Népszava, 1927. február (55. évfolyam, 25–47. sz.)

1927-02-01 / 25. szám

1927 február 4. KÉPSZAVA Gyilkolni vagy fe­lfordulni ! Szinte természetes, hogy annak az izgalom­nak, amely Olaszország belső életét és nyugal­mát esztendők óta nyomorgatja, át kell csap­nia az olasz határokon és el kell árasztania az európai politika egész területét. Hogy az izgalom, a nyugtalanság és a hatalmi félté­kenység sok erős rezzenése minél erőteljesebb tempóban terjeszkedjék, arról minduntalan gondoskodik a fascista uralom, különösen azonban a vezér, az a Mussolini, akit Európa német nyelvterületein nem alaptalanul emle­getnek a „Narr von Rom" egyáltalában nem megtisztelő jelzőjével. Alig múlik hét, hogy Európa valamelyik nagy újságjának hasáb­jairól ne hallatszódnék az olasz diktátor tri­viális nyelvelése, maga a fascista uralom pedig szinte napról-napra szállítja az anyagot a békeváró európai közélet nyugtalanítására. Az elmúlt vasárnap Mussolini megint han­gosan beszélt és Páristól Berlinig, Londontól Bukarestig megint mozog a diplomácia és a sajtó megint hangos a nyugtalanságtól, az elégedetlenségtől és a féltékenységtől. Hogy a diktátor mit mond a fascizmusról, az vajmi kevéssé érdekelheti a világot. Elsősorban azért, mert a világ ma már jól ismeri a fasciz­musit, annak lényegét, tetteit és erőszakát és legföljebb nagyot nevet az olyan fellengző hencegésen, ha Mussolini például azt mondja, hogy a fascizmus „a legmagasabb intelligen­ciának és a leg-nagyobb bátorságnak egyesü­lései". Ez az ember, akinek lábai előtt aléltan fekszik a fascizmus erőszakától leterített Olaszország, a maga hazájában már sehol sem talál ellentmondásra. Játszhatja az apos­tolt, a hazának egyedül üdvözítő megmentő­jét, hiszen hadseregnyi hizelkedő veszi körül és a politikai tányérnyalók bandájának köze­pette az öndicsőítésnek olyan szenvedélye lett úrrá fölötte, amelynek alig akad párja a tör­ténelemben. Csakhogy ez az ember mégsem tekinthető holmi monomániákus bohócnak, aki legföljebb nevetséges, de veszélytelen, nem tekinthető ilyennek amaz e­gyetlen oknál fogva, mert hatalom van a kezében, kard van a kezé­ben és őrült vagdalkozásai során az európai veszedelem felhői egyre vastagabban gyüle­keznek. Ilyesmi mutatkozik legutóbbi nyilatkozatá­nak nyo­mában is. Ez a nyilatkozat sok tekin­tetben lehet érdekes és jellemző, lehet egyes részeiben olyan is, ami egy elferdült elme pato­logikus lecsapódása csupán, de összevéve mégis olyan, ami miatt nem ok nélkül nyugtalankodik, különösen a francia kormánysajtó. Mussolini a túlfeszülő olasz emberfölöslegről is beszélt. Rámutatott arra, hogy Olaszország nem tudja táplálni egész népét és kijelentéseinek a végén, mint a fascista célok nagy crescendóját, azt vágta ki, hogy Olaszországnak terjeszkednie kell, vagy különben explodál. Hozzáfűzte még, hogy az olasz terjeszkedést — természetesen! — a történelem logikája diktálja s hogy némileg élét vegye nyilatkozatának, arról biztosit, hogy ez a folyamat „bé­késen" fog lefolyni... Mussolini tehát kivágta a fascizmus nagy ütőkártyáját. A francia kormánysajtó persze nyugtalankodik, berzenkedik e nyilatkozat miatt, új háború jeleit szimatolja a levegőben, már temeti a locarnói szellemet, pontosan mu­tatja azt a robbantó hatást, amelyet Mussolini nyilatkozata a francia közhangulatban is föl­idézett. Erről a hatásról bizonyára sok szó esik még az elkövetkező napokban, nézzük meg azon­ban most azt, hogy mit is csinál hát Mussolini? Semmi mást, mint amit a diktatúráknak mindig tenniök­­kell. Nyargalni a siker után, kiterjesz­tenie önnön dicsőségüket, akár a honi erőszak, akár pedig a háborúknak nagy tömeggyilkos­ságai árán, de eredményeket kell szülniök, hogy önmagukat föntarthassák. Olaszország számára talán aggodalmas lehet az emberfölösleg egyre nagyobb fokozódása, de ezzel a kérdéssel kap­csolatban terjeszkedésről, területhódításokról beszélni: ez az imperialista léleknek, az olasz kapitalizmusnak kegyetlen parancsa Mussolini és a fascizmus számára. Mussolini azt mondja, hogy a kapitalizmus nem ura, hanem szolgája a fascizmusnak. Szegény feje! Túlságosan el­vakult a saját véres és szennyes dicsőségétől és nem akarja észrevenni, hogy ő és egész úgy­nevezett fascista ideológiája csak eszköz a kapitalizmus kezében. Az olasz kapitalizmus­nak, éppen úgy, mint a többinek, szüksége van új piacokra, olyan új piacokra, amelyeken egyedül diktálhat. Ezt a törekvését pedig csak úgy válthatja valósággá, ha minden erejével megnyergeli a fascizmus­ és annak vezérét. Az olasz kapitalizmus volt az, amely a maga anyagi és úgynevezett morális erejével győzelemhez segítette Mussolini fascista puccsát, most tehát benyújtja a számlát, kamatostól követeli vissza azt, amit egykor segítségképen adott: terjesz­kedést parancsol, imperialista nemzeti politikát diktál és Mussolini száján keresztül állítja föl az új tételt: terjeszkedni vagy explodálni. Minden diktatúrának ez a sorsa és ez a sors fog beteljesedni a fascista diktatúrán is. Mert ugyan merre akar terjeszkedni Olaszország, hogy ez a terjeszkedés, mint ahogy Mussolini mondja, „békés" lefolyású legyen? Akármerre fordul, akár Európában, akár északi vagy Keletafrikában, mindenütt már befészkelődött más hatalmakba ütközik. A Balkánon eddig csak egy szerződés erejéig aratott sikert és Jugoszlávia máris háborúra szervezkedik. Északafrikában Tunisz felé a francia szuro­nyok állják útját, Keletafrikában pedig Anglia és Abesszínia hatalmi érdekeibe ütköz­nek. A Mussolini-féle történelmi logika, amely az olasz imperializmust békés lefolyásúnak hirdeti, éppen olyan szélhámosság és a nevet­ségességig naiv filozófiai kigondolás, mint minden, ami Mussolinivel és a sascizmussal van vonatkozásban. Terjeszkedni, a kapitaliz­mus imperialista mohóságát kielégíteni csak háborúval lehet és Mussolini, noha ellentmon­dásba kerül önmagával, nem habozik kijelen­teni, hogy az írógép korában is a kardot tartja legalkalmasabbnak, hogy bizonyos cso­mókat átvágjon vele. A fascista diktatúrába is belecsapott a végzet, beleszívódott a nagy sorsfordító méreg, hogy állandóan háborúra kell szervezkednie és a maga számára úgy kell a tételt helyesen megformuláznia, hogy vagy a háborús tömeggyilkosság vagy a föl­fordulás! A háború azonban még nem jelenti a sikert. A háború és a háborúra való állandó készülődés azt jelenti, hogy a fascizmus — a maga Mussolinijével egyetemben — a matema­tikai haladvány kérlelhetetlenségével megy neki a falnak: fölfordulása immár a közel­jövő kérdése. Ami úgy született meg, mint a fascizmus és úgy gázolt vérben, szennyben és erőszakban, mint a fascista diktatúra, az ezt a sorsot meg is érdemli. Az olasz nép, az más. Az olasz nép ideig-óráig még foglya lehet az erőszak követ­keztében beállott ellankadásnak, de ha eljön a pillanat — és el kell jönnie —, nem külső, nem idegen fegyverek segítsége, hanem a sa­ját öntudatának és önérzetének föllángolása lesz az, amely megszabadítja önmagát és Európát a fascizmus nyűgétől. Megválasztották és Zsitvay elnök a rendkívüli viszonyok között megtűrt rendezett kormányzásról. A képviselőház hétfői ülését délelőtt 11 óra­kor nyitotta meg Graesl korelnök, aki az egy­ségespártiak óhajtására utólag rendreutasí­totta Peyer Károly és Propper Sándor elvtár­sakat azon a címen, hogy a szombati ülésen, amikor Héjjas, az amnesztiás gyilkos fajvédő, átadta mandátumát,­­ imparlamentáris ki­fejezéseket használtak. A megbízólevelek megvizsgálására kiküldött osztályok előadói terjesztették elő jelentésü­ket és a korelnök közölte, hogy a petíciókkal megtámadott 15 mandátumon kívül az osztá­lyok jelentése alapján még 9 mandátumot ter­jesztenek a közigazgatási bíróság elé. Ezután a képviselőház elnökéül megválasz­tották Zsitvay Tibor egységespártit, al­elnökökké Puky Endre egységespártit és Huszár Károly wolffistát, háznaggyá Karafáth Jenő egységespártit, jegyzőkké Héjj Imre, Per­laky György, Petrovics György, Urban­its Kálmán egységespártiakat, Grieger Miklós wolffistát és jegyzővé a szociáldemokrata frakció, mint a legnagyobb ellenzéki párt részéről Esz­tergályos János elvtársat. Az újonnan megválasztott elnök, Zsitvay, hosszabb beszédben foglalta el az elnöki széket. Hangoztatta, hogy „pártokon fölül emelkedve rendületlenül ragaszkodik a parla­mentarizmushoz". „Bele kell kapcsolódni a jog­folytonosságba." Utalt arra is, hogy „a magyar nemzet sohasem vont kínai falat az emberi kulturközösség megújhodást hozó áramlatai előtt és a nemzet ezután is hatékony lélekkel fordul az emberiség kulturális és szociális előrehaladása felé". Reményét fejezte ki, hogy a rendkívüli viszonyok között megtűrt ren­deleti kormányzás helyett az egész vonalon érvényesülni fog a törvényhozás akaratá­nak közvetlen hatása. A hagyományok ápolásával párhuzamosan a magyar alkotmány lényegéhez tartozó szabad­ságjogok kibontakozása sem maradhat el. A kétkamarás országgyűlés föléledésekor biz­tató jelenségnek tekinti, hogy az idegen ha­tás és a rendiség nem tényezők többé. Századok néznek ránk — úgymond — a magyar múltból kérdőszemmel, de az új életre hivatott nemzet jövendő századai is felénk tekintenek: akar­ja-e, tudjuk-e megvetni egy újabb, boldogabb, megelégedettebb magyar korszak alapjait. Majd fölszólította az elnök azokat a kép­viselőket, akiket több kerületben választottak meg, hogy az igazolástól számított 8 nap alatt nyilatkozzanak, melyik kerület képviselőségét tartják meg. Elparentálta a volt nemzet­gyűlésnek időközben elhunyt tagjait. Ennek során Jászai Samu elvtársról a következőképen emlékezett meg: — Jászai Samu hosszú s tevékeny életének termékeny éveit — mintegy félszázadot — a magyar ipari mun­kásság érdekeinek védelmében töltötte el. Munkás­ságának javarészét a szakszervezeti élet fejlesztésére fordította, a legtöbb magyarországi szakszervezet neki köszönheti alakítását. Ezt az úttörő munkát jutalma­zandó, küldte át a székesfőváros 111. (déli) választó­kerülete a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kép­viselőjeként a második nemzetgyűlésbe. De elismerte és méltányolta működését a külföld is. Amióta Magyar­ország tagja lett a népszövetségnek, Jászai Scntt képviselte a magyar munkásságot a Nemzetközi Munka­védelmi Hivatalban. Külföldi összeköttetéseit nemcsak osztályának törekvései, hanem a nemzet egyeteme ér­dekében is hasznosította, így a Nemzetközi Szakszer­vezetek Szövetségének hágai békekongresszusán első­nek szállt u­ltra a hazánkat is megcsonkító békeszerző­dések­ revíziójáért. Az elnök indítványára a képviselőház Jászai elvtárs emlékezetét jegyzőkönyvben örökítette meg. Az elnök indítványára elhatározták, hogy a­ képviselőház tanácskozásait hétköznapokon délelőtt kezdik és a tanácskozás időtartama 4 óra. Az interpellációk előterjesztésére a szer­dai és szombati üléseket tűzték ki. Bud pénzügyminiszter beterjesztette az adó­illetékek mérsékléséről, a pengőszámítás ren­dezéséről és a törvényhatóságok háztartásának­ rendezéséről szóló javaslatait. Az elnök indítványozta, hogy a képviselőház kedd délelőtt tartsa legközelebbi ülését, amikor is megalakítanák a bizottságokat és válasz­tanának további új jegyzőket. Bethlen miniszterelnök indítványozta, hogy a jegyzők számát 6-ról 10-re emeljék föl, to­vábbá indítványozta, hogy ugyanazokat a bizottságokat válasszák meg, mint amelyek a múlt nemzetgyűlésen voltak. — Gaál Gaszton (agrárpárti) a takarékosság szempontjából ellenezte a jegyzők létszámának szaporítását.­­ Bethlen miniszterelnök megjegyezte, hogy ha nem emelnék a jegyzők számát, akkor a polgári ellenzék nem jutna jegyzői álláshoz. (Szabó Imre: „Tessék úgy venni az ellenzéket, mintha 120-an lennének!") Farkas István elvtárs ugyancsak ellenezte a jegyzők létszámának fölemelé­sét. Ez irányban a kormánypárt támaszt fokozott igényeket. A demokraták részéről Fábián Béla hely­telenítette a jegyzői létszám fölemelésének tervét. _A kormánypárti többség elfogadta a jegyzői létszám emelésére irányuló miniszterelnöki in­dítványt, hozzájárultak továbbá az elnök napi­rendi indítványához. Az ülés délután 2 órakor ért véget. A berlini kommunisták tüntettek az új kor­­mány ellen. Berlinből jelentik: A kommunis­ták a Luftgartenben vasárnap tüntetést ren­deztek, amelyen rendőri becslés szerint 6­­000 ember vett részt. A Nagy-Berlinnek mintegy húsz gyűjtőpontjáról fölvonuló csoportok transzparenseken és zászlókon feliratokat vit­tek, amelyeken élesen elítélték a most alakuló­ban levő kormányt. A Luftgartenben tíz emel­vényről hangzottak el beszédek, amelyekben a jobboldali kormány megalakulásáért a szo­ciáldem­okratákat teszik felelőssé, mint aho­gyan a kommunista észjárás szerint minden­nek a szociáldemokraták az okai. A szónokok hangoztatták,­ hogy a tüntetések csupán elő­hírnökei a készülő harcoknak. A tüntetés na­gyobb incidensek nélkül folyt le. A felvonulás folyamán két helyen kisebb összetűzés volt. ! 13

Next