Népszava, 1932. június (60. évfolyam, 111–136. sz.)

1932-06-26 / 133. szám

1932 Június 26. NÉPSZAVA SZAKSZERVEZETI IFJÚSÁG MBnHHBamaaESBOHKEHBBanzBanHBK­­BlisEke öntud­attal tekint vissza a szakszervezeti ifjú­sági mozgalom elmúlt évi súlyos nehézségeteke­­ és nagy küzdelmek­kel teljes tevékenységére. Amint a külföldön, nálunk is, a dolgozó ifjúságot a szakszervezetek tevé­kenységébe bekapcsoló munka ma már fontos kiegészítő része a gaz­dasági munkásmozgalomnak és különösen ma nélkülözhetetlen az ifjúsági mozgalomnak a szerepe, amikor a gépek térhódítása, a ta­nonc- és gyermekmunka elterje­dése következtében a tanoncok és fiatalkorúak foglalkoztatása egyre inkább összefonódik a felnőtt mun­kásság érdekeivel. Az ifjúmunkások gazdasági hely­zetének megjavítása és a tanonc­kérdés gyökeres rendezése érdeké­ben a változott viszonyoknak meg­felelő programot állítottunk föl (amelyet e rovat és a Munkásifjú­ság hasábjain már több ízben is­mertettünk­ és annak megvalósí­tása érdekében a Szakszervezeti Tanács, a parlamenti és községi szociáldemokrata frakciók bevoná­sával állandó küzdelmet folyta­tunk. A tanonclétszám korlátozá­sára vonatkozó rendelet sürgetésé­nek az eredménye, hogy ez a nap­jainkban rendkívül fontos intézke­dés máris életbe lépett. Már a múlt évben egyre nagyobb arányokban mutatkozó tanonc- és ifjúmunkás­munkanélküliség ügyében is az i­le­tékes hatóságoknál megfelelő ja­vaslatokat tettünk, amelyek közül többet, megvalósítottak. A díjtalanul működő tanoncjog­védő iroda­ forgalma az elmúlt év­ben a fiatalkorú munkások helyze­tének rosszabbodása és a munkál­tatói visszaélések következtében erősen emelkedett. Jogi tanácsért jelentkezett 1241, ebből elintézést nyert 806, bírósági útra terelődött 435, amelyeiknek 78%-a a tanon­cokra kedvezően végződött. A néhány esztendővel ezelőtt föl­állított pályaválasztási tanácsadó és tanoncelhelyező­ intézmény is teljesem megnyerte a munkas­zü­lők és az ifjúság bizalmát. Az el­múlt évben 973 fiatalkorú részesült pályaválasztási tanácsban, míg 486-ot sikerült elhelyezni a külön­böző szakmákban. A szakszervezeti ifjúmunkás-kul­turmunka terén rendszeres oktató­tevékenység folyik Budapesten és a környéken 24, a vidéken 16 helyen. Az oktatómunka kiterjedését mu­tatja, hogy a 636 előadást 16.893 ifjúmunkás hallgatta, ami, tekintetbe véve az ifjúmunkáselőadások spe­ciális nehézségeit, örvendetes ered­ményt jelent. Az előadásokon kívül 6 vezetőségképző, 38 rendes szemi­nárium, egy központi ifjúmunkás­iskola és több szaktanfolyam is működött. A 26 ifjúmunkáskön­yv­tárban az év végén 10.526 könyv volt, amelyet 12.126 esetben vettek igénybe. A munkás-­kultúra művelését 4 da­lárda, 4 műkedvelő gárda, 5 szavaló­kórus és 9 sakkor, valamint a pro­pa­ganda-kultúr délutánok, színielő­adások és kórusesték szolgálják. Ezeken a megnyilvánulásokon leg­több esetben az ifjúmunkások da­rabjai, versei, életképei kerültek előadásra. A versenysportőrület le­küzdésére eredményes propagan­dát folytatunk az ifjúságnak a munkássportmozgalomhoz való csat­lakoztatására, míg a tanulmányi és szórakoztató kirándulások száma 463 volt. Az ifjúsági kultúrmunka kimagasló eseménye a két csoport­ban rendezett