Népszava, 1929. február (57. évfolyam, 27–49. sz.)

1929-02-01 / 27. szám

2 kulturális fejlődését gyarapítja. Ha a­ kor­mány a tőkések kicsiny csoportját jobban szereti, mint a dolgozók millióit, akkor el­ismeri, hogy az osztályuralom szolgája és működése áldatlan, káros hatású. A munkások felé ment tehát az üzenet, hogy szeretni kell a tőkét. Szeretni kell, mert a tőke foglalkoztatja a munkást. Mi a tételt megfordítjuk és azt mondjuk, hogy a tőké­nek kellene a munkást szeretnie, mert min­den, érték egyedüli forrása az emberi munka­erő. A tőke csak azáltal halmozódhatik föl, hogy kihasználja az emberi munkaerőt és nyomorúságosan elsorvad, ha a munkásokat nem tudja kizsákmányolni. A tanár úr tehát rossz helyre küldte az üzenetet, mert a mun­kásnak semmi oka sincsen arra, hogy sze­resse azt a tőkét, amely a legprimitívebb megélhetés lehetőségét sem biztosítja ré­szére, azt a tőkét, amelyet, ha szabadjára eresztenek, az é­vet­ekig kizsákmányolja a dol­gozókat, amely 8—10 pengős heti kerese­tekkel kergeti sírba a nélkülöző munkások tízezreit. Olyan ez a tanári intelem, mintha azt követelné, hogy szeressük a korbácsot, amely a fejünkre suhint, a rendőrkardot, amely sebet üt rajtunk, a villamost, amely elgázol bennünket. A munkásoknak joguk van az élethez és éppen a tőke az, amely el­zárja az utat attól a lehetőségtől, hogy a szorgos munkáskezek nyomán a munkáslaká­sokban is a jólét, a tisztaság és a kultúra lakozzék. * A­ tanár úr mellé fölsorakozott a minisz­terelnök és a népjóléti miniszter is. A kor-­­mánypárti sajtó lelkes önkívületi állapota még korántsem jelenti azt, hogy a föladott kérdésekre meg tudtak felelni és nem menti föl a kormányt ama vád alól, hogy bűnös könnyelműséggel és közönnyel nézi a munkanélküliek tízezreinek szenvedéseit. Az elkenés nagy művészei hamis vágányokra akarták tolni a fölvetett kérdéseket, de a tények ereje szétrombolja frázisaikat. A mi­niszterelnök újból a 14—15.000 főnyi munka­nélkülivel operált és tudatosan elhallgatta, hogy a Szakszervezeti Tanács statisztikája csak a szervezett munkásokról számol be, hogy Magyarországon a munkanélküliek száma meghaladja a 60.000-et, és ha figye­lembe vesszük a munkanélküli földmunká­sokat is, akkor a munkanélküliek százezrei­vel kell számolnunk. Itt kell mindjárt közbe­szúrnunk, hogy a miniszterelnök pontos ada­tokkal szolgált az angol, a német és az ausztriai munkanélküliek számáról, de a magyarországi munkanélküliségről­­csak a szakszervezeti statisztika alapján tudott be­szélni. Miért nem készítenek pontos kimuta­tást az ipari, mezőgazdasági és a szellemi foglalkozásúak munkanélküliségének mérté­kéről, miért nincs nálunk megbízható sta­tisztika a nyomorgó tömegekről? A kérdésre a felelet nagyon egyszerű. Ugyanis, ha volna ilyen megbízható kimutatásunk, akkor a miniszterelnök világjelenséges elkenése nem volna lehetséges, akkor a statisztika riasztó számai lehetetlenné tennék a hazugságoknak azt a szövevényét, amellyel a munkanélküli­ség problémáját eltakarják. Viszont az egyszerű számok nem bizonyí­tanak semmit, ha nem tudjuk, hogy a dol­gozó munkásoknak hány százaléka munka­nélküli. Ausztriában az iparban és kereske­delemben a lakosság 52,4%-a nyer alkalma­zást, Németországban a lakosság 52,4%-a, Angliában a lakosság 73,5%-a. Magyarorszá­gon ezzel szemben az iparban és a kereske­delemben a lakosságnak csak 20%-a talál foglalkozást. Ez magyarul azt jelenti, hogy Németországban az iparban és kereskede­lemben foglalkoztatott 33 millió alkalmazott közül 1.700.000 volt munka nélkül, vagyis a munkásoknak alig 5%-a, viszont Magyar­országon az iparban és kereskedelemben foglalkoztatott 719.755 munkás közül mini­málisan 60.000 -a munkanélküli, vagyis több mint 11%. A munkanélküliség problémáját nem lehet­ hamis adatokkal lekicsinyíteni, a munka­nélküliséget nem lehet hamis érvekkel meg­szüntetni. És a munkanélkülieket azzal sem lehet megnyugtatni, ha kenetteljesen arról szavalunk, hogy a tőkének kötelességei van­nak a munkásokkal szemben, hogy­­ az élet­hez mindenkinek joga van. A szavakat kö­vetniök kellene a tetteknek. Amikor azonban cselekvésre kerül a sor, akkor kiderül, hogy a „pusztuló" mezőgazdaság részére mindig akad jónéhány millió pengő, hogy a bor­fogyasztás elősegítésén gőzerővel dolgozik az állami gépezet és nemcsak két és félmillió pengőt fordítanak erre a célra, hanem kocs­mákat is létesítenek a külföldön, viszont a kötelező munkanélkü­libiztosítás bevezeté­sére nincs pénz és az ipart „nem lehet meg­terhelni". Ha a munkást csak félannyira szeretnék, mint a tőkést, akkor legalább a szervezkedés szabadságát biztosítanák a részére és nem szavalnának arról, hogy az utcán csak az egyházi körmeneteknek lehet elvonulniuk, mert a kormány minden hatalmával meg­gátol egyéb tüntetéseket. Ha a kormány nem védelmezné minden eszközzel a kizsák­mányolást, akkor nem hoznának minden esztendőben olyan törvényeket, amelyek majdnem lehetetlenné teszik, hogy a dolgozó munkás mint egyenrangú fél állhasson a tőkével szemben. Nem a tőkést kell szeretni, hanem a dol­gozó munkást. A gazdasági miniszter sze­relmi vallomása megerősíti azt a rideg tényt —amellyel különben eddig is tisztáb­ban voltunk —, hogy Magyarországon túlon­túl szeretik a földbirtokosok, a nagyiparosok és a bankárok maroknyi csoportját, de nem törődnek az ország leghasznosabb rétegével, a dolgozók millióival. Ez az egyoldalú sze­relem tartja ínségben és nyomorúságban az ország lakosságának legnagyobb részét és a velejáró kíméletlen osztályuralom kergeti katasztrófába az országot! NÉPSZAVA (Folytatás az­­ oldalról.) háborúellenes paktumot és békefogadalmat tesz, ugyanakkor újabb véres katasztrófára és kataklizmára készül. Pokoli koncert ez: az európai uszítók az amerikai uszítókkal versenyt hirdetik az em­beriség katasztrófáját. A pokoli koncert elő­készíti a poklok poklát: az európai fegyver­kezésre válaszul fegyverkezik Amerika. Aki gondolkodik és figyel, borzalommal néz a jövőbe, amely a kapitalisták és imperialisták jóvoltából új borzalmakat rejt méhében. (Washington, január 30.) A flottaépítési ja­vaslat vitája során Reed demokrata szenátor tegnap este nagy föltűnést keltő beszédet mon­dott, amelyben­ az amerikai törvényhozó testü­letben egészen szokatlan hévvel szállott síkra a flottaépítési javaslat haladéktalan meg­szavazása mellett. A demokrata szónok való­sággal extázisban beszélt és azt mondotta, hogy Amerikának nem szabad hipnotikus álomba ringattatnia magát és nem szabad kritika nélkül bevennie mindent, amit a tit­kos európai diplomácia műhelyeiben "Ame­rika használatára" jelzéssel gyártanak. Ame­rikának látnia kell, hogy mi folyik Európá­ban. Egész Európa lázasan fegyverkezik és az európai államok hadi iskoláiban pontosan ki­dolgozott haditervek állanak készen, amelyek­ben részletes utasítások vannak arra nézve, hogyan kell majd az amerikai flottát el­süllyeszteni és megtámadni az amerikai konti­nenst. Akinek jó füle van, az még az Óceánon át is meghallja az európai vaskohók­­ dübörgé­sét, az Amerika ellen készülő fegyverek ková­csolását. Nem lágy békemuzsika hallatszik az Óceánon túlról, hanem ágyúdörgés és­ a kato­nai repülőgépek bugása. A­ katolikus kongregációk nemzeti tanácsa egyébként memorandumot­­intézett a szenátus­hoz, amelyben tiltakozik a flottaépítési javas­lat megszavazása ellen, azzal az indokolással, hogy a Kellogg-paktum mindenkiben fölélesz­tette az örök béke reményét, amelyet nem sza­bad most rombadönteni. 1929 február 1. Amanullah hi­vei körülzárták Kabult. Aggódnak az eltűnt repülőgép utasaiért. (Moszkva, január 31. — Havas.) A "Tass-iroda jelentése szerint a moszkvai afgán nagykövet közölte, hogy Amanullah hivei körülzárták Kabulban a lázadókat. Amanullah valószínűen rövid időn belül visszatér a fővárosba. A külföldön akkreditált afgán követek csupán Amanullah rendeleteinek engedelmeskednek. Az ország legfontosabb városai és legnépesebb tartományai hűséget esküdtek Amanullahnak. (London, január 31.) A „Daily Telegraph" jelenti Peahavarból. Az ezidő szerínt u­ralkodó rossz időjárás miatt állandóan fokozódik az aggodalom annak a katonai repülőgépnek a sorsáért, amely kedden innen Kabulba röpült, de nem érkezett célhoz. Egy felderítő repülő­gép az eltűnt repülőknek nem akadt nyomára. Az a másik angol repülőgép, amely egy héttel ezelőtt­­ indult el Peshavarból Kabul felé, csak ma érkezett meg Kabulba. Az angol forrásból származó jelentések ennek a feltűnő késedelemnek nem adják meg okát. „Fölünnepezetés" egy pécsvidéki bányában... Két Halott... — Gondatlanság senk­it sem terhel... (Pécs, január 31.— „Magyar Távirati Iroda.") Tegnap este a vasasi Thomen-aknában egy fejtés, ahol 12 bányász dolgozott, beomlott és három munkást maga alá temetett. A mentési munkálatok nyomban megindultak és éjszaka Val óráig sikerült az egyik betemetett munkást." Horn György vájárt kiásni, akinek csodálatos­képen semmi különösebb baja nem történt. Hajnal felé előkerült­­ egy másik betemetett munkás, Zsifkovics Mihály is, aki azonban az orvosi beavatkozás ellenére rövid szenvedés után meghalt. Tóth Márton, a harmadik sze­rencsétlenül járt munkás még mindig nem került elő, bár a mentési munkát ma egész nap folytatták. Valószínűen már meg­ is halt az omladék alatt. A szakértők véleménye szerint a szerencsétlenséget a bányákban gyakori és előre nem látható földmegmozdulás okozta. Gondatlanság senkit sem terhel," mert a fejtést szabályszerűen kiducolták. a tanács Barossék­tól a másfélmilliópengős taxipénzt• A főváros tanácsa a csütörtöki ülésében foglalkozott azokkal a feltételekkel,­­amelyek alapján a legutóbb „kiosztott" taxirendszámok tulajdonosaival a szerződéseket­­ megköti. Em­lékezetes, a közgyűlés kimondotta, hogy Ba­rossék nem­ kaphatják meg kedvezőbb feltéte­lek mellett a rendszámokat, mint a kistaxisok, ami azt jelentette,, hogy amiként a bérkocsisoknak le kell szurkol­niuk két bérkocsirendszámot, illetően an­nak az árát, hogy egy autótaxi ren­dszámhoz jussanak, ugyanez a teher háruljon a fő­város pénztárának javára Barossékra is. Másfélmillió pengő lefizetéséről volt szó, azon­ban Barossék mindent megmozgattak, amire új „megoldást" eszeltek ki, amelyről már an­nak idején megírtuk, hogy­ ez a főváros pénz­ügyi igényeinek súlyos sérelmével óriási nem­zeti ajándékot jelent a rendszámtulajdono­soknak. A közvélemény általános tiltakozása ellenére a tanács mégis ilyen értelmű határozatot fo­gadott­­el a csütörtöki ülésében. Amíg a bér­kocsisokat változatlanul a két rendszám be­szolgáltatása terheli, addig Barossék minden kocsi után éven­ként 200 pengő hely­pénzt fizetnek csupán, vagyis évente 50.­01­1 pengőt. Tudjuk, hogy ez a fizetség csupán töredékrésze az egy­összegben eredetileg követelt másfélmillió , pengőnek. A tanács­­egyébként kimondta, hogy Barossét, az első 50 kocsikat ez év júliusáig forgalomba tartoznak helyezni, a továbbiakat megállapí­tott sorrendben az év végéig. Itt említjük meg, hogy­ a kereskedelmi mi­niszter a további 100 autótaxi kiosztására vo­­natkozó közgyűlési határozatot jóváhagyta.

Next