Népszava, 1931. szeptember (59. évfolyam, 200–225. sz.)
1931-09-01 / 200. szám
KIX. évfolyam 200. szám. Budapest, 1931 szeptember 1. kedd Ara 16 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévi« 12 pengő — külföldre 11 peng« Egy bóra . « pengő — külföldre 7 pengő Ausztriában egy nóra. ........ 6 pengő SZERKESZTŐSÉG: Via, CONTI UTCA 4. 87. Telefonszám .... József 303—90 és J. 303—31 J^ Egyes szára ára 18, Ünnepnap 14, vasárnap 32 fillér MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁMJ^N KftTOrtmm irAnilwii! \Eo KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉTX RÜNDEN NAP Romániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei. KIADÓHIVATAL: Vm, CONTI-UTCA *. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-31 A megrokkant és elhegedlett munkások ellen újabb merénylet készül. A Szakszervezeti Tanács tiltakozott a népjóléti rzsi sí Eszt értemés a tervezet ellen és a munkanélküliek azonnali segélyezését követelte. Az állam pénzügyi életének szanálása címén csökkentik a közalkalmazottak fizetését. A napidíjasoktól 10%-ot, az államtitkár fizetéséből pedig 12%-ot vontak le. A szanálok nagyszerű értéke így találta meg az arányt. A bérmunkást és a magánalkalmazottat kereseti pótadóval sújtják, mert az egyszeri pótadó még nem elég nagy darab kenyeret vesz el a munkástól és alkalmazottól. A fogyasztó életét pedig megkeserítik a forgalmiadó emelésével. Ezekkel az intézkedésekkel azután teljesen rendbehoztak volna mindent... A fizetések és bérek csökkentése, azután a megmaradó bérek és fizetések keresetiadó-pótlékolása az egyik oldalon, a másik oldalon a fogyasztási és forgalmi adó emelése nemcsak az állam pénzügyi életét billenti majd helyre, de megerősíti a gazdasági életet is, mert ezekkel az intézkedésekkel nagyszerűen helyreállították a tömegek vásárlóerejét is, így gondolják ők... A szanálásnak ezt a módját megirigyelte a nagyipar is. A finánckapitalisták és GYOSZ-ék külön hasznot akarnak. Nem elégszenek meg azzal, hogy a szanálást áttolták a bérért és fizetésért dolgozókra. Azzal sem elégszenek meg, hogy a takarékoskodás elvének hirdetésével külön bércsökkentő tevékenységgel akarják biztosítani az ipari termelés versenyképességét és miután a már mélyen csökkentett bérek további csökkentésében maguk is a munkaképesség veszedelmeztetését látják, a szociálpolitikai terhek csökkentését követelik. A Munkaadók Központjának tudnia kell, hogy nálunk a szociálpolitikai teher csak látszólagos, mert hiszen még olyan terheket is, amit a munkáltatóknak egyedül kell viselniök, mint például a baleseti teher, áthárítják a munkásokra. Hiszen a betegségi biztosítás több millió pengőt fizetett ki a baleseti ágazat helyett. A munkáltatók azonban eddig még nem gondoltak annak a megtérítésére. A szociálpolitikai terhek csökkentése címén a munkásbiztosítást akarják korlátozni. A Szakszervezeti Tanács és a szakszervezetek állásfoglalása következtében lemondottak arról, hogy az öregségi biztosítás bizonyos időre függesztessék föl. Ezzel szemben most mástervvel próbálkoznak GYOSZ-ék tájékán. Újabb tervük, hogy csökkentsék az öregségi járulékot, a tájékozatlanok előtt szimpatikus lehet ugyan, de aki tudja, hogy a járulékkal egyidejűleg csökken a segély is, az rögtön látja a csapdát. És lába állítják, hogy a segélyei megmaradnának, mert az átmeneti idő után pótjárulékkal fizetnék az érdekeltek a különbözetet. Azt a léket, amelyet egyszer ütnének, egyhamar betömni nem lenne mód. Ez ellen az átlátszó terv ellen tiltakoztak hétfőn délelőtt a népjóléti miniszter előtt a Szakszervezeti Tanács képviseletében Gál Benő és Reisz Móric elvtárs, akik kijelentették, hogy a munkásság képviselete ehhez az újabb tervhez sem járulhat hozzá, mert végeredményében ez a terv is az öregek, rokkantak, özvegyek és árvák koldusbotját rejti magában. Majd ismertették a dolgozó munkások és alkalmazottak súlyos helyzetét, amely nem tűri a szociálpolitikai alkotások csonkítását, sőt annak kiterjesztését teszi sürgős szükséggé. Ezért tartják fontosnak és sürgősen megoldandónak a munkanélküliek segélyezését is, mert a mai helyzet tovább nem tartható fönn. Szegény ember száraz kenyere. Egy rendelet mindössze, semmi több. Megtervezték, vitatkoztak felőle, kibocsátották és azután, mint akik jól végezték dolgukat, hegyezni kezdték ceruzájukat a következő tervezet számára. Egy rendelet mindössze, még át sem ment a valóságba, még nem lett belőle élet, de már összeszorítja mindazoknak a torkát, akiknek a megélhetéséből vágott le egy darabot. Megindulnak a betűk és átalakulnak nélkülözéssé. Fölágaskodnak a számok és lesz belőlük inség és rongyosság. A köztisztviselők általános és testet nem öltő fogalma helyett ott látjuk a vasutast piros zászlócskájával, éjjel-nappal, fagyban-hóban, látjuk a távirászt gépe fölé hajolni, látjuk az állami gyárak munkáját robotban meggörnyedve. Mert ezek és ezek is köztisztviselők. Leszállítják a fizetéseket. A legnagyobbnak 15, a legkisebbnek 10 %sikal. A nyugdíjaknál az 5% jelenti a szociális igazságtevést. Jelenti a terhek lépcsőzetes megoszlását, jelenti a kiegyenlítés politikáját. Legalább is ezt hirdetik A valóságban azonban szemkitörlést jelent, provokációt és kihívást, jelenti a pöffeszkedő luxus legjelentéktelenebb részének elvonását, a kicsinél pedig jelent lakást, amely összébb szorul, ruhát, amely rongyosabb lesz, tál ételt, amely nem kerül az asztalra. Az állam mindenekfölött. Az államháztartás az a bálvány, amelyet imádni kell és amelynek időnként emberáldozatot is kell hozni. Hát nézzünk szemébe ennek a bálványnak és mondjuk meg, hogy az az áldozat, amelyet érte a közalkalmazottak rosszfizetésű alsó kategóriáira rákényszerítenek, nemcsak kegyetlen, nemcsak antiszociális, de céltalan is. Céltalan azért, mert a kisember fizetése belekerül a gazdasági körforgásba, javait, vásárlását jelentette, javak termelését téve lehetővé, adófizető alanyokat tartott életben. Ennek most meg kell szűnnie. Mi fogja végső soron megbánni? Ugyanaz az állam, amely ma több mint tízéves pazarlás után a kisember garasaival való takarékoskodás útjára lép. Ezt ők — a rendeletcsinálók, kiagyalók és takarékosok — ugyanolyan kevéssé tudják, mint amilyen kevéssé tudták pazarló elődeik, hogy hova fognak megérkezni. Nem tudják, vagy nem törődnek azzal sem, hogy a kisemberek, a munkások, a kistisztviselők fizetésének hatalmi szóval való kegyetlen megnyirbálása legjobb példa a magángazdaság számára, fölhívás keringőre: bocsássatok el, szanáljatok, csökkentsétek a fizetést ti is. Nem tudják, de nem is érdekli őket, hogy mi lesz azzal a sokezer egzisztenciával, amely e szanálás közvetlen vagy közvetett következményeképen az utcára kerül. A munkanélküliség emelkedni fog, — állapítja meg a legnagyobb lelki nyugalommal Bethlen utóda. Mintha a munkanélküliség nem jelentene egyúttal munkanélkülit, éheset, lakástalant, számkivetettet is. És mintha az emberek még olyan hosszú ideig tűrnék, hogy sorsukkal csak úgy, egy bűvös mondat kapcsán kockajátékot játszanak. Nem, a munkanélküliség emelkedését ennek a rendszernek kegyetlenül meg kell fizetnie. Akkor is, ha beígéri, akkor is, ha ígérete nélkül előkészíti és csinálja. Mert a fizetésleszállításon kívül a benne rejlő pék dán túl, egyenesen munkanélküliség-tenyésztés az, amit itt űznek. Fölemelik a forgalmi adót 50%-kal. Megdrágítják az életet 8—10%-kal. Ugyanakkor, amikor egyfelől csökkentik a fizetést, másc Döntés előtt a német-osztrák vámunió ügye. Visszavonják a vámunió tervét? — Franciaország csak akkor ad hitelt, ha elejtik a vámuniót. A hágai döntőbíróságon közvetlen küszöbön áll a határozat meghozatala. Arról kell dönteni Hágában, hogy váljon beleütközik-e az Ausztriával kötött békeszerződésbe és a népszövetségi kölcsön feltételeibe a Németországgal kötendő vámuniós megállapodás. A döntés igen sok következményt rejt magában. Ha a megállapodás ellen szól, úgy Ausztria, mint Németország diplomáciailag hátrányos helyzetbe kerül, mert kihívta maga ellen az érdekeltek haragját, anélkül, hogy föllépését a nemzetközi fórumok jogosnak találták volna. Ha pedig a döntés a vámunió megengedhetősége mellett szól, a két állam, akarva, nem akarva, meg kell, hogy kösse a szerződést, holott ez egyértelmű a teljes gazdasági izolálódással. Franciaország egyszer és mindenkorra el akarja hárítani az útból terveinek ezt a veszedelmeztetését és már értésére is adta Németországnak és Ausztriának, hogy leghelyesebben akkor jár el, ha még az ítélet meghozatala előtt visszavonja szándékát, elejti azokat az államférfiakat, akik a vámuniós tervben legfőképen érdekelve vannak és így szerzi meg magának az arany hazája, Franciaország jóindulatát. Köztudomású, hogy erre a jóindulatra úgy Németország, mint Ausztria nagyon rászorult. Aki pedig Franciaország politikáját ismeri és azt, hogy a bankárvilág mennyire alkalmazkodik a külügyminisztérium utasításaihoz, tisztában lehet vele, hogy egy renitens Németországra vagy Ausztriára hamar következik a gazdasági megtorlás. Persze, nem szabad elfelejteni az érem másik oldalát sem. A német-osztrák vámuniós terv nagyrészt politikai ütőkártyának készült és meghiúsítása voltaképen nem gazdasági, hanem politikai kérdés. Mi lesz a hágai döntés? (Páris, augusztus 31.) A félhivatalos,,Temps" azt írja a hágai döntőbíróság küszöbönálló döntésével kapcsolatban, hogy a bíróság Németország eljárását törvényesnek nyilvánítja majd és megállapítja, hogy az osztrák-német vámunió terve nem áll ellentétben Németország szerződéses kötelezettségeivel. Ausztria szempontjából azonban marasztaló döntést hoz és kimondja, hogy a vámunió megvalósulása megsértené az 1922. évi genfi jegyzőkönyv rendelkezéseit. Végeredményben a hágai döntés tehát lehetetlenné teszi a német-osztrák vámunió létrejöttét. Dr. Schober helyettes osztrák kancellár már maga is belátta a hely— Folytatás a 2. oldalon. —