Népszava, 1927. november (55. évfolyam, 248–272. sz.)

1927-11-08 / 253. szám

6 MPS SAVA l'J^i Ii ov cm Der e. M vádlottak f&lúllússal Unuepekték a szovjet tízéves fönnállását* Szer>d.án Mváetik ki az ítéletet. A legújabb kommunista-pör is véget ért tehát. A proletárdiktatúra bukása óta ez már a tizenötödik ilyenfajta pör. Hétfőn az utolsó szó jogán a vádlottak beszéltek, akik főként azt fejtegették, hogy miért vallják magukat kommunistáknak. Ez az utolsó tárgyalási nap meglehetősen bővelkedett izgalmas jelenetek­ben. Mindjárt az elején kezdődött az első ilyen jelenet, amikor Szántó védőbeszédében üdvö­zölte Szovjetoroszországot tízéves fönnállása alkalmával és erre a vádlottak nagyrésze föl­állott. Ennek az lett az eredménye,^ hogy az elnök valamennyi fölállót sötétzárkával bün­tette. A vádlottak felszólalásai során az elnök több izbeu megvonta a szót a vádlottaktól, két vádlottat pedig kivezettetett a teremből. A vádlottak jelentékeny része nem élt fölszóla­lási jogával és igy a tárgyalás be is fejező­dött. Most már csak az itélet van hátra, ame­lyet szerdán hirdet ki a biróság. A tárgyalás megnyitása után még két tanút hallgat ki a biróság, akiknek jelentéktelen vallomása után a vádlottak fölszóialása követ­kezik az utolsó szó jogán. Szántó Zoltán az első fölszólaló. Az elnök figyelmezteti, hogy csak olyan dolgokról be­széljen, ami a váddal szorosan összefügg. Az oroszországi^ viszonyok ismertetésével kezdi Szántó beszédét, miközben az elnök több ízben félbeszakítja őt azzal, hogy nem engedi meg azt, hogy a védőbeszéd ürügye alatt agitációt folytasson. Majd rátér Szántó annak a fejtege­tésére, hogy a kapitalizmus a mai helyzetében a munkásoknak még azt a gazdasági létet és azt a politikai szabadságot sem tudja biztosí­tani, amit a háború előtt. Ez mutatja a mai társadalmi rend fölbomlási folyamatát. Éppen most ünnepli a Szovjetunio tízéves fönnállá­sának ünnepét, amikor mi itt a vádlottak pad­ján vagyunk — mondja Szántó — és innen, a vádlottak padjáról üdvözlöm a dicsőséges Szovjetoruszországct. Erre a vádlottak legnagyobb része egyszerre föl­áll a helyéről. Az ügyész az emelvényen elsápad, majd föl­ugrik, a hallgatóság padsoraiban a rendőr­tisztviselők és detektívek fölszisszenek. Élesen fölcsattan az elnök hangja, amint rászól a vád­lottakra: „Azonnal üljenek le!'- Néhány­pillanatnyi szünet után Szántó folytatja a be­szédét és bizonyítgatja, hogy a mai társadalmi rend csak rabszolgasorsot tud a munkás­osztálynak biztosítani, különösen Magyar­országén, ahol az uralkodó osztályok csak a legnagyobb erőszakkal tudják föntartaui ha­talmukat. Az elnök ismételten rendreutasítja Szántót, aki a továbbiakban azt fejtegeti, hogy a kommunista párt miért vette programjába a trianoni béke revízióját. Nem irredenta szán­dékból akarunk beállani a Héjjas Ivánok so­rába — mondja —, hanem azért, mert ellen­ségei vagyunk a nemzetiségi elnyomatásoknak és tudjuk azt, hogy az elcsatolt területeken élő magyarok most ugyancsak elnyomásban élnek. Utal arra, hogy a kommunista párt ugyan a mai lársadalmi rend megdöntésére irányul, mégis vannak programjában lényeges részek, amelyek a mai társadalmi rend ínegdöntésj nélkül is megvalósíthatók, amit bizonyít a legális kommunista pártok mozgalma. Azt fej­tegeti, hogy a kommunista mozgalom tovább fog terjedni, akármit is csinálnak és hiába van a rendtörvény, ha majd egyszer a milliók tö­megei is valamennyien kommunistáknak fog­ják magukat vallani. Az ügyész ur azt kérte vád beszédében — mondja Szántó a továbbiak­ban —, hogy a