Népszava, 1931. április (59. évfolyam, 74–97. sz.)

1931-04-01 / 74. szám

1931 április 1. NÉPSZAVA A német-osztrák vámszerződés. - írta LÉON BLUM, a francia szociáldemokrata párt vezetője. - A Németország és Ausztria közötti vám­egyezmény tervének ihíre nekivadította a na­cionalista sajtót. Megszegték a szerződéseket! Ausztria és Németország egyesülnek, az Anschluss má­r befejezett tény — hangzik min­denfelől. Még jó, ha nem látunk egyszerre „há­borús okot" benne! És mindezen érveket csak azért szedik elő, hogy túlizgassák vele a köz­véleményt és a sajtókampányt minden bi­zonnyal nyomon követi a parlamenti támadás is. Próbáljuk meg a dolgot kellő értékére le­szállítva mérlegelni. Először is nem történt semmiféle határozott döntés, nem írtak még alá semmiféle megálla­podást. Csak elvet állítottak föl, semmi egye­bet. Melyik ez az elv­? A szabad forgalom Né­metország és Ausztria között és vámtarifájuk­nak más országokkal szemben való egységesí­tése. Ha ez a terv megvalósul, a két államból valóban vámegység lesz, mivel az áruk, ami­kor a két ország közül egyikből a másikba jut­nak, nem esnek majd vám alá és egyforma vám alá esnek, ha a kettős határon kívül ke­rülnek. De vájjon ez ellentétben áll-e a béke­szerződésekkel, amelyek Ausztria függetlensé­gét megszabják? Ellentétben áll-e az 1922-iki pénzügyi megállapodásokkal, amelyek értel­mében Ausztria azért a pénzsegélyért, ame­lyet kapott, arra kötelezte magát, hogy min­denféle csatlakozás előkészítésétől tartózkodni fog. Nyilvánvaló, hogy minderről nincs szó. A nacionalisták egy jól ismert történelmi pre­cedenst hoznak föl: a német államok vámegy­ségét, a Zollvereint, amely megelőzte és előké­szítette a bismarcki birodalom megalakulását. De Ausztria és Németország már eleve kijelen­tették, hogy nincs szándékuk a vámközösségnél tovább menni, sőt hogy a megakadályozandó terv határozottan gondoskodik arról, hogy ugyanezt a rendszert az összes szomszéd nem­zetekre is ki lehessen terjeszteni, úgy, hogy holnap Csehszlovákia, Lengyelország, sőt maga Franciaország is részt vehetnek benne, ha úgy tetszik nekik. Ha a vámegység valóban poli­tikai egységet jelentene — akár valóságban, akár gondolatban —, akkor elég volna a német­osztrák tervet általánosítani, hogy elérkezzünk nem az Anschlusshoz, hanem az Európai Egye­sült Államokhoz. Semmi ok sincs tehát arra, hogy első látásra tragikusan vegyük az ügyet. Az egész világ tudja és az egész világ elismeri, hogy az osztrák állam úgy, ahogy a saint germaini szerződés határait megállapította, nem élet­képes gazdasági egész. Az egész világ tudja, hogy a közeljövőben Ausztria belekényszerült volna valamilyen vámszövetségbe, akár Német­országgal, akár az egykori monarchia utód­államainak egy másik országával. Ha ilyenféle megegyezést kötött volna akár Csehszlovákiá­val, akár Magyarországgal vagy Jugoszláviá­val, várjon lehetne-e azt mondani, hogy a régi osztrák-magyar birodalmat helyreállították? Hogy a természetes rokonság, amely számta­lan tényezőből tevődik össze, a kis Ausztriát különösképen Németország felé vonzza, ezt senki sem tagadhatja, valamint azt sem, hogy az Anschluss bizonnyal a történelmi perspek­tívák közé tartozik. De tekintsük az eseményt is a megfelelő perspektívából. Ha Anschluss­ról, ha Mitteleurópáról beszélünk, akkor többé­kevésbé megzavarnak emlékeink. Önkéntelenül is fölidéződik a központi hatalmak háború­előtti és azóta tönkrement blokkja, pedig a mai kis Ausztriának semmiféle hasonlatossága sincs az egykori osztrák-magyar monarchiá­val. Ha Ausztria a német birodalomba bele­kapcsolódik, ez sem jelentené Németország megfelelő kárpótlását azért, amit a békeszer­ződések elvettek területben, lakosságban tőle. Hozzá kell tennem, hogy a valóban pacifikált és leszerelt Európában ez a vámegyezmény nem jelentkeznék sötét árnyékként és nem je­lentene egyebet, mint egy nép igazi önrendel­kező jogát. Azonban éppen az a baj, hogy Európa se le nem szerelt, se valóban nem pacifikálódott és ezért idézett elő a német-osztrák kezdeménye­zés nyugtalanító zavarokat. Vájjon nem volt-e csakugyan idő előtti, nem lett volna-e helyesebb