Népszava, 1930. október (58. évfolyam, 222–248. sz.)

1930-10-01 / 222. szám

193­3 október 3. NÉPSZAVA 11 A szociáldemokrácia harca a fascista reakcióval Finnországban. Október 1-én választják meg a Képviselőházat. Finnországiban szerdán, október 1-én lesznek az általános választások. A júliusi események azt mutatták, hogy Finnországban erőszakos kísérletet tettek arra, hogy az alkotmány föl­bontásával fascista kormányzatot hozzanak­­létre. A szociáldemokrácia erőteljes ellen­állása következtében a reakciós kormány kénytelen volt elhalasztani az államcsíny végrehajtását. Föloszlatta a parlamentet és új választásokat rendelt el abban a reménység­ben, hogy letiporhatja majd a szociáldemo­krata pártot és azután a fascisták ezájvize szerint változtathatja meg az alkotmányt. Ilyenformán a harc kimenetele nemcsak a finn proletárságot érdekli, hanem az egész európai munkásosztályt. Az a kérdés, várjon a fascizmus, a kapitalista reakciónak ez a szélső­séges formája, Finnországra is ráteheti-e a kezét? Várjon a szociáldemokrácia vissza tudja-e verni a burzsoázia offenzíváját? A legutóbbi választás 1927 júliusában volt, amelyen a szociáldemokrata párt 257.572 sza­vazattal (a leadott szavazatok 30%-ával) 60 mandátumot kapott. A kommunisták 20 man­dátumot szereztek. A koalíciós párt 34 mandá­tumot kapott, az agrárpárt 52-t, a svéd párt 24-et, a haladó párt pedig 10-et. A koalíciós kormány a haladó pártból és a konzervatívok­ból áll. Väino Tanner elvtárs, képviselő, a finn szo­ciáldemokrata párt vezetőségi tagja a Populaire munkatársának az alábbi fölvilágo­sításokat adta, amelyekben főként azzal az állítólagos kommunista veszedelemmel foglal­kozik, amelyet a fascista mozgalom ürügyül használt föl reakciós törekvéseiben. — Kommunista veszedelem Finnországban? — erről igazán semmit se tudunk, jelentette ki Tanner elvtárs. — Hat esztendővel ezelőtt csakugyan lehetett tartani tőle. Ebben az idő­ben a finnországi kommunista párt nagyon erős volt. Egy ideig nagy szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban, amelyet hatal­mába kerített. De a szociáldemokrácia sikere­sen szembeszállt vele és SZÍVÓS küzdelmekben visszahódította a szakszervezeteket és a bolse­vista demagógiával szemben megint zászlaja alá gyűjtötte a munkásosztályt. A kommuniz­mus uralmát megtörtük és pártjuk most már a különböző szakadások következtében is föl­bomlik. A megmaradt kommunisták nagy lár­mát csapnak, ami egyáltalán nincsen arányban az erejükkel és provokáló magatartásukkal több helyütt a parasztságot is maguk ellen haragították. Mindamellett a lappémozgalom meglepett bennünket. A parasztokat földühö­sítette az orosz szabású, vörös blúzba öltözött bolsevisták tüntető fölvonulása. A parasztok részéről ez a mozgalom mindamellet inkább nemzeti tiltakozás volt Oroszországgal szem­ben és nem a finnországi kommunizmus ellen irányuló politikai akció. — Ilyenformán meg kell különböztetni a parasztok fölfogását, akik a lappémozgalmat megteremtették és polgári vezetőkét, akik ügyesen kihasználták ezt a mozgalmat. A pa­rasztok egyre azt hangoztatják, hogy csak a bolsevizmust akarják leküzdeni. De a kapita­lista polgárság reakciós elemei magukhoz ragadták a mozgalmat és fascista politikai célokat tűztek ki: az általános szavazójog kor­látozását, sőt diktatúra megvalósítását. Meg akarják semmisíteni a parlamentarizmust és a demokráciát.­­ A lappémozgalmat kezdetben csak Észak­finnország gazdag parasztjai támogatták. De a kapitalista polgárság nagyon hamar észre­vette, hogy mennyire a maga hasznára for­dítatja ezt a mozgalmat. Nagy pénzösszegek­kel támogatta a lappókat, akikhez most már sok polgári intellektuel is csatlakozott. Külö­nösen a „koncentrációs párt" volt a lappé­mozgalom legfőbb támogatója. Más polgári elemek is kénytelenek voltak csatlakozni, attól való félelmükben, hogy „hazafiatlansággal" és „bolsevizmussal" vádolják meg őket. A fascista vezérek jelszava csakugyan a következő: „Aki nincsen velünk, az a kommunisták híve." Ilyenformán a szociáldemokráciát is azzal vá­dolják, hogy bolsevista! — A Svinhufvud-kormány magatartása na­gyon jellemző a polgárság állásfoglalását illetően. A mostani államforma megvédelme­zőivel bízták meg és ezzel szemben jóakaratú elnézéssel látja azoknak a szervezeteknek a kialakulását, amelyek nyíltan hirdetik azt a szándékukat, hogy megszüntessék a demo­krata alkotmányt. A „rend" kormánya állandó kapcsolatban áll a zavarok elemeivel és sze­met huny a fascisták minden erőszakosságá­val szemben. A lakosságot a fölfegyverzett lappóbandák kénye-kedvének szolgáltatta ki. Nemcsak a kommunisták, hanem a szociál­demokraták, sőt polgári politikusok is áldo­zatai a fascisták szervezett támadásainak. Ami pedig főként a választásokat illeti, a fascisták erőszakoskodásai nem ismernek határt. Átvizsgálják a választók névjegyzékét és egyszerűen kihúzzák azoknak a nevét, akikről fölteszik, hogy nem rokonszenveznek a mozgalmukkal. Ilyenformán egyetlen köz­ségben több mint 400 személyt fosztottak meg a szavazati jogától a választójogi törvény ellenére.­­ A fascizmusnak és cinkostársának, a kor­mánynak a célja világos: csupa fascistából álló parlamentet akarnak létrehozni, hogy a diktatúra szellemében módosíthassák az al­kotmányt. Ehhez a lappaknak a mandátumok kétharmad részét kellene megszerezniük. De a szociáldemokraták remélik, hogy a választási terror ellenére is meg tudják szerezni a man­dátumoknak több mint egyharmadát és így a fascisták nem tudják majd törvényes úton megváltoztatni az alkotmányt. — Mire készülnek a fascisták? Bizonyosan erőszakos módon igyekeznek megvalósítani a diktatúrát. De szemben találják magukat a szociáldemokrácia zászlaja alá sorakozó prole­társággal és a demokrata parasztsággal. Finnországban a szociáldemokrácia az egyet­len párt, amely a demokráciáért harcol. Az utóbbi hónapok eseményeiből a finn nép ezt nagyon is jól megértette. — Nagyon bízom abban — fejezte be Tanner elvtárs —, hogy a finn nép igazán demokra­tikus szelleme lehetővé teszi, hogy megakadá­lyozzuk a fascista tervek megvalósulását. Ti túlméretezett OTI-adminisztráció. Öt népjóléti miniszter maga elé rendelte az OTI elnökeit és igazgatóit. Ernszt Sándor népjóléti miniszter kedden délelőtt fogadta a Társadalombiztosító Intézet elnökét, négy alelnökét, a vezérigazgatót, a vezérigazgatóhelyettest és a nagyszámú igaz­gatókat, akik Huszár Károly intézeti elnök vezetésével jelentek meg a miniszter előtt. A népjóléti miniszter nagy megdöbbenéssel fo­gadta a népes küldöttséget és meg is jegyezte: — Hát ilyen sokan vagytok. Amire Huszár Károly, nehogy a miniszter tévedésben maradjon a létszámot illetően, rögtön hozzátette: Még maradt otthon is al­igazgató. Ernszt Sándor meg is állapította, hogy most már igaznak kell elismernie azt, amit a Társadalombiztosító túlméretezéséről be­szélnek, majd ismertette a Társadalombiztosító tekin­tetében elfoglalt álláspontját. Eszerint ezt a rendkívül fontos intézményt teljes épségében meg kell menteni a biztosításra szorultak érde­kében. Ezzel a fogadtatással egyidejűleg arról is szó van, hogy teljesítik a közvélemény egyik régi óhaját: a sok alelnöki állást megszünte­tik. Erre a legalkalmasabb időpontnak a mi­niszterváltozást tekintik. Most, hogy a poli­tikai államtitkár benyújtotta lemondását, arról van szó, hogy az elnökök is benyújtják lemondásukat, hiszen ők, éppen úgy, mint a politikai állam­titkár, a miniszter, a kormány bizalmi em­berei, illetve politkai megbízottai az intézet­nél. Ha pedig az elnökök benyújtják lemondá­sukat, akkor a miniszter megvalósítja elődjé­nek, Friss Józsefnek ama szándékát, miszerint az elnökön kívül csupán egyetlen alelnököt tart meg, míg a többi alelnöki állást megszün­tetik. Ezt a tervét Vass József az OTI szanálá­sának a befejezésekor akarta végrehajtani és egyik legbensőbb munkatársát akarta az al­elnöki állásban megtartani. A kormány meg­bizottaiként kinevezett elnökök, hír szerint, a napokban nyújtják be lemondásukat. A karaván halad, a félhivatalos pedig — cikkeket ir... Tudni­illik a „8 Órai Újság", a kormány félhivatalosa, ismét felénk rugdalódzik. Az alkalmat ezúttal az a roppant bűnünk szolgáltatta, hogy az is­mert Masaryk-nyilatkozat kapcsán mint az egyedül lehetséges módszert, a tárgyalóasztal­hoz való leülést javasoltuk a kormánynak. Természetesen nem lep meg bennünket ez a támadás, még kevésbé az a sok zagyva szóözön és tudatos ferdítés, ami a cikk jórészét teszi. Nem lehetünk meglepve, mert hiszen a szub­venciót meg is kell szolgálni — jól-rosszul, de szolgálni kell és mit láthat egy ilyen szűk látókörű félhivatalos a legjobb szolgálatnak a mai fascista reakció felé — így elseje körüli... Belerúgni a haladásba és a haladás leghatal­masabb tényezőjébe, a szociáldemokráciába! Nem, nem lepődünk meg, csak egy kicsit — a szokottnál is ostobábbnak tartjuk ezt az esz­telen rugdalódzást. És a kapott „lecke" után is változatlanul azt az álláspontot valljuk, hogy a trianoni béke revíziója csak békés úton ér­hető el, igenis, a tárgyalóasztalnál­ nincs is más út és ez az út minden diplomatáskodó csűrés-csavarás ellenére sincs elzárva... Ennyit a dolog lényegére. Ami a cikkbe belegyúrt zagyvaságokat illeti, azzal bizony nemigen érdemes sem foglalkozni, sem vitat­kozni. Mégis egy nyilvánvaló történelem­hamisítást — amit tudatosnak kell minősíte­nünk — helyre kell igazítanunk. Azt írja a „8 Órai Újság": „És ki ne emlékeznék a szo­ciáldemokrata párt 1918. évi külpolitikai sike­reire, amikor Bucbinger elvtárs a berni szo­cialista kongresszuson még csak meghallga­tásra sem talált, amikor a népek önrendelke­zési jogát feszegette." Nos, a történeti igazság az, hogy az 1919 januárjában Bernben meg­tartott nemzetközi szocialista kongresszuson a magyar delegáció javasolta, hogy a kongresz­szus foglaljon állást a népek önrendelkező joga mellett, tiltakozzék a területcsonkítás és a hadisarc ellen és követelje minden terület­változáshoz a népszavazást. A kongresszus így is határozott. Tehát pontosan az ellenkezője igaz annak, amit a „8 órai Újság" komikus mű­­haraggal a fejünkhöz vagdos. A többi igazsága is ilyen minőségű. Például egy másik támadó cikkében foglalt az a meg­szokott rágalom, hogy a most folyó cseh­szlovák szociáldemokrata kongresszuson Welt­ner elvtárs denunciált. Rosszhiszeműnek és­­ gonosznak minősíti Weltner elvtárs üdvözlő­beszédének azt a passzusát, hogy „a magyar szociáldemokraták nem, számolhatnak be nagy eredményekről, mert a békebeli valorizált reakció útjába áll minden demokratikus hala­dásnak". Valóban nagyfokú rosszhiszeműség és gonoszság kell ahhoz, hogy ezt a százpercen­tes igazságot denunciálásnak minősítse éppen az a sajtó, amelynek nem csekély része van abban, hogy az ország népe a reakció igája alatt nyög. Weltner elvtárs igazat mondott és ha a reakciós állapot szégyen, úgy azoknak a szégyene, akik az osztálykiváltságok érdeké­ben ezt a reakciót megteremtették és beteges ragaszkodással föntartják. Ha fáj az igaz­mondás, szüntessék meg a középkori állapoto­kat és küszöböljék ki az okot, de tőlünk soha senki h­azudozást ne várjon, ami úgyis hiába­való lenne, mert Bethlenék módszereivel na­gyon is tisztában van a világ. Egyébként sok ilyen szerencsés védelmet kí­vánunk a Bethlen-rezsimnek. Halálra ítélték a sártorgárdi rablógyilkosság tettesét. A székesfehérvári törvényszék tudvalevően hétfőn tárgyalta Falusi Sándor sárkeresztúri 25 esztendős földműves perét. A fiatal föld­műves — amint a keddi Népszavában részle­tesen megírtuk — ez év május 13-án az ország­úton agyonverte és kirabolta Huszár István sárbogárdi gazdálkodót. Az ügyben az ítéletet kedd délben hirdette ki a törvényszék, amely Falusi Sándort kötél­általi halálra ítélte. Az ítélet indokolása meg­állapítja, hogy az előre megfontoltan elköve­tett rablógyilkosság tettesével szemben semmi­féle mentőkörülményt nem talált. Ellenben súlyosbító körülménynek vette a bíróság azt a nagyfokú kegyetlenséget, amellyel a gyilkos a bűncselekményt végrehajtotta, továbbá, hogy egy asszonyt özveggyé és három kis­gyermeket árvává tett.

Next