biróság súlyosan ítéljen el min­ket. Semmi kétségem sincs afelől, hogy az ügyész urnák ezt az összetett kézzel, majdnem sírva előterjesztett kérelmét a biróság teljcsi­teni fogja. Az elnök: Ezért a kijelentésért megvonom a szót, üljön le. Glanz Ignác a következő fölszólaló. Arról beszélt, hogy ő miket tapasztalt Oroszország­ban, amikor ott járt. Az elnök figyelmezteti, hogy arról beszéljen, amivel vádolva van, a kommunista nyomda fölállításával. Glanz ki­jelenti, hogy ő nem állított föl ilyen nyom­dát, azért, mert nem volt módjában. Ha en­gem fölszólítanának — mondja —, hogy kommunista nyomdában dolgozzam, a leg­nagyobb örömmel tenném ezt meg, mert az a meggyőződésem, hogy a munkásság nem nélkülözheti az osztály­harcos sajtót. A továbbiakban azt fejtegeti, hogy ő látta a. moszkvai muzeumban azt a kis kézisajtót, amin az orosz forradalmárok állították eiő a oárizmus idején a röpiratokat. Ma már meg­értük azt — mondja —, hogy a világ minden táján a rotációsok ezrei ontják a kommunista röpiratokat és az a meggyőződésem, hogy lesz még Magyarqrszágon is kommunista sajtó. Ezzel leül. Szerényi Sándor a következő fölszólaló. Az­zal kezdi beázédét, hogy ő nem valami külön­leges ihletből lett kommunista, hanem annál az egyszerű oknál fogva, mert kötelességének tartotta, mint egyén is, hogy a saját érdeké­ben résztvegyen a munkásság harcaiban. Azt bizonyítgatja, hogy a vádirat vele szemben semmiféle tárgyi bűncselekményt nem tud megállapítani, mint azt, hogy ö kommunistá­nak vallja magát. Az ügyész ur azt mondotta vádbeszédében — mondja —, hogy csak őrül­tek és gonosztevők akarják a mai társadalmi rendet, ezt a gyönyörű épületet lerombolni. Az ügyész ur azzal a fölfogásával, hogy a mai társadalmi rend gyönyörű épület, kétségtelenül egyedül áll az egész világon, mert a mai társadalmi rendnek még a leglel­kesebb védői is elismerik azt, hogy ennek a társadalomnak komoly bajai, problémái van­nak, amiket meg kell oldani. Csak a megoldás eszközeiben különböznek a vélemények. Azt fejtegeti, hogy nem igaz, hogy a kommunista, vezetők hatalmi mámorból és egyéb érdekből állnak a mozgalom élére, mert ha igaz volna, akkor ez már nem lenne a tizenötödik kom­munista pör ebben az országban a proletár­diktatúra óta. Hosszasan fejtegeti azt, hogy miért áll a diktatúra alapján. Láthatjuk azt — mondja —, hogy a kapitalizmus a háboruelötti szabadverseny rendszerén alapult termelési rendről hogyan tért át a monopolisztikus ár­diktaturára. Ma már a gazdasági téren is tel­jesen érvényesül a diktatúra és ez ellen nem lehet többé a régi békés eszközökkel harcolni. Még a liberálisnak tartott Anglia is erő­szakos eszközökkel tiporja el a munkásság legelemibb jogát: a sztrájkjogot, amit bizonyít a legutóbb lezajlott bányász­sztrájk. Pedig ebben az esetben ä munkásság csak védelmezte a már meglévő jogait. Amikor azt látjuk, hogy nemcsak a gazdasági életben, hanem politikai téren is teljes erővel ér­vényesül a diktatúra a dolgozó osztályokkal szemben, akkor az a meggyőződésem, hogy ezzel a diktatúrával szemben nem lehet többé a demokrácia régi eszközeivel harcolni. Az a közhit, hogy minket azért ültetnek a vádlottak padjára, mert fegyveres erővel akarjuk meg­dönteni a mai társadalmi rendet. Pedig nem igy van ez. Ettől még nem ijedne meg a kapi­talista társadalom, amely ezt a fegyveres föl­lépést még később bekövetkezendőnek tartja, mint mi. Azért üldöznek minket, mert követe­léseink közvetlenül belevágnak a kapitalizmus elevenjébe, mért amit követelünk a munkás­ság jobbléte érdekében, mindazt a kapitaliz­mus nem akarja teljesíteni. Nem az agitáció terjeszti az eszmét, hanem a. viszonyok érlelik rá a tömegeket erre a meggyőződésre. Az a tény például, hogy a magyar munkás­ság ma 40%-kai kevesebbet keres, mint a háború előtt, az a tény, hogy a dolgozók­nak nincsen lakásuk, hogy rabszolgasors­ban tengődnek, hogy sorbanállnak a Duná­nál az öngyilkosok, ezek minden agitáció­nál erősebben izgatják a tömegeket. Ha nem is lehet beszélni, ha nem is lehet írni, az a tény, hogy az adóterhek 80%-át a dolgozók viselik, hog«/ a földmunkások nagyrészének nincsen földje, mindezek jobbam izgatnak min­den izgatónál és szállítják táborunkba az em­beréket. A meggyőződésem az, hogy ilyen viszonyok között nem lehet hinni abban, hogy majd a parlamentáris többség utján, a demo­krácia eszközével lehet eléírná a munkásság föl­szabadítását. Hiszen láthatjuk, példák mutat­ják azt, hogy hiába érik el a szociáldemokrata pártok a parlamentáris többséget, mert a bur­zsoáziának kezében van a fegyveres hatalom és ezzel akkor vereti szét, a parlamentet, ami­kor neki jólesik és teremti meg a maga kapi­talista diktatúráját. A,zzal végzi Szerényi be­szédét, hogy mindezek a körülmények vitték rá arra, hogy a kommunista eszmék mellé szegődi ön. Kocsis János szólal föl ezután. Azzal kezdi beszédét, hogy büszke arra, hogy vöröskatona volt és hogy a féllábát a kommunista eszmék érdekében folytatott harcban vesztette el. Az elnök erre megvonja tőle a szót. Kocsis azon­ban nem akar leülni, tovább beszél, amire az elnök utasítja a fogházőröket, hogy Kocsist vezessék ki a tárgyalóteremből. Két szuronyos fogházőr megragadja Ko­csist, aki még mindig beszél és fölindult bangón kiáltja: „Földet ígértek a parasz­toknak, becsapták őket..." Ugy tuszkolják ki a fogházőrök a teremből. Az elnök szünetet rendel el. Amint a vádlot­tak fölállnak, az ügyész sápadt arccal, indula­tos hangon utasításokat ad a fogházőröknek, majd izgatottan kiszalad a teremből. Szünet után, amikor bevonul újra a biróság. azt mondja az elnök: „Álljanak föl azok, akik a szovjetunió tízéves fönnállásának emlékére fölállottak a vádlottak közül." Erre az egyik fogházőr megszólal -és azt mondja: „Kérem szépen, itt vannak nálam fölírva a nevek, az ügyész utasítására fölírtam őket". Az elnök átveszi a cédulát és olvassa a neveket. A má­sodik név után Szántó Zoltán föláll és azt mondja: „Kérem, szén nevemet ki tetszett hagyni, mert ón álltam és igy nem volt mó­domban fölállni, de természetesen, azonosítom magamat azokkal, akik fölálltak". Ezután sorba mondják a vádlottak, hogy „igen föl­álltam". Sokan azok közül is, akik a tárgyalás, során kijelentették, hogy ők nem kommunis­ták. Amikor a névsort végigolvassa, még néhányan jelentkeznek a vádlottak közül, hogy ők is fölálltak, de őket elfelejtették föl­írni. Az elnök ezeknek a neveit is följegyzi, majd a következőket mondja: „Ezt a tüntetést, amely már a bűncselek­mény tényálladékait meriíi ki, megtorlóm azzal, hogy a fölálló vádlottakat fejenkint egy napi sötétzárkával büntetem". Vági következik. Azzal kezdi beszédét, hogy nem igaz az a föltevés róla, hogy ő a rendőrség előtt tett vallomását azért vonta vissza, mert törte őt a börtön. Nekem odabent a börtönbeu — mondja — relatíve nagyobb szabadságom van, mint kint az életben. Elvégre ott nyugod­tan vagyok, nem kell tartanom attól, hogy melyik éjjel húznak ki az ágyamból és cipelnek el a rendőrségre vallatni. Ezért valójában arra kell kérnem a bíróságot, hogy minél nagyobb büntetést szabjanak ki rám, hogy amig ezek az idők elmúlnak, nyugodtan élhessek. A továb­biakban azt fejtegeti, hogy a Vági-párt nem volt fedőszerve a kommunista pártnak, mert nem lehet a tömegekkel kétlaki politikát, foly­tatni. A Vági-párt nem tette magáévá a bolse­vizmus eszközeit. Részletesen bizonyítgatja, hogy a magyar munkásmozgalmat semmiféle eszközzel nem lehet megsemmisíteni, amit bizo­nyít az a körülmény is, hogy a legvadabb ellenforradalmi napokban, Somogyi—Bacsó temetése idején, a munkások százezrei vonul­tak ki a temetésre és megmutatták azt, hogy habár a forradalmat le is győzték, a munkás­tömegek megvannak és azok továbbra is har­colnak fölszabadulásukért. Azt fejtegeti, hogy a szociáldemokrata párt vezérei paktumot kö­töttek a kormánnyal és ezzel letértek az osz­tályharcról és ennek a következménye volt a Vági-párt megalakulása. Az elnök itt félbeszakítja és azt mondja neki: „Most már végre térjen rá arra, amivel vádolva van, arról beszéljen, hogy szőröstől-bőröstől el­adta magát a III. Internacionálenak." Vági hosszasan felel, de az elnök végre le­ülteti. Lövi Sándor szólal föl ezután, aki ugyancsak •arról beszél-,- hogy milyen okok kényszeritették őt arra, hogy kommunista legyen. Beszédét a következő mondattal fejezi be: „Éljen a kom­munista ifjumunkásinternacionále!" Elnök: Ezért a kijelentéséért kétnapi sötét­zárkával büntetem. Pohl János azt fejtegeti, hogy őt a háborús erőszak gyűlölete vezette a kommunisták közé. mert azt látja, hogy a kapitalista államrend a legdurvább erő­szak alapjáu áll és ujabb háborúra készül. Kriesl János ugyancsak azt fejtegeti, hogy ő miért meggyőződéses bolsevista. Néhány mon­data után az elnök figyelmezteti, hogy beszél­jen arról, amivel vádolva van. Kriesl tovább beszél, amire az elnök megvonja tőle a szót. Kriesl erre még tovább folytatja a beszédét, amire az elnök őt is kivezetteti. Szőke védő valamit elő akar terjeszteni, az elnök azonban nem engedi meg, ami miatt Szőke sejmniségi panaszt jelent be. Az elnök ezután figyelmeztette a vádlottakat, hogy az oroszországi viszonyokról és a kommu­nizmusról való fejtegetéseket nem engedi meg. Ezután a vádlottak sorban jelentik ki, hogy nincs semmi mondanivalójuk. Ezzel a vádlot­tak fölszóialása befejeződött. A tárgyalást szerdán folytatják, amikor a biróság kihirdeti az ügyben az ítéletet. Az osztrák szociáldemokrata tisztviselők szervezetei nem mondanak le a sztrájkjogról. Bécsből táviratozzák: A köztisztviselői szerve­zetek ós a kancellári hivatal között a köztiszt­viselők fizetés emelési ügyében kedden folytat­ják a tárgyalásokat. Politikai körökben a tár­gyalások eredményét feszült érdeklődéssel várják, minthogy az ügybe most már politi­kum is vegyült. Seipel kancellár szombaton, amint ismeretes, fölvetette a köztisztviselők sztrájkjogának kérdését, bejelentve, hogy a kormány csupán abban az esetben hajlandó tárgyalni a tisztviselők fizetésének fölemelé­séről, ha a tisztviselői szervezetek önként le­mondanak sztrájkjogukról. A szociáldemo­krata szervezetek ezzel szemben semmi esetre sem hajlandók a tisztviselők sztrájkjogát föl­adni és a további fejlemények most főleg azért érdekesek, minthogy a fizetésemelés mér­tékét illetőleg éppen most jött létre a meg­állapodás a szociáldemokrata szakszervezetek között egyrészről és a keresztény-szociális éf nagynémet tisztviselőszervezetek között más­részről. A követelt fizetésemelés mértéks 1214% lesz azzal a föltétellel, hogy egyes ala­csonyabb kategóriájú tisztviselőcsoportokaí magasabb rangosztáJyba sorolnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék