Népszava, 1927. február (55. évfolyam, 25–47. sz.)

1927-02-01 / 25. szám

LV. évfolyam, 25. szerk. Budapp, 1927 február 1. Keöd Ára 14 fillér (1750 Korosa) AZ ELŐFIZETÉS A­RA: Negyedévre 10 P. 50 f. — küllőldre 19 P. 50 f. Egy hóra­­ 3 P. 50 t - küllőidre 6 P. 50 f. Ausztriában egy hóra. _ M ....... 4 P. 50 f. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 3—30 és József 3—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ( KÖZPONTI KÖZLÖNYE ) Egyes szám ára 14, ünnepnap 20, vasárnap 28 fillér. Ausztriában 26, vasárnap SB grosehev. Jugo­szláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorsz.­­ 30 fz., Csehszlovákiában hétk. 1­50 ék, vas. 2 ék. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... J. 3-30, J. 3-31 és J. 3-32 • • • • A kormány, ígéret fája már virágzásnak indult. Ha a virágokról meg lehet ítélni a leendő gyümölcsöt, úgy ismételten megálla­píthatjuk, hogy megint igazunk volt: a reakció nem adhat mást, mint ami lényege — Madáchcsal szólván —, vagyis, hogy az ország dolgozó és verejtékesen adózó népe ettől a kormánytól nem várhat, nem remél­het semmi jót. Az igéretfa virágai erre en­gednek következtetni. A gyümölcs, amely ezen a fán terem, keserűnek ígérkezik — a sok várakozás és vágyakozás után mérges gyümölcsöt akar a reakció a néppel nyeletni, ama tápláló és konzerváló gyümölcs helyett, amelyet ígértek és amelyre olyan nagyon­­ nagy szüksége volna a népnek és az or­szágnak! ... Az elmúlt vasárnap a politikai nyilatko­zatok vasárnapja volt. A készenlétben levő miniszterek rendre lenyilatkoztak. Arról, hogy mi rejtőzik a tarsolyukban és hogy mivel akarják megtölteni azt a „liberális" keretet, amelyet olyan bűvös bravúrral hin­tettek el, hogy egyformán sikerült meg­nyerniük Reich Koppel és Francia-Kiss Mihály bizalmát. A belügyminiszter az egye­sülés és gyülekezés jogának kodifikálásáról nyilatkozott. Igazságügyi kollégája a sajtó­törvényről és az esküdtbíróságról értekezett, míg a népjólét legfőbb őre a szakszervezeti kérdés rendezéséről, a sztrájkjogról, a­­ munkabéregyeztetésről és munkaügyi bírás­kodásról, az aggkori és rokkantbiztosításról és a munkásbiztosító pénztárakról, illetve idevonatkozó terveiről tájékoztatta a köz­véleményt. Tervekben tehát nincs hiány. Sőt máról-holnapra valóságos tervmilliomo­sok lettünk. És ha olyan kormányunk volna, amely ismeri és méltányolja ennek a gi­gászi korszaknak az igényeit és szükségle­teit és okosan levonná az események tanul­ságait, még örvendezni is lehetne ennek a nagy fölhajtásnak. Hogyne! Hiszen az érin­tett témák véresen aktuális problémákat ta­karnak, valamint tagadhatatlan valóság az is, hogy e problémák megoldásának mellő­zése mérhetetlen károkat és szenvedéseket okozott és háborúhoz, forradalmakhoz, taj­tékzó ellenforradalomhoz és Trianonhoz veze­tett. Örvendeznünk kellene, de nem tudunk örvendezni. Inkább aggodalmak és kétségek emésztenek, mert ott ágál a háttérben a nagy kérdőjel: mit adhat az a kormány a közszabadságok és a szociálpolitika terén, amely eddig csak elvenni és rombolni tudott és amely mögött lelkesen tapsolja­­ Héjjas Ivánt az úgynevezett kompakt többség. De ne érjen ez alkalommal bennünket az a vád, hogy minden kákán göböt keresünk. Ne mondhassák, hogy mi csak követelünk, egyre csak követelünk, de amikor adni akar­nak, gáncsolunk és ellenállunk. Beszélje­nek maguk a miniszterek és ítéljen a köz­vélemény, minden befolyástól mentesen. A belügyminiszter azt mondja, hogy az egyesülési és gyülekezési jogról készülő javaslat „igyekszik liberálisabb lenni, de az idők nem alkalmasak a szabadságjogok korlátlan