Népszava, 1929. október (57. évfolyam, 222–248. sz.)

1929-10-01 / 222. szám

10 annak, hogy külpolitikai téren is sikerekhez jussunk. Ha ezt a politikát, folytathatom, ezentúl is rendelkezésére állok a magyar köz­életnek. De egy percig sem folytatnám tovább a munkát, ha erre kompetens tényezők meg­győződésem ellen kívánnának reámerőszakolni olyan politikát, amelyet a m­agam részéről hibásnak tartok. Végül Bethlen miniszterelnök rokonszenvét fejezte ki a Heimwehrhez húzó osztrák Schober-kormány iránt, mert szimpátiával kíséri „azt a törekvést, hogy Ausztriában a polgári elemek összefogásával visszaszoríttas­sék" a veszedelmes radikalizmus". Ebben Beth­len egyenesen magyar érdeket is lát. A miniszterelnök nyilatkozatával egyébként érdemlegesen lapunk vezető cikkében foglal­kozunk. NÉPSZAVA 1929 október 2. „a helyzet MéiségUeeil® — tű­zzel-vassal ki mi irtani «« minden korrupciót" Ha rövidesen nem lesz ren­dszerváltozás, elképzelhetetlenül súlyos események következhetnek... Csak természetes, hogy Bethlen miniszter­elnök védeni, mentegetni igyekszik azt a rend­szert — a maga rendszerét —, amely a mai, elfajult válságot fölidézte és annak martalé­kául a dolgozó tömegeket, a kisexisztenciák tíz- és tízezreit dobta oda. És minél inkább, minél szembetűnőbben bontakozik ki ennek a rendszernek a csődje és pusztító hatása, annál elfogultabb dühvel szállnak szembe a rendszer reprezentánsai azokkal, akik ezt a csődöt előre bejósolták vagy legalább most konstatálják és a nagyobb veszedelmek elkerülése érdeké­ben a sürgős rendszerváltozást követelik. Ezek száma pedig — könnyen megérthető okokból — napról-napra növekszik. Olyan po­litikusokkal találkozunk köztük, akik Bethlen részéről valóban nem vádolhatók meg azzal, hogy az osztálytudatos munkássággal rokon­szenveznek, hogy a szociáldemokráciához húz­nak, hogy valamely „radikális" politikai irány­zat szószólói. Nem, sem Daruváryról, a csá­szári és királyi kabinetiroda volt főnökéről, a Bethlen-kormány volt külügy- és igazságügy­miniszteréről, sem Nagy Emilről, ugyancsak a Bethlen-kormány volt igazságü­gyminiszteré­ről, sem Szterényi Józsefről, a kormány több­szöri külföldi delegátusáról, sem Teleszkyről, a Tisza-kormány, sem Hegedűs Lórántról, a Bethlen-kormány volt pénzügyminiszteréről, sem Sándor Pálról, a tipikus polgári politikus­ról, az Omke vezéréről nem lesz hajlandó föl­tételezni egyetlen józan ember sem, hogy föl­fordulásba, forradalomba akarják vinni az országot. Tíe valamennyien mégis a mai rend­szer tarthatatlanságát konstatálják és éppen a mai reakcióban látnak mérhetetlen veszedel­met az országra nézve. És ugyanígy Gaál Gaszton, a pártonkívüli politikus, az agrárérdekek egyik kérlelhetetlen szószólója, Friedrich István, az exponáltan keresztény politika harcos képviselője és báró Kray, a volt egységespárti képviselő, aki a parlamentben a százszázalékos konzervativiz­must képviseli. Az utóbbiak nyilatkozatait az alábbiakban adjuk: Vissza kell állítani a törvényen uralmat! Gaál Gaszton egy vasárnapi lapban nyilat­kozott a magángazdaság válságáról és a min­dent elöntő korrupcióról. Mindenekelőtt ki­jelentette, hogy kétségbeejtőnek látja a helyzetet, a legna­gyobb nyomor, pénztelenség és elkeseredés mutatkozik az egész vonalon. Szerinte a gazdák válsága az előidézője az ál­talános gazdasági krízisnek. Ennek előre­bocsájtása után a közterhek igazságosabb és a teherbíróképességhez mért arányos elosztá­sában, valamint a vám- és kereskedelmi poli­tika gyökeres megváltoztatásában jelölte meg a válságból kivezető utat. Állami berendezke­désünkből — folytatta — ki kell irtani minden luxust. A mostani költségvetést az ország nem bírja el s ha a józan ész fölül nem kerekedik, az ország föltétlenül elpusztul. Sürgősen meg kell szün­tetni a túlhajtott állami centralizációt, a drága, rossz és korrupciónak melegágyául szolgáló bürokratikus rendszert. Revideálni kell a nyug­díjtörvényt, amely munkaképes, életerős egyé­neknek szinekurákat biztosít. Ki kell irtani minden kinövést, így az egynapos talmi mi­niszterségek alapján 30—35 évi közhivatalnoki szolgálatnak megfelelő miniszteri nyugdíjakat és hasonlókat. Revideálni a „dologi kiadások" cégére alatt elszámolt többszázmilliós személyi járandóságok ügyét, a napidíjakkal és kiszál­lási díjakkal űzött visszaélések rendszerét, ki kell irtani a köztisztviselői álláshoz nem illő, közmorálba ütköző jutalomosztogatási rend­szert, amely „borravalósesővé" zülleszti le a tisztviselői kart. Véget kell vetni — folytatta Gaál Gaszton — az összeférhetetlenségi hely­zetek morális mételyének, a köztisztviselők és politikusok összeférhetetlenségi kötelékeinek, nem hagyva figyelmen kívül a közjogi össze­férhetetlenséget sem, amely megteremtette a kurzusban a köztisztviselő országgyűlési képviselők különös alfaját, dupla javadal­mazásokkal, a meg nem szolgált fizetések m­­morális és veszedelmes rendszerével. Tűzzel-vassal, ha szükséges, külön tör­vényhozási intézkedésekkel is ki kell irtani minden korrupciót, bárhol, bármely burkolt formában is jelent­kezik. Meg kell védeni a bürokrácia fojtogató túlkapásai ellen az adózó polgárság termé­szetes szabadságjogait és minden, még erő­szakkal érvényben tartott csökevény háborús rendelet azonnali végleges érvénytelenítése mellett vissza kell állítani a törvények uralmát. Lehetetlenné kell tenni és példásan meg kell torolni a törvények rendelkezéseivel ellen­tétes, minden hatalmi túlkapást. „A mokány szolgabrró urak nem szeretik, ha a nép ü€áokol ... Friedrich István úgy nyilatkozott, hogy végre közeledik az elszámolás ideje. N­a az országra nem terpeszkedne a pártmonopólium és bürokrácia kartelje, akkor a mai rendszer­nek likvidálnia kellene a múltat. A dolgozó társadalom százezreinek kellene becsületes választás útján ítéletet mon­daniok. Kellene — de nincsen módjukban. A mokány szolgabíró urak nem szeretik, ha az éretlen nép ficánkol. A „konszolidáció­" meg­átalkodott némasága továbbra is rajta fog feküdni közéletünkön. A m­ai parlamentben — folytatta Friedrich — nem a nemzet ön­rendelkezése jut kifejezésre, hanem egy be­közigazgatott társaság mechanizált véleménye, amely utasításra alakul ki esetről-esetre. Beth­lenre célozva, megállapítja Friedrich, hogy a „vezérlő akarat" előtt haptákban áll az egész törvényhozás. Végül fölteszi a kérdést, hogyan lehetne ilyen kisegítő hivatallá degradált kép­viselőházban politikai célkitűzésekkel és programokkal változtatásokat kierőszakolni­? Baltazár programja semmiféle hatással nem leszz sem­­az egységes párt előkelőire, sem a náluk albérletben lakó kisgazdákra. Titkos választójog és becsületes, szolgabiróm­entes vá­lasztások nélkül nem jöhet semmiféle politikai átalakulás. Báró Kray István úgy vélekedik, hogy a m­ai gazdálkodási rendszer teljességgel tart­hatatlan. Az adófizető polgárokra nehezedő terhek immár elviselhetetlenek és kétségtelen, hogy ha a legrövidebb időn be­lül nem következik be a gazdálkodási rendszer megváltozta­tása, akkor az ország katasztrófája nem tartóztatható föl. Ha továbbra is így folytatódnak a dolgok, elképzelhetetlenül súlyos események következ­nek be. As­rai Rókus-kórh­áz St Tis&a Kálmán-téren f ®®"B‚­SP«"*« epral tol. A főváros tarthatatlan közkórházi állapotai­nak megszüntetése érdekében a törvényható­sági bizottság, amint ismeretes, elhatározta, hogy a Tisza Kálmán-téren levő gázgyári tel­ken központi gyű­jtőkórházat építtet. Nagy izgalmat keltett a Közegészségügyi Tanácsnak az állásfoglalása a Tisza Kálmán-téri megoldás ellen, mert rá alkalmas volt arra, hogy a kór­házügyet újabb esztendőkre elodázza. A nép­jóléti miniszter hétfő délutánra ankétet hívott össze, hogy ott a főváros képviselői és a szak­értők tisztázzák a kérdéseket. Az ankét dr. Schölts Kornél államtitkár el­nöklésével folyt le. Az ankét egyhangúan meg­állapította, hogy Budapestnek feltétlenül és sürgősen szüksége van belső területen fekvő kórházra, amely könnyen megközelíthető és ahova sürgős orvosi beavatkozásra szoruló be­tegeket késedelem nélkül be lehet szállítani. Megállapította az ankét azt is, hogy bár a Tisza Kálmán-téri megoldás nem a legideáli­sabb, de ez az egyetlen terület, amely rendel­kezésre áll és hátrányai elenyészőek. Az ankét ily értelemben egyhangúlag alkalmasnak mon­dotta a Tisza Kálmán-téri megoldást. A na­gyobb vita csak a körül a kérdés körül támadt, hogy a szóbanforgó területen elfér-e egy 1600 ágyas kórház. A tárgyalást azzal a megállapí­tással­­fejezték be, hogy az ankét kifejezetten javasolja a miniszternek, hogy a főváros köz­gyűlésének határozatát a Tisza Kálmán­ téri kór­házépítésre vonatkozóan hagyja jóvá. A férőhelyek megállapítását tartja függőben ad­dig, amíg a részletes tervpályázaton ki nem derül, hogy megnyugtatóan hány férőhelyes kórházat lehet építeni. A kérdés súlyos pénzügyi vonatkozásairól­­ nem esett szó. Me, kedden nyitják meg a Madarász­ utcai gyemekkórt házat A Váci­ út mentén, a Tripolisz tőszomszéd­ságában immár fölépült a főváros új csecsemő-és gyermekkórháza. Olyan vidéken, amelyen nincsenek egészségügyi intézmények és amely a csecsemő- és gyermekkórházra jobban rászo­rult, mint talán a fővárosnak bármely vidéke. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a főváros törvényhatósági bizottságában elvtársaink ezt a kórházépítkezést teljes erővel támogatták, megvalósulását a sok nagy akadállyal szem­ben sürgették. Elvtársaink sürgették ki a kór­ház és a Váci­ út közötti terület parkozását és ott, ahol rövid idővel ezelőtt még szemétdom­bok állottak, kedves, szép park virul, közepén nagy játszótérrel. Amikor pár hét előtt valami bürokrata ötlet le akarta rombolni a már el­készített parkot, ezt elvtársaink akadályozták meg. Magának a kórháznak főépületét annak ide­jén még a népjóléti minisztérium építtette ha­sonló célra. Az építkezés elakadt a háborúban, az évek hosszú során át az épület pusztulásnak indult. Ilyen körülmények között kapta meg a főváros az intézményt, amelyet a főváros műszaki tervei alapján szépen kiképeztek. Új pavillonok épültek a főépület körül. A pavil­lonok között kertes udvarok és játszóterek so­rozata a beteg gyermekek számára. Ugyany­nyira, hogy a szép környezetben nem a szo­kásos rideg kórházi kép áll előttünk, hanem a modern egészségügyi kultúrának vigasztaló, lélekemelő őrhelye. Az immár teljesen, éspedig 760.000 pengő költséggel legmodernebbül fölépített és beren­dezett kórházat hétfőn délben mutatta be a sajtó képviselőinek Némethy Béla tanácsnok és dr. Flesch Ármin, az intézet igazgató fő­orvosa. Az intézet 200 ágya közül a földszinten helyezik el a nagyobb gyermekeket , éves korig éspedig 60 belgyóg­yászati és 60 sebészeti ágyra. Az emeleten 80 ágy van csecsemők ré­szére, ezek közül több ágy mellett olyan anyák­nak is tartanak fenn helyet, akik a beteg cse­csemőjüket a kórházban szoptatják. A gyermekek ágyaiban lószőrcnatrácok van­nak, fejük alatt toll vánkosok. A fekvő beteg gyermekek az ágyukba kis asztalkát kapnak, amelynek a fedelét mozgatni lehet aszerint, hogy a gyermek eszik azon, í­, vagy olvasni akar. A kórtermekben kis asztalkák vannak apró székekkel, a gyermekek ott ebédelnek és­­játszanak. A lábadozó és járó beteg gyermekek részére úgy a gyermekeknél, mint a csecsemők­nél keletre néző pompás teraszok szolgálnak napozásra. Van külön homokjátszóterük a gye­rekeknek. A műtőhelyiségek, a fürdők, a tej­konyha, a kvarcolóhelyiség, a konyha, a jég­szekrények és hűtőkészülékek, a laboratórium, mind a legmodernebb berendezés szerint ké­szültek el. Az egészségügyi, a takarító- és a konyhasze­mélyzet az intézetben lakik tiszta, világos, levegős helyiségekben. Nagy körültekintéssel fordítottak gondot arra, hogy a fertőzőgyanús gyermekeket elkülönítsék, sőt a felvételi he­lyiségben gyanúsnak talált beteget külön ki­járaton nyomban elszállítják a fertőzőkór­házba, ha az elkülönített vizsgálószobákban az orvosok a fertőzöttséget megállapítják. A kórházat ma, kedden nyitják meg ün­nepélyes keretek között. Az ünnepség befejezte után a betegek felvételét nyomban megkezdik. A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja­­ olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek címváltozása van, Ha nem kapja a lapot, Ha korábban akarja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van, forduljon azonnal közvetlenül a Népszava kiadóhivatalához (Budapest, VIII, Copii-utca 4).

Next