Népszava, 1927. január (55. évfolyam, 1–24. sz.)

1927-01-09 / 6. szám

12 Föl a zsilipekkel! (Aktuális vers.) Zordon sivatag: kétségbeesés! Nincsen virágod, homokod sivár, melybe a fáradt vándor belevész...­­A Lángoló nap hiába ontja fényét, meddő méhedből nem kél ki az élet. A dús erő is elveszti reményét. Testvér, ne fuss a sárga sík felé, honnan fehérlő csontok intenek gonosz kacajjal vak futó elé. Ne hidd, hogy minden, minden elveszett, mert nem látod a fényes tornyokat. Megvan, ha más nincs, két dolgos kezed. Ledőlt emléket, omló foliákat a te erőd majd újból fölemel, ha újra győz a büszke akarat... A sárga sikla — föl a zsilipekkel! -zuhogjon zúgva remény áradása. Ne labdázzon a kétség a sziveddel. Fog­házban, 1921 január. Szakasits Árpád. hí­gSZISÉI­ Kép. A „Társadalmi Egyesületek Szövetségé"-nek vezetősége néhány hónappal ezelőtt akciót indított, hogy a frankper elítéltjeinek kegyel­met eszközöljön ki. Ez a szövetség volt az, amelynek egyik ünnepélyes gyűlésén, amelyen Albrecht főherceget díszelnökségébe beiktat­ták, elhangzott ama nevezetes, nem minden célzat nélkül való bibliai kérdés: „Te vagy-e az eljövendő?" Ez a szövetség az, amelynek egyik felünk cionáriusa ^szintén, bgjfc^yc^gjcer vezve a frankügybe s ugyancsak ennek a szö­vetségnek a helyiségében szortírozták aj „esküt tett bajtársak a hamis frankokat. A szövet­ségnek természetesen az egész frankhamisítási ügyből kifolyóan semmi baja nem esett, mert nem is eshetett, mert helyiségében nem vá­lasztási agitáció céljait szolgáló, terjesztésre hivatalosan is engedélyezett röpiratok hever­tek, csak hamis frankok. Ez pedig lényeges különbség, amit a munkásegyesületek egy­némelyikének fölfüggesztése és hatósági zakla­tása eléggé bizonyít. Semmit sem vétett tehát stílusa ellen a­z­ Tár­sadalmi Egyesületek Szövetségé"-nek vezető­sége, amikor akcióba lépett a frankhamisítási ügy elítéltjeinek m­eg­kegyelmezése érdekében és különböző eszközökkel, különböző utakon és módokon — amelyekről egyszer-másszor la­punkban meg is emlékeztünk — a kormányzó­hoz intézett kérvény alá mintegy 300.000 alá­írást gyűjtött, köztük, amint hangsúlyozot­tan hirdetik, 20.000 zsidóét is. •Az ily módon fölszerelt kegyelmi kérvényt hétfőn terjesztették föl a kormányzóhoz. A kérvény különöskép hangoztatja, hogy „az el­ítéltek sem az elhatározásnál, sem tettük végrehajtásánál nem gondoltak a maguk egyéni céljaira", csupán rosszul értelmezett politikai motívumok vezették őket. Ezzel a megokolással, hogy helytáll-e, vagy nem, nem kívánunk itt most foglalkozni. Van azonban ennek a kegyelmi kérvénynek egy jellemző passzusa, amely erős fénnyel világít rá annak az osztályának szellemi és erkölcsi értékére, amelynek „hivatott" vezetőiül jelentkeznek a kegyelmi kérvény szerkesztői, a­mi­kor többek között ezeket mondják Nádosy Imre volt or­szágos főkapitányról: „a magyar középosztály­beli úr eszményképévé kifinomodott országos főkapitány"... Itt meg kell állnunk. Tehát ő volna a magyar középosztály reprezentánsa, olyan tökélyre fejlett szellemi és erkölcsi képviselője, mint amineket a nagy amerikai filozófiai író, Ralph Waldo Emerson, rajzolt elénk az „Era­be­rí sók szellemi képviselői"-b­en. Az ő alakja, egyéni­sége, lelki magaslatainak sugárzása volna az a mágikus erő, amely a magyar középosztály­nak, vagyis a magyar értelmiséginek­­ „örök eszménykép"-ét jelentené. El kell boronganunk e megállapítás fölött. Mert valahogy igaz. Akik leírták,­azoknak szí­vükből jött. Saját belvilágukat vetítették elénk megállapításukban. És magunk előtt látjuk Nádosy Imre alakját, mint szürke igazságügy­miniszteri hivatalnokét, akinek különösebb érdemei és értékei sohasem voltak. Látjuk őt hajlongani Vázsonyi Vilmos igazságügy­miniszter előtt­­-­ és ismerjük későbbi szerepét, mint a ,,fajvédő"-k egy­ik erősségének. Látjuk osztályg't.*áét és cint e.^jelenséggel határos ke­gyetlenségét politikai okokból internált, telje­sen ártatlan emberekkel, férfiakkal és asszo­nyokkal szemben és látjuk tavaszi vagy nyári napsütésben a Váci-utcai vagy dunaparti korzón — mint ,,előkelő", de mindvégig tucat­világfű­. És végül — megjelenik a világ előtt, mint egy pénzhamisító társaság törzsfőnöke. Politikai célokból követte el tettét? Lehet. Nem firtatjuk. Ha valóban politikai motívu­mok vezették, akkor annál rosszabb ránézve, mint a „magyar középosztálybeli úr eszmény­képeire, mert tette megdöbbentő szellemi kor­látoltságra, politikai műveletlenségre és er­kölcsi sü­lyedtségre vall. Ha a magyar középosztály, a magyar értel­miség Nádosy Imre-típussá kíván „kifino­modni", akkor jaj, százszorosan jaj ennek a társadalmi rétegnek és ennek az országnak, mert akkor itt minden korhadt s megérett arra, hogy végkép elpusztuljon. De nem! A magyar középosztálynak, a ma­gyar értelmiségnek voltak eddig a magyar történelemben más reprezentánsai is, olyanok, mint Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, Nyáry Pál, Mocsáry Lajos, Eötvös Károly, Szinnyei-Merse Pál, Justh Zsigmond és Justh Gyula — és sokan­ sokan mások, politikusok, írók, művé­szek, akik talán mégis érdemesebb eszmény­képek lehetnének úgy szellemileg, mint erköl­csileg még ma is, mint a Tesz vezetőségének ebben a kegyelmi kérvényben elénk rajzolt ) „eszménykép"-e... ! Ha az ő eszményképük azonban még­ Nádosy Imre, ám legyen. Azért se neheztelünk, ha kegyelmet fog kapni. De vannak ebben az or­szágban és az ország határán túl még mindig sokan mások, akik valóban nemes — mondhat­juk úgy is, hogy valóban krisztusi — politikai és erkölcsi ideálok helyes vagy nem helytelen szolgálatáért szenvednek már hosszú évek óta vagy börtönökben, vagy az emigrációban. Mi lesz ővelük? Ám kapják meg a frankhamisítás elítéltjei az amnesztiát, de ugyanakkor kapják meg az ország összes politikai elítéltjei, az összes politikai emigránsok, akiknek szenve­dése sokkal hosszabb és rémségesebb volt már eddig is, mint Nádosyéké és Wandisch­gratzéké!... A frankhamisítók külön amnesz­tiája — megint olyan egyoldalú osztálypolitikai ténykedés volna, amely ellen a leghatározottab­ban tiltakoznunk kell. * ..„ Az egyik kőnyomatos.hín3rM^ff2erijp.t Mgm-t bat reggel Nádosy Imre a Ma­rko­nicai fogház­után hirtelért íifogbí-tégít'dett. Edditt'tonkki egesz­­séges volt. Betegsége miatt egyelőre nem­ szál­lítják ki a gyűjtőfogházba, hogy onnan Vácra vagy a hartai állami birtokra vigyék, amelyet rabokkal műveltetnek. NÉPSZAVA 1927 január 6. A magyar Szmólen Tónik. — Egy kis összehasonlítás. — Emlékszünk még Szmólen Tónira, az aranyos békeidőknek erre a bécsi figurájára, aki ott leb­zselt a Burgban, vagy a schönbrunni kastély­ban olyan közvetlen közelében Ferenc József édes­apánknak, amilyen közel magyar politikus aligha férkőzhetett néhai bölcs, alkotmányos és ruganyos uralkodónkhoz. (Szmólen Tóni volt ugyanis az a férfiú, aki öltöztette vetkőztette a felséges urat, lévén a legbensőbb szolgálatra berendelt udvari lakáj. Ámbár nem kételke­dem, nagyon sok magyar politikus akadt volna, aki boldogan megcselekedte volna mindazt, amit Szmólen Tónin­ak meg kellett cselekednie, ha azt őfelsége legkegyelmesebben elrendelni méltóztatik, de­ meg ám!) Arra is emlékszünk, ugy­e, hogy az akkori magyar vicelapoknak sorű­n szereplő alakja volt ez a borotvált képű, istrimilis lábszára, félcipellős császári lakáj, akit a magyar humoristák nem egyszer leültet­tek közjogi kérdésekben tárgyalni, kormányt alakítani, stb. a magyar politikusokkal. A kabarékban is népszerű politikai figura volt szegény Szmólen Tóni. Kávéházi vicceket fa­ragtak róla és általában úgy alakult ki a mi képzeletünkben ez az ember, mint egy eleven csizmalizója, törülközője, alsófehérnem­űje vagy mije annak a hatalmas császár- és király­nak, akit mi ingben, gatyában, papucsban el sem tudtunk képzelni. Pedig Szmólen Tóni egészen más volt: egy szegény, kiurozsázott, elkeseredett lelkű mun­kás, aki éppen a császár oldala mellett szenve­dett legtöbbet emberi önérzetének a megtip­rása miatt, itt ébredt föl benne az osztálytudat és éppen ezért fordított hátat az udvari szolgá­latnak. Elég volt neki belőle. Az már nem nyújtott neki sem boldogságot, hogy naponta nadrágba rázhatta vagy esténként a csizmák­ból kihámozhatta a felséges uárat. Szmólen Tóni megharagudott és tovább állott. A pozsonyi „A Reggel" tudósítója megláto­gatta a Besztercebányán élő, csekély nyugdíj­ból tengődő öregembert. .Már hetvenen fölül van. Tudomása van arról, hogy sok bolondot írtak, rajzoltak, beszéltek róla a régebbi idő­ben. Aztán nógatásra elmondja, hogy tizenhat­esztendő,a katonai szolgálat után került az udvarhoz Erzsébet királyné cselédje közé és a mi Ferenczy Ida néven ismert és tisztelt honleányunk keze alá. Ez a honleány abb­ek­tálta Szmólen Tónit, Hogyan kell az ajtóban megfordulni. Heteken át kínozta és sokszor megfeledkezett róla, hogy ott áll az ajtóban, várja a parancsot. Az emberi önérzetet olyan szépen tudta tiporni ez a drága honleány, hogy Szmólen, az öreg katona szeméből kigördült a könny: a lakájt megsiratta a fölébredt ember. Ferenczy Ida kidobta Szmólent, hogy nem tudja használni: nem tud úgy fordulni az ajtó­ban, ahogy az udvari etikett előírja. Szmólen elkerül Ferenc József szolgálatába. Tizenhat esztendeig volt ott és most ez fáj neki. — Büszkén mondhatom, hogy panaszra soha­sem adtam okot és ő felsége, akivel minden ál­­dott nap együtt voltam, sohsem szólt hozzám egy leereszkedő, barátságos, meleg szót. Kérde­zés nélkül a tizenhat év alatt csak egyszer nyi­tottam ki a számat, de csak addig jutottam, hogy „felség"... Elmondja még, hogy szolgálata ideje alatt a karácsonyestét sem volt otthon, családi kör­ben tölteni a „nagykeresztény" uralkodó pa­rancsa folytán, aki egyébként az udvari laká­jok bércsonkításához is értett. Mária Terézia óta szokásban volt, hogy ha a császári ház valamelyik tagja meghal, érckoporsóját a sír­boltban tizenkét lakásnak tizenkétszer kell megemelni. Ezért a fáradságos munkáért­ egy kis pénzt kaptak a lakások. Ferenc József megtiltotta ennek a csekély mellékjövedelem­nek a kifizetését, még a spanyol etikett meg­sértése árán is. A császár és a császárné születés­napján egy félnapon át misét kellett hallgatni a lakájok­nak. Utána kaptak egy üveg tokajit és egy cipót. Ferenc József ezt a szokást is betiltotta. A tokaji nem­ lakájoknak, királyoknak való. Szmólen Tóninak 85 forint volt a havi fize­tése, amin kívül se lakást, se kosztot, se pol­gári ruhát nem kaptak a hajnaltól estig tartó szolgálatért. Elkeseredett­ ember volt tehát Szmólen. Ez az elkeseredettség ki is tört be­lőle Gödöllőn. Vadászat után teáztak az urak Ferenc József társaságában. Valahogy a munkásnyomoruság került szóba. Egy W. nevű udvari tanácsos, aki még él és akinek a nevét Szmólen emiatt el is hallgatja, ezt mondta: — Meg vagyok győződve arról, hogy 35 kraj­cárból naponta egy öt tagú munkáscsalád, viszonyainak megfelelően, megélhet. Szmólent elkapja a düh. Már a W. puskája után­ nyúl, hogy beledurrantson, amikor vá­r Ottilán f­edélyeerséggel megszólal Ferenc József, bár—csak akkor, ud­vari koszton hizlalják, mint téged." Azt mondja Szmólen, hogy ha ez a császári kedélyesség­ akkor meg nem nyilatkozik, ak­kor egy gazemberrel és egy lakájsal kevesebb van. De torkig volt már azzal az udvari levegő­vel, amelyben sem szivet-lelket, sem ember­szeretetet nem talált, amiben a munkást közön­séges háziállatnak tekintették és pár nap múlva elhagyta a császári kastélyt örökre. Háromszor is hívták vissza, de nem ment. Ez a Szmólen Tóni, ez az igazi, ugy­e, milyen egészen más, mint amelyiket a magyar politi­kai humor alkotott? Ez a Szmólen Tóni meny­nyire fölötte áll azoknak a nagynevű magya­­­roknak is, akik epedve várják a pillanatot, amelyben a spanyol etikett­ előírta uniformis­ban térdet-fejet hajthatnak megint egy Habs­burg előtt... Nem lehetne ezt az öreg Szmólen Tónit, ezt a vén szlovákot elhozatni hozzánk és valami­képen rávenni arra, hogy egy kis gerincségre tanítsa rá­ a mi magyar urainkat, mert hej, kedves Tóni bátyám, amióta nincs meg a bécsi udvar, az igazi lakájok a mi országunkban sza­ladgálnak kétségbeesetten és bolondulnak egy kis udvari levegőért, amitől figyelmed, a ki­egyenesedett ember, befogta az orrát... (Wien.) Bujdosó Péter.­­ • • i — összeestek az utcán. Molnár Erzsébet gyári munkásnő a Tétényi­ utca 12. számú ház előtt, — Wohn József 21 éves szerelőmunkás a Mar­git-körút 2. számú ház előtt,— Halász Fe­rencné 26 éves asszony a Podmaniczky-utca és Teréz­körút sarkán, — Kormos Józsefné 20 éves ház­tartási alkalmazott az üdv Hadseregnek a Dohány-utca 82. számú házban tartott összejö­vetelén hirtelen rosszul lett és összeesett. A mentők a beteg embereket eszméletlen állapot­ban kórházba szállították. — Robbanás a lőszergyárban. Rómából táv­iratozzák, hogy egy modenai lőszergyárban kazánrobbanás történt s egy 28 éves és egy 43 éves munkásnő meghalt. -- Neuberger Ferenc, a magyaróvári kerü­let egységespárti képviselője szombaton dél­után meghalt. 43 éves volt és 1922 előtt, amióta képviselő, gazdasági akadémiai tanár volt. -- Elsü­lyedt egy gőzös, nyolc halott. Viktó­riából jelenti a Wolff-ügynökség. A Vancou­ver szigeten leven, Jessie mellett, egy halász­gőzös elsülyedt. Nyolc ember a vízbe fult . Leesett a motorkerékpárról. Dr. Jordán Károly 56 éves tanár, Bercsényi­ utca 7. szám alatti lakos, az Erzsébet-körútán motorkerék­párjáról oly szerencsétlenül esett le, hogy sú­lyos zúzódásokat és agyrázkódást szenvedettk A mentők az eszméletlen állapotban levő tanárt a Jrókus-kórházba vitték.

Next