Népszava, 1929. január (57. évfolyam, 1–26. sz.)
1929-01-27 / 23. szám
6 zatos fejlődés valósulhat meg, és ezeket egy központosított alkotmány keretébe beleerőszakolni elsietett és elhibázott kezdetnek tűnt ki. Így történt, hogy a jugoszláv állam létének első évtizede a különböző törzsek közt folyó elkeseredett harccal volt telítve, amely törzsek ugyan összetalálkoztak egy államban, azonban nem olvadtak össze nemzetté. És ugyanakkor az osztályok harcával is telítve volt az államélet, különösen ami az agrárreform révén fölszabadított parasztságot és a fiatal, éppen fejlődésben levő kapitalista burzsoáziát illeti, amely utóbbi az új államban hatalomért és befolyásért, fiai számára állásokért és üzletei számára állami szállításokért viaskodott. A have politikai tekintetben akörül forgott, hogy vájjon az alkotmány központosított legyen-e, vagy föderalisztikus? Társadalmi téren pedig hatalmi küzdelem volt az államgépezet fölött való uralomért és a kormányzásban való résztvételért. De ebben a vad küzdelemben, amely a parlamentet megbénította és az új állam minden intézményét tönkretette, nyilvánvalóvá vált, mint a történelemben már máskor is, hogy a két, harcoló közül a harmadik győzedelmeskedett. A törzsek engesztelhetetlen civakodásában, a szünet nélküli kormányválságokban, a legborzalmasabb panamaügyekben, amelyekbe egyik párt a másik után belekeveredett, az összes demokratikus erők elgyöngültek és az állam hatalmi gépezete megerősödött és függetlenné vált a parlamenttől, úgy, hogy a kompromittált parlamenttel szemben a bürokrácia és a tábornokok hatalma fejlődött ki, amiűnek élén a király becsvágyó politikája állt. Minél inkább belebonyolódtak a nemzeti, vallási és társadalmi csoportok és pártok az egymással való harcba, annál jobban megnőtt az úgynevezett udvari pártnak a hatalma, annál akadálytalanabbul uralkodhatott a „fehér kéz", a tisztek és udvari emberek kamarillája, annál jobban a polgári osztályok és pártok fölé emelkedett a militarizmusra támaszkodó monarchia hatalma. Minél magasabb fokra hágott az országban a politikai zűrzavar, amely a belgrádi parlamenti gyilkosság és a horvátok kiválása után még fokozódott, annál inkább elérkezett az udvari pártnak az ideje: az államcsínnyel végre magához ragadta a hatalmat, hogy a maga módja szerint rendet csináljon. A polgári forradalom, amely nem tudta az ország számára az alkotmányt biztosítani, most kénytelen volt végignézni, hogy műve és történelmi feladata a tábornokok kormányának kezébe, a katonaai abszolutizmus ökleibe csúszott át. A politikai helyzet. Ez a történelmi jelentőségük a Jugoszláviában lezajló eseményeknek: az abszolutizmus megkísérli, hogy befejezze a polgári állam megakadt épületének fölépítését. Azt ígéri, hogy megoldja az alkotmány kérdését, hogy reformálja a közigazgatást, hogy egységesíti a törvényeket különböző országrészekben, vagyis, hogy végrehajtja az úgynevezett egyesítést, mert hiszen min, tíz évvel az állam megalakítása után is minden tartományban más büntető és más polgári jog van még érvényben. Az államcsínyre már régóta készülnek. A király maga évek óta olyan tervszerű politikát folytat azzal mai céllal, hogy a polgári pártokat egyiket,a másik után meggyöngítse, hogy azok belülről fölbomoljanak. És minden pártban találkozott olyan jellemtelen üzleti politikus és dicsvágyó karrierista, akit a király fölhasználhatott. a, régi pártvezérek ellen kijátszhatott, akikből minisztert csinált, és akiket bizalmasaivá emelt. Ő maga minden korrupcióról tudott — a boszniai nagy fakiviteli panamában állítólag nem kevesebb, mint hét egymásután következő erdészeti miniszter volt belekeverve —, de a király mindezt hallgatólagosan tűrte csak azért, hogy a panamistákat kezében tartsa. Így történt, hogy a szerbség két nagy történelmi pártjában, a radikális és a demokrata pártban magának a hivatalos pártvezetésnek kevesebb beleszólása volt az ügyekbe, mint a minisztereknek és a miniszterjelölteknek. Az öreg Pasicsot, a szerb Bismarckot, a jugoszláv egységállam összekovácsolóját a király félretolta, sőt valósággal a sírba vitte; helyette a radikálisok soraiból a király kegyeltjei, a középszerű közvetítők, mint Vukicsevics és Usanovics kerültek a kormányba. A demokratáknál szakasztott ugyanez játszódott le, Davidovics, a régi pártvezető és az ügyes üzleti, politikusok, Marinkovics és Nincsics közt. Sőt még a horvátoknál is sikerült a királynak Radics ingatag magatartása következtében bizonyos befolyásra szert tenni: az udvari párt olyan párttá lett, amely nemcsak, hogy nem minden párt fölött volt, hanem — ami mégsokkal veszedelmesebb — bent volt minden pártban. A hatás csakhamar mutatkozott. Az államcsíny a politikai pártokat ellenállásra képtelenül találta. A népjogok védelmére egyetlen ember sem mozdult meg. Egy hang sem tiltakozott a parlament kiküszöbölése ellen. A király emberei a különböző pártokban a Marin-Ikovicsok, Uzunovicsok, Korosecek, akik mind ismételten fölesküdtek az alkotmányra, mint miniszterek beléptek abba a kormányba, amelyet a király az alkotmány megszüntet. A munkásosztály helyzete. A jugoszláv munkásosztály minden elvi ellentét ellenére a gyakorlatban szintén nagyon gyönge arra, hogy a diktatúra ellen a harcot forradalmi eszközökkel fölvegye. Ebben a főleg agrárországban a munkásosztály 1100.000-nyi kisebbséget alkot, a 13 milliónyi lakos közt. A jugoszláv gazdasági élet fejlődésének folyamatában, amint a paraszti háziiparból és kisiparból az erőteljes kapitalizmus irányában halad az átalakulás, az ipari munkásság helyzete csak lassan-lassan szilárdul meg. A kisparaszti elemek, amelyek a városokba özönlenek, hozzánőnek az ipari munkásságihoz, azonban csak lassan-lassan lehet őket megszervezni és megnevelni. Éppen ezeknek az elemeknek a kulturátlansága volt nagyon alkalmas talaj a kommunista mozgalom számára, amely 1919-től körülbelül 1924-ig Jugoszláviában dominálta a munkásmozgalmat, mindent elpusztított és romhalmazt hagyva maga után, ezidő szerint teljesen ellanyhult. A szocialista munkásmozgalom nagyon fáradságos, de helyenként eredményes újjáépítő munkáját most hirtelen megállítja a diktatúra. Igaz,a jugoszláv diktatúra egyelőre nem fascista. Jelentkeznek ugyan már a kapitalistáknak olyan reakciós törekvései, hogy az új rezsimet saját céljaikra használják ki és hogy a meglevő gyönge munkásvédelmi törvényeket , tönkretegyék, de egyelőre ezek a törekvések nem öltöttek' k*gy'ákorlatban forihát. A tábornokok és a rendőrség, amely most az Országban ural-' , kodik, nem ért a gazdasági politikához és egyelőre egyéb gondjai vannak. " Azonban a politikai mozgási szabadságnak teljes megszüntetése következtében az új rezsim már most is nyomasztó súllyal nehezedik a munkásosztályra. Az első rendeletek szerint, amelyek az államcsínyt bevezették, betiltották azokat a politikai pártokat, amelyek nemzeti vagy vallási alapon állnak, továbbá azokat, amelyeknek tevékenysége az