szakszervezeti ifjú­munkáskiállítás, amelyet nagy tö­megek látogattak. Az agitáció és propaganda ügyét az elmúlt évben 482 szakmai, 544 üzemi és 212 sajtóértekezlet szol­gálta. Néhány szakmában a ta­noncbizalmi testület is ki van építve. A szakszervezeti ifjúmin­kásmozgalom életében döntő fordu­latot jelentett a Munkásifjúság megjelenése, amely nagy lendüle­tet adott az ifju­munkásfelvilágosí­tás ügyének. A szakszervezeti kö­zösségbe való besorozás jelentősé­gét a szakmai segédavatóünnepe­ken érzékeltetjük, de a szakszerve­zeti tagavatás mellett minden év­ben megtartjuk az iskolát elhagyó új harcosok avatását is. De nem hiányoztunk a pártépítő­munka területéről sem. A parla­menti és községi választások mun­kálataiból az ifjúmunkás csoportok épp úgy kivették a részüket, mint ahogyan elismerésre méltó tevé­kenységet fejtettek ki a Nép­szaváért való agitáció terén. Az ifjúságért való harcban nem lehet megállás! Ezt a küzdelmet éppen a mostani időkben a matgyar munkásosztályra nehezedő viszo­nyok között is több cselekedettel és odaadó szeretettel kell fokozni min­den felnőtt és ifjúmunkásnak és minden szakszervezeti organizáció­nak! És ezért kell magunkévá tenni a német szakszervezetek jelszavát: inkább százszor megyünk el egy ifjúmunkásért, mint ötször egy öregért, mert az új munkásnemze­dék ereje és fölkészültsége nélkü­lözhetetlen az osztálytudatos mun­kásmozgalom továbbépítésében, és új világot akaró küzdelmeiben! A semleges sofanmunkásról Az indifferens ifjúmunkás, sajnos, nemcsak külföldön, de nálunk is gya­kori jelenség. Mindenütt ott van ez a típus, ugyanolyan silány bérért, ugyan­úgy kizsákmányolva, ugyanolyan ko­pott ruhában, robotol, mint a többiek, a már osztálytudatos ifjúság. Ez a ré­teg az, amely mindennel megelégedett, nem gondolkodik, nem tanul, nem ol­vas és a munkásmozgalom minden meg­nyilatkozásától távol áll. Mit neki a politikai és a gazdasági kérdések: ő semleges. Eleme a tánciskola, a mozi, a meccsek, a legújabb sporteredmények és egy új jazzsláger érdeklik leginkább. Ez az ifjumunkás az, akit szeretnek a munkáltatók, mert rogyásig dolgozik s szívesen túlórázik akár ingyen is. Az ilyen ifjúmunkásokból lesznek a mun­káshajcsárok, a sztrájkbontók, a kapita­lizmus hűt kiszolgálói. Egy eszköz van ellenük: az állandó és kitartó türelem­ A kelenföldi lágymányosi pártszervezet mai napra tervezett kirándulását, az esőzések miatt, július 3-ára halasztja. REGÉNY AGNES SMEDLEY MAGÁNYOS ASZONY ÉLETEM TÖRTÉNETE FORDÍTOTTA: DORMÁNDI LÁSZLÓ A 46 Copyright by Pantheon Kora reggel volt. Valahol egy kakas kuko­rékolt Egyszer, kétszer, háromszor!... A sötét függöny meg­int ráterült minden gondolatra és érzésre, amiket nem tudtam el­viselni. De olyan mélyen szerettem két öcsé­mért, akik bizakodva néztek föl rám és a­kik­nek a képét ki akartam törölni lelkemből, hogy szinte elfelejtettem volna őket... ha nem jöt­tek­­voolna az áhnok, amik éjszaka néha föl­riasztottak és űztek tovább... hová? magam sem tudtam. De a függöny sűrű volt és rideg­ségemet elvekbe burkoltam. Várat építettem magam köré, hogy védekezzem a "szeretet és gyöngédség ellen, amik az asszony szabadsá­gát fenyegetik. Akkor még nem tudtam, hogy az ember csak ott védekezik, ahol gyöngének érzi magát. * Tovább, Texas síkságain ... itt-ott délibáb ködlött föl előttem... hatalmas víztükör, part­ján pálmafákkal. Kis telepekre érkeztem, ahol a­lig kerestem meg a mindennapi szükséglete­met. Szabadjegyen! Texasban érvénytelen volt és a vasúti utazás sokba kerül. A megmaradt pénzem ennivalóra sem volt elég. Még min­dig a férfiakhoz fordultam, az asszonyok gyű­löletes és félelmes lények voltak számomra. Egy izben a vonaton egy hatalmas, fekete­szemű, széles szürkekalapos cowboy fölszólí­tott, hogy éljek vele a tanyáján. Ez nem volt éppen házassági gondolat, de a meghívás olyan udvarias és barátságos formában történt, mint akár az én visszautasításom. Erre nehéz sóhaj­jal visszazökkent az ülésére, kibámult az ab­lakon és megjegyezte, hogy az élet komisz. Az egyik városban, ahol egy éjszakát töl­töttem, az olcsó szálloda tulajdonosa bejött a szobába és értésemre adta, hogy szívesen ve­lem maradna néhány órára. Vonakodásom oly mélyen sértette önérzetét, hogy kidobott a há­zából. Az egész városkában egyetlen szálloda volt ezen kívül... nagyon drága. Az éjszakát tehát az állomás várótermében töltöttem és nyugtalanul hánykolódtam a fapadon, hogy könnyítsék sajgó derekamon. Egy izben valami gidres-gödrös városkában éjszakáztam, fáradtan és éhesen tértem be az olcsó szállodába. A szobámat egy sápadt, puha, ápoltkezű manager mutatta meg barátságos, tolakodó mosollyal. Hajnali három óra tájban arra ébredtem, hogy valaki az ajtón motoz. Miután a zá­r nem volt rendben, lefekvéskor széket toltam a kilincs alá. Gyorsan villanyt gyújtottam, abban a pillanatban, amikor a széket óvatosan félretolták és belépett a manager. Gyorsan becsukta az ajtót maga mögött. Ösztönszerűleg a párnám alá nyúltam és megmarkoltam a tőr gyöngyháznyelét. — Nem akar meginni velem egy pohár whiskyt? — vigyorgott rám, mintha régi isme­rősök volnánk. Reszketve hátráltam a nyitott ablak felé, hátam mögé rejtve a tőrt. Rettene­tes félelem fogott el és szorította össze torko­mat. Kellemetlen mosolygással, lassan megindult felém. Minden tagom remegett, betegnek és gyöngének éreztem magamat. Közvetlen előt­tem állt már, attól féltem, hogy minden pilla­natban elájulhatok... ha még tovább várok. Gyorsan és a kétségbeesés erejével szúrtam, anélkül, hogy tudtam volna hová. A szúrás, úgy látszik, nem jól talált, de amikor még egy­szer odapillantottam, észrevettem, hogy a tőr csuklótól a válláig fölhasította a kabátját. Iszonyodva néztem a pengére, amin vékony vércsík csordult végig. A férfi arcáról eltűnt a mosoly, olyan sápadt lett, mint a halál. „Te átkozott ringyó, te", szi­szegte és a hangja mintha valahonnan na­gyon messziről jött volna. Sápadt arca elmo­sódott szemem előtt, de a fenyegető szavakra keményebben megmarkoltam a tőrt. Ijedten hőkölt vissza és sietve eltűnt az ajtón. Léptei elhaltak a sötét folyosón. A mosdóhoz támolyogtam és megnedvesí­tettem arcomat... a víz olyan hideg volt, hogy még jobban reszketni kezdtem. Kétségbeeset­ten kaptam magamra ruhámat és izgalmam­ban nem találtam a kapcsokat. Azután dere­kamra csatoltam a revolveremet, végigtapo­gatództam a sötét folyosón, le a recsegő lépcső­kön. Kofferem hangos zajjal ütