Népszava, 1931. február (59. évfolyam, 26–48. sz.)

1931-02-01 / 26. szám

LII. évfolyam 26. szám. Budapest, 1931 február 1. vasárnap Ára 32 tffiér !N­EPSZ AlVjflL AZ ELŐFIZETÉS ARA: tíegyedívre 12 pengfi — külföldre 21 pengfl Egy Wpa . A pengő — külföldre 7 pengfl t Ausztriáb&D egy bors. ........ & pengi SZERKESZTŐSÉG: VIII. COrrd­-UTCA A. SZ. Telefonszám .... József 303—80 és J. 303—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA­­ KÖZPON­TI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MI VI­­EX NAV F­zycs szám­ára 16, ünnepnap 24, vasárnap 33 fillér. Ausztriában 30, vasárnapi Ogroschen.Franciaorss. 130 ff. Csehszlovákiában hétk. 1­20 ck, vas. 2 ck. Romániában hétköznap 11 lei, vasárnap 12 lei. KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA A. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-61, J. 303-31 Tízezer új párttagot! — írta Buchinger Manó. — Tizenegyévi ellenforradalmi üldözés, sa­nyargatás és páratlanul gyűlölködő reak­ciós uralom után a szociáldemokrata párt a leza­jlott községi választásokban több szava­latot kapott, mint bármely más politikai párt, nagyobb sereget számlálhatott, mint a városházán uralkodó kormánypárt! Rendes körülmények között ez az eredmény nemcsak megnyugtató lehetne, de kitörő örömmel is fogadhatnék, abban a tudatban, hogy meg­mentettük a zászló becsületét és az elsők let­tünk, amit választási küzdelemben minden politikai párt a legfontosabbnak tart. De a magyar munkásságnak ma ennél többet kell elérnia és sokan is vagyunk, akik vér­mesebb reményeket tápláltunk s akiknek merészebb, szebb álmaink voltak. Ez nem lehet bűn, sőt olyan "v­ágyakozás ez, amely­nek jogosultságát senki sem tagadhatja. Elvégre tizenegyévi elnyomatás és sokévi rettentő gazdasági nyomorúság után — amelynek bekövetkezésében a főváros kor­mányzatában terpeszkedő többség sem egé­szen ártatlan — kit illetett volna, meg az a nagy és idősítő­ győzelem, amelynek repipi­g­sége sokunkban élt, ha nem a szociáldemo­kráciát?! De hogy egy ilyen várva-várt nagy sifcers elmaradt, annak is megvannak a­ maga okai. És ezeknek az okoknak a földerítése ugyancsak fontos. Mert hátha a gátló körül­mények fölismerése legközelebb már meg­hozza azt az eredményt, ami ezúttal még csak vágyakozás maradt. A legelső és a legfontosabb ok, amely hát­rányunkra volt, annyira közismert és nyil­vánvaló, hogy nem kell rá sok szót vesz­tegetni, éppen csak meg­ kell említeni. A fő­városi választási törvényt és a választási eljárást a reakció a maga érdekei szerint csinálta. Hogy a­ száz és száz praktikával és csalafintasággal teletűzdelt fércalkotás a főváros dolgozó lakosságát mekkora mérték­ben fosztja meg jogaitól, nem kell magya­rázni, ezt elég megállapítani. S hogy minden estőt minél előbb össze kell tehát gyűjteni, már csak azért is, hogy mielőbb rohamot szervezhessünk e választási rendszer mi­előbbi megbuktatására, hogy alig lehet sür­gősebb feladatunk, mint a fővárosi törvény revíziójának kiharcolása, szociáldemokraták között nem lehet kétséges. , Azonban e legfőbb okokon kívül, amelyek hátrányunkra voltak, kötelességünk rámu­tatni a lezajlott választási hadjárat olyan tanulságaira­ is, amelyek minket magunkat illetnek legelsősorban. Amikor arról volt szó, hogy átugorjuk a választási­­küzdelemnek csúfolt versenyfutás egyik , legveszedelmesebb és legpiszkosabb farkastermét, hogy túljussunk a hírhedt, vá­­lasztási bolétacsatán, akkor ez azzal az ered­ménnyel végződött, hogy 45.000 szelvényt gyűjtött össze a szociáldemokrata párt! 45.000 választó tett tanúságot egy olyan párt mellett, amely nem dolgozott és nem is akart dolgozni az anyagi megvesztegetés piszkos eszközeivel. 43.000 választó nem riadt vissza attól,­ hogy a legsötétebb politikai reakció és a politikai diktatúrának sok min­denféle viszonylatban megnyilvánuló ter­rorja ellenére, nyíltan is a szociáldemokrácia mellé álljon. Ez a nagyszerű eredmény hozta meg azt a gyönyörű erkölcsi sikerünket is, hogy egyetlen kerület kivételével az egész fővárosban indulhattunk. Még azokban a kerületekben is, amelyeket már eleve azzal hasított ki magának a reakció, hogy ezek kizárólagosan az ő vadászterületei marad­janak. De ugyanez a fényes eredmény okozta, voltaképen azt is — és erről kell itt egy-két fontos körülményt megállapítani —, hogy a választás­ napjától tulajdonképen még szebb végleges eredményt vártunk, mint amilyent a 73.000-nél több szavazat összegyűjtésében elértünk. S nincs is semmi okunk arra, hogy elhallgassuk: 45.000 nyíltan leadott ajánlás után, amikor a gyűlölt reakciós kormányzat és a szédítő méretű gazdasági nyomorúság keseríti és hallatlan elégedetlenséggel tölti el a tömegeket, a szociáldemokrata pártot még több szavazat illette volna meg, mint amennyit kapott, mindenesetre többet akar — elsősorban a fővárosi dolgozók érdekében, s is meg kell mondani teljes nyíltsággal, hogy amennyire­­megható volt, látni. .aji elvtár­sadnak és a­ szervezeti ,bizalmiak százainak és ezreinek önföláldozó munkáját és gyö­nyörű áldozatkészségét, talán nagyobb és szebb eredményeket, értünk volna el, ha még többen dolgoztak, ha még többen agitálták volna! Ahol 45.000 ajánló akadt a szociáldemo­krácia számára, ott még 73.000-nél több sza­vazatra is igényt tarthatnánk. És nem lehet kétséges, hogy törekvéseinket el is érhetjük, ha többen vagyunk, akik vállalkozunk az elégedetlenek, az elkeseredettek és a mai városi kormányzattól félrevezetettek és meg­csaltak fölkutatására, fölvilágosítására és meghódítására. De megállhatna az a föltevés is, hogy azok­nak a nagy része, akikre mi, mint szociál­demokratákra, bizton számítunk, nincs is benne abban a választói névjegyzékben, amely a kormány városházi helytartóinak a szájaize szerint készült. Könnyen lehetséges, hogy ezeket a választókat a jeles városházi vezető firma a választók névjegyzékéből „ki­felejtette", vagy „kiigazította" s hogy helyet­tük, ki tudja, milyen „megbízhatóbb válasz­tókat" csempészett, a­ lajstromba s ki tudja, milyen tömegével? Hiszen hogy a mai város­házán ilyesmi is lehetséges, azt sem kell hosszasan magyarázni. Ez azonban szintén csak azt a kötelezettséget rója ránk, hogy többen, sokkal többen álljunk a választási küzdelem sorába, hogy hozzáfogjunk ehhez a munkához,már olyan időpontban, amikor ilyenfajta hiányokon még segíteni lehet. Sokaknak, ezreknek kell tehát válla­lkozniok erre a munkára, olyankor, amikor a válasz­tói névjegyzék még készülőben van. Mert hiszen a választási harc valójában nem a választások kiírása idején veszi kezdetét, ha­nem akkor, amikor a­ választói névjegyzéket még csak készítik. Ilyenkor kell tehát a vá­lasztási harc igazi élők feszületeinek is teljes erővel megindulnia! Ez a munka dönti el a sikert és­ ehhez a munkához kellenek a buzgó agitációs tevé­kenységben résztvevő elvtársaknak az eddigi­eknél­ még nagyobb tömegei. Eh­hez a fontos vállalkozáshoz nem voltunk még elegen, holott a választási küzdelem legragyogóbb mozzanata, a 45.000 ajánlónak nyílt, és bátor hitvallása megmutatta, hogy lehetnénk elegen! Ah­hoz pedig, hogy a jövőben többen, sokan, elegen legyünk, elsősorban az a 45.000 derék választó segíthet bennünket, aki ilyen szép példát mutatott a mellettünk való bátor kiállásával. Erre a 45.000 választóra kell most appellálni, ezeket kell rábírni arra, hogy álljanak egy sorral előbbre a szociál­demokrata pártszervezetekben dolgozók tá­t­borában! Ezt a sürgős feladatot, ezt a szó­nak helyes értelmében vett szervező és át­csoportosító munkát kell most a legsürgő­­­sebben végrehajtani! Azoknak pedig, akik ezt a 45.000 ajánlót meg tudták nyerni, most minden elképzelhető igyekezettel arra kell törekedniök, hogy megnyerjék a 45.000-nek nagy részét a pártszervezetben dolgozók és szervező munkát végzők tábora számára. És ha nem is nyerhető meg azonnal mind a 45.000, aki szívével pedig már velünk van, akkor is megnyerhető egy részük, akkor is bizonyos, hogy bátran megindított és követ­kezetesen végrehajtott szervező ostrommal a negyvenötezres tábornak a negyedrésze, vagyis tízezer elvtárs új párttagnak is könyi n­yű­szerrel ,meghódítható­ . " Ebben az agitációs ostromban a párt- és a szakmai szabadszervezetek vállvetve dolgoz­hatnak egymással, hiszen helyzetük és érdeke­keik azonossága és egymásrautalságuk nyil­vánvaló. A 45.000 ajánlónak nagy része való­színűen már régebben fölismerte gazdasági szervezeteink nagy történelmi hivatását, valószínű, hogy már eddig is részt vett ezek­ben a harcokban. De a most lezajlott közös­ségi választások forró napjaiban láthatták, hogy manapság a politikai fronton való küz­­delem is fontosabb, mint bármikor volt! Az agitációs hadjáratot mindenesetre olyan for­mában kell végrehajtani, hogy a politikai és a gazdasági mozgalom egyformán hasznát lássa. A szakmai és a pártszervezetek tehát együttesen kövessenek el mindent a hadjárat sikere érdekében. Fődolog, hogy ne késlekedjünk! A reakció zárt sorokb­an harcolt ellenünk. Teljes vért­­ezettel s érdekeinek és sötét céljainak meg­felelő mérgezett és szennyes fegyverekkel dolgozott ellenünk. Hogy mit művelt ezen a téren a reakció sajtója, arra ezúttal nem kell bővebben kitérni. Hiszen még mindig fölémelyeg bennünk az undornak az érzése, amellyel a reakciós sajtó hamisító és rágal­mazó hadjárata töltött el bennünket. De annyit, kötelességünk megállapítani, hogy a választás eredményét csak akkor tudjuk helyesen mérlegelni, ha nem felejtjük el, hogy mialatt a mu­nkásellenes sajtó a szeny­nyes rágalom láváját ontotta ellenünk, részünkről még hiányzott az az erő, amely elégséges lett volna ahhoz, hogy a rágal­mazók és a hamisítók torkára forrasszuk a szót. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a vá­lasztási eredményben kifejezésre jut az a körülmény is, hogy még mindig nincs eléggé elterjedve a szocialista betű s hogy ugyan­akkor a reakció sajtója még mindig nagyon is el van terjedve. Erre is gondoljunk a most meginduló szer­­­vező munkában, amelytől legalább tízezer új pártszervezeti tagot és a pártsajtó szám­át.

Next