Népszava, 1929. március (57. évfolyam, 50–73. sz.)
1929-03-19 / 64. szám
4 le azon ürüggyel, hogy ezek a király tekintélyét aláásták és a tulajdon- és a személyi biztonság ellen „lázítottak". Azt hitték, hogy az orosz segítséggel visszaszerzett hatalmukkal meg lehet fordítani a nép gondolkodását. Elfelejtették, hogy akit a nép elhagy és megvet, azt csaka szuronyok menthetik meg a pusztulástól. Azóta 8 évnél több év múlott el és most megint „veszedelmes" a sajtó. Nagy szálka volt a sajtó mindig azok szemében, akiknek okuk van a szabad sajtótól félni. Március 15 emlékét törvénybe iktatták, Kossuthnak szobrot, állítottak, még a tengerentúlra is átmentek leleplezni Kossuth szobrát. De amint visszajöttek, idehaza már féltek a kossuthi eszméiktől, féltek a a sajtószabadság törvényi beiktatásától. A 12 pontból a felelős minisztérium és az országgyűlés követelése megvalósult, de ezekhez kevés köze van a népnek. A nyílt választójog most már nem elég garancia számukra, tehát születési, vagyoni alapon osztogatják a törvényhozói jogokat. Azok, akik a háború alatt nem jegyeztek hadikölcsönt, a hadiszállítók, az uzsorások, akik a vérontás idején vagyont, szereztek, most virilis alapon majd bekerülnek a törvényhozók leüzré. De ha valaki kiment a frontra vérezni és nyomorékan került vissza, ha valaki megtakarított filléreiből hadikölcsönt jegyzett , nem szerzett jogcímet arra, hogy szavazati jogot kapjon. A piszkos módon szerzett vagyon jogcím arra, hogy valaki nekünk törvényeket csináljon. (Fölkiáltások: „Le velük!") Törvény előtti egyenlőség? Ha most a katolikus és a református pap mellé a zsidó rabbit is beengedik a megyeházára, az még nem jelent jogegyenlőséget. Mi a törvény előtti egyenlőség alatt azt érjük, hogy mindenki előtt minden pálya nyitva legyen, minden korlátozás nélkül űzhesse mindenki a foglalkozását és mindenki korlátozás nélkül tanulhasson. (Közbekiáltások: „Le a numerus clansussal!") Közös teherviselés? A nép viseli a fogyasztási adó, a forgalmi adó, a kincstári részeseit, és a magas lakbérek terheit. A nagy tömegeknek megadják a lehetőséget, hogy részt vegyenek a közös teherviselésben, de amikor a jogok osztogatásáról van szó, a dolgozók nem kapják meg jogaikat. 1848-ban követelték a politikai foglyok szabadonbocsátását és 81 év után még mindig azt kell mondanunk: legyen vége az üldözésnek, a bosszúállásnak! Most itt márciusi 12 pontot állíthatunk föl: 1. Követeljük a sajtószabadságot és a kaució eltörlését. 2. Teljes szervezkedési és gyülekezési szabadságot. 3. Általános, egyenlő, nőkre is kiterjedő titkos választójog alapján alakított országgyűlést. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári, jogi és vallási tekintetben, teljes tanszabadságot. 5. Általános leszerelést szárazon, vízen és a levegőben, hogy ujabb vérfürdő ne borítsa el a világot és halottak, árvák, nyomorékok ne jelezzék a pusztulás útját. Az egyoldalú békeszerződések revízióját. 6. Egyenlő teherviselési a vagyon és jövedelem arányában. 7. A kapitalista kizsákmányolás megszüntetését, a kartelek árdrágításának és az áruuzsora egyéb fajtájának letörését. 8. Szociális törvényeket, tisztességes munkabért, a munkanélküliség megszüntetését, illetően a munkanélküliek állami segélyezését. Esküdtszéki képviseletet az egyenlőség alapján. 9. Az ország pénzügyeinek intézésénél a nép gazdasági és szociális érdekeinek szemmeladását. 10. A 8 órai munkaidő törvénybe iktatását. 11. A politikai üldözés megszüntetését és az emigráció likvidálását. Végül 12. az államforma kérdésében népszavazást! (Általános, hosszantartó éljenzés.) Még sok egyebet is követelünk, de ezek a pontok is legyenek figyelmeztetések a hatalom gyakorlói számára, mert sohase tapadt annyi vér és könny a kormány gazdálkodásához, mint a háború utáni években. A hatalmon levők nem vonják le a háborúelőtti tanulságok következményeit, hanem a szabadságjogokat háború előtti terjedelmüknél is jobban vissza akarják fejleszteni. Az általános, egyenlő, titkos választójogot az antant képviselőjének parancsára kapta meg a magyar nép. De amint a magyar reakció függetlennek érezte magát, ezt a jogot is visszafejlesztette. Akik folyton a nép felé kacsintgatnak és a népet az ő különleges „hazafias alap"-jukra invitálják, vájjon mit szólnak ahhoz, hogy sir George Clark parancsára kapta meg a magyar nép az általános, titkos választójogot és Bethlen István ezt a jogot rendeletben visszavonta. (Közbekiáltások: „Le Bethlennel!") Nem gondolják-e a szabadalmazott hazafiak, hogy a magyar nép több szeretettel gondol arra az angol államférfira, aki mint idegen, jogot követelt a magyar népnek, mint arra a magyar államférfira, aki a jogtól megfosztotta. Az újabb idők törvényalkotását egy jellemzi: a néptől való félelem. Azok, akik a hatalom fényében sütkéreznek, máris kinevezték magukat hazafiaknak, mert azt hiszik, hogy a hazafiságot is úgy ki lehet bérelni, mint az autótaxit. Ezeknek csak azt felelhetjük, amit Petőfi mondott: „Meddig bőgtök még a hon nevében!" A reakciót a nép iránti gyűlölet fogja össze, a népet a szabadság iránti szeretet hassa át. Mi nem azért jöttünk ide, hogy lelkiismeretünket megnyugtassuk, mint a bűnös, aki gyóntatója elé térdel és föloldozás után még bátrabban folytatja bűnös életét. Mi nem azért jöttünk ide, hogy szép szólamokat hangoztassunk és azután innen elvonulva, Petőfi és Kossuth szellemével ellenkező fölfogást hirdessünk. Mi nem azért jöttünk ide, hogy könyörögjünk, mert megtanultuk azt, hogy a szabadságért harcolni kell. Nem mint szolgák, nem mint megtört emberek jöttünk ide ,akik elvesztették hitüket, hanem mint Kossuth, Petőfi eszméinek bátor hirdetői. Mert mi hatalom nélkül is vagyunk tényezők, mert a mi hatalmunk nem támaszkodik semmiféle karhatalomra, hanem, ennél sokkal nagyobb hatalomra, elveinkre és az azokba vetett hit ad nekünk erőt arra, hogy erősek legyünk, ha arra szükség van, bátrak legyünk, ha támadnak, megvessük azokat, akik a rágalom aljas fegyverével közelítenek hozzánk. Nem alamizsnát kérünk, hanem jogot és kenyeret követelünk. Legyen intő figyelmeztetés Petőfi mondása: „Haza csak ott van, ahol jog is van. S a népnek nincs joga!" Hozzátehetjük: Kenyere sincs. Vigyázz Petőfi ,hogy a te emléketed is meg ne hamisítsa valamelyik kivándorolt külügyminiszter, mert nem elég, ha valaki hazájáért meghal a harctéren vagy a vérpadon. Ma azok a jó hazafiak, akik az ország megcsonkítóinak szolgálatába állanak. A nép ellen csak addig lehet kormányozni. A budapesti rendőrség éppen március 15-ének nagyszerű hagyományait tartotta alkalmasnak arra, hogy 1848 forradalmas tavaszát ünneplő, de békésen viselkedő, munkásságba a legindokolatlanabb módon belekössön. Mint minden évben, ezúttal is, a március 15-e emlékét megünnepelni készülő munkásság ünnepsége előtt, valóságos haditanácskozásokat tartottak a főkapitányságon és a IV. kerületi kapitányságon a rendőri karhatalom elosztásának megbeszélésére. A belügyminisztérium ezúttal is, mint minden évben, a legszigorúbb ukázt küldte a főkapitányságnak, hogy sem a gyűlés alatt, sem a gyűlés után a legkisebb tüntetést se engedjék meg és a kísérleteket ,,minden rendelkezésre álló eszközzel" fojtsák el. Ez a cézári hang, amely Primo de Rivera diktatúráját is megszégyenítő dermedt csöndet akar teremteni olyan helyen, ahol ezer és ezer ember készül az elvonulásra, arra vezetett, hogy a kirendelt karhatalom vezetői — hivatkozással a kapott „utasításra" — brüszk magatartásukkal valósággal kiprovokáltatták az összeütközést. Nem lehet a tervszerűséget letagadni a vasárnap délutáni fölháborítóan brutális jelenetek előidézőitől, mert hiszen a rendőrség leganalfabétább stratégusa sem merheti elgondolni, hogy tizenötezer ember, akiknek elvonulására csak egyetlen útvonalat hagynak szabadon, egy perc alatt szétoszoljon. Vasárnap délután ugyanis Pajor Rudolf párttitkár elvtárs zárószavai és az első lovasrendőrattak között egész pontosan egyetlenegy perc idő telt el. Ez a letagadhatatlan tény, amelynek tizenötezer szemtanúja volt, a legsúlyosabb bizonyíték amellett, hogy a rendőrség tervszerűen és tudatosan akart zavart kelteni. A megjelentek felháborodása csak természetes következménye volt a rendőri brutalitásnak. Attak és Kardjan tizenötezer ember ellen. A rendőri karhatalom karéjszerűen helyezkedett el a Petőfi téren a tömeg körül. Elzárták az utat a Dunaikorzó és a Mária Valériautca felé. A népjóléti minisztérium épületének sarkánál egy csapat lovasrendőr helyezkedett el. Gyalogos rendőrök rajvonala állt a népjóléti minisztérium kapuja felé eső útvonalnál, az Erzsébet-hídra vezető följárók és az Eskü tér felé vezető úton is, úgy, hogy az amíg csendőr, rendőr áll a hatalom mögött. Eljöttünk számonkérni, mi van a márciusi eszmékkel, tól van a háborúalatti ígéretekkel, a földreformmal, az általános, titkos választójoggal, hol késnek a közszabadságok? Fölemeljük tiltakozó szavunkat minden háborús kísérletezés ellen! (Fölkiáltások: „Soha, többé háborút!") Ki kell ütni a gyújtó csóvát azoknak kezéből, akik most már mérges gázokkal is ki akarják oltania dolgozó nép életét. Vigyázzanak, akik a veszélyt fölidézik, akik a derest fölállítják, mert márláttunk hajdut is a deresen. Egyesíteni kell a népben rejlő minden erőt, mert csak így tudjuk majd megszüntetni a háborús igazságtalanságokat. Mi nem búzaalapon akarjuk az ország határait kiigazítani, hanem a népek önrendelkező joga alapján. Nem féltjük a nép jólétét a határok kiigazításától és nem rajongunk olyan határ kiiga Zitáéért, amelynek alapja olyan reakciós, szégyenletes fölfogás, amely egy magyar „főúr" részéről hangzott el. (Közbekiáltások: „Le gróf Károlyi Józseffel!") Nagyon szűk ez az ország és mi vágyunk arra, hogy az ország mennél nagyobb, mi pedig minél szabadabbak legyünk. Jó barátságban akarunk élni a demokratikus, szabadságszerető népekkel. A demokratikus népkormányzásban rejlő igazság ad erőt, hogy fölvegyük a harcot azokkal, akik a 48-as eszméktől irtóznak! Harcra szólítjuk föl Magyarország dolgozó népét, valósítsa meg a 48-as ideálokat, valósítsa meg Kossuth és Petőfi elveit. Az egész hatalmas teret betöltő lelkesült tapsvihar és éljenzés viharzott föl, amikor Peyer elvtárs elhagyta a szónoki emelvényt. Ezután a nyomdászok szavalókórusa és a Barátság-szavalókórus nagy hatással elmondta Petőfi „Föltámadt a tenger" című Versét, majd a munkásdalárdák elénekelték a „Földszocialisták" kezdetű munkásindulót. Végül Pajor elvtárs rekesztette be a nagyszerűen sikerült manifesztációs, néhány küzdelemre buzdító szó ,kíséretében: első szabad utca az Irányi utca volt. Ennek baloldalát is rendőrök szállták meg és a közbeeső utcáknál sem engedtek szabad elvonulást a Belváros felé igyekvőknek.. Aki tehát Budáról jött a gyűlésre, vagy a Lánchíd környékén lakott, kénytelen-kelletlenül kellett, hogy gyalogoljon a Múzeum-körútig és csak ott vegyülhetett bele a járókelők sodrába. Már maga ez a stratégia is alkalmas arra, hogy fölháborodást váltson ki az emberekből, akiknek szabad mozgását ilyen visszataszító módon szabályozza minden jogos indok nélkül a rendőrség. A provokálás legsúlyosabb esete azonban akkor történt, amikor a gyűlés bezárása után az eloszló tömeg első csoportjai már eljutottak az Erzsébet-hídi följáró vonaláig, ekkor a lovasrendőrök előtt elhelyezkedett ugyancsak lovas rendőrtiszt, akinek barázdás fekete arcát jól ismerjük abból az időből, amikor mártírhalált halt elvtársainknak, Somogyinak és Bacsónak a sírjára vitt koszorúkról leszaggatta a szalagokat, rákiáltott az előtte állókra: — Egy hangot se akarok hallani! Ez a magából kikelt, csaknem üvöltöző hang, amely a nagyzási hóbortnak már valóságos paroxizmusa, még mennydörgött egyet-kettőt, aztán a rendőrtiszt intett, a mögötte álló lovasoknak és a következő pillanatban a szorosan egymás mellett, álló, rendőrkordonba szorított, 15.000 főnyi, békésen viselkedő tömegbe belevágtattak a lovasrendőrök. Ez a vértforralóan indokolatlan brutalitás viharszerű tiltakozást váltott ki a tömegből. A tea egy pillanat alatt megtelt sikoltással és pfujolással. A tömeg nem vonulhatott a habzó szájú, oktalan, rendőrlovak elől visszafelé, mert ott is tömegek álltak. És az emberek eszmélni sem tudtak, amikor a csattogó patájú, nehéz állatok beléjük vágtattak. Arra sem volt hely, sem idő, hogy a megtámadottak félreugorjanak. Olyan szoros volt az egymás mellett állók tömege, hogy még az attak sem tudott, utcát nyitni, mert a lovak mögött azonnal újra összezáródott helyszűke miatt a kör. Az óriási tömeg az attak mellől a korlátok mellé szorult vagy a népjóléti minisztérium elé akart menekülni. Itt azonban kivont kardit gyalogosrendőrök fogadták az embereket, és a legkegyetlenebb kardlapozás kedődött. Irgalmatlanul belevágtak fiatal vagy idős emberekbe és asszonyokba, akiket az attak sodort a rendőrkardok elé. A rendőrség vérbe akarta fullasztani a munkásság ünnepségét! 254 NÉPSZAVA 1929 március 11.. Az országos sajtóagitáció május elsejéig tart!