Népszava, 1928. augusztus (56. évfolyam, 173–197. sz.)

1928-08-25 / 192. szám

1928 augusztus 25. NÉPSZAVA HM Szomlitsitoit temetik a szkipetárol* MSztóristságátf. III. Skanderbéget királyi trónra ültetik. Most gyűlés már boldog lesz Albánia. A nemzet­olasz pénzzel támogatott parancsra szombaton megváltoztatja az alkotmányt és Ah­med Zogut kiáltja ki királlyá. Mégpedig egyhangúlag, minden ellenvetés nélkül, mert olyan bátor ember nem akad a tiranai parla­mentben, aki életveszedelmes véleményt merne nyilvánítani. Ah­med Zogunak királyságra való törek­vése nem véletlen találkozás a Földközi­tengeri politika legutóbbi eseményeivel. Ez a kísérlet a maga meztelenségében Olaszország kétségbeesett kísérletét mutatja, hogy leg­alább azokat az utolsó hatalmi pozíciókat erő­sítse meg, amelyeket Angolország kegyelme meghagyott neki. Ez a játék éppen olyan vak­merő, mint amilyen kétségbeesett. Egyáltalán nem a hatalomra való erős akarat kifejezése, amely rendületlenül halad a célja felé, hanem az erősebb hatalomtól sarokba szorított vissza­vonulásának­­ utóvédharca. A királyi tisztségre kiszemelt Albánia reális szempontból nézve éppenséggel nem jelentős alany. Egyike azoknak a szerencsétlen alaku­lásoknak, amelyeket az európai nagyhatalmak államművészete teremtett. Kiszakították egy történelmi fejlődésből származó szerves egész­ből, amely lakosainak legalább a legprimití­vebb életfeltételeket nyújthatta és a hatalmi­politikai érdekek játékszerévé tették. Az országért ez idő szerint Olaszország mellett még Jugoszlávia, Görögország és Bulgária is verseng. Ennek a törekvésnek az egyetlen eredménye az ország gazdasági életének szét­­üllése. Súlyos gazdasági válság nehezedik erre a szegény országra, amely kis népességét is alig tudja eltartani, északi és nyugati ré­szében pedig csak a külföldi segélyakciók tud­ják az éhenhalástól a lakosságot megmenteni. A politikai viszonyok eltolódása tönkretette a régi gazdasági központokat és megfosztotta a lakosságot legfontosabb piacaitól. Azon­kívül Ah­med Zogu politikai okokból az ország központjának kedvez, amelynek moha­medán lakossága a legerősebb támasza hatal­mának. Ennek az elzüllött gazdasági életnek azonkívül viselnie kell a nagyravágyó poli­tika terheit, amely katonai államot igyekszik teremteni Albániából, hogy döntő befolyása legyen a balkáni politikában. Ah­med Zogu nagyra növelte a hivatalnoki apparátust, amely az állam pénzügyi teljesítőképességénél töb­bet emészt föl, amelynek a tevékenysége azon­ban egyátalán nincsen arányban azokkal a költségekkel, amelyeket az adózókból kiprésel­nek. Ami a hivatalnokok fizetésének levonása után az állam bevételéből megmarad, azt a hadseregre fordítják. Ehhez járul még, hogy a köztársaság elnöke és Albánia jövendő királya két régi ágyúnaszádból és néhány fel­fegyverzett motorcsónakból álló hadiflottát is tart. Ebből azután könnyű­ kiszámítani, hogy mennyit fordíthatnának még az ország jó­létére. Úgy látszik, mintha rendszer lenne abban a politikában, hogy lemondjanak az országban pusztító malária-, tuberkulózis- és szifiliszjárvány leküzdéséről, hogy a diktátor ilyen módon is sok ellenségétől megszaba­duljon. Az ország tevékeny demokrata elemeit el­űzték. A nagybirtok és a feudális nemesség készségesen szolgálja Ah­med Zogut, akinek királlyá való kikiáltását az albán nép egyálta­lán nem kívánja. Az intelligensebb parasztság legnagyobb része inkább a szociális és a demo­krata köztársaság híve. Az ország helyzetét egyébként erőteljesen vázolja az országból el­űzött emigránsoknak a Népszövetség titkársá­gához intézett memoranduma, amely többek között a következőket mondja: Szerencsétlen Albániánk helyzete minden szempontból egyre válságosabbá válik. Keres­kedelme és gazdasági forrásai szörnyű krízisen mennek át, amelyet az olasz kezekben levő nem­zeti bank és a hatóságok spekulációi okoztak. Ez az állítólagos nemzeti bank szerencsétlen spekulációval megfosztotta az országot minden aranyától, amelyet Olaszországba küld át. A nyomor olyan mérhetetlen, hogy a városok utcái csak úgy nyüzsögnek a koldusoktól és a hegyi lakók szó szerint éhenhalnak. A kormány túlságosan súlyos, az ország teljesítőképességé­vel arányban nem álló adókat szed be. Ah­med Zogu az ország abszolút ura. Megszüntetett minden alkotmányos szabadságot. A miniszte­rek, a szenátorok, a képviselők, a főtisztviselők alázatos szolgái.­­A legkisebb gyanúra iz éle­tükkel fizethetnek. Mindenütt terror uralkodik. Hogy a nép akaratával szemben megtarthassa hatalmát, Ah­med Zogu szerződést kötött Olaszországgal. Azt az 50 millió aranyfrankot, amelyet az ország gazdasági függetlenségére nézve katasztrofális feltételek mellett Olasz­országtól kapott, elpocsékolták, hadianyagot vásároltak rajta, hogy 80.000 embert tartsanak háborús készültségben és az olasz tiszteket fizethessék, akik ezt a hadsereget szervezik. Mert az albán tisztek, akik nem bíztak Zogu­ban, az olaszok befolyása alatt elhagyták az or­szágot és a hadsereget. Amikor még a leggaz­dagabb országokban is gazdasági szempontból igyekeznek leszerelni, szegény kis Albánia, amelynek semleges államnak kellene lennie hatalmas szomszédok körében, hatalmas hadi­szintérré válik, népe pedig a fascista imperializ­mus előőrse a Balkánon. Ah­med Zogu nyilvánvalóan Mussolinitól su­galmazott államcsínyjének természetes követ­kezménye mindenesetre új belső zavarokat okoz, m­ég jobban tönkreteszi Albánia gazda­sági életét és Olaszországot közvetlen beavat­kozás esetén csak vagyon kellemetlen kisl- és gyarmati politikai kalandba taszítja. Már a katolikusoknál is dühöng a lelkesedés. (Milano, augusztus 24.) Tiranai jelentések szerint Achmed Zogu bég csütörtökön Tirá­nába érkezett, ahol a lakosság határtalan lel­kesedéssel fogadta. Achmed Zogu bég kiált­ványt tesz közzé az albán néphez, amelyben ismertetni fogja, politikája alapelveit. Achmed Zogu bég királlyá való kikiáltása után a nemzetgyűlésben teszi le a királyi esküt. Az eskütételnél úgy a katolikus és az ortodox, mint a mohamedán főpapság képviselői jelen lesznek. Achmed Zogu maga tudvalevőleg mohamedán vallású. A királyságiért való lelkesedés most máig Szkutarira is átterjedt, aminek különös jelen­tősége van abból a szempontból, hogy Szkutari lakossága száz százalékban katolikus és eddig nem nagy lelkesed­éssel kísérte azokat a terve­ket, hogy Albánia királya a mohamedán Ah­med Zogu bég legyen. Szkutari város tanácsa tegnap a polgármester elnöklete mel­lett rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek szónokai kivétel nélkül Achmed Zoghu királlyá koronázását követelték. Achmed zogu kegyelmez. (London, augusztus 21.) Achmed Zogu bég tegnap, tiranai jelentések szerint, aláírta az alkotmányozó nemzetgyűlés holnapi összeillé­sével kapcsolatban kiadott amnesztiarendeletet. Az amnesztia valamennyi halálraítéltnek ment­kegyelmez, a szabadságvesztési büntetéseket pedig átlagban felére redukálja. Wied herceg jelentkezik. (Berlin, augusztus 21.) Az „Associated Press" berlini képviselője nyilatkozatot kért Wied hercegtől azokról az angol jelentésekről, ame­lyek szerint a herceg ismételten bejelentette igényét az albán trónra. Erre a hercegi kabi­netiroda a következő választáviratot küldte: Vilmos herceg 1914-ben valamennyi jogának föntartásával hagyta el Albániát. Most is fön­tartja minden trónigényét a maga­ és utódai számára Ah­med Zogu egyéni kívánságai el­lenére is. Az albán nép többsége még most is a herceghez húz. Ezidő szerint azonban még lehetetlen a szabad és befolyásmentes népsza­vazás, amely visszatéréséről döntene. A her­ceg egyéni becsvágytól mentesen, pusztán az albán nép javát szem előtt tartva, most kerülni akarja a kül- és belpolitikai nehézségeket és megvárja az alkalmas időpontot. Megint tombol a drága sír a piacokon. Az élen­ diszerdrágítók újabb rohama a fogyasztóközönség ellen. — Hatósági és kormánybeavatkozásról beszélnek. Az árdrágítók hada némi pihenés után me­gint elérkezettnek látta az időt arra, hogy a szerencsétlen magyar fogyasztóközönség ellen offenzívába lépjen. Néhány héttel ezelőtt kezd­ték meg az élelmiszerpiacokon a drágítást óva­tosan, csöndben, de annál biztosabban és ma már az a helyzet, hogy végig, az egész vonalon teljes erővel dühöng az élelmiszeruzsora. Kezd­ték a zöldfőzelékféléknél, az indok a szárazság volt. Amikor látták a sikert, föl­bátorodtak és az árdrágítást kiterjesztették a többi élelmi­szerekre is. Ma már úgyszólván mindennek föl­emelték az árát és a vásárló asszonyok való­sággal kétségbeesetten térnek haza a piacok­ról, mert napról-napra, óráról-órára emelked­nek az árak. Ha összehasonlítjuk a mostani árakat a tavalyival, megdöbbenve láthatjuk, hogy némely fontos élelmiszernek, különösen a főzelékféléknek az ára háromszor, négyszer, sőt hatszor annyi, mint tavaly ilyenkor. Rettenetes a helyzet a piacokon, a dolgozók asszonyai úgyszólván csak krumplit tudnak vásárolni, ellenben zöldbabot, uborkát, paradicsomot, zöldpaprikát ma már csak a jobb keresetű em­berek szerezhetnek be. És éppen akkor van ez isrg, amikor legnagyobb kellene hogy legyen a körség az élelmiszerekben és amikor a téli be­főzés ideje van. Az asszonyok panaszkodnak, hogy jóformán semmit sem tudtak eddig el­tenni télire az árak miatt és a helyzet nem h­ogy javulna, hanem állandóan rosszabbodik. Hiszen hogy egyebet ne említsünk, a paradicsom tavaly ilyenkor 10 fillérbe került kilónként és pénteken a szebb para­dicsom kilójáért 49 fillért is elkértek. Még szembetűnőbb a drágulás a babnál, amely tavaly 16—20 fillér volt kilónként és most 1 pengő 20 fillért kérnek kilójáért. Az elárusítók, a termelők, a drágítók állan­dóan a nagy szárazságot emlegetik, kétségte­len azonban, hogy szervezett spekuláció szorí­totta fölfelé ilyen magasra az árakat, amely, újabban is a legnagyobb szemérmetlenséggel garázdálkodik a piacokon. A főzelékfélék in­dokolatlan drágulásának azonkívül egyik ko­moly oka az is, hogy az utóbbi időben mérték­telenül elszaporodott konzervgyárak össze­vásárolják a fogyasztók elől a főzelékféléket. Nekik semmi sem drága, mert többnyire kül­földi szállításra dolgoznak és a magas árak mellett is horribilis hasznot vágnak zsebre. Ú­gy látszik, illetékes helyeken is kezdik be­látni, hogy a tomboló drágaság ellen valamit kell tenni. A főváros közélelmezési ügyosztá­lyában állítólag tárgyalások folynak arról, hogy milyen eszközökkel lehetne letörni a drágaságot. Szigorú rendszabályok életbeléptetését ter­vezik a piaci árak letörésére. Ugyanakkor a népjóléti minisztériumban is megbeszélések folynak, hogy­ mit kellene tenni a megint újult erővel garázdálkodó élelmiszer­uzsora megfékezésére. Emlékezetes, hogy a múlt esztendőben is történtek ilyen hatósági intézkedések, amikkel néhány napon keresztül valóban sikerült megfékezni az árdrágítók ga­rázdálkodását, de azután ellanyhult minden és továbbra is folyt az árdrágítás. Bizonyos, hogy valamit tenni kell, mert a fogyasztó­közönség nagy része nem bírja a mostani ára­kat­ megfizetni. Gál Benő elvtárs, a Szakszervezeti Tanács titkára az augusztus hónapi áralakulásokról most kiadott jelentésében ugyancsak megálla­pítja, hogy a július havában mutatkozó cse­kély árcsökkenést augusztus havában újabb drágulás váltotta föl. Drágább lett a hús- és zsiradékáru, a házbér, úgy, hogy augusztus hónapban több mint 1%-kal drágult megint az élet. Gál elvtárs adatai szerint július végén a ház­tartás ellátására elegendő volt heti 72.24 pengő, de augusztus végén már 72.97 pengőre (912.125 korona) volt szükség, ami azt jelenti, hogy a háztartási vezetőnek ismét 1.01%-kal több pénzt kellett hetenként előteremteni. Az elmúlt esztendőkben, a drágulás leg­nagyobb kríziseinek idején nem volt szükség annyi pénzre a háztartás ellátásánál, mint 1928-ban és ennek az évnek augusztus havá­ban. Hiszen a legnagyobb drágulás 1925 feb­ruár havában volt. Ez időben február 7-én a drágulás a békebeli 21.061,9-szeresére emelke­dett. De ez a drágulási időszak is alig két hétig tartott, mert ez időtől fogva állandósult az árcsökkenés és az elmúlt esztendőben is, az ismeretes nagy drágulási időszakban csupán 20.835,2-szeresre emelkedett a drágulás, illetve pengőértékben 143.9-re. Ma a drágulás a béke­beli árakkal szemben 117.6-ig, illetve 21.371.2-szereséig emelkedett, ami azt jelenti, hogy ma pengőben átlagban 47.6%-kal drágább az élet, mint békében volt. fizetni az élelmi­egy esztendővel Ma 7.06%-kal kell többet szerszükségletért, mint ezelőtt és a háztartás egész ellátásához 7.62%-kal van több pénzre szükség, mint 1927 augusztus vé­gén, holott 1927 nyarán kibírhatatlannak ne­vezték a drágaságot. Ebben az esztendőben csupán február havában mutatkozott némi enyhülés és július havában. Februárban 0.14%-os volt az olcsóbbodás, júliusban 0.94% -os. Az év többi hónapja a drágaság hó­napja volt és ennek tudható be, hogy az élel­mezés ebben az esztendőben 6.36%-kal drágult, míg az átlagos drágulás 1928-ban eddig 0.58%-ot tett ki. Hónapról hónapra kisebbedik a pénz belső vásárlóértéke. Hiszen ha ezeket az adatokat vesszük alapul, akkor azt látjuk, hogy ma egy pengő békebeli belső vásárlóértéke nem több 671­ fillérnél.

Next