kiterjesztésére". Hát először is: nálunk sohasem volt nyugati szellemű moz­gási szabadság és ami volt, azt úgy kezelték, hogy a hatalmon levők minden korlát nél­kül a szabadosságig terjesztették ki ön­magukra a mozgási szabadságot, míg az el­nyomott osztálynak úgy adagolta a közigaz­gatás, mint a kanalas orvosságot Másod­szor: ha „alkalmasak az idők" az egész világon a korszerű polgárjogokra, nálunk sem lehetnek alkalmatlanok. Hiszen nálunk, a kormány számtalan diagnózisa szerint, magasfokú konszolidáció dühöng! És végül: nagyon téved a kormány, ha azt hiszi, hogy a magyar népet továbbra nyugalmas állapot­ban tarthatja meg az ellenforradalmi elmélet istrángjában. Az igazságügyminiszter optimista ember. Azt mondja, hogy „az új sajtótörvény még a nyári szünet előtt törvényerőre emelke­dik­" és hogy „az új sajtótörvény a régi rend­szer alapján állítja helyre az esküdtszéket". Csak azt nem mondja meg a miniszter úr, hogy miért kell egyáltalában új sajtótör­vény és miért kell újra szabályozni az esküdtszéket! Talán a Tisza—Bal­ogh-f­éle sajtótörvény nem elég reakciós vagy a munkapárti uralom alatt visszafejlesztett esküdtszék még mindig nem elég retrográd? Gyanús a dolog! Mert az 1914. évi XIV. tör­vénycikk már alaposan körülnyírta az 1848. évi XVIII. törvénycikket és ezzel a világ egyik legszigorúbb és legreakciósabb alkotása. Az esküdtszéket pedig a munka­párt annyira megnyomorította, hogy annál már csak jobb és liberálisabb szövegezéssel lehet az esküdtszék tekintélyét és meg­nyugtató hatásait visszaadni. Az igazság­ügyi kormány tehát ne fárassza magát holmi új javaslatokkal, hanem — miután a há­ború idestova már nyolc esztendeje befejező­dött, helyezze hatályon kívül a háborús ha­talomról szóló 1912. évi LXIII. törvénycik­ket, a kormány mondjon le erről a jogosu­latlanul használt kényelmi mankóról és állítsa vissza a régi törvények hatályát. Vagy csak úgy nyúljon,ezekhez a kérdések­hez, ha ezeknél jobbat, korszerűbbet tud produkálni. Hasonló intelmet intézünk a népjóléti mi­niszter úrhoz: ne csináljon újat, csak úgy, ha jobbat, modernebbet tud alkotni a régiek­nél. Kétségtelen, hogy egész sereg idevágó kérdés vár sürgős megoldásra. De számoljon azzal a kormány, hogy a fascista-is a meg­oldási kísérletek szembekerülnek az egész dolgozó magyar nép akaratával és ellen­állásával. Mit jelent az, hogy „a készülő szakszervezeti törvény nem jelenti a szak­szervezet államosításátHát volt bátor­ságuk erre csak egy pillanatig is gon­dolni? Ismerjük „a munka szabadságának biztosítása" című kapitalista kotyvalékot is és szintén nem kér belőle a munkásság. A munkásbiztositás terén egyelőre meg­elégszünk az 1907. évi XIX. törvénycikk ha­tályának visszaállításával, — az itt meg­állapított önkormányzatnál kevesebbel a munkásság nem hajlandó beérni! Az agg­kori biztosításnál valahogy el ne felejtse a miniszter úr a rokkantbiztosítást és a hátra­maradottak ellátását. Végül ne késlekedjék a munkahiány esetére szóló törvényjavaslat letárgyaltatásával... Ezek a kérdések annyira fontosak és sür­gősek, hogy jó vagy rossz megoldásuktól függ a nép szociális jóléte, egészségügyének alakulása és a termelés folytonossága. Ezek nem politikai kérdések. Ezen a területen szüntesse be a kormány a haragszomrádot és az ellenforradalmasdi játékot. Tegyen le a robbanásig feszülő olasz fascizmus komoly­talan utánzásáról. Ha erre képtelen, inkább ne csináljon semmit. Lesz még Magyarországon rendszer, amely ezeket a problémákat szívvel és belátással fogja megoldani! Burgenlandban gyilkolt a reakció. „Frontharcosok" sortüze egy szociáldemokrata gyűlés ellen. Az Ausztriához csatolt magyar területen vasárnap délután véres események játszódtak le. A reakció hajtogatására föltüzelt fegy­veres alakulatok fegyvertelen embereket gyil­koltak le. A véres esemény miatt egész Ausztria munkássága lázban van. Schattendorf burgenlandi faluban vasár­nap délután szociáldemokrata népgyűlés volt. A falu lakosságán­ak túlnyomó része munkás, akik a sopronkörnyéki gyártelepeken dolgoz­nak. A többezer főnyi munkástábort vasárnap délután gyűlésre hívta össze a szociáldemo­krata pártvezetőség. A gyűlés célja az volt, hogy a szervezetlen munkásokat a szociál­demokrata szakszervezetbe tömörítsék. A köz­ségháza előtt az összehívásra többezer főnyi munkás gyülekezett össze a környékről, akik a szónokok szervezkedésre följúvó beszédeit nagy lelkesedéssel hallgatták végig. De még a gyűlés folyamán ujabb csoportok érkeztek a színhelyre és nyomban a gyűlés megzavará­sára törekedtek. Látszott az újonnan érkezett emberek viselkedésén, hogy céljuk a gyűlés megzavarása. A túlnyomó többség fellépésére azonban ezek a garázdálkodni akaró emberek elvonultak és így minden különösebb rend­zavarás nélkül ért véget az összehívott gyűlés. A tömeg a legnagyobb­ rendben távozott, de amikor a falu főutcáján elvonult, az egyik vendéglőből hirtelen több lövést adtak le az elvonuló emberekre. Óriási pánik keletkezett a sortűz nyomán s több ember összeesett. Smarics Mátyás, klingenbachi hadirokkant fejlövést kapott és azonnal meghalt. A második áldozata a sortűznek egy 8 éves kisfiú volt, Grötsing József, aki haslövést kapott. A szétszaladt tömeg meg sem kísérelte az ellentámadást, annál is inkább, mert a békés gyűlésre összejött emberek egyikénél sem volt fegyver. Néhányan azonnal a csendőrparancs­nokságra siettek, az odaérkezett csendőrök azonban a gaz merénylők közül már senkit sem találtak a vendéglőben, ahonnan a lövése­ket leadták. A helyszínére érkezett csendőr­őrjárat mindössze négy emberből állott és ezek nem is mertek benyomulni a vendéglőbe, hanem előbb segítséget kértek. De amikor a környékbeli falvakból összegyűlt csendőr­őrjáratok benyomultak a vendéglőbe, már senkit sem találtak ott. Erre felelősségre von­ták a vendéglőst, aki elmondotta, hogy már napok óta élénk összejövetelek vannak nála és az egybegyűltek között sokan ma­gyarul beszéltek. A gyűlés napján az emberek föl voltak fegyverkezve, de a sortűz leadása után nyomban s akadálytalanul átmenekültek a magyar határ­om. Az elbeszélések szerint a ven­déglős azt is tudja, hogy a magyar határőrök igazoltatás nélkül engedték át ezeket az em­bereket a magyar határon, ahová az osztrák csendőrök természetesen nem követhették őket. A halottakon kívül 15 súlyos sebesült ma­radt a gyűlés színhelyén, akik közül 1 óra múlva egy asszony ugyan­csak meghalt egyik lakásban, ahová bevitték őt első segély nyújtása végett. A csendőrök erélyes nyomozást indítottak annak megálla­pítása végett, hogy történt-e feészülődés a gyűlés ilyen megzavarására. A nyomozás meg­állapította, hogy Bécsben az úgynevezett Hitler-harcosok már hetekkel előbb föl­készültek a szociáldemokraták népgyűlé­sének vérbefojtására. Azt is mondják a községben egyesek, hogy erre a célra az osztrák Hitler-harcosok segítséget kaptak magyar földről. A szociáldemokrata népgyűlés résztvevői a legnagyobb rendben vonultak el a gyűlés színhelyéről és semmit sem tudtak arról, hogy mi készül ellenük. Az első támadás a községbe vezető hídnál érte őket, amiikor több lövést hallottak, itt azonban a gyűlésre igyekvők közül senki sem sebesült meg és a rendőzők azzal nyugtatták meg aa

Next