Népszava, 1930. január (58. évfolyam, 1–25. sz.)

1930-01-31 / 25. szám

LWill« évfolyam 25. szám, Budapest, 1930 január 31, péntek Ára 16 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedérw® 12 pengő — külföldre 21 penet Egy hóra _ 4 pengő - külföldre 7 pengős Ausztriában egy Dóra. .......... 6 pengő SZERKESZTŐSÉG: VHI, CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 303—30 és J. 303—81 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁJT P / A KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENT HÉTFŐ KIVÉTELÉVE­L MINDEN NAP WWW Egyes szám ára 18, ünnepnap 24, vasárnap $2 fillte Ausztriában 30, vasárnap 40 grosehen. Franciaorsa. 1­30 tr., Csehszlovákiában hétk. 1­30 ck. vas. 3 d­f. Romániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei KIADÓHIVATAL: Vm, CONTT. UTCA 4. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 305-32 Ha az optáns nagybirtokosok kártalanítá­sára van pénz, akkor a kormány a háború igazi áldozataitól sem tagadhatja meg az emberséges ellátást. Szocialista indítvány a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák érdekében. A szociáldemokrata parlamenti frakció tag­jai csütörtökön a képviselőház indítvány­könyvébe a következő indítványt jegyezték be: A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák anyagi ellátásának biztosításáról való gondos­kodás legelsőrendű kötelesség. Noha tíz év telt el a háború befejezése óta, a magyar állam még alamizsnára is kevés összeget juttat a hadirokkantaknak, akik pedig életüket, egészségüket és exiszten­ciájukat áldozták a háborúban. Minden emberi és erkölcsi joggal megkövetelhetik tehát, hogy a magyar állam tisztességesen gondoskodjon róluk. Annál jogosabb ez a követelés, mert ha a magyar állam tudott súlyos anyagi terheket vállalni a hágai egyezményben kevésszámú nagybirtokos optáns kártalaní­tására, akkor nincs erkölcsi alapja arra, hogy a háború legszánandóbb áldozatai­nak jogos igényeit ridegen elutasítsa. Meggyőződésünk, hogy ha a magyar állam költségvetésében tudott födezetet találni a nagybirtokos optánsok kielégítésére, akkor kell födözetet találnia azok számára is, akik a háborúban a legsúlyosabb áldozatot hozták, a legnagyobb nyomorban sínylődő hadirokkan­tak, hadiözvegyek és hadiárvák anyagi ellátá­sára, is. Mindezek alapján indítványozzuk: utasítsa a képviselőház a kormányt, ter­jesszen elő törvényjavaslatot a hadirokkan­tak, hadiözvegyek és hadiárvák anyagi ellátásának biztosításáról. A törvényjavaslat a hadirokkantak, hadiözve­gyek és hadiárvák anyagi ellátásának biztosí­tására olyan rendszeres havi járandóságot álla­pítson meg, amely a létminimumnak megfelel és a hadirokkantakat és hadiözvegyeket mente­síti a koldulástól, a mérhetetlen nyomortól és ugyancsak megfelelően biztosítja a hadiárvák neveltetését és eltartását. A törvényjavaslatban gondoskodás történjék a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ingyenes gyógykezeltetéséről, kórházi és szana­tórium­i ápolásáról és a szükséges gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök ingyenes kiszol­gál­tatásáról. A törvényjavaslat rendelkezzék a rokkant­ság százalékos megállapítása elleni panaszjog biztosításáról. A panasz fölött megfelelő szerv (Egészségügyi Tanács) döntsön. Benes kijelentette, hogy Hágában valamennyi nagy­hatalom, Olaszországot is beleértve, azt követelte, hogy Magyarországnak 1943 után is fizetnie kell. Csehszlovákia keresztülvitte azt az álláspontját, hogy Magyarország többet fizessen, mint a csehszlovák köztársaság.­­ Benes szerint a hágai döntés a kisántantra kedvezőbb, mint ahogy várni lehe­tett volna. A román külügyminiszter közölte, hogy a magyar adó­fizetőkre rótt évi 13.5 millióból 6.1 millió fast az optánsok­nak és 7.4 millió a Habsburgoknak, egyházaknak és egyéb pörös feleknek. (Prága, január 30. — „M. T. I.") Benes kül­ügyminiszter csütörtökön a képviselőháziban részletes expozét tartott a hágai konferenciá­ról. Beszédének első részében különösen a jóvátételi bizottság ama döntését emelte ki, amely megállapítja, hogy Csehszlovákiának 19­18 február 28-tól kezdve van joga jóvátételre. Magában a kisántant államai Görögországtól és Lengyelországtól támogatva, akihez a fel­tételhez kötötték hozzájárulásukat a német jóvátétel leszállításához és a Young-tervhez, hogy rendezzék jogaik és pénzügyi kötelezett­ségeik egész komplexumát. A második hágai értekezleten a főbb neh­éz­ségek az osztrák, bolgár és magyar jóvátéte­lekkel foglalkozó bizottságra koncentrálódtak. Ausztriával általában véve könnyen jutot­tak megállapodásra. Bulgária évi jóvátételi fizetéseit a békeszerző­désben megállapított 33 millió aranyfrankról 11 millióra csökkentették. A legkomolyabb problémája a második hágai konferenciának a magyar kérdés volt A magyar miniszterelnök fejtegetéseivel ellentétben a mi álláspontunk az volt, hogy a háború végleges likvidálására Magyaror­szágnak olyan összeget kell megfizetnie, amely magasabb, mint a liberációs tartozás címén tőlünk követelt fizetések, noha Magyarország pénzügyi teljesítőképes­sége valóban kisebb, mint Csehszlovákiáé. De az volt a helyes, hogy az abszolút és relatív egyaránt nagyobb magyar fizetéseknek kifeje­zésre kell juttatniuk Magyarország háborús bűnösségét, amint, ez már a békeszerződések­ben is van. Helytelen lenne azt állítani, hogy a nagyhatalmak nem értették meg a kisántant álláspontját. Minden ellenkező állítás ellenére az a helyzet, hogy Franciaország, Anglia, sőt Olaszország is azon a véleményen voltak, hogy Magyar­országnak jóvátételt kell fizetnie. Benes ezután a múlt likvidálásáról és a föld­reformról beszélt. — Ebben a tekintetben — mondotta — telje­sen meg lehetünk elégedve. A békeszerződé­sekből folyó pöröket már évek óta tárgyalják a vegyes döntőbíróságok. Milliárdos vagyo­nokról van szó s ezeknek a pöröknek nagy kihatásuk van a három érdekelt állam egy­máshoz való viszonyára is, amennyiben ál­landó politikai nehézségek kiinduló pontjai voltak. Nagy részük volt ezeknek a pöröknek abban is, hogy eddig még nem tudtunk köze­lebb jutni a magyarokhoz. A magyarok kon­cessziókat követeltek tőlünk a jóvátételi kö­telezettség végleges megállapításánál és mi hozzájárultunk ahhoz, hogy a magyar fizeté­(F­oly­tatás a 3. oldalon.) Beszámoló és­­ önelítélés. A beszámoló az országnak szólt és a be­számoló mégsem volt olyan, amilyen lehetett volna, vagy amilyennek lennie kellett volna. A miniszterelnök, aki csütörtökön odaállt a képviselőház elé és ezzel együtt odaállt az ország elé is, azzal csökkentette beszámoló­jának irányát, tartalmát és éleit, hogy amit mond, az csak „előzetes" jelentés. Mert, amint mondotta, még hátra van Páris... Az ország pedig megérthette ebből, h­ogy még hátra van­­ a fekete leves és nagyon meglehet, sőt talán nagyon bizonyos is, hogy a hágai egyezm­ényt a párisi tanácskozás olyatén­képen fogja teljessé kikerekíteni, hogy az ország attól­­ csakugyan a falnak mehet. Hanem, amit mondott, méginkább, ahogy mondta, úgy is sokat elmondott a miniszter­elnök. Sőt, majdnem mindent. Annyira min­dent, hogy ami ezután következik, az a mai rossznál — csa­k még rosszabb lehet. Persze, nem érdektelen, ahogy a beszámoló­ját elmondta. Észre lehetett venni, hogy ez a Bethlen nem az, amilyennek a parlamenti csatatereken megismerhettük, vagy amilyen­nek muszáj volt megszoknunk. Mintha elvesz­tette volna a biztonságérzet fölényét, a dol­gok és­­emberek lekezelésének bethleni kevély­­ségét.­ Nem a parlamenti párbajhős gypít. Inkább az ügyfélnek dadogva beszámoló fis­kális, aki egy kicsit nagyon rosszul végezte a dolgát. Ezt az érzést, sőt ezt a valóságot semmivel sem lehet letompítani, aminthogy, a fölharsant tapsokkal és az előre megrende­zett parlamenti ü­nnepeltetéssel nem lehetett a magyar nép hágai csatavesztését győze­lemmé fölf­utni és nem lehetett az optáns nagybirtokosok hágai diadalát amolyan mel­lékes szemponttá törpíteni. Mert, éppen ellenkezően, ez volt a miniszterelnöki beszá­molónak legviharosabb kilengése, legjobban megfigyelt és leginkább fölérzett fő-fő szem­pontja: a magyar nép adójából kártalanított nagybirtokosok ügye. A miniszterelnök ma­gyarázgathatott, szépítgethetett, tompíthatott és elkenhetett ez ügy körül minden kiütköző részletet, mégis változatlanul megmaradt az, hogy az egész hágai ügyön sokat, nagyon sokat veszít a magyar nép és nagyon tekinté­lyes zsákmányhoz jut néhány Magyaror­szágra optált volt erdélyi nagybirtokos. A­ szépít­getéseken és az el­magyarázgatások heves kísérletein kívü­l semmi új nem volt tehát a beszámolóban. Minden úgy van, ahogy a korábbi nyilatkozatokból, jelentések­ből és külföldi újsá­ginformációkból meg­ismerhettük. Oka senkinek sincs tehát arra, hogy kritikáját megváltoztassa, fölfogását revízió alá vegye s hogy jogos fölháborodását elcsitítsa, mert ugy van, ugy maradt min­den, amint volt: a magyar nép fizet, az op­táns urak pedig kapnak. Ellenben, ha valaki ujat keres a beszámoló­ban, megengedjük, talál olyat is. Nem a témában ugyan, hanem legföljebb egy, nem jelentéktelen részletre vonatkozóan, az­ őszinteségben. A miniszterelnök rákényszeredett erre az őszinteségre. Kénytelen volt bevallani, hogy, a hágai egyezmény nem terjed ki olyan ré­gebbi egyezményekre, amelyek nagy terheik­kel­ ugyancsak nyomják az államot. Nem terjed ki például az innsbrucki egyezményre

Next