megfelelő tárgyalásokkal előkészíteni a dolgot, ahelyett, hogy ilyen meglepetésszerűen rob­banjon ki? Hiszen, ami történt, anélkül, hogy az Anschlusst közvetlenül előkészítené, erre az Anschlussra mutat és ez szerencsétlen módon provokáló hatást vált ki a régi győztes álla­mok csoportjában és az utódállamokban, Euró­pának pedig valóban nincs szüksége ilyen megrázkódtatásokra. Ugyanakkor, amikor a francia sajtó tüzet okádott, Bécsben tiltakozó demars történt és a minisztertanács tudomásul vette Briand kijelentéseit, amelyek legalább is a csalódottság szemrehányását tartalmazzák. És hogy lehet továbbá azt remélni, hogy ez az egyezség a határos hatalmakra is kiterjedhes­sen, amikor már az első hatás, amelyet kivál­tott, ellenséges, de amikor az is nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság pillanatnyilag Európa államait arra indítja, hogy ahelyett, hogy vám­határaikat megszüntetnék, azokat még újabb védőintézkedésekkel erősítsék. Hogy ez esztelen dolog, ennek bizonnyal nem mondok ellene. De az is bizonyos, hogy min­denütt így van. És az osztrák-német egyez­mény példája újból csak ezt mutatja. Teljesen törvényes, magukban teljesen helyes intézkedé­sek rosszallást váltanak ki bizonyos mértékben a mindnyájunkat környező légkör következté­ben. És nem lehet arra számítani, hogy ezt a légkört meg lehet javítani egy olyan általános gazdasági szervezettel, amely csak a leszerelt és pacifikált Európában valósulhat meg. Min­den dologgal ennél a szükséges végkövetkezte­tésnél lyukadunk ki: Mikor lesz már valóban béke? Mikor szerelünk le? Nemzetközi gabonaivészt k­észül a római konferencia érdekes határozata* A nemzetközi búzakonferencia első albizott­sága rendkívül fontos határozatot hozott ma. Kanada fődelegátusának indítványára kimon­dotta, hogy a mezőgazdasági exportállamok képviselőiből, tehát Kanadából, Argentinából, Magyarországból, Lengyelországból, Szovjet­oroszországból, Romániából, Jugoszláviából és Bulgáriából nemzetközi gabonaántánt-bizottság alakul, amely egységesen állapítja meg a most következő év gabonaexportjának feltételeit és árait. A tanácsot legközelebb össze kell hívni és az Egyesült Államokat is csatlakozásra bírói Argentína és Magyarország küldöttei fen­tartás nélkül hozzájárultak az indítványhoz. Szovjetoroszország megbízottja ugyancsak­­hozzájárult, de közölte, hogy a szovjetek köz­ponti intézőbizottságának jóváhagyó határoza­tára van A másik bizottság az agrárhitel-problémákat vitatta meg és arra az eredményre jutott, hogy elsősorban a rövidlejáratú hitelekkel kell fog­lalkoznia. Az első bizottság határozatának, ha az telje­sedésbe megy, valóban rendkívüli jelentősége van. Egy nagy gabonavilágtröszt, egy nemzet­közi­ pool körvonalai bontakoznak ki előttünk, amely a maga termelést és eladást szabályozó hata­lmával hihetetlen befolyást kap az egész világ gazdaságpolitikai képébe. Az már most a probléma, hogy vajjon azok az ígéretek, amelyeket Mussolinitól kezdve minden állam képviselője a konferencián megtett, hogy a gabonát eljuttatják az ínségben szenvedő em­bermilliókhoz, valóra válik-e, avagy pedig, amint valószínű, itt is a szép szavak mögött egyszerűen a gabonatermelők profitjának mi­nél magasabbra emelése fog meghúzódni. javított, saját butaságának eddig is már imponáló rekordját javította meg az ,,Új Nemzedék" keddi „Halló, Conti­ utca" című­ vezércikkével. Páterék délutáni feketéje ebben a cikkében azzal a határozattal foglalkozik, amelyet — amint írja — „a cseh szociáldemo­krata párt legutóbbi közgyűlésén" hozott a német-osztrák vámuniós terv kérdésében. Csehszlovák testvérpártunk állásfoglalását ál­lítja oda a hazafiság mintaképéül a délutáni fekete. Ez már igen — írja a butaságrekor­der —, ezek a csehszlovák szociáldemokraták igazi hazafiak, nem amolyan hazátlan nemzet­köziek, mint a hazai gyártmányú szociál­demokratáink, így lelkesedik az „Új Nemze­dék" vezércikke a csehszlovákokért és szociál­demokratákért egy füst alatt, amiért cseh­szlovákiai testvérpártunk nem lelkesedik a német-osztrák vámunió tervéért. S külön föl­fedezés a délutáni fekete számára, hogy a csehszlovák szociáldemokrata párt ennek az álláspontjának megfelelően a vámunió kér­désében is támogatja annak a kormánynak külügyminiszterét, amely kormánynak — csak úgy mellesleg megjegyezve — négy szociál­demokrata miniszter­ tagja van és amely kor­mány — egyáltalán nem mellesleg meg­jegyezve — intézményes pénzbeli segélyezés­sel gondoskodik a munkanélküliekről. De maradjunk csak a vámunió kérdésénél! Minek örül itt tulajdonképen az „Új Nemze­dék" és mi az, ami fölött — azt hiszi, hogy — kárörvendhet? Német vagy osztrák elvtársain­kat akarta talán nemzetközi hazaárulókként mellénk társítani, amiért ők inkább lelkesed­nek a tervezett vámunióért, mint cseh­szlovák elvtársaink? Vagy talán a mi Inter­­nacionálénkért remegnek odaát, a fekete szí­vek? Avagy talán azt reklamálják rajtunk, hogy miért nem támogatjuk a Bethlen-kor­mányt és külügyminiszterét, aki most jött haza a tagadhatatlanul nemzetközi gabona­konferenciáról és aki ugyanakkor a fascista­internacionále diplomáciai problémáit is meg­vitatta Rómában Mussoliniékkal? Hát kár hallóznia az „Új Nemzedékinek, mert ha halálra hallózza is magát, nem követjük őt a fascista nemzetköziség útján, hanem megmaradunk a magunk Internacioná­lé­ja mellett. A mi Internacionálénk pedig a német-osztrák vámunió kérdésében még állást sem foglalt, szörnyű bornírtság és blamázs tehát, ha páterék azt akarják elhitetni, hogy akár a csehszlovák, akár más országbeli szociáldemokraták szembekerülhettek az Inter­nacionálé — nemlétező — állásfoglalásával. De ha megkérdeznők az utcák délutáni kis feketéjét: súgja meg nekünk, magácskának ugyan mi az álláspontja a vámunió kérdésé­ben? — tudna-e rá válaszolni és nem adná-e az ártatlant, elismerjük: nem is tettetett buta­sággal? Dehogyis tudna! Hiszen gróf Károlyi külügyminiszter éppen kedden, a nemzetközi fascizmus Mekkájából, Rómából való vissza­térte után jelentette ki, hogy a kormány még maga sem tudja, mi az álláspontja. Hogyan tudhatná tehát egy butasági rekorder, hogy mit hirdessen ő hazafias álláspontnak, amikor neki az a jó és az a hazafias, amit számára kötelező álláspontként fölülről diktálnak"." 7 Április 8-án kezdi rajta a pénzügyi bizottság az új állami költségvetés tárgyalását. Az új, 1931—32. évi állami költségvetés füze­teit egyelőre még ki sem nyomtatták, a kép­viselők között szét­ sem osztották, csupán a költségvetés végösszegeit föltüntető úgyneve­zett sommázat került eddig ki a nyomdából. A kormány azonban sürgősen le akarja tár­gyaltatni az új költségvetést és egyelőre az a terv, hogy a pénzügyi bizottság a parlament április 21-ig tartó szünete alatt végez majd a költségvetés tárgyalásával. Ezért jövő hét szerdára, április 8-ára össze is hívták a kép­viselőház pénzügyi bizottságát. Itt először megválasztják az egyes tárcák költségvetései­nek előadóit és utána — az új házszabályok értelmében — nyomban meg is kezdik a költ­ségvetés tárcánkénti vitáját. Először a keres­kedelemügyi tárca és az ezzel kapcsolatos ál­lami üzemek költségvetését tárgyalják le, ezt pedig az igazságügyi tárca költségvetése kö­veti soron. Keraiál pasa megunta a burkolt fascizmust. Sztambuli híradás szerint Kemál pasa azt a kijelentést tette, hogy Törökországban olyas­féle rendszert kíván bevezetni, amint Mussolini tette Olaszországban, ahol a kormányszerveket bizonyos kapcsolatba hozták a fascizmus szer­vezeteivel. A török fascizmus alapszerve a „Türk Ogyag" nevű egyesület lenne. Ez a tár­saság, amely behálózza­ az egész országot, tár­sadalmi és kulturális célokat írt zászlajára és erősen nacionalista szellemű. Egyes körökben érthetetlennek tartják Ke­mál pasának ezt a bejelentését, mert hiszen a nemzeti szervezeteknek a kormányzattal való egybekapcsolása, amiben Kemál a fascizmus lényegét l­átja, Törökországban már régóta megvan. Úgy látszik, Kemál most már nyíltan akarja követni azt a módszert, amelyet eddig burkoltan alkalmazott. Ankarai beavatott helyen azt mondják, hogy Litvinov orosz külügyi népbiztos október vé­gén látogatást tesz Ankarában. Talán akkorra Kemál pasa már alkalmasnak tartja a viszo­nyokat arra, hogy orosz barátai kedve szerint rendezze be az államot.

Next