Népszava, 1931. április (59. évfolyam, 74–97. sz.)
1931-04-08 / 78. szám
10 TESTEDZÉS beszámoló a húsvéti sporteseményekről. Ismét győzött az Újpest. A tavaszi szezon második nagy erőpróbáját is sikerrel állotta meg az Újpest csapata. A közelmúltban a Hungária ellen aratott fölényes győzelmet, húsvét vasárnapján pedig valóban kitűnő játékkal a szintén jól funkcionáló Ferencvárost győzte le 3:1 arányban. A két neves ellenfél legyőzésével az Újpest csaknem minden akadályt elhárított már a második professzionista bajnokság felé vezető útjából. * A húsvéti körmérkőzés... Régi idők kísértő emlékének hatása alatt még mindig kísérleteznek ilyen húsvéti körmérkőzésekkel. Természetesen minden évben kevesebb sikerrel. De az ideinél nagyobb kudarccal a jövő évi sem végződhetik. A húsvéti körmérkőzések eredményei a már közölt Újpest—Ferencvároson kívül: Vasas—Jugoslavija 5:3, Ferencváros— Vasas 7:0 (a második félidő 20. percében eső miatt lefújva!), Újpest—Jugoslavija 7:3. * A Hungária Bécsben. Jobb program hiányában Bécsben is serlegmérkőzéssel próbálták a közönség érdeklődését fölkelteni. Azonban annak ellenére, hogy az ottani program legalább szemre mutatós volt, ugyancsak kevés vonzerővel bírt. A Hungária egyébként kielégítően szerepelt. Első nap a Rapid ellen 4:3 arányban győzött, a második nap pedig 0:0 arányban eldöntetlenül játszott az Austriával. Miután az Austria első nap 1:0-ra győzte le a nürnbergi Fürth-öt, jobb gólarányával elnyerte a serleget. * Húsvéti túrák. A kettős ünnepnapot a kisebb egyesületek is igyekeztek megfelelő módon kihasználni. E célnak elérésére rendezték a rövidebb-hosszabb le-NAC 2:2. — (Temesvár.) Ripensia—Budai „11" 3:1, Budai „11"—Ripensia 3:3. — (Kolozsvár.) Bástya— Kombinált 1:1, Bástya—Universitatea 2:0. — (Amiens.) Attila—AC Amiens 3:2. — (Alexandria.) Válogatott—Bocskai 3:2. — (Zágráb.) HASK—Kabaria 5:1, Gradjanski—Nabaria 5:1. — (Krakkó.) III. ker FC—Wisla 4:3, III. ker. FC-Cracovia 1:0. A wieni „Vorwärts" Csepelen. Húsvét két napjára a Csepeli TK áldozatkész vezetősége nemzetközi mérkőzéssel kedveskedett közönségének és ez alkalomból vendégül látta a wieni profiliga másodosztályának egyik kitűnő csapatát, a „Voriwärts"-et. Mielőtt azonban beszámolnánk a csepeli mérkőzésekről, szükségesnek tartjuk megemlíteni azokat a körülményeket is, amelyek a mi speciális magyar viszonyainkból adódtak. A Csepeli TK tárgyalásban volt több wieni munkássportegyesülettel és az egyikkel sikerült is kedvező feltételek mellett megállapodnia a csepeli mérkőzések ügyében. A mérkőzést annak rendje-módja szerint bejelentette illetékes helyen és azt engedélyezték is. Az utolsó pillanatban azonban az engedélyt visszavonták azzal, hogy a benevezett wieni munkáscsapat nem tagja a mindenható FIFA-nak és így azzal sem a CsTK, sem pedig más magyar csapat nem játszhat. Erre való tekintettel és arra, hogy már a plakátok is ki voltak ragasztva, kénytelen volt a CsTK nagy anyagi áldozattal a fent említett proficsapatot lekötni. Na semmi más, de ez a körülmény is föl kell, hogy rázza a magyar munkássportegyesületeket, hogy függetlenítsék magukat a túloldaltól és ügyeiket saját maguk intézzék. A Munkássport Intéző Bizottság vár minden munkássportegyesületet, hogy azokkal karöltve megoldja a munkássport minden problémáját és a fentihez hasonló esetek megtörténtét megakadályozza. * A Csepeli TK vezetősége a húsvéti körmérkőzésre egy ezüst serleget ajánlott föl, amely mérkőzéseken részt vett a „Vorwärts", az EMTK, a Csepeli TK és a Posztógyári Munkások TK csapata. A mérkőzések — ügyes rendezésben — 2X15 percesek voltak, ami a közönség szempontjából is nagyon változatos és kedvelt volt. A körmérkőzések kétfordulósak voltak s így a csapatok — reálisan — kétszer játszottak egymás ellen pontozásos rendszer mellett. A serleget a „Vorwärts" csapata nyerte megérdemelten 0 ponttal az EMTK előtt, amelynek 7 pontja volt. Harmadik a Csepeli TK 6, negyedik a Posztógyár 2 ponttal. A Vasas SC rendezésében lezajlott munkás mezei bajnokságon a rendezőegyesület és az ESC vettek részt. Az egyéni versenyben Krizsán adta újabb tanúbizonyságát kivételes képességeinek, a csapatversenyben az ESC-futók bizonyultak jobbnak. Eredmények: Senior csapatverseny: 1. ESC (2, 3, 4, 7, 9) 25 p. 2. Vasas (1, 5, 6, 8, 10) 30 p. 3. ESC/1.. (1) p. 4. Vasas b. 87 p. Egyénileg: 1. Krizsán (Vasas) 27 p. 45 mp. 2. Opel (ESC) 28 p. 20 mp. 3. Hegedűs (ESC) 28 p. 39 mp. 4. Majoros (ESC) 28 p. 43 mp. 5. Balog (Vasas),1. Lendvai (Vasas). Indultak 42-en, befutott 31. Táv: 7600 méter. Ifjúsági csapatverseny: 1. Vasas2, 3, 5. (1. S) 24 p. 2. ESC (1, 4, 7, 10. 12) 34 p. 3. Vasas b. (9, 11. 13, 14. 15) 62 p. 4. ESC b. 97 pont. Eritetiiba: 1. Fritz (BSC) 14 p. 41.8 mp. 2. Seregi (Vasas) 14 p. 42.6 mp. 3. Ráhel (Vasas) 14 p. 55.8 mp. 4. Mucsij (ESC), 5. Pálya (Vasas). Indultak 38-an, befutott 36. Táv: 4000 méter. Női csapatverseny is: 1. ESC (1, 3, 4) 8 p. 2. Vasas (2, 5, 8) 15 p. 3. ESC/b. 24 p. Egyénileg: 1. Srégény Istvánné 4 p. 00 mp. 2. Dionicska Bözsi 4 p. 03 mp. 3. Benkó Etta (ESC), 4. Vermes Magda (ESC). Vér-, és nemibetesséseket gyógyító intézete rendel, reggel 8-tól este rap-ig férfi és nőni betegeknek. „Salvar sankurák". — Vérvizsgálat Dr. MITZGER József-kerut 3 A sfitominitások küzdelme a bércsökkenés ellen. A munkások szervezőbizottsága a zárlatot az alábbi üzemekre vonatkozóan tartja fönn: A Központi Tejcsarnok Rt. kenyérgyára (Petneházy-utca 58), Korona Kenyérgyár (IX, Márton-utca 6), Perl Adolf-féle Keksz- és Kenyérgyár Rt (VII. Hungária körút 192), Fuchs Ferencné sütőüzeme (II, Szegényházutca 24), Klein Adolf (X, Ónodi-utca 14). A sztrájkolók a munkások figyelmébe ajánlják Jáni Árpád (I, Bors-utca 1) sütőüzemét. Ez a munkáltató toborozza a sztrájkbontókat. A harcban álló munkások kérik a fogyasztókat, hogy továbbra is támogassák jogos küzdelmüket és csak olyan üzemek készítményeit vásárolják, ahol tisztességes béreket fizetnek a munkásoknak A szervezőbizottság figyelmezteti a sütőmunkásokat, hogy Budapestet a mozgalom tartama alatt kerüljék, mert aki a harcban álló üzemekben munkát vállal, azt testvérárulónak tekintik. 'jBSaKflW 11M1WIBfiPaHmfrabiP Rádióprogram. — Szerda, április 8. — Budapest: 550 m. 9.15: Hangverseny. — 9.30: Hirek. — 9.45: A hangverseny folytatása. — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 12.00: Déli harangszó. — 12.05: Hangverseny. — 12.25: Hirek. — 12.35: A Szerdán a Rádióban az Operaház „Fidelio" előadása hangverseny folytatása. — 1.00: Időjelzés. — 2.45: Hírek. — 3.30: Morse-tanfolyam. — 4.00: Fölolvasás. — 4.45: Időjelzés. — 5.00: Előadás. — 5.30: Bécsi dalok schrammelzenekísérettel. — 6.15: Olasz nyelvoktatás. — 6.45: Gramofonhangverseny. — 7.25: Az Operaház előadásának ismertetése és az előadás szinlapjának fölolvasása. — 7.30: Az Operaház előadásának közvetítése. „Fidelio." Dalmű két fölvonásban. Szöveget irta Treischke. aWWMMIHMl ...MMMWW..W....W..WW..MW....W........W.M».. MOZGÓFÉNYKÉPSZÍNHÁZAK MŰSORA CAPITOL (Baross-tér, keleti pályaudvar mellett. Tel.: J. 343—37). Mesék az írógépről. Szomaházy István és Ábrahám Pál zenés vígjátéka. Fősz.: Renate Mittler, Haee Thiring és Félix Brossait. Paramount Stangos hiradó. Az első Magyar Hangos Híradó: Karinthy, Egyed Zoltán, Ferencváros—Nemzeti meccs, Takács II., Mari néni, Opata beszélnek. (Hétköznap: 5. 148, vasárnap és ünnepnap: Mi, IIS. 148, 1410.) CHICAGO (István út 39. Tel.: 1. 821—75). Maurice Chevalier főszereplésével: Chevalier milliomos lesz, hangos vígj. 8 fölv. A sátán ünnepi, hangos dráma !) fölv. Fősz.: Camilla Horn és Willy Clever. Hangos hiradó. 5, 1,8 és fil0.) CORSO (Váci u. 9. Tel.: Aut. 874—02). Afrika beszél, eredeti helyszini hangos fölvétel egy 23.000 kilométeres afrikai útról, 10 fölv. Híradók. (4, J,16, ?18 és WD. Vasárnap délelőtt 11 órakor.) CORVIN (József-körút és Üllői-út sarok. Tel.: ,1. ,ISO—SS és Os ,T. 395—84). A császár riválisa, hangos filmjáték 10 fölv. Kösz.: John Barrymmre. Magyar és külföldi hiradó. (Hétköznap- ' l,i8, ',-IIO, vasárnap és ünnepnap 3,j4, isi,i8, IIIO.) FORFM (Kossuth Lajos utca 18. Tel.: Aut. 895—43, 807-07). Ariane, Claude Anet. világhírű regénye III mell. Rendezte Paul Czinner. Fősz.: Elisabeth Bergner és Rudolf Forster. (Csak fölnőtteknek.) Metro hangos ujiság. Az első Magyar Hangos Hiradó: Karinthy, Egyed Zoltán. Ferencváros—Nemzeti meccs, Takács II., Mari néni.Oputa beszélnek. (Hétköznap, szombat kivételével: 5, Vt., Isld. Szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10.) FŐVÁROSI (Rákóczi-út 70. Telefon: József: 334—97): Őfelsége a szerelem, vígjáték 12 fölv. Fősz.: Nagy Kató, Halmay Tibor és Szőke Szakáll. Budapesten először: Texasi fenevadak, bravurfilm 1 fölv. Fősz.: Buzz Barton, (ki-löl folyt.) Prolongálva! IMPERIAL (Dombinszky-utca és Aréna-utarok. Tel.: J. 328—90): Hívjon és jövök, németül beszélő, éneklő filmoperett. 12 fölv. Fősz.: Willy Korst, Paul Hörbiger. Az ördög barátja, hangos dráma 10 fölv. Kösz.: Milton Sills és Dorothy Mackail. Híradók. (5, 948. 10.) JÓZSEFVÁROSI (VIII. Kálvária-tér 0. Tel.: 1. 346-14): Hívjon és jövök, szerelmi játék 12 fölv. Kész.: Willy Korst. A sevillai énekes, Stamon Novarro beszélő, zenés é énekes filmje 11 fölv. Híradók. (5-től folyt.) KAMARA (Dohány- és Nyár-uló- sarok. Tel.: .1. 440 -27): Nagyvárosi fények (City Lights), United Artists-Eco Ilim. Szellemjárás a játékboltban. Fox hangos- és magyar hiradó. (Vasár, ünnepnap és hétköznap: 4,0,8,10.) KIRÁLY (Wesselényi utca 01. Tel.: .T. 421—56). A napkeleti liliom dráma 10 fölv. Felv. : Annasdlay Wang Blösk. Botrány a legénylakásban, vígjáték 10 fölv. Kösz.: lilotti. (5-től folyt.) NÉP (Váci-út 70. Tel.: 920 -80): J'accuse! (Vádollak!) 2 részben. 14 fölv. Fősz.: Severin Mars. Rendezte: Abel Ilanco. Kuli és társa, Tiin és Tom vígjátéka 8 fölv. Hangos hiradó. (5-től folyt.) OMNIA (VIII. Kölcsey-utca 2. József-körut sarkán. Tel.: ,1. 301—25). Kichard Barthelmess: Hajnali őrjárat (Dawn Patrol), a hazaszeretet, a bajtársi önfeláldozás.. győzniakarás himnusza 32 fölv. Wilaphone-zenekar. Fox hiradó. A Graf Zeppelin érkezése és magyarországi körrepülése. Magyar hiradó. (5, 118, milll.) Ünnepnap és vasárnap 2. 4, 0. 8, in. Vasárnap és ünnepnap az első előadás 2 órakor félhelyárakkal. ORION (IV. Eskü-ut 1. szám. Telefon: Automata: 831—02.): Hajnali őrjárat. A nagy amerikai légiflotta harca a nyugati fronton. 12 fölv. Magyar és külföldi híradók. Miki egér. (Hétköznap: 1.0, 1.5s, U lfl, vasárnap és ünnepnap: T.U. 11l, 1u8. U10.) PALACE (Erzsébet-körút, a Newyork-palotával szemben. Tel.: J. 365—23). Afrika beszél, végig magyarul beszélő hangos expedíciós világattrakció 10 fölv. Expedíció vezetője: Paul Hoeffler. Magyar verziót készítette: Déri Imre. Zinésznek áll a világ, hangos trükkfilm. Hiradó:4, 6, 8 és 10. Vasárnap délelőtt: M12-kor. Délután: 3,5, 143 és 10.) PHÖNIX (Rákóczi-út 68. Tel.: 1. 379—10). Ramon Novarro énekesfilmje: Szevillai énekes, énekes, zenés világattrakció 30 fölv. Női főszereplő: Dorothy Jordan. Hollywoodi éjszakák, énekes, táncos vígjátékattrakció. Hangos hiradó. (115-től folyt.) Prolongálva! RAOIL'S (VI. Nagymező utca 22-24. Tel.: Aut. 220—98 és Aut. 292—50). Buster Keaton első éneklő és táncos, hangos filmje: Az elsodort Buster. A női főszerepben: Anita Fige. Anyós, te csalsz! (Charley Chase-burleszk.) Híradók. (Előadások: 4, 6, 8, 10, vasárnap és ünnepnapon 2, 4. 0, 8, 10 órakor.) ROSY (Rákóczi-út 82. Tel.: ,T. 4.11—24): Pénz az utcán, hangos színmű 11 fölv. Fősz.: George Alexander. Világváros rejtelmei, bűnügyi történet 10 fölv. Fősz.: Richard Talmadge. Niki és a törpék, hangos trükkfilm. Buster rekordot javít, burleszk. Hiradó. (4-től folyt.) Hétköznap női első előadás mérsékelt helyárakkal. ROYAL APOLLO (Erzsébet-körút 45. Tel.: 419-02, 429-46). Bosporus éjszakák, Claudo l'arrere „Aki ölt!" című regénye filmen. Fősz.: Conrad Veidt, Heinrich George és Trade von Molo. Metro hangos hiradó. Az első "fagyar Hangos Hiradó: Karinthy, Egyed Zoltán, Ferencváros-Nemzeti meccs, Takács II., Mari néni. Opata beszélnek. (Hétköznap: szombat kivételével 5, VI8, kilo. Szombat, vasár- és ünnepnap: 4, 6, S. 10.) SIMPIXIN (Horthy Miklós-nt 3!). Tel.: La 5-62). Mesék az Írógépről, Szomaházy István regénye filmen. A Zeppelin ékezese és magyarországi körröpülése, Miki és a Góliát, hangos rajzkarrikatúra. (5, H8, KlO.) Prolongálva! TERÉZVÁROSI (Szent László-út 48): Végzetes pillanat, dráma 7 fölv. Fősz.: Mary Nolan és Mac Brown. Akik megtalálták egymást, sportfilm 8 fölv. Matrózok előnyben, vígjáték 0 fölv. Fősz.: Glenn Tryon. (5-től folyt.) UFA (Teréz-körút CO. Tel.: Aut. 197—67 és Aut. 197-68). 1.«Ily karriert csinál... Az Ufa énces-zenés filmbohozata. Fősz.: Oscar Karlweiss, Dolly Hítas. Miki udvari idnháza. Ufa-hiradó. (Hétköznap: 'RO, :5, 10, húsvét vasárnap és hétfő: 4, 6, 8, 10.)'DANIA (Rákóczi-út 21. Tel.: .7. 460-45 és J. 460-46). Marokkó, sivatagi történet 12 felv. Fősz.: Marlene Dietrich, Adolph Menjou és Gary Cooper. MI1.I mint mozdonyvezető, hangos trükkfilm. Hangos híradók. (Előadások kezdete: hétköznap 5, MiS, fílv, szombat, vasárnap és ünnepnap 4. 0, 8. 10 órakor.) VRAM'S (Váci út 150. Tel.: Aut. 921-72). Egy férfi, két asszony, dráma 9 felv. Fősz.: Lewis Stone. Ingagi, a gorilla, izgalmas kalandok az őserdőben. 2 rtísz, 8 fölv. Híradók. (5-től, vasárnap 1 3-tól folytatólag.) WINKLER (Hungária-utol): Nyitott ablak, Nóti Károly hangos bohózatt 9 fölv. Fősz.: Lucy English és Paul Hörbiger. Vérdíj (A csavargó hitnél, vadnyugati történet Hl fölv. Fősz.: Tom Mix. (5-től folyt.) NÉPSZAVA 1931 április 8. Fordította Lenger. Zenéjét szerzette Beethoven. Az I. fölvonás után ügetőversenyeredmények. Utána időjelzés, majd cigányzene. Berl u: 473 m. 4.30: Zene. — 5.10: A Silberg-művekben, helyszíni közvetítés. — 530: Előadás. — 6.00: Zongoraverseny. — 6.25: Az elszakított keletvidék művelődési és gazdasági jelentősége. — 6.50: Zene. — 7.45: Politikai lapszemle. — 8.00: Hangverseny. — 9.00: Hírek. — 9.15: Breslau. — 10.40: Hírek, majd zene. Brit országos műsor: 356 m. 4.30: Szimfonikus zene. — 5.45: Zene. — 6.15: Gyermekóra zenével. — 7.00: Smdon Regional. — 7.15: Hírek. — 7.40: Vonósnégyes. — 8.00: Üzleti csevegés. — 8.25: Hindusztáni istenek, szentek és hősök. — 8.45: Hangjáték. — 10.05: Hirek. — 10.25: Népek és dolgok. — 10.40: Zene. — 12.00: Zene. Prága: 342 m. 11.15: Gramofon. — 12.35: Háziasszonyoknak. — 11.45: Gramofon. — 12.00: Hirek. — 1500: Fölolvasás. —12.20: Hirek. — 12.25: Pozsony.• 1.30: Munkapiac. — 1.55: Tőzsde. — 4.05: Tőzsde. — 4.15: Utazás Norvégiában. — 4.30: A csehszlovák bíbjáték fejlődési sorozatának bemutatása. — 5.00: Mesejáték. — 5.30: Előadás. — 5.40: A húsvétról. — 6.10: Fölolvasás. — 6.15: A munkásifjuság szabad ideje. — 6.25: Hirek. — 6.30: Mesék, munkások órája. — 7.00: Hirek. — 7.05: Hangverseny. — 7.50: Szemle. — 8.00: Szimfonikus hangverseny. — 10.00: Hirek. — 10.15: A szlovák pirostojásokról. — 10.25: Hirek. Wien: 517 m. 9.20: Piaci árak — 10.50: Vízállás. — 10.00: Nemes zenekar. — 1.00: Időjelzés, időjárás, hírek. — 1.10: Gramofon. — 3.00: Időjelzés, időjárás, hóállás, tőzsde. — 3.25: Vidám történetek. — 3 50: Hangverseny. — 5.00: Útirajz. — 5.30: Röntgen- és rádiumsugarak a gyógyításban. — 6.00: Madárhangok. — 6.20: A levélhordós pálya. — 7.00: francia lecke. — 7.25: Időjelzés. — 7.30: Beszélőgépek egykor és más példákkal. — 8.00: Dal- és balladaest. — 8.45: Seidel Ida műveiből olvasnak. —1915: Hírek. — 9.25: Gangelberger-zenekar. yezremény. Miért szaporodnak a magy. kir. osztálysorsjáték vevői? Mert mindenki tudja, hogy mily sokan nyertek nagy összegeket és lettek azáltal gazdagok. Az is köztudomású, hogy állami felügyelet és ellenőrzés alatt áll, tehát föltétlen megbízható és minden egyes sorsjegynek egyforma az ára és nyerési esélye! Hivatalos árak: Egész sorsjegy 24 pengő, fél 12 pengő, negyed 6 pengő, nyolcad 3 pengő mindenütt. (X) KŐBÁNYA: ANTÓKIA (X. Szent László-tér 14): Anna Christie, dráma 12 fölv. Fősz.: Greta Garbó. Kutyaszerelem, hangos burleszk. Magyar hiradó. (5, 7, 9.) PESTERZSÉBET: PFLIM (Hangos!): Őfelsége a szerelem, vígjátékattrakció 12 fölv. Mennyország palotája, burleszk. Tinta Miki leg-jabb trükkfilmje. Hangos híradó. (13, 7, 1110.)