Népszava, 1931. augusztus (59. évfolyam, 176–199. sz.)

1931-08-20 / 191. szám

14 ­ Elítélték a rádiószaklap szerkesztőjét, mert kritizálta a pesti stúdióban uralkodó ál­lapotokat. A budapesti stúdióban uralkodó állapotokról már gyakran esett szó bírósági tárgyalások alkalmával. Rein István rádió­szaklap szerkesztő lapjában már több ízben írt a budapesti stúdióban lévő állapotokról és emiatt több sajtópert indítottak ellene. A törvényszék Méhes-tanácsa szerdán Rein egyik ilyen sajtóperét tárgyalta. Az inkrimi­nált cikkben Rein a többi között azt írta, hogy hallatlan basáskodás folyik a stúdióban, ahol balkáni állapotok vannak és a műsor össze­állításánál csupán az őstermelő osztály kul­turnivójára vannak tekintettel. A rágalma­zási per tárgyalása során Rein a közérdekre hivatkozva kérte a bizonyítás elrendelését és több tanúnak a kihallgatását, akikkel bizo­nyítani kívánta, hogy a stúdióban Afrikát is megszégyenítő állapotok vannak. A törvény­szék a bizonyítást elutasította és Reint 1000 pengő pénzbüntetésre ítélte. — A Magyar Állami Gépgyár fuvolzenekarának hangversenye augusztus 21-én, pénteken: 1. Erkel: Hunyadi, nyitány. 2. Lehár: Víg özvegy, keringő. 3. Dvorak: Humorosak. 4. Borsay: Erdély bércein, nagy ábránd. 5. Bayer: Babatündér, egyveleg. 6. Borsay: Dalcsokor a XVI., XVII., XVIII. és XIX. századból. 7. Czibulka: Szerelmi álom a bál után, ker­ingődal. 8. Borsay: Hortobágyi induló. Vezényel: Borsay Samu ny. honvédzeneigazgató. — Pótbeirások a fővárosi községi elemi iskolák­ban. A polgármester legújabb rendeletében közzé­teszi, hogy a pótbeírások a főváros összes iskolái­ban szeptember 5 és 7 napján leszn­ek. A fennálló törvényes rendelkezések értelmében a tanköteles korban levő gyermekeket legkésőbb ezeken, a napo­kon büntetés terhe mellett be kell íratni a megfelelő iskolákba. Közli egyúttal a hirdetmény, hogy a ren­des beírások ideje a községi iparostanonciskolákban szeptember 4, 5 és 7-én, a kereskedő tanonciskolák­ban pedig szeptember 5 és 7-én lesz. Bécsi Őszi Vásár. A szeptember 6-től 13-ig terjedő időben rendezendő Bécsi Őszi Vásár iránt általános nagy érdeklődés mutatkozik. A már eddig is ism­ert csoportokon kívül néhány érdekes különkiállítás fogja a látogatók figyelmét magára vonni. Ilyen például „Tájszerű gázberendezések kiállítása", „Vil­lamosság a háztartásban", „Fénykép és reklám", továbbá a „Rádió és gyöngeáramú vásár" kereté­ben egy nagyszabású hangos-­ és besz­élőgépkiállítás. Az osztrák iparon kívül, amely legkiválóbb készít­ményeivel vesz részt a vásáron, 18 külföldi állam kiállítói fogják gyártmányaikat bemutatni. A Bécsi Vásár látogatói úgy az osztrák szövetségi vasutak, mint a szomszéd államok vasutain legmesszebb­menő díjkedvezményekben és utazási előnyökben részesülnek. (X) TESTEDZÉS Ősz less ! A hűvös, esős idő, bár nem jelenti a nyár végéit, de előreveti a közeli ősz gondködös árnyékát. A fü­r­dőzés, a szabadkikötés kérdése lekerül a napirend­ről és helyét a turisztika foglalja el. Az elmúlt t­a­vasz elintézetlen problémáit a nyári ügyek fonto­s­ságban háttérbe szorították, azonban az idő mindenit begyógyító ereje ezekre a sebekre, úgy látszik, ne­­m talált orvosságot. A mulandó időn kívül pedig a turistaság ügyét senki egy lépéssel sem vitte kö­ze­lebb a megoldás felé. A kánikula alatt — lévén "hő­ség és uborkaszezon — színes hírlapi rakéták hir­dették, hogy: fölszabadult a Rámszakadék, nem ti­los már a Prédikáló és hogy a kultuszminiszter ifjú, meg az igazságügy amúgy és az egyik ezt igér­­te, a másik meg amazt mondta. Illetékes helyen meg­győződtünk róla, hogy a régi sablon szerint­e, az ígéretek megmaradnak továbbra is ígéretnek. Lesznek, akik rossznéven veszik, hogy súlyos id­­ők­ben ilyen kicsiségekkel hozakodunk elő. Kötele­ssé­gü­nk a kérdés állandó fölszínen tartása, annál is in­kább, mert várjon hogy küzdhet meg a kormá­­­­y a nagy problémákkal, ha egy ekkora üggyel it­ é­vek óta bajlódik eredmény nélkül. A leromlott viszo­nyok következtében az olcsó pénzen szórakoztató­ és fölfrissítő turisztikához kényszerített tömeg nem nyilatkozatot vár, hanem tényeket, szabad heg­yeket szabad utakkal. Megértést reklamálunk azoktól, akik a nyár elmúltával újra elfoglalják elárvult­ Író­asztalukat. Ha jólesett a szabadság a természet élén, gondoljanak azokra, akiknek a robot minden h­éten csak egy napot enged, hogy megtalálják a termé­szetben az egészségüket. Vegyék csak elő a poros aktákat és cselekedjenek. A Turistaszövetségben is múlóban már a nyá­r. Is­mét kisért a legutolsó tanácsülés kényes napiremdje: a Természetbarátoktól visszavett 5100 pengős i­llam­segély. Ne hivatkozzanak a takarékosságra, a­ gaz­dasági helyzetre, amelynek árát elsősorban úgyis az egyik napról másikra tengődő munkásság adja­ meg. A szövetség presztízse forog ott kockán,­­ a sokat hangoztatott egyenlő elbánás elve. A Term­észet­barátok nem vehetik tudomásul a kapóra jö­tt vis maiort és ennek a kérdésnek a kielégítő elin­tézése ott kell, hogy legyen a legelső ülés napirendj­én. Az ősz egyébként nagy nehézségek elé fogja­­ állí­tani az egyesületeket. A munkátlan, kenyértel­an tö­meg az életfentartás elemi szükségletei után­­le fog mondani a kulturális igényekről is. A dolg­ozókra háramlik az a felelősségteljes feladat, hogy e­­zeknek a helyét pótolva, segítsék az önmagukra h­agyott munkásalakulatokat átmenteni a jövőre. A közelmúlt időben a támadások sorozata igyeke­­­­zett a Természetbarátok felé gravitáló tömeget bi­rzalmatlanná tenni, elriasztani. Mutassa meg minden velünk érző, hogy nem ül föl az átlátszó és jól ismert Jielyről lanszírozott irigykedésnek. Ez az ősz is meg fogja mutatni, hogy a Természetbarát - eszme köz­ismert igaza győzedelmes megnövekedéssel halad a maga kitűzött útján — a cél felé. Ellenbogen József: Csütörtöki sportprogram. Az atlétikai bajnoksá­­­gok első részét csütörtökön délután bonyolítják le az FTC Üllői­ úti pályáján, ahol délután 3 órakor is kezdődnek a küzdelmek. Az ezévi atlétikai bajnok­s­­ságok számaiban váratlanul nagy számban vesznek­­ részt osztrák atléták, akiknek szereplése érdeke­­­sebbé teszi a versenyeket. Az atléta-hegemóniát­­ évek óta tartó MAC ellen ez évben már eséllyel­­ veszi föl a küzdelmet a BBTE. A bajnoki számok­ból alkotott pontversenyben való vetélkedés telje­sen nyílt. A 100 méteres síkfutásban Gerő III., For­gács, Raggambi, Paitz, Valentin és az osztrák Klein vesznek részt. A papírforma szerint a befutók sor­rendje is úgy alakul, ahogy a résztvevőket fölso­roltuk. A 800 méteres síkfutást Barsi nyeri, mel­lette a bécsi Blódy, Szabó Miklós, Govrich, Zsitvay, Lázár és Ferihegyi küzdenek majd a helyezésekért. Az 5000 méteres versenyben valószínűen a Vasasok kitűnő hosszút­ávf­utója, Kelen (Krizsán) szakítja át elsőnek a célszalagot, mögötte Hevele, Szerb, az osztrák Schindler küzdenek majd. A 200 méteres gátfutásban Nagsy Géza, ha egészségesen áll start­hoz, jó idővel nyerhet, mögötte Jávor, Kovács, Héj­jas, Farkas és Boros, valamint a bécsi Langmeyer és Desehka startjai biztosítják az erős küzdelmet. A távolugrásban a betegeskedő Balog, Megyeri, Szabó, Somfai, Goda, Farkas és Fekete jelentik a mezőnyt, amelytől Koltai távolmarad. A rúdugrás valószínűen Zsuffka zsákmánya lesz, a második helyért Karlovits és a reaktivált Király küzdenek. Indul még Höller osztrák rúdugró is. A gerelyvetés Szepesnek ígér biztos sikert — nem túlságosan jó eredménnyel. A stílust változtató és formájában hanyatló rekordert Takács és Budavári megszorít­hatják. Lehetséges, hogy csütörtökön bonyolítják le a 200 méteres síkfutás előfutamait is. Ez esetben indul Binner, a nagyképességű osztrák rövidtáv­futó is. Úszókongresszus Győrött. A­­XII. országos úszó­kongresszust Győr városa rendezi és ez alkalommal nyitják meg hivatalosan a Cziráky­ téri strandfürdő versenyuszodáját is. Az Európa-bajnokságokra induló válogatott magyar úszók és pólózók részt­vesznek a kongresszussal kapcsolatosan rendezett versenyeken. Csütörtökön a 100 méteres hátúszásban Bicskey II. és Nagy Károly a szegedi Herendyvel szemben akarják bebizonyítani, hogy vereségük el­lenére esélyes indulói a párisi versenyeknek. A 4X200 méteres gyorsúszóstafétában Budapest, Eger és Szeged csapatai indulnak. Ezenkívül egész sereg ifjúsági versenyszám kerül lebonyolításra. Szabadstílusú birkózó válogatóverseny. Az Európa­bajnokságra készülő magyar birkózók számára két­napos versenyt írtak ki, amelynek döntő mérkőzései csütörtökön délután 145 órakor kezdődnek a mar­gitszigeti MAC-pályán. Madrid—Budapest. Madrid v­álogatott futballcsa­pata, amelyben a spanyol válogatottak közül hat játékos szerepel, élén Zamora kapussal. Pak­son át útnak indult Budapest felé. A spanyol futball an­gol példára teljesen elszigetelte magát. Az angolo­kat 4:0-ra verték és Olaszországban győzedelmes­kedtek a magyar profikat 5:0-ra verő olasz együt­tes ellen is. A spanyolokkal vasárnap mérkőzik Budapest csapata, amelyet a szövetségi kapitány a Hungária, az Újpest és a Ferencváros játékosai­ból csütörtökön állít össze, úgy, hogy kiadós, ko­moly tréningre, összeszokottságra nem is lesz mód­juk vagy alkalmuk a játékosoknak. es zálogje­gye kéri a legmagas­abb árat , és mindennemű­ek- Em­rench­ Alsóerd­Sa­tor 3 N jutányosan kapható SJUli'JUl Rákóczi-út mellett NÉPSZAVA litól augusztus 11u. A megújhodott CORVIN SZÍNHÁZ az Uránia márványpalota hangversenygépével, tökéletes előadásban Szent Istvánkor, ma nyílik meg az Ufa Színház nagysikerű műsorával. S­chmeling és Striking toprs­érk­őzése a világbajnokságért, teljes 15 roundban. Lakoma az emberevőknél nagy expedíciós film. Leszállított helyárak! SMIJZM, MOZIK ESJÍAHGVERAYEK HÍREI „Roham," (Royal Apollo) A háború egyik legszörnyűbb fejezete, a verduni pokol eleve­nedik meg ebben a filmben. Nincs itt főszereplő és nincsenek epizódszereplők, egyetlen sötét és félelmetes főalak, a halál uralja gránátrobbanás, gépfegyverkattogás, lángok és gázok között a megrázó jeleneteket. Ökölbe szorul a kezünk, amikor látjuk, hogy pusztították el az élet színe virágát, a fiatal embereket a háború po­koli és esztelen harcaiban. Minden ilyen hábo­rús film megelevenedett vádirat azok ellen, akik az embereket vágóhídra hajszolták és azok ellen, akik nem tanultak az elmúlt háború szörnyűségein és újra egymás ellen uszítják az embereket. Ezeknek a háborús filmeknek csak egyetlen tanulságuk lehet, hogy soha, soha többé háborút! A filmet érdekes világhíradó egészíti ki, amelyből kiemelkedik egy spanyol forradalmi jelenet. A magyar híradó is igyek­szik aktuális lenni. Van benne harangszentelés és hortobágyi solymászat. »MtiMWM.MMMl.IHI. MOZSlŐFÉn­YKÉPSZBilfiAZ ArC MŰSORA CAPITOL FILMPALOTA (Jegyrendelés: József 343-37, Baross-tér). Megnyitó ünnepi műsor: Varsó­ Citadella, Zapolska regényének hangos filmváltozata. Fesz.: Vár­konyi Mihály és La Jane. Bimbó hajóskapitány lesz. Hangos Ufa és Magyar Hiradó. (5,­­48, VIW, vasár- és ünnepnap 4, 6, 8, 10.) CORVIN (József-körút és Üllői-út sarok. Tel.: J. 389—88 és J. 395—84). Híradók: Schmöllns—Stribling boxraérke­zés hangosfilmen. Lakoma az emberevőknél. Nagy expe­díciós film Előadások: Szent Istvánkor és vasárnap: H4, %8, %10, hétköznapokon: 'AO, Hitt.) FORUM (Kossuth Lajos-utca 18. Tel.: An«. 895—43. 897—07V. Páduai szent Antal élete és csodái. Két részben. Ifi fe­jezetben. A kísérő zenét összeállította és a milanói Scala zenekarát vezényli Francesci Catalin­ d'Abruzzo. Hír­adók. a (Előadások kezdete hétköznapokon, szombat kivé­telével, 5, MS és Vali­ órakor, szombat, vasárnap és ün­nepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor.) JÓZSEFVÁROSI (Kálvária­ tér 6. Tel.: 34—6-44): Megjöttek a rokonok!, 12 fölv. Szentély, izgalmas történet 12 fölv. Endresz György és Magyar Sándor ünneplésére saját versét szavalja Sugár Gyula. (2, %5, 7, és %10.) KAMARA (Dohány és Nyár­ utca sarok. Tel.: .) 440—27). Nagyvárosi fények (City Lights). Fősz.: Charlie Chaplin. Szellemjárás a játékboltban. Híradó. (Előadások kezdete, hétköznap: 11. 8. 10 órakor, vasárnap és Szentistvánkor 4, 6, 8, 10 órakor.) MARKUS-PARKMOZGÓ (Rákóczi-út 1. Tel.: J. 374—90), és MŰJÉG - MOZI (Városligeti-tó. Tel.: Aut. 182—51). Lili Dagover legújabb és legszebb filmje: Az asszony és a végzet; a többi szereplő: Lya Dyers, Igo Lym és Paul Hürbiger. Sicc legújabb trükkjei. Fox hangos világ­hiradó. Magyar hiradó. (Előadások: Márkusban 8 és 10; Műjégben­­8 és 9410 órakor.) NÉP (V. Váci­ út 76. Tel.: Aut. 926-80): Szerdától szomba­tig Szent István-takarékjegyet, adunk minden jegyhez, gyűjtse ezeket, mert 4 darabbal augusztus 24—29-ig egy­szer ingyen jöhet a moziba! A velencei kalmár, dráma 12 fölv. Fősz.: Werner Krauss, Henny Potten és Harry Liedtke. Vetélytársnők, filmregény 9 fölv. Fősz.: Korda Mária. Nem akar­­ien­m­it, vígjáték 7 fölv. Fősz.: Georg Alexander és Elga Brink. (Előadások kezdete, hétköznap délután 6 órától, vasárnap és ünnepnap 4 órától folyt.) Beketow Cirkusz Varieté Városliget. Telefon: Aut. 18-3-35 Naponta este 8 órakor és minden csütörtök, szom­bat, vasár- és ünnepnap délután 4 órakor AZ ÓRIÁSI AUGUSZTUSI MŰSOR! Szenzációk szenzációja! ORION (Eskü-ut 1. Tel.: 831-02): Az ikerférj, komédia 12 fölv. Fősz.: Maria Paudler, Halmay Tibor és Hana Riemann. Miki-egér. Magyar és külföldi híradók. (Elő­adások kezdete, hétköznap: Hft, 148, %10 órakor; ünnep­nap és vasárnap: %4, 148, %10 órakor.) PALACE (Erzsébet­ körút 8. Tel.: J. 365—23): Teljesen újjá­építve! Eredeti Western­­ Elektric beszélőgép! A suszter­princ, kacagó vihar 12 fejezetben. Fősz.: Harold Lloyd. Paramount hangos hiradó. Magyar hiradó. (Előadások minden nap 4, 6, 8 és 10 órakor.) RADIUS (Nagymező­ utca 22—24. Tel.: 220—93 és 292—50), Ramon Novarro, Bus­ter Keaton, Adolphe Monjou és Nora Gregor főszereplésével. A rádióriporter, írta és rendezte: Paul Morgan. Szolid családi műsor, Stan és Prn új burleszkje. Metro Goldwyn Mayer világhiradó. Magyar hiradó. (Előadások 200-ig folytatólagosak, azután 6, 8 és 10 órakor; vasárnap és ünnepnap 1—4-ig folytatólago­sak, azután 4, 6, 8 és 10 órakor.) ROYAL-APOLLÓ (Erzsébet-körút 45. Tel.: 1. 429—417 és 419—02): Roham! ... (A verduni halálmezőkön. A világ­háború legádázabb küzdelmei a douaumounti erőd körül. • A legendás hirű Haupt kapitány élményei.) Amerikai hangos hiradók. Magyar hiradó. (Az előadások kezdete, hétköznap, szombat kivételével: 5, 18 és eIl0 órakor; szombaton, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8 és 10 órakor.) TERÉZVÁROSI (Szent László-út 48): Kárpátoktól az Ison­zóig (Ami a Hoferből kimaradt), világattrakció 8 fölv. A szélhámosok ördöge, kalandorfilm 10 fölv. Fősz.: Carlo Aldini. Denny és a kecske, vígjáték 8 fölv. Fősz.: Regi­nald Denny. (Előadások kezdete, hétköznap 5 órától, ünnepnap és vasárnap 3 órától folytatólag.) URANUS (Váci­ út 150. Tel.: Aut. 921—72). Csütörtökön: A szélhámosok ördöge, bravúros történet 10 fölv. Fősz.: Carlo Aldiol. Ezüst rabszolgák, dráma 8 fölv. A luxus­vonat, amerikai történet 8 fölv. (1­4-től folyt.) WINKLER (Hungária­ út 61. Tel.: Aut. 920—12): Kabaré, varieté, orfeum és filmműsor. 3 órás kifogyhatatlan ka­cagás! Föllépnek: Weygand Tibor, Szirmai Vilmos, Al­mássy Masa, Bánhidi Ilona stb. Pardon, tévedtem! bohó­zat. Intrchon, tréfa. Szegény Jani, komédia. (4-tő! folyt.) PESTERZSÉBET: PFLUM-KERT: Csempészháború, amerikai filmregény 10 fölv. Szép ifjúkor, filmattrakció 7 felv. (145, 18, v.10.) Alpesi Falu (Angol Parkban), Hermina­uti kapu felől is. Telefonszám: 158-19. Minden este 9 órakor nagy varieté-műsor. Mű­sor után han­gulatos schrammelzene. Vasárnap és ünnepnap délután és 6 órakor is előadás. Elsőrangú konyha és italok, leszállított polgári árak (X)

Next