Népszava, 1931. február (59. évfolyam, 26–48. sz.)
1931-02-01 / 26. szám
1931 február 1. NÉPSZAVA . ezet fogait Biró. — tmtadta» Zentay Dezső. — Számok röpködtek újra a képviselőházban. A kartellek urainak nevében Biró Pál, a Rimamurányi vezére szállott a porondra. A statisztika fegyvereivel próbálta visszaverni a kartellek megrendszabályozását célzó erőtlen törvényjavaslat Potemkin-paragrafusait. Mint mindig, most is azt szerette volna elhitetni, hogy a kartellek nem a bennük tömörülők hatalmának a megszilárdítása, nem a nyereségük növelése, nem a piacok monopolizálása, nem a verseny kizárása és nem a fogyasztók kiszipolyozása érdekében egyesültek harci szervezetekbe. Árdrágító és termelést korlátozó működésük nem a saját érdekeiket szolgálja. Hanem altruista célból az ország föllendítése és a munkásság jóléte érdekében küzdenek. Csak nemzetmentés, iparfejlesztés és munkásvédelem a céljuk. Ezért van szükségük az olcsóbb és jobb külföldi áruk beözönlését megakadályozó vámvédelemre. És ezért nem szabad szentélyeikbe az állam ellenőrző szerveinek profánul benézni. Hát mi elhisszük, hogy így van ... Nem értjük ugyan, hogy miért riadoznak úgy attól, hogy ezentúl hivatalosan is igazolva legyen áldásdús és profitmentes nemes törekvésük. Hiszen örülniök kellene, hogy így a kartellellenes hangulat majd megszűnik, mert az államhatalom intézői közelebbről is beláthatnak majd titkos műhelyeikbe. És meggyőződhetnek arról, hogy mennyire alaposak a gyáripar líráinak örökös panaszai és menynyire indokoltak szívből fakadó sirámaik az elbírhatatlan szociális terhek és fölmérhetetlen egyéb hátrányaik miatt. Dehát aki ismeri a tőke érzékeny természetét és veleszületett félelmét a nagyobb nyereségtől , az nem ütközhetik meg ezen... S ha mi most mégis féltő óvatossággal közelebb merészkedünk a fölsorakoztatott számokhoz, — hát csak azért tesszük, hogy a magunk részéről is megvilágíthassuk a magyar munkásság életszínvonalának a fölemelése érdekében tett önföláldozó fáradozásaikat. .. Számokkal operált a kartellvitában a GYOSZ szolgálaton kívüli alelnöke. De nyilván csak azért lépett ki a GYOSZ vezérkarából, hogy ez a dijzbeszéde elfogulatlannak tűnjék föl. Még jóformán el sem hangzott beszédének az utolsó szava, amikor már meg is jelent a kommüniké, hogy a GYOSZ igazgatósága ragaszkodik hozzá- Nem fogadja el a lemondását. Bizony megérdemli. Kitűnő érvekkel, hivatalos adatokkal támasztotta alá a kartellek érdekében tartott „elfogulatlan" fölszólalását. Csak éppen egy kis bibit követett el a számadataival. Azt az állítást kockáztatta meg, hogy a gyáripari munkások munkabére 1928 óta több mint 30% -kal emelkedett. S annyira vakmerő volt, hogy ezt igazolni is próbálta. Abból indult ki, hogy 1925-ben 1289 pengő, 1929-ben pedig 1526 pengő volt a gyári munkások átlagos keresete. Hogy ez még valóság esetén is milyen megdöbbentően alacsony és mennyire kevés egy munkáscsalád megélhetésére, arról a Fővárosi Statisztikai Hivatal nemrégiben publikált ezerolldalas munkásstatisztikájában a munkásháztartások számadatai" alapján mindenki meggyőződhetik. A valóság az, hogy 1925-ben 189.817 előmunkás, szakmunkás és napszámos volt foglalkoztatva a magyar gyáriparban és a részükre kifizetett illetmények és bérek összege a természetben nyújtott járandóságok egyenértékével együtt 244,02 millió pengő volt. Egyreegyre tehát 1285 pengő jutott. 1929-ben pedig a 235.262 főnyi munkássereg 351.92 millió pengőt keresett. Egyre-egyre tehát 1496 pengő esett. Ez pedig 16.5% -os emelkedés és nem 18.4%-os, amint az illusztris szónok megállapította. Ezen azonban még könnyen túltesszük magunkat. Súlyosabb hibát követett el akkor, amikor úgy folytatta, hogy a statisztikai adatok szerint az 1928. év végétől a négytagú munkáscsalád heti kiadásait jelző indexszámok 104,4-re sülylyedtek. És ez 17,7%-os újabb javulást jelent. Végeredményben tehát — szerinte — több mint 30%-kal emelkedtek a munkabérek. Meg kell állapítanunk, hogy helyes számot idézett, ha a százalékos csökkenés már nem is vág pontosan. 1928 végén 127,5 volt az index és ez a „Magyar Statisztikai Szemlé"-nek a napokban megjelent legutolsó száma szerint 1930 novemberében valóban 104,4-re esett. Ám az elfogulatlan Biró négy kis euskust csinált. A munkabéreket 1925-től 1929-ig számította, de a megélhetési indexet 1928-tól 1930 novemberéig nézte. S hogy minél meredekebb kiesést tüntessen föl, hát önkényesen az utolsó 5 év legmagasabb indexéből indult ki. Ha a megélhetési kiadások alakulását is arra az időre számította volna, amely időre a munkabéreket kalkulálta, akkor azt látta volna, hogy 1925-től 1929-ig a megélhetési index nem zuhanást, hanem 119-ről 120,7-ig történő emelkedést jelez. Ám ha mindenáron a legújabb adatokkal akart operálni, akkor nemcsak a megélhetési indexszámot, hanem a munkabéreket is 1928 végétől .1930 novemberéig kellett volna figyelemmel kísérnie. Így kívánta volna ezt nemcsak az elfogulatlanság, de a logika, sőt a statisztikai törvényszerűség is. Amit azonban a nehézipar vezére most a fórumon produkált, az nem volt reális számítás. Hiszen elhallgatta az 1928 óta bekövetkezett munkabérletöréseket és olyan adatokat kapcsolt össze, amelyek hamis képet mutatnak. Enyhén mondva, ezt megtévesztésnek is lehetne minősíteni. Esetleg másképp is mondhatnók. Dehát bajos ma mindent a maga nevén nevezni. Hiszen számolni kell azzal, hogy a „gondolatszabadság" és a „sajtószabadság", „esküdtszék" és „szakbírósági gyakorlat" ma mégsem teljesen azonos fogalmak. * Majd azzal büszkélkedik, hogy a magyar gyáripar 1929-ben százezerrel több munkást foglalkoztatott, mint 1921-ben. Hát elsősorban 1921-ben olyan állapotok voltak ebben a megnyirbált, összezúzott országban, amelyek mindennek nevezhetők, csak normálisnak nem. Az 1921. évi 152.591 főnyi munkás 67.000-rel kevesebb volt az 1913. évi 219.282-nél — a mai területre számítva. Ehhez képest bizony már nem is olyan nagy áldozatkészség kellett 10 év alatt a mai létszám fölemeléséig. De elmulasztotta most is megemlíteni, hogy ez az újabb haladás olyan sajnálatos változásokat mutat, hogy 1925-től 1929-ig a növekvő termelést a szakképzett munkások kiszorításával, olcsóbb munkásanyag kihasználásával végezték. 1925-től 1929-ig a férfi művezetők számát 4941-ről 4792-re csökkentették. A tanult férfi szakmunkások számát ez alatt 60.037-ről csak 64.825-re növelve, alig 8%-kal emelték. Viszont az olcsóbb napszámosok seregét 66.122-ről 89.181-re duzzasztották, vagyis közel 35%-kal szaporították. Még jelentősebb az igénytelenebb, könnyebben kihasználható olcsóbb női munkaerők bevonása. Ezeknek a táborát 36.817-ről 54.815-re erősítve, 50%-kal sűrítették. A gyáripar növekedő termelését és gyarapodó nyereségét tehát olcsó napszámosokkal érték el.* Ám a gyáriparnak erről a növekvő nyereségéről ismét elfelejtett beszélni a GYOSZ érdektelenné változott vezére. Pedig illő lett, volna megemlíteni, hogy amikor 1925-től 1929-ig a munkabérek 16.5%-kal emelkedtek, ugyanakkor a gyáripari termelés értéke 2068.2 millió pengőről 2867.1 millió pengőre szökött föl. Ez pedig 39%-os ugrás. Harmadfélszer annyi, mint a munkabéremelkedés. Mégis elismerés helyett most azzal vádolta meg a magyar munkásságot, hogy kisebb a munkateljesítménye, mint a jobban fizetett német munkásé! Bizony jellemző állítás ez is, vezérigazgató úr! Egyfelől 12—16 órás munkaidőn át a végsőig kihasználják a magyar munkás fizikai erejét. Másfelől annyira alacsony éhbérekért dolgoztatják, hogy nem tud belőle elegendő táplálékhoz sem jutni. És végül még ócsárolják is a munkateljesítményét. Holott az általuk elért, de velük meg nem osztott nyereségtöbblet napnál fényesebben cáfolja ezeket a páratlanul merész ráfogásokat. Ha majd a magyar munkás is annyi húst, cukrot és kenyeret vásárolhat a kereseteiből, mint a német munkás, ha majd a magyar munkásnak is olyan egészséges, olcsó, levegős és kényelmes lesz a lakása, mint a többi kultúrállam munkásságának, s ha majd rövidebb munkaideje után elegendő fölfrissítő pihenője is lesz, akkor majd talán helyénvaló lehet összehasonlítást tenni. A mai körülmények között azonban ilyennel előállni, nem más, mint cinikusság. Ismét akarjuk, hogy az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának mi az álláspontja az általános, titkos választáás kémesében. A szociáldemoktrata párt parlamenti frakcióinak levele Berzeviczy Alberthez. Emlékezetes még, hogy az Interparlamentáris Unió londoni konferenciáján nagyon határozott formában fölmerült az általános, titkos választójog kérdése és mert az unió magyar csoportja ezt jelentésében élesen perhorreszkálja, a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója szükségesnek találta, hogy az unió magyar csoportjához határozott kérdést intézzen az általános, titkos választójog Magyarországon való bevezetésének kérdésében. Ezért a következő levelet küldötte el Berzeviczy Albertnek, az unió magyar csoportja elnökének: Nagyméltóságú Berzeviczy Albert úrnak, az Interparlamentáris Unió magyar csoportja elnökének Budapest. Igen tisztelt Elnök Úr! Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja beszámoló jelentésében rossznéven veszi, hogy a „londoni konferencia alkalmából a különböző csoportok szociáldemokrata tagjai külön tárgyalásokat is folytattak egymás között és olyan értelmű határozatot hoztak, hogy követelje az elkövetkező interparlamentáris konferencia, a kisebbségek valóban szabad együttműködése érdekében, hogy mindazokban az államokba hol ez még nincsen meg, hozassák be az bános és titkos szavazati jog". Az unió magyar csoportjának jelentése „csudálatosnak jellemzi, hogy „a német csoport vállalkozott, ennek a határozatnak az előterjesztésére, bizonyságul annak, hogy a szociáldemokraták nemzetközisége erősebb annál a köteléknél, amely a volt szövetségeseket kellene, hogy egybefűzze". Az unió magyar csoportjának itt megnyilvánuló fölfogását az országérdekében súlyosan károsnak tartjuk, amely különösen alkalmas arra, hogy belőle messzemenő következtetéseket vonjanak le a magyar csoportnak a kisebbségek érdekében folytatott harca őszinteségéről, mert köztudomású, hogy nálunk nemcsak a kisebbségi polgároknak, hanem az ország népe túlnyomó többségének — néhány város kivételével — sincs meg az általános és titkos szavazatijoga. Az unió magyar csoportjának jelentésében kifejezésre juttatott fölfogás arra enged következtetni, hogy a magyar csoport nem híve az ország demokratikus átalakulásának, nem akarja, hogy az általános és titkos szavazati jog nálunk is haladéktalanul ,,behozassék", ellenkező esetben nem aggodalmaskodna a jövő évi bukaresti konferenciától, hanem a maga részéről is örömmel csatlakozna az ilyen irányú kezdeményezésihez. Mindez jogos bizalmatlansággal tölt el bennünket az unió magyar csoportja iránt és mint annak tagjai, szükségesnek tartjuk, hogy az unió magyar csoportja világosan és minden félreértést kizáróan mondja meg: mi az álláspontja az általános és titkos szavazati jognak Magyarországra való behozatala kérdésében; mi az álláspontja a bukaresti konferencia napirendjére tűzött kérdésben, hogy a kisebbségi védelem egyik legfontosabb előfeltétele, az állam demokratikus berendezése és ennek alapföltétele az általános és titkos szavazati jog. Ennek a kérdésnek sürgős tisztázását kérjük, mert, ettől tesszük függővé, hogy tagságunkat továbbra is föntartjuk-e az unió magyar csoportjában. Arra kérjük Elnök Urat, szíveskedjen levelünket a csoport, tudomására hozni és bennünket annak fölfogásáról értesíteni. Tisztelettel a szociáldemokrata képviselők csoportja nevében: Farkas István országgyűlési képviselő, főtitkár.