelemmel. A történelem mi vagyunk.. Az idő is bennünk van. Ne kérdezzünk hát, hanem cseleked­jünk. A cselekedeteinkben, a tetteinkben van a múlt, jelen és a jövendő. Mi lesz? Tálunk függ! Nincs titok, nincs rejtelem, nincs véletlen. Csak ok és következmény van. Visszafelé sírni és előre fohászkodni együgyűség. • Az emberiség nagyobb­ fele még most is fejemmel és csodálattal tekint föl a maga fölé épített hatalomra, akár csak az egyip­tomi rabszolgák a szfinkszre, amelyhez a kö­veket ők maguk hordták. Csoda,de hát, ha a szfinksz megöli a tudatlan, együgyű­, gyáva és tehetetlen tömegeket? Pedig a rejtély nagyon egyszerű: nem kell köveket hordani. * Ebben a kicsiny országban is milliók félik a hatalom erejét és találgatják az erdélyi szfinksznek szándékait. Mit akarhat Bethlen? — ezt kérdik a la­pok, a pártok, ezt kérdi a falu és a város. Mintha bizony akarhatna Bethlen valamit, ha az elnyomott és kizsákmányolt tömegek azt nem akarnák, ha észretérnének és föl­ismernék, hogy nem az ellenforradalmi reakció erős, hanem ők gyöngék és tehetet­lenek. A hatalom forrása mindig a tömegek félelméből és akaratnélküliségéből fakad és az erőszak csak addig maradhat az a mil­liók fölött, am­ig a milliók nem szögezik vele szembe a maguk akaratát. A nagybirtokosokon, nagytőkéseken és ezek szolgáin kívül alig is van ebben az országban valaki, aki Bethlen kormányzását üdvösnek, jónak, az országra és a népre nézve szerencsésnek és boldogítónak tartaná. Ellenkezően! Városokban és falvakban szi­szeg az elkeseredés, forr a gyűlölet, jajgat a nyomor, nyöszörög az éhség. És az ellenforra­dalom mégis többségre jutott. Ne mondja azt senki, hogy csak a nyílt szavazás okából. Sokkal inkább a szervezet­lenség, a tudatlanság, a gyávaság okából. A nyílt szavazás csak következménye annak, hogy a hatalom tudja a tömegek szervezet­lenségét, gyávaságát és öntudatlanságát. Ezen kell segíteni! Mégpedig nem úgy, ahogyan eddig tör­­­­­ént. Mert ami eddig történt, kevés is volt, erőtlen is volt. Nem kereshetünk kibúvókat és nem bízhatjuk az időre népünk sorsát. Titkos szavazással, a közszabadságok tel­jességével, becsületes és tiszta választással bizonyára nagyszerű győzelmet vívtunk volna ki. A dolog így nagyon egyszerű lett volna. De hogyan akarjuk a nyílt szavazást le­bunkózni, hogyan akarjuk a közszabadságo­kat kivívni, hogyan akarjuk az ellenforra­dalmi diktatúrát megdönteni és győzelemre segíteni a demokráciát? Mindennek a vég­hezviteléhez kell annyi bátorság, erő, el­szántság, áldozatkészség, mint nyíltan sza­vazni — a demokráciára. Márpedig mindezt nekünk kell véghez­vinnünk, az elnyomott, kizsákmányolt mun­kásosztálynak. Ezzel tisztában kell lennie mindenkinek. Sehonnan sem kapunk és sehonnan se várjunk segítséget és ha nem akarunk elrothadni, elpusztulni, holttá der­medni, akkor vállalnunk kell a harc minden kockázatát. Mit hoz az új esztendő? Ezt a kérdést úgy kell megfordítani, hogy: mit viszünk át mi az új esztendőbe? Nem­csak ami eddig­­volt: a harci kedvet, vagy a mindenre elszánt bátorságot, a fanatikus áldozatkészséget, hanem a példamutató hő­siességet is! Ezt az utóbbit kell átviliund az új esztendőbe! Mert harc lesz, ha nem is akarjuk. Hát akkor inkább akarjuk és­­vál­laljuk a harcot! Nekünk ez kötelességünk és ha belepusz­tulunk is, végig kell­­verekednünk a háború­ságot, amely a diktatúra és demokrácia, az ellenforradalom és szocializmus között folyik immár hét esztendő óta. De nem pusztulunk bele! "Győzni fogunk. Hiszünk a magyar proletariátusban, hisz­szük, hogy meg lehet kongatni benne a ha­rangot és mint amikor tűz gyúl ki a falu­ban, úgy veri őket össze, egy táborba, egyet­len győzhetetlen seregbe a veszedelmet hir­dető harang nyelve. Köszöntünk, harcos, 1927-es esztendő! MMMMMMMK­M Szociáldemokrácia« — Cikksorozat. — IV* Ab­ból a tételből indultunk ki, hogy a­ szo­cializmus az osztályk­­lön­bségek, az osztály­ellentétek eltörlésére törekszik, vagyis az a célja, hogy minden osztályelnyomatást és osz­tálykizsákmányolást megszüntessen. Ennek a tételnek a vizsgálata kapcsán megálla­pították mindenekelőtt azt, hogy osztálykülönbségek igenis vannak s máryja­ban megrajzoltuk ezek legjellemzőbb vonásait. Az eddigiek folyamán azt is meg tudtuk állapítani, hogy az osztályok tagjait ne forrasztja egybe s hogy az egyes osztályokat mi választja el egymástól: az azo­nos érdekek és életföltételek fonják egy­be va­lamely társadalmi osztály tagjait s az eltérő érdekek és életföltételek választják el egymás­tól a különféle társadalmi osztályokat. Menjünk tovább egy lépéssel. Azt kell most vizsg­álnuunk, hogy ha vannak is társadalmi osztályok, van-e való­ban osz­tálykizsákmányolás és osztály­elnyom­atás is? Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy ha az emberek egy bizonyos csoportját azok azonos érd­eke fű­zi egy társadalmi osztályba egybe, akkor teljes joggal beszélhetsü­nk osztályérdek­ről is. Mert hiszen valamely, társadalmi osz­tály tagjainak közös érdeke nemcsak egyéni érdekük,­­hane­m egyúttal érdeke egész osztá­lyuknak, tehát osztályérdek. Osztályérdeknek te­hát valamely társadalmi osztály tagjainak közös érde­ke­t nevezzük. Va­lamennyi munkáltatónak közös osztály­érdeke példá­ul az, hogy elesendő olcsó munkaerő áll­jon rendelkezésre. A nagybirtokosoknak pél­dául osztályérdekü­k az is, hogy az állam olyan vámpolitikát folytasson, amely a garbona árát minél magasabbra csavarja, ugyanakkor osz­tályérdekük, hogy az állam min­­kláspolitikájá­nak segítségével a tömmiveszunokások­­bére minél alacsonyabb legyen.­­­s így tovább. Ha tudjuk, hogy vannak osztály­különbségek és ha tudjuk, hogy vannak osztályérdekek, azt kell most már kutatnunk, vannak-e osztály­ellentétek is? Ennek a kérdésnek az eldöntése nyilván­valóan attól fügig, váljon a meglévő különféle osztályérdekek olyan termés esetű­ek-e, hogy osztályellentéteket teremtenek. Az előbbi példák erre a kérdésre már­­vá­lasszal is szolgálnak. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy ami a fölsorolt egyik esetben érdeke mondjuk a nagybirtokosok osztályának, az ép­penséggel nem érdeke sem a földmívesmunká­sok, sem az ipari munkások osztá­lyá-nak. Mert a magas gabonavám­ok fokozzák ugyan a nagy­birtokosok jövedelmét, de ugyanakkor meg­drágítják az ipari munkások kenyerét. És az olcsó munkaerő fokozza ugyan a munkáltatók hasznát, de ugyanakkor leszállítja a munká­sok életszínvonalát. Vagyis ezekben az esetek­ben e különféle osztályok­­érdekei egymással homlokegyen­est ellentétesek. •­ Az előző közlemények a Népszava december -M-iki, 19-iki és 25-iki számaiban jelentető meg.

Next