Népszava, 1931. szeptember (59. évfolyam, 200–225. sz.)

1931-09-01 / 200. szám

KIX. évfolyam 200. szám. Budapest, 1931 szeptember 1. kedd Ara 16 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévi« 12 pengő — külföldre 11 peng« Egy bóra . « pengő — külföldre 7 pengő Ausztriában egy nóra. ........ 6 pengő SZERKESZTŐSÉG: Via, CONTI­ UTCA 4. 87. Telefonszám .... József 303—90 és J. 303—31 J^ Egyes szára ára 18, Ünnepnap 14, vasárnap 32 fillér MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁMJ^N K­ftTOrtmm irAnilwii! \Eo KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIV­ÉTELÉ­TX RÜNDEN NAP Romániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei. KIADÓHIVATAL: Vm, CONTI-UTCA *. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-31 A megrokkant és elh­egedlett mun­kások ellen újabb merénylet készül. A Szakszervezeti Tanács tiltakozott a népjóléti rzsi sí Eszt ér­temés a tervezet ellen és a munkanélkü­liek azonnali segélyezését követelte. Az állam pénzügyi életének szanálása címén csökkentik a közalkalmazottak fizetését. A napi­díjasoktól 10%-ot, az államtitkár fizetéséből pe­dig 12%-ot vontak le. A szanálok nagyszerű értéke így találta meg az arányt. A bérmun­­kást és a magánalkalmazottat kereseti pótadó­val sújtják, mert az egyszeri pótadó még nem elég nagy darab kenyere­­t vesz el a munkástól és alkalmazottól. A fogyasztó életét pedig meg­keserítik a forgalmiadó emelésével. Ezekkel az intézkedésekkel azután telje­se­n rendbehoztak volna mindent... A fizetések és bérek csökken­tése, azután a megmaradó bérek és fizetések keresetiadó-pótlékolása az egyik oldalon, a má­sik oldalon a fogyasztási és forgalmi adó eme­lése nemcsak az állam pénzügyi életét billenti majd helyre, de megerősíti a gazdasági életet is, mert ezekkel az intézkedésekkel nagyszerűen helyreállították a tömegek vásárlóerejét is, így gondolják ők... A szanálásnak ezt a módját megirigyelte a nagyipar is. A finánckapitalisták és GYOSZ-ék külön hasznot akarnak. Nem elég­szenek meg azzal, hogy a szanálást áttolták a bérért és fizetésért dolgozókra. Azzal sem elégszenek meg, hogy a takarékos­kodás elvének hirdetésével külön bércsökkentő tevékenységgel akarják biztosítani az ipari termelés versenyképességét és miután a már mélyen csökkentett bérek további csökkentésé­ben maguk is a munkaképesség veszedelmezte­tését látják, a szociálpolitikai terhek csökkentését köve­telik. A Munkaadók Központjának tudnia kell, hogy nálunk a szociálpolitikai teher csak lát­szólagos, mert hiszen még olyan terheket is, amit a munkáltatóknak egyedül kell viselniök, mint például a baleseti teher, áthárítják a munkásokra. Hiszen a betegségi biztosítás több millió pengőt fizetett ki a baleseti ágazat helyett. A munkáltatók azonban eddig még nem gon­doltak annak a megtérítésére. A szociálpoli­tikai terhek csökkentése címén a munkásbiz­tosítást akarják korlátozni. A Szakszervezeti Tanács és a szakszervezetek állásfoglalása következtében lemondottak ar­ról, hogy az öregségi biztosítás bizonyos időre függesztessék föl. Ezzel szemben most más­­tervvel próbálkoznak GYOSZ-ék tájékán. Újabb tervük, hogy csökkentsék az öregségi járulékot, a tájékozatlanok előtt szimpatikus lehet ugyan, de aki tudja, hogy a járulékkal egyidejűleg csökken a segély is, az rögtön látja a csapdát. És l­ába állítják, hogy a segélyei­ megmarad­nának, mert az átmeneti idő után pótjárulék­kal fizetnék az érdekeltek a különbözetet. Azt a léket, amelyet egyszer ütnének, egyhamar betömni nem lenne mód. Ez ellen az átlátszó terv ellen tiltakoztak hét­főn délelőtt a népjóléti miniszter előtt a Szak­szervezeti Tanács képviseletében Gál Benő és Reisz Móric elvtárs, akik kijelentették, hogy a munkásság képviselete ehhez az újabb terv­hez sem járulhat hozzá, mert végeredményében ez a terv is az öregek, rokkantak, özvegyek és árvák koldusbot­ját rejti magában. Majd ismertették a dolgozó munkások és al­kalmazottak súlyos helyzetét, amely nem tű­ri a szociálpolitikai alkotások csonkítását, sőt annak kiterjesztését teszi sürgős szükséggé. Ezért tartják fontosnak és sürgősen megoldan­dónak a­ munkanélküliek segélyezését is, mert a mai helyzet tovább nem tartható fönn. Szegény ember száraz kenyere. Egy rendelet mindössze, semmi több. Meg­tervezték, vitatkoztak felőle, kibocsátották és azután, mint akik jól végezték dolgukat, hegyezni kezdték ceruzájukat a következő tervezet számára. Egy rendelet mindössze, még át sem ment a valóságba, még nem lett belőle élet, de már összeszorítja mindazoknak a torkát, akiknek a megélhetéséből vágott le egy darabot. Meg­indulnak a betűk és átalakulnak nélkülö­zéssé. Fölágaskodnak a számok és lesz belő­lük inség és rongyosság. A köztisztviselők általános és testet nem öltő fogalma helyett ott látjuk a vasutast piros zászlócskájával, éjjel-nappal, fagyban-hóban, látjuk a táv­irászt gépe fölé hajolni, látjuk az állami gyá­rak munkáját robotban meggörnyedve. Mert ezek és ezek is köztisztviselők. Leszállítják a fizetéseket. A legnagyobbnak 15, a legkisebbnek 10 %si­kal. A nyugdíjaknál az 5% jelenti a szociális igazságtevést. Jelenti a terhek lépcsőzetes megoszlását, jelenti a kiegyenlítés politiká­ját. Legalább is ezt hirdetik A valóságban azonban szemkitörlést jelent, provokációt és kihívást, jelenti a pöffeszkedő luxus legjelen­téktelenebb részének elvonását, a kicsinél pedig jelent lakást, amely összébb szorul, ruhát, amely rongyosabb lesz, tál ételt, amely nem kerül az­­ asztalra. Az állam mindenekfölött. Az államháztar­tás az a bálvány, amelyet imádni kell és amelynek időnként emberáldozatot is kell hozni. Hát nézzünk szemébe ennek a bál­ványnak és mondjuk meg, hogy az az áldo­zat, amelyet érte a közalkalmazottak rossz­fizetésű alsó kategóriáira rákényszerítenek, nemcsak kegyetlen, nemcsak antiszociális, de céltalan is. Céltalan azért, mert a kis­ember fizetése belekerül a gazdasági körfor­gásba, javait, vásárlását jelentette, javak ter­melését téve lehetővé, adófizető alanyokat tartott életben. Ennek most meg kell szűnnie. M­i fogja végső soron megbánni? Ugyanaz az állam, amely ma több mint tízéves pazarlás után a kisember garasaival való takarékos­kodás útjára lép. Ezt ők — a rendeletcsi­nálók, kiagyalók és takarékosok — ugyan­olyan kevéssé tudják, mint amilyen kevéssé tudták pazarló elődeik, hogy hova fognak megérkezni. Nem tudják, vagy nem törődnek azzal sem, hogy a kisemberek, a munkások, a kistisztviselők fizetésének hatalmi szóval való kegyetlen megnyirbálása legjobb példa a magángazdaság számára, fölhívás kerin­gőre: bocsássatok el, szanáljatok, csökkent­sétek a fizetést ti is. Nem tudják, de nem is érdekli őket, hogy mi lesz azzal a sokezer egzisztenciával, amely e szanálás közvetlen vagy közvetett követ­kezményeképen az utcára kerü­l. A munka­nélküliség emelkedni fog, — állapítja meg a legnagyobb lelki nyugalommal Bethlen utóda. Mintha a munkanélküliség nem jelentene egyúttal munkanélkülit, éheset, lakástalant, számkivetettet is. És mintha az emberek még olyan hosszú ideig tűrnék, hogy sorsuk­kal csak úgy, egy b­űvös mondat kapcsán kockajátékot játszanak. Nem, a munkanélküliség emelkedését en­nek a rendszernek kegyetlenül meg kell fizetnie. Akkor is, ha beígéri, akkor is, ha ígérete nélkül előkészíti és csinálja. Mert a fizetésleszállításon kívül a benne rejlő pék dán túl, egyenesen munkanélküliség-tenyész­tés az, amit itt űznek. Fölemelik a forgalmi adót 50%-kal. Meg­­drágítják az életet 8—10%-kal. Ugyanakkor, amikor egyfelől csökkentik a fizetést, másc Döntés előtt a német-osztrák vámunió ügye. Visszavonják a vámunió tervét? — Franciaország csak akkor ad hitelt, ha elejtik a vámuniót. A hágai döntőbíróságon közvetlen küszöbön áll a határozat meghozatala. Arról kell dön­teni Hágában, hogy váljon beleütközik-e az Ausztriával kötött békeszerződésbe és a nép­szövetségi kölcsön feltételeibe a Németország­gal kötendő vámuniós megállapodás. A döntés igen sok következményt rejt ma­gában. Ha a megállapodás ellen szól, úgy Ausztria, mint Németország diplomáciailag hátrányos helyzetbe kerül, mert kihívta maga ellen az érdekeltek haragját, anélkül, hogy föllépését a nemzetközi fórumok jogosnak ta­lálták volna. Ha pedig a döntés a vámunió megengedhetősége mellett szól, a két állam, akarva, nem akarva, meg kell, hogy kösse a szerződést, holott ez egyértelmű a teljes gaz­dasági izolálódással. Franciaország egyszer és mindenkorra el akarja hárítani az útból terveinek ezt a veszedelmeztetését és már értésére is adta Németországnak és Ausztriá­nak, hogy leghelyesebben akkor jár el, ha még az ítélet meghozatala előtt visszavonja szándékát, elejti azokat az államférfiakat, akik a vámuniós tervben legfőképen érdekelve vannak és így szerzi meg magának az arany hazája, Franciaország jóindulatát. Köztudomású, hogy erre a jóindulatra úgy Németország, mint Ausztria nagyon rászorult. Aki pedig Franciaország politikáját ismeri és azt, hogy a bankárvilág mennyire alkal­mazkodik a külügyminisztérium utasításai­hoz, tisztában lehet vele, hogy egy renitens Németországra vagy Ausztriára hamar kö­vetkezik a gazdasági megtorlás. Persze, nem szabad elfelejteni az érem má­sik oldalát sem. A német-osztrák vámuniós terv nagyrészt politikai ütőkártyának készült és meghiúsítása voltaképen nem gazdasági, hanem politikai kérdés. Mi lesz a hágai döntés? (Páris, augusztus 31.) A félhivatalos,,Temps" azt írja a hágai döntőbíróság küszöbönálló döntésével kapcsolatban, hogy a bíróság Né­metország eljárását törvényesnek nyilvánítja majd és megállapítja, hogy az osztrák-német vámunió terve nem áll ellentétben Német­ország szerződéses kötelezettségeivel. Ausztria szempontjából azonban marasztaló döntést hoz és kimondja, hogy a vámunió megvalósu­lása megsértené az 1922. évi genfi jegyzőkönyv rendelkezéseit. Végeredményben a hágai dön­tés tehát lehetetlenné teszi a német-osztrák vámunió létrejöttét. Dr. Schober helyettes osztrák kancellár már maga is belátta a hely­— Folytatás a 2. oldalon. —

Next