Népszava, 1927. május (55. évfolyam, 98–122. sz.)

1927-05-01 / 98. szám

LW* évfolyam, 98. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 10 P 50 I. — külföldre 19 P SO L Egy hóra : 3 P 80 L — külföldre 6 P 80 l Ausztriában egy hóra. ........ 4 P 50 L SZERKESZTŐSÉG: Vm. CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 303—30 és J. 303—31 Bu­dapest, wn mágus vasárnap Ára 40 mlla (5000 Korona) MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP Egyes szám ára 14, ünnepnap 20, vasárnap 28 fillér. Ausztriában 28, vasárnap 36 groschen. Jugo­szláviában hétk. 3 dinár, vas. 4 dinár, Franciaorsz. 1­30 fr., Csehszlovákiában hétk. 1­50 £ka vas. 2 ek. KIADÓHIVATAL Telefonszám . . . Vm. CONTI­ UTCA 4. SZ. J. 303-30, J. 303-31, J. 303-32 H—N­MHNI l'lll in I­I MIIIN­H Si­ világ felé... Vérözönnel termékenyített esztendők ér­lelték eleven valósággá a májusi gondola­tot... Amikor megszületett a gondolat a munkásszolidaritás kohójában, még más volt a világ. Európa proletariátusa az álliberaliz­mu­s mákonyán tengődött. Az új földrészen a rohanó forgatag elhalványította a föl­szabadító eszmét A Kelet titokzatos világá­nak emberóceánját körülvette a nagy fal és lesuhintott rá a kancsuka, ha mozdulni me­részelt, — a szocializmus zsongita nagyszerű ígéret volt csupán, de beteljesedése kívül esett az emberi látókörön... A kapitalizmus falánk fiatalságának bátor korszakát élte és az örök élet fönhéjázó hitével taposott bele a szocializmus zsenge hajtásaiba... Az uralomra jutott burzsoázia alig rázta le magáról az elnyomatás bilincseit, máris uj bilincseket kovácsolt — és teremtett magá­nak új elnyomott osztályt. Az elnyomatás kettős záróköve közé került munkás­osztály néhány történelmi pillanatig tétován és tanácstalanul szemlélte az örök társa­dalmi színjáték új fölvonását, amelynek el­jöveteléért küzdött és vérzett és áldozott, de amely számára nem szabadulást, hanem a rabságnak új formáit hozta... A testvéri szolidaritás megteremtésének első kísérlete összeroppant — az első Internacionálé romok­ban hevert... Az Eszme már széles ívben fogta át a világot, a szocializmus már tudományos rendszerbe összefoglalva várta a hivők és kö­vetők légióit, de az uralmon levők jól értet­tek a lassításhoz. Nemzeti és vallásos jel­­­szavak ponyváit vetették ki. Ahol ez cél­talannak bizonyult, ott erőszakot használtak. Politikai jogtalanság, gazdasági lekötöttség, gondolatzavaró nyomorúság, mesterségesen kitenyésztett kulturátlanság, — a fölszaba­dult és uralmát féltő új rend mindent föl­használt a láncok alatt fölszisszenő negyedik rend ellen, nehogy az láncait széttördelhesse. Metternich módszere átöröklődött... Bis­marck „szocialistaölő" szelleme nehezedett Európára. Apró utánzók — Bánffyk, Per­czelek — átvették a vaskancellár módszereit és vállalkoztak a meghirdetett heredesi munkára... De uj kísérletre v­onatkoztak a tisztán­látó szocialisták. 1889-et irtak akkor. Páris volt aZ új összefogó kapocs kovácsműhelye, ott született meg a nemzetközi munkásszoli­daritás második szervezete és a munkás­osztály törekvéseinek programkerete. A három nyolcas! A politikai egyenjogú­ság! A munkásvédelem! Mai szemmel gyér program, de a történe­lem perspektívájában — akkor — még gon­dolatnak is merész. Ha visszafelé lapozzuk a történelmet arra az időre, ha megmérjük annak a korszaknak társadalmi, termelési és gazdasági viszonyait, — csak akkor tárul elénk a maga nagyságában a párisi kon­gresszus váteszi meglátása és bátor neki­lendülése ... A munkaidő 14—16 óra. A géptechnika még csak fejlődőben. A munkásvédelem is­meretlen — mint fogalom és követelés gyű­lölt. Rendezett munkaviszony — gondolni sem akart erre a kapitalizmus! Demokrácia? A kulturállamokban már rügyezett, de mint institúció az utópiák birodalmába tartozott. Más országokban abszolút uralom vagy ál­parlamentáris rendszer alatt nyögtek a né­pek — róluk, nélkülük döntöttek és intézték a világ sorsát. A kapitalizmus liberális máz­zal vonta be magát és reakciót gyakorolt. Bízott a Romanovok, a Hohenzollernek, a Habsburgok elnyomó politikájában... És amidőn fölgyúlt Párisban a jeltadó és figyelmeztető fáklya: gúnykacajjal, majd az elnyomás és üldözés szigorításával feleltek a túloldalról: szurony, börtön, ujjlenyomat, fényképezés, tolonckocsi kerül szembe a dol­gozókkal. Mert politikai jogokat, rendezett munkaviszonyt, munkásvédő törvényeket kö­vetelnek! Mert egyetlen napot a hosszú esz­tendő nehéz robotjából le akarnak faragni a maguk számára, hogy tüntetve figyelmez­tessenek jelenlétükre és arra, hogy az ösz­tön öntudattá alakult át... És mégis: a következő esztendőben már reng a föld világszerte a tüntetők millióinak léptei alatt. A párisi szikra lángra lobbant és terjedt a tűz, — hordta széjjel az önföláldozó szocialista fölvilágosító és toborzó munka! A csúfolódók ajkán megfagyott a gúny. A ka­pitalizmus fölismerte a szocializmusban rejlő nagy erőt, meglátta a munkásosztályban a jogszerű örököst. s Sokáig hullámzott a harcvonal. A kapita­lizmus vénült, a szocializmus közeledett a délceg férfikorhoz... Nagy volt az áldozat, sok a szenvedés, de zöldült, virágzott a vetés. A munkaidő csökkent. A munka becsülete emelkedett. A demokrácia lassan, de előre tört. Bismarck szocialista törvényét a kudarc szociális olajcsöppé alakította át. A korszak és a szocialista öntudat a problémák legelső sorába helyezte a szocializmust és a szociális kérdést, ahonnét nem lehetett többé leszorítani. A világháború bűnténye és az annak nyo­mán szított gyűlölködés sem tudták meg­akasztani a szocializmus győzelmes fejlődé­sét. A nacionalizmus szalmatüze ellobbant és maradt a rideg valóság, az osztályönzés, az elnyomatás, az áthidalhatatlan ellentét a megnövekedett étvágyú kapitalizmus és az egyre jobban nélkülöző munkás között... A megcsalt tömegek hamar magukhoz tér­tek. Az egymástól elszakított és egymás vérét csapoló proletártestvérek forró vágy­gyal, az egymásrautaltság csalhatatlan ér­zetével újra megteremtették a kapcsolatokat. Az erőszakolt „istenbéke" jó alkalom volt a kapitalizmusnak a megvívott pozíciók vissza­foglalására: a háború farsang volt a tőké­nek, hosszú böjt a munkásnak... A méltó válasz nem maradhatott el: az osztályharc kiélesedett és döntő stádiumba jutott. A kapitalizmus nyerni akart a háborún és­­ elvesztette a csatát... Még itt van. Még uralkodik és erőszakoskodik. Még bízik a tömegek erőtlenségében és tudatlanságában. Még számít és reménykedik a hatalom csoda­tételében. De az érelmeszesedés kétségtelen jelei már mutatkoznak rajta. A reakció oszlopai ledőltek, a világ el­nyomott népei egymásra találnak. A Kelet emberóceánjai megmozdultak,­­ mintha a föld mozdult volna meg, vagy mintha az óceán lépett volna ki a medréből. 1927-ben, harmincnyolc évvel a párisi fáklyagyújtás után együtt ünnepli május elsejét mind az öt földrész népe és már sokkal messzebbmenő célkitűzésekért, mint a párisi szerény von­tok! ... " * Nálunk ez nem észlelhető? Igaz! De mit jelent ez? Mit jelent a magyar reakció bete­ges visszavágyása a múlthoz? És mit jelent más államok szuronyokra épített fascizmusa , amit Francesco Nitti átmeneti Földközi-tengeri láznak nevezi A rádió, a repülőgép korszakában élünk. A­ technika, a kémia, a tudomány szédületes rohamban fejlődik. Minden nap új meg­lepetés. Csodák halmozódása. Túl a nagy vizén a kapitalizmus sietve változtat a régi módszereken — önvédelemből... A fasciz­mus elfogyasztotta politikai és erkölcsi tar­talékát és szociális vívmányokat hirdet, hogy meghosszabbítsa veszendő életét. A kor­mányok megtelnek szocialista miniszterek­kel, a parlamentek, a municipiumok szo­cialista képviselőkkel, községtanácsosokkal. Nem ismeretlen már a szocialista államfő sem... Mit jelenthet ezzel szemben néhány állam kormányának reakciós kísérlete?... * Büszkén állapíthatjuk meg, mi, magyar szociáldemokraták, hogy mi is ott voltunk Párisban... és a rákövetkező esztendőkben százezernyi magyar proletár kígyózott az utcákon és üdvözölte Májust és testvéri kezet nyújtott a többi országok proletárjainak. És azóta mindig. Amíg a háború pontot nem tett a folytonosság útján. Mi is harcoltunk, áldoztunk, szenvedtünk a szocializmusért és­ a párisi követelésekért. Mi is ápoltuk a nem­zetközi munkásszolidaritást. És ma is meg­ingathatatlan seregrésze vagyunk a szocaliz­mus diadaláért harcban álló szocialista had­seregnek. És nem esünk kétségbe amiatt, hogy ma nem ünnepelhetjük Májust úgy, mint más­kor és mások. Nem esünk kétségbe és nem vesztjük el reményünket. Mert fanatikus hittel hisszük, hogy jön még egy Május — az igazi, a fölszabadító Május, amely meg­hozza szenvedéseink ellenértékét és egy vo­nalba állítja a magyar dolgozó osztályokat a többi országok dolgozó osztályaival. Nem adjuk föl a harcot!­­ Az elbizakodottság hibájába sem esünk. Levonjuk a múltak tanulságait. Kijavítjuk a hibákat. Nem kergetünk délibábokat, de ami erőnk van és amit még csatasorba tudunk állítani, azt harcba visszük a reakció ellen, kemény, kitartó ostromra, a győzelem akaratával és hitével!... " Igen, ebben a tudatban kell megünnepel­nünk a reakció uralmának idei nyolcadik néma májusát. El kell határoznunk és végre kell hajtanunk a toborzás nagy munkáját. A régi fanatikus hittel. Megkétszerezett áldozatkészséggel. A szocializmus iránt való forró rajongással. Múltunk, hagyományaink, a meghozott nagy áldozatok, vértanúink emléke, a mun­kásszolidaritás fölszabadító erejébe vetett bizodalmunk jelzik ma az utat, amely a­ diadalmas Május felé vezet bennünket...

Next