Népszava, 1929. március (57. évfolyam, 50–73. sz.)

1929-03-19 / 64. szám

4 le azon ürüggyel, hogy ezek a király tekinté­lyét aláásták és a tulajdon- és a személyi biz­tonság ellen „lázítottak". Azt hitték, hogy az orosz segítséggel vissza­szerzett hatalmukkal meg lehet fordítani a nép gondolkodását. Elfelejtették, hogy akit a nép elhagy és megvet, azt csak­­a szuronyok menthetik meg a pusztulástól. Azóta 8­­ évnél több év múlott el és most megint „veszedel­mes" a sajtó. Nagy szálka volt a sajtó mindig azok szemében, akiknek okuk van a szabad sajtótól félni. Március 15 emlékét törvénybe iktatták, Kossuthnak szobrot, állítottak, még a tengeren­túlra is átmentek leleplezni Kossuth szobrát. De amint visszajöttek, idehaza már féltek a kossut­hi eszméiktől, féltek a­ a sajtószabadság törvényi beiktatásától. A 12 pontból a felelős minisztérium és az országgyűlés követelése megvalósult, de ezekhez kevés köze van a nép­nek. A nyílt választójog most már nem elég garancia számukra, tehát születési, vagyoni alapon osztogatják a törvényhozói jogokat. Azok, akik a háború alatt nem jegyeztek hadi­kölcsönt, a hadiszállítók, az uzsorások, akik a vérontás idején vagyont, szereztek, most viri­lis alapon majd bekerülnek a törvényhozók leüzré. De ha valaki kiment a frontra vérezni és nyomorékan került vissza, ha valaki meg­takarított filléreiből hadikölcsönt jegyzett , nem szerzett jogcímet arra, hogy szavazati jogot kapjon. A piszkos módon szerzett vagyon jogcím arra, hogy valaki nekünk törvényeket csináljon. (Fölkiáltások: „Le velük!") Törvény előtti egyenlőség? Ha most a kato­likus és a református pap mellé a zsidó rabbit is beengedik a megyeházára, az még nem je­lent jogegyenlőséget. Mi a törvény előtti egyenlőség alatt azt érjük, hogy mindenki előtt minden pálya nyitva legyen, minden korláto­zás nélkül űzhesse mindenki a foglalkozását és mindenki korlátozás nélkül tanulhasson. (Köz­bekiáltások: „Le a numerus clansussal!") Kö­zös teherviselés? A nép viseli a fogyasztási adó, a forgalmi adó, a kincstári részeseit, és a magas lakbérek terheit. A nagy tömegeknek megadják a lehetőséget, hogy részt vegyenek a közös teherviselésben, de amikor a jogok osz­togatásáról van szó, a dolgozók nem kapják meg jogaikat. 1848-ban követelték a politikai foglyok szabadonbocsátását és 81 év után még mindig azt kell mondanunk: legyen vége az üldözésnek, a­ bosszúállásnak! Most itt márciusi 12 pontot állíthatunk föl: 1. Követeljük a sajtószabadsá­got és a kaució eltörlését. 2. Teljes szervezke­dési és gyülekezési szabadságot. 3. Általános, egyenlő, nőkre is kiterjedő titkos választójog alapján alakított országgyűlést. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári, jogi és vallási te­kintetben, teljes tanszabadságot. 5. Általános leszerelést szárazon, vízen és a levegőben, hogy ujabb vérfürdő ne borítsa el a világot és ha­lottak, árvák, nyomorékok ne jelezzék a pusz­tulás útját. Az egyoldalú békeszerződések reví­zióját­. 6. Egyenlő teherviselési a vagyon és jövedelem arányában. 7. A kapitalista kizsák­mányolás megszüntetését, a kartelek árdrágítá­sának és az áruuzsora egyéb fajtájának letö­rését. 8. Szociális törvényeket, tisztességes munkabért, a munkanélküliség megszüntetését, illetően a munkanélküliek állami segélyezését. Esküdtszéki képviseletet az egyenlőség alap­ján. 9. Az ország pénzügyeinek intézésénél a nép gazdasági és szociális érdekeinek szemmel­­adását. 10. A 8 órai munkaidő törvénybe ikta­tását. 11. A politikai üldözés megszüntetését és az emigráció likvidálását. Végül 12. az államforma kérdésében népszavazást! (Általános, hosszantartó éljenzés.) Még sok egyebet is követelünk, de ezek a pontok is legyenek figyelmeztetések a hatalom gyakorlói számára, mert sohase tapadt annyi vér és könny a kormány gazdálkodásához, mint a háború utáni években. A hatalmon levők nem vonják le a háborúelőtti tanulságok következményeit, hanem a szabadságjogokat háború előtti terjedelmüknél is jobban vissza akarják fejleszteni. Az általános, egyenlő, tit­kos választójogot az antant képviselőjének pa­rancsára kapta meg a magyar nép. De amint a­ magyar reakció függetlennek érezte magát, ezt a jogot is visszafejlesztette. Akik folyton a nép felé kacsintgatnak és a népet az ő kü­lönleges „hazafias alap"-jukra invitálják, váj­jon mit szólnak ahhoz, hogy sir George Clark parancsára kapta meg a magyar nép az általános, titkos választó­jogot és Bethlen István ezt a jogot ren­deletben visszavonta. (Közbekiáltások: „Le Bethlennel!") Nem gondolják-e a szabadalmazott hazafiak, hogy a magyar nép több szeretettel gondol arra az angol államférfira, aki mint idegen, jogot követelt a magyar népnek, mint arra a magyar államférfira, aki a jogtól megfosztotta. Az újabb idők törvényalkotását egy jellemzi: a néptől való félelem. Azok, akik a hatalom fényében sütkéreznek, máris kinevezték ma­gukat hazafiaknak, mert azt hiszik, hogy a hazafiságot is úgy ki lehet bérelni, mint az autótaxit. Ezeknek csak azt felelhetjük, amit Petőfi mondott: „Meddig bőgtök még a hon nevében!" A reakciót a nép iránti gyűlölet fogja össze, a népet a szabadság iránti szeretet has­sa át. Mi nem azért jöttünk ide, hogy lelkiismere­tünket megnyugtassuk, mint a bűnös, aki gyóntatója elé térdel és föloldozás után még bátrabban folytatja bűnös életét. Mi nem azért jöttünk ide, hogy szép szólamokat hangoztas­sunk és azután innen elvonulva, Petőfi és Kos­suth szellemével ellenkező fölfogást hirdes­sünk. Mi nem azért jöttünk ide, hogy könyörög­jünk, mert megtanultuk azt, hogy a szabad­ságért harcolni kell. Nem mint­ szolgák, nem mint megtört emberek jöttünk ide ,akik elvesztették hitüket, hanem mint Kossuth, Petőfi eszméinek bátor hirdetői. Mert mi hatalom nélkül is vagyunk tényezők, mert a mi hatalmunk nem támaszkodik semmi­féle karhatalomra, hanem, ennél sokkal na­gyobb hatalomra, elveinkre és az azokba vetett h­it ad nekünk erőt arra, hogy erősek legyünk, ha arra szükség van, bátrak legyünk, ha támadnak, megvessük azokat, akik a rága­lom aljas fegyverével közelítenek hozzánk. Nem alamizsnát kérünk, hanem jogot és kenyeret követelünk. Legyen intő figyelmeztetés Petőfi mondása: „Haza csak ott van, ahol jog is van. S a nép­nek nincs joga!" Hozzátehetjük: Kenyere sincs. Vigyázz Petőfi ,hogy a te emléketed is meg ne hamisítsa valamelyik kivándorolt külügy­miniszter, mert nem elég, ha valaki hazájáért meghal a harctéren vagy a vérpadon. Ma azok a jó hazafiak, akik az ország megcsonkítóinak szolgálatába állanak. A nép ellen csak addig lehet kor­mányozni. A budapesti rendőrség éppen március 15-ének nagyszerű hagyományait tartotta alkalmasnak arra, hogy 1848 forradalmas tava­szát ünneplő, de békésen viselkedő, munkásságba a legindo­kolatlanabb módon belekössön. Mint minden évben, ezúttal is, a március 15-e emlékét meg­ünnepelni készülő munkásság ünnepsége előtt, valóságos haditanácskozásokat tartottak a fő­kapitányságon és a IV. kerületi kapitánysá­gon a rendőri karhatalom elosztásának meg­beszélésére. A belügyminisztérium ezúttal is, mint minden évben, a legszigorúbb ukázt küldte a főkapitányságnak, hogy sem a gyű­lés alatt, s­em­ a gyűlés után a legkisebb tünte­tést se engedjék meg és a kísérleteket ,,min­den rendelkezésre álló eszközzel" fojtsák el. Ez a cézári hang, amely Primo de Rivera dik­tatúráját is megszégyenítő dermedt csöndet akar teremteni olyan helyen, ahol ezer és ezer ember készül az elvonulásra, arra vezetett, hogy a kirendelt karhatalom vezetői — hivatko­zással a kapott „utasításra" — brüszk ma­gatartásukkal valósággal kiprovokáltat­ták az összeütközést. Nem lehet a tervszerűséget letagadni a vasár­nap délutáni fölháborítóan brutális jelenetek előidézőitől, mert hiszen a rendőrség leganalfa­bétább stratégusa sem merheti elgondolni, hogy tizenötezer ember, akiknek elvonulására csak egyetlen útvonalat hagynak szabadon, egy perc alatt szétoszoljon. Vasárnap délután ugyanis Pajor Rudolf párttitkár elvtárs zárószavai és az első lovasrendőrattak között egész pontosan egyetlenegy perc idő telt el. Ez a letagadhatatlan tény, amelynek tizenöt­ezer szemtanú­ja volt, a legsúlyosabb bizonyí­ték amellett, hogy a rendőrség tervszerűen és tudatosan akart zavart kelteni. A megjelentek felháborodása csak természetes következménye volt a rendőri brutalitásnak. Attak és Kardjan tizenötezer ember ellen. A rendőri karhatalom karéjszerűen helyez­kedett el a­ Petőfi­ téren a tömeg körül. Elzár­ták az utat a D­unaikorzó és a Mária Valéria­utca felé. A népjóléti minisztérium épületé­nek sarkánál egy csapat lovasrendőr helyez­kedett el. Gyalogos rendőrök rajvonala állt a népjóléti minisztérium kapuja felé eső út­vonalnál, az Erzsébet-hídra vezető följárók és az Eskü­ tér felé vezető úton is, úgy, hogy az amíg csendőr, rendőr áll a hatalom mögött. Eljöttünk számonkérni, mi van a márciusi eszmékkel, tól van a háborúalatti ígéretekkel, a földreformmal, az általános, titkos választójoggal, hol kés­nek a közszabadságok? Fölemeljük tiltakozó szavunkat minden hábo­rús kísérletezés ellen! (Fölkiáltások: „Soha, többé háborút!") Ki kell ütni a gyújtó csóvát azoknak kezéből, akik most már mérges gázok­kal is ki akarják oltani­­a dolgozó nép életét. Vigyázzanak, akik a veszélyt fölidézik, akik a derest fölállítják, mert m­ár­láttunk h­ajdut is a deresen. Egyesíteni kell a népben rejlő minden erőt, mert csak így tudjuk majd megszüntetni a háborús igazságtalanságokat. Mi nem búza­alapon akarjuk az ország határait kiigazítani,­­ hanem a népek önrendelkező joga alapján. Nem féltjük a nép jólétét a határok kiigazítá­sától és nem rajongunk olyan ha­tár kii­g­a Zi­táéért, amelynek alapja olyan reakciós, szé­gyenletes fölfogás, amely egy magyar „főúr" részéről hangzott el. (Közbekiáltások: „Le gróf Károlyi Józseffel!") Nagyon szűk ez az ország és mi vágyunk arra, hogy az ország mennél nagyobb, mi pedig minél szabadabbak legyünk. Jó barátságban akarunk élni a demokratikus, szabadságszerető népekkel. A demokratikus népkormányzásban rejlő igazság ad erőt, hogy fölvegyük a harcot azokkal, akik a 48-as eszméktől irtóznak! Harcra szólítjuk föl Magyarország dolgozó népét, valósítsa meg a 48-as ideálokat, való­sítsa meg Kossuth és Petőfi elveit. Az egész hatalmas teret betöltő lelkesült tapsvihar és éljenzés viharzott föl, amikor Peyer elvtárs elhagyta a szónoki emelvényt. Ezután a nyomdászok szavalókórusa és a­ Ba­rátság-szavalókórus nagy hatással elmondta Petőfi „Föltámadt a tenger" című Versét, majd a munkásdalárdák elénekelték a „Föld­szo­ci­a­listák" kezdetű munkásindulót. Végül Pajor elvtárs rekesztette be a nagyszerűen sikerült manifesztációs, néhány küzdelemre buzdító szó ,kíséretében: első szabad utca az Irányi­ utca volt. Ennek baloldalát is rendőrök szállták meg és a közbe­eső utcáknál sem engedtek szabad elvonulást a Belváros felé igyekvőknek.. Aki tehát Budá­ról jött a gyűlésre, vagy a Lánchíd környékén lakott, kénytelen-kelletlen­ül kellett, hogy gyalogoljon a­ Múzeum-körútig és csak ott ve­gyülhetett bele a járókelők sodrába. Már maga ez a stratégia is alkalmas arra, hogy fölhábo­rodást váltson ki az emberekből, akiknek sza­bad mozgását ilyen visszataszító módon sza­bályozza minden jogos indok nélkül a rendőr­ség. A provokálás legsúlyosabb esete azonban akkor történt, amikor a gyűlés bezárása után az eloszló tömeg első csoportjai már eljutottak az Erzsébet-hídi följáró vonaláig, ekkor a lovasrendőrök előtt elhelyezkedett ugyancsak lovas rendőrtiszt, akinek barázdás fekete arcát jól ismerjük abból az időből, amikor mártír­halált halt elvtársainknak, Somogyinak és Bacsónak a sírjára vitt koszorúkról leszag­gatta a szalagokat, rákiáltott az előtte állókra:­­ — Egy hangot se akarok hallani! Ez a magából kikelt, csaknem üvöltöző hang, amely a nagyzási hóbortnak már valóságos paroxizmusa, még mennydörgött egyet-kettőt, aztán a­ rendőrtiszt intett, a mögötte álló lova­soknak és a következő pillanatban a szorosan egymás mellett, álló, rendőr­kordonba szorított, 15.000 főnyi, békésen viselkedő tömegbe belevágtattak a lovas­rendőrök. Ez a vértforralóan indokolatlan brutalitás viharszerű tiltakozást váltott ki a tömegből. A tea­ egy pillanat alatt megtelt sikoltással és pfujolással. A tömeg nem vonulhatott a habzó szájú, oktalan, rendőrlovak elől visszafelé, mert ott is tömegek álltak. És az emberek eszmélni sem tudtak, amikor a csattogó pat­áj­ú, nehéz állatok beléjük vágtattak. Arra sem volt hely, sem idő, hogy a megtámadottak félreugorja­nak. Olyan szoros volt az egymás mellett állók tömege, hogy még az attak sem tudott, utcát nyitni, mert a lovak mögött azonnal újra összezáródott helyszűke miatt a kör. Az óriási tömeg az attak mellől a­ korlátok mellé szorult vagy a népjóléti minisztérium elé akart menekülni. Itt azonban kivont kardit gyalogosrendőrök fogadták az embereket, és a legkegyetlenebb kardlapozás kedődött. Irgalmatlanul belevágtak fiatal vagy idős em­berekbe és asszonyokba, akiket az attak sodort a rendőrkardok elé. A rend­őrség vérbe akarta fullasztani a munkásság ünnepségét! 254 NÉPSZAVA 1929 március 11.. Az országos sajtóagitáció május elsejéig tart!

Next