Népszava, 1931. január (59. évfolyam, 1–25. sz.)
1931-01-01 / 1. szám
LKI. évfolyam 1. szám, Budapest, 1931 január 1. csütörtök Ára 24 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 12 pengő — külföldre 21 pengő Egy hóra 4 pengő — külföldre 7 pengőt Ausztriában egy hóra. ........ S pengő SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SA Telefonszám . . . _ fiz*et303—30 és J. 303—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP egyes számára Ifi. ünnepnap 14, vasárnap 32 fillét Ausztriában 30, vasárnap 40 groschen. Franciaorsz. 130 sz., Csehszlovákiában biétk. 120 vk. vas. 2 Sk. Romániában hétköznap 1 lei, vasárnap 12 lei. KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI UTCA 4. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 301-32 Mérleg. Elmúlt megint egy esztendő, nézzük hát, hogyan állunk azzal a politikai és gazdasági mérleggel, amelyet ilyenkor nemcsak szokás, de kell is összeállítani. Nem könnyű, de nem is hálás feladat. Mérleg? Ugyan, mit mondhatunk? Hogyan indultak az ügyek és hogyan fejeződtek be? Mi csak azt látjuk, hogy kezdetben, mindjárt az év elején, volt az a híres ünnepi lakoma, a sokat igérő győzedelmi tor... étrendjén az a borjugerinc hágai módra— és csak azt látjuk, hogy mire az esztendő véget ért, az ígéretek elhamvadtak, a föllobogó remények a porba üszkösödtek és a borjúgerincből a csontok se maradtak meg, elmentek a tavalyi hóval, elillantak a „nagy győzelem" kierőszakolt illúzióival egyetemben ... Igen, esztendeje ilyenkor már erősen vertek a belső és külső politika hullámai s ma, amikor elérkezett a mérlegkészítés ideje, lehetetlen nem ezzel kezdeni. Hiszen ebben van az egész magyar kormánypolitika s ebben van az egész gazdasági koncepció, amelyet a kormány kitartó rendszerességgel megvalósított s amellyel óriási sikerrel még jobbimn a sárba nyomta az országnak gazdaságilag leggyöngébb, legélettelenebb rétegeit. Ma már tudjuk, sőt érezzük is martfár, hogy a hágai győzelem nem a magyar nép győzelme volt s ma már tudjuk, hogy a hágai győzelem a magyar nép érdekeinek nagy csatavesztése lett, amelyet Bethlen István veszített el — az optáns grófok javára. Egy év még nem történelem, de vannak benne jellemző tények és jelenségek, s vannak benne nagy útjelző állomások akkor is, ha nem a történelmi tanulságok, hanem csak a tegnapi tapasztalatok nagy tárházát nyitják meg számunkra. Ahogy megindult, úgy folytatódott minden. A szellem csorbítatlanul élt és diadalmasan élte ki magát a kormány minden intézkedésében s törvényhozásának minden alkotásában. A hágai terhek a jelen és a jövendő terheivé lettek. Ha nem a történelmet, csak az adókönyvet fogja olvasni, az elkövetkező nemzedék akkor is tudni fogja, hogyan dolgozott Bethlen István kormánya 1930-ban. Semmit a gyöngékért, mindent a tehetősek érdekében. Ez a jelszó lett a valóság. A hágai terheket követte egy olyan költségvetés, amelyből kiradírozták a kenyeret és munkát adó beruházások legtöbb tételét. S amikor több kenyeret nem adtak, megterhelték azt, ami még megmaradt. Jött a boléta. A meglévő kenyéradók koronája, a legbrutálisabb kenyéradó. A szegény emberek milliókra menő adója a földtulajdonosok javára. Valóságos sarc a politikai gályák rabjai, az egész nép ellen. S alig hogy ebből gyakorlat lett, kenyerünkből letörő és életünket szorongató gyakorlat, máris jött az új teher. A kereseti adó megpótlékolása. A pénzügyminiszter büszke önérzettel jelentette be, hogy 16 millió pengő adóelengedésben részeltette a ház- és földvagyont, de ugyanakkor 21 millió pengő új adóval terhelte meg a legszegényebb embereket, a munkást s a tisztviselőt, hogy... áldozataiban ez a réteg is érezze meg az állam fönntartásában való részesség örömét és megnyugtató boldogságát... Mindenütt másutt lenyomták a terheket, csak nálunk emelték. A német birodalom költségvetésének óriási redukciója és a közszolgáltatások árának leszállításával ,szemben ugyan mi történt itt? Emelték a vasúti személyszállítás tarifáit, emelték a postát, a tehont, emelték a dohányárakat, emelték a fűszerek vámtételeit, hogy a végén mindezt betetőzzék egy nagy gazdasági és politikai hibával: a vámháboru kirobbanásával s az autonóm vámtarifa harci és pénzügyi tételeinek fölújitásával, végig az egész csehszlovák viszonylatban. Ki issza meg ennek a levét! Kit ,sujt, kit nyomorgat-e»" A szegény embert, a halódó fogyasztást", a filléren tengődő, a fillérekért is vásárlóképtelenné lett tömegeket! Hát, csak úgy nagyjából, ez volna a mérleg. És ebben a mérlegben, amint látható, a legkönyörtelenebb és a legkonzekvensebb osztálypolitika tombolta energiáit az érvényesülés hegycsúcsai felé. Ez a győzelem, ez az érvényesülés nagy volt eddig is, de ebben az elmúlt esztendőben páratlan sikerek magasságaiba verte föl magát. Túlságos nagy a győzelem. Az osztályokat, amelyeknek rovására annyira teljessé lett, a szegénység láncaiba bilincselte s ezek az osztályok és osztályrétegződések a gazdasági aléltságnak s a válságoknak olyan lázaiban vergődnek, mint még sohasem. A munkanélküliség nagyobb, a fogyasztás válsága élesebb, körülöttünk halott a világ, sötét ravatalon minden jó reménység: nincs kormány a történetünkben, amely ilyen rémületes sikerrel tette volna koldussá az országot. * Miis mi mégis azt mondjuk: föl a fejjel. A mi sorainkban ne szivárogjon szét a csüggedés mérge, hanem ellenkezően: minden energia mozduljon föl a jobb, az emberibb élet kiharcolására. Az az igazi szabadságharc, ez a mostani, amelynek élére a ma élő nemzedéket, a mai magyar proletariátust állították a történeti elhivatottság parancsai. Induljon meg, megkettőzött, megszázszorozódott erővel induljon meg a hadjárat, ne csupán a politikai és gazdasági nyomorúság forrásai ellen, hanem törjön rá az erők erejével a rezignációra, a megadás, a lemondás emberi gyöngeségeire is. A szervezett munkásság ebben az évben is megmutatta, hogy tanult az elődök hősi példáiból s az áldozatkészség erényeivel és nagy erőkifejtéseivel őrzi és gyakorolja a szocialista harc kötelességének nagy örökségét. Május elseje, amelyet csak azért is megtartottunk és szeptember elseje, amely a megmozdúlás óriási dimenzióival csak azért is a harc dicsőséges dátumaként magasodott föl a főváros, a magyar városok utcáin, nagy és biztató jelekben lobognak felénk. Egy elnyomott osztály rázta le magáról a dermedtség jégpáncélját, fölemelte a fejét és igen jól, igen értelmesen mutatta meg, hogy nem halt meg az ellenforradalom rendjének földrétegei alatt; van, él, itt van s idegei, izmai, önérzete és önbecsülése nemcsak vállalni, de beteljesíteni is tudják ezen a földdarabon egy világtörténeti folyamat föladatait. Ez is a mérleghez tartozik. A mérleg másik rubrikájába. S amikor az idegeinkben még benne bizseregnek a fővárosi választások harcai s a lelkünkben még nem homályosodtak el a lelkesedés és a kötelességteljesítés példái, mindent összevéve, lehet-e okunk arra, hogy, megrendüljünk a hitünkben, önbizalmunkban, a magunk erejében?! Erről szó sem lehet. A maga helyén minden munkás, minden szocialista tegye meg, amit meg kell tennie. A párt- és a szakmozgalom óriási munkai területein mindenkinek van teendője.. Hiszen a szocializmus az egész szellemi és erkölcsi világot átfogó hatalmas mozgalom immár, kínálkozik a munka százféle változata és serkent a tudat, hogy mindent, amit teszünk, egy röpiratnak a kiosztása, a mozgalom vagy a pártsajtó számára egy uj lélek megnyerése, egy emnternek vagy egy embercsoportnak a fölvilágosítása, minden, minden a demokrácia új világáért, az uj rendért, az uj és a szép életért, a szocializmusért van. Nagyemlékű harcostársunkat, Kunfi Zsigmondot idézzük: — Napi küzdelmek, apró tusák, visszaesések és látszólagos eredménytelenségek között időnként minden szocialista emelje föl szemét s érezze meg, hogy kis és nagy dolgok, amelyeket tesz vagy elmulaszt, ezzel a nagy világtörténelmi erővel vannak kapcsolatban. Ha ráeszmél erre, minden dolga, amely sokszor jelentéktelen, fölösleges vagy unalmas palástban jelentkezik szeme előtt, egyszerre megmagasodik s nagy és szentdologgá lesz. Igen, így menjünk neki az uj esztendőnek, az uj harcoknak, a szabad jövendő felé. Minden szervezett munkás agitáljon a Népszaváért!