új rezsim ellen irányít — és ehhez elég a parlamentarizmusnak elvi követelése —, a többieket pedig rendőri engedélytől tették függővé. A külfölddel való minden összeköttetést egészen a halálbüntetésig terjedő szigorú büntetések fenyegetnek. A gyülekezési szabadság megszűnt, a sajtó teljesen le van igázva. Ilyen körülmények között kell a jugoszláv munkásmozgalomnak a hatóságok önkényének kiszolgáltatva, amely minden nap megsemmisítheti, további létét tengetnie. Afölött még nem történt döntés, hogy a szocialista pártot engedélyezik-e; a szakszervezetek egyelőre még fennállanak, csak a kommunista szakszervezeteket tiltották be. A kommunista pártot formálisan már régen betiltották. (Mire a cikk ideérkezett és nyomdába került, a diktatúra már a szocialista pártot és a munkásszervezeteket is föloszlatta. ( A szerk.) A jugoszláv munkásosztálynak mindig az volt az álláspontja, hogy a néptörzseknek és a polgári pártoknak az alkotmányért és a polgári állam berendezséért folytatott harca nem az ő harca. Most mégis szenvednie kell annak a rendszernek következtében, amely a polgárság viszályából, a polgári tehetetlenségből és eredménytelenségből sarjadzott ki. KÉPSZAVA 1929 január 27 sével alkotott. Engedték, hogy pártjaikat föloszlassák; a polgári sajtó, úgy a jobb-, mint a baloldali, kivétel nélkül azonnal alkalmazkodott az új kurzushoz; a burzsoáziának egyrésze pedig valósággal lelkesedéssel üdvözölte azt. Sőt, még a horvátok, akik az eseményeket rövidlátó pártpolitikájuk szemszögéből nézték, örültek annak, hogy a gyűlölt alkotmány megbukott és örömmelüdvözölték a király beavatkozását: kitűnt, . hogy _ a handabandázó nacionalizmus zajos követeléseivel és gesztusaival inkább demagóg, mint demokratikus erő volt. Ilyen módon a diktatúra sem a törzseknél, sem a polgári pártoknál nem talált a legkisebb ellenállásra sem: az államcsíny minden erőszak nélkül megvalósulhatott és az új rezsimnek egyelőre nincs is szüksége arra, hogy különösen brutálisan lépjen föl. Az abszolutizmus minden ellenerő hiányában győzedelmeskedik. Jugoszláviának a külföldhöz való helyzete. A külföldi szemlélő előtt azonban még egy más kérdés is fölmerül: milyen a helyzete az új jugoszláv rezsimnek a külföldhöz? Kétségtelen, hogy az Olaszországhoz való, már régóta háborús veszedelemmé feszült viszony rendkívül fokozta a katonaság hatalmát és tekintélyét Jugoszláviában. Más oldalról a régóta tartó kölcsöntárgyalások, valamint az azzal összefüggő külföldi koncessziók kérdése szintén hozzájárultak a belső nyugtalanság növeléséhez. E két körülmény, az új kormány magatartását is befolyásolja: militarista politikája akadálytalanabbul fog fejlődni, mint bármikor, azonban ezzel egyidejűen pénzügyi politikája jobban, mint valaha, rá lesz utalva a pénzt kölcsönző külföld jóakaratára. Éppen azért, el lehetünk rá készülve, hogy a katonaság nagyszabású fölszerelése együtt és hogy a diktatúra kormánya hajlandó lesz folytatni Olaszországgal a, tárgyalásokat és fog haladni a kölcsönigénylés külpolitikájával annak engedményeket tenni, ami miatt most már nem kell félnie az otthoni ellenkezéstől, viszont tekintélyének úgy otthon, mint a külföldön való emelésére sürgős szüksége lesz külpolitikai eredményekre. Ezt a két dolgot, vagyis a fokozott háborús veszedelmet, amely minden diktatúrának a velejárója, mert a demokratikus akadályokat félrehárítja az útból, továbbá, hogy az új kormánynak belső nyugalomra van szüksége, ami hiteligényeiből folyik, a nemzetközi munkásmozgalomnak nem szabad figyelmen kívül hagynia, ha Jugoszláviában a politikai helyzetet helyesen akarja megítélni és amennyire ez lehetséges, arra befolyást akar gyakorolni. Négyszáz munkás orvoslást kér a Nav.-tól. Huszonöt perces hídba kell gyalogolnia. A Soroksári-úton levő nagyobb gyárakban és üzemekben, mint a fegyvergyár, lószerfonó gyár, mechanikai szövőgyár, állami szijj- és nyereggyártó gyár stb., hozzávetőlegesen 400 olyan munkásember dolgozik, akik Dunaharasztin vagy Soroksáron laknak és reggelről reggelre vonaton járnak munkahelyükre. A Hév. példátlan tarifaemelése óta az Államvasutak szabadkai vonalát használják, mert a jegy ilyenformán több mint 50%-kal olcsóbb. Ez a munkáscsoport két helyen szállhat le, vagy Pesterzsébeten vagy a ferencvárosi kitérőnél. Mivel a pesterzsébeti megálló jóval messzebb esik, valamennyien a kitérőnél szállnak le. Itt eredetileg két kijáró van az állomásról, egyik a Beöthy-, a másik a Kén utcán át. Ez utóbbi helyen az állomásfőnök nem engedi át a munkásokat, arra való hivatkozással, hogy állandó tolatás folyik, és ennek következtében reggelről reggelre a 400 munkásembernek dermesztő hidegben vagy hófúvásban éppúgy, mint az olvadásos latyakban a vonal mellett vissza kell gyalogolni a Soroksári-útra és csak úgy juthatnak el munkahelyükig. Az első pillanatban bármilyen tetszetősen helytállónak is tűnik az állomásfőnök érvelése, a Soroksári-út felé, ahol a munkások elhagyhatják a pályatestet, egy meredek van, amit éppen az állomásfőnök intézkedésére gurítónak használnak és olyan sűrül tolatnak, hogy valóban életveszedelmes a 400 munkásnak az átjárás. Mivel nyilvánvaló, hogy a 400 ember testi épségének védelme sürgős intézkedést követel, a Máv illetékes tényezőinek foglalkozni kell ennek a visszás helyzetnek a megoldásával. Az a vargabetű ugyanis, amit a munkásoknak a visszafelé való gyaloglással le kell írniok, legalább huszonöt percet rabol el idejükből, ami nemcsak, hogy fölösleges idővesztést, hanem érezhető fáradságot is okoz. Kétféle megoldás kínálkozik. Az egyik az, hogy a fegyvergyárral szemben alkalmas épület van egy ideiglenes megálló létesítésére, a másik pedig az, hogy a Kén utcánál építsenek a pályatest fölött vasgerendás átjárót, hogy a munkások veszélytelenül tudjanak a tolatások ellenére is kijutni a sínpárok közül. Szeretnénk hinni, hogy a 400 érdekelt munkás képviseletében hozzánk fordulókról előadott panaszt, amelyet a Máv illetékes tényezőihez továbbítunk, rövid időn belül orvosolják majd. A vezérigazgató úr bankettjén romlott halat szolgáltak föl. Tömeges húsmérgezés. A bankettről a kórházba. A minap az egyik rotterdami színház nézőterén egymás után lettek rosszul az emberek és néhány perc leforgása alatt 55 embert kellett kivezetni a teremből. A színházi orvos azonnal megvizsgálta a betegeket és valamennyiüknél húsmérgezést állapított meg. Kiderült, hogy mind az 55 beteg egy társasághoz tartozik és hogy az előadást megelőzően együtt vacsoráztak egy előkelő étteremben. Valamennyien egy biztosítási vállalat tisztviselői, akik vezérigazgatójuk szolgálati jubileumát ünnepelték. A banketten romlott homárt szolgáltak föl és attól kapták a húsmérgezést. Huszonhármat közülük kórházba kellett szállítani. A rendőrség szigorú vizsgálatot indított. Az illető étteremben minden ételmaradékot lefoglaltak. Azt hiszik, hogy a mérgezést nemcsak romlott hal, hanem romlott burgonyából készült püré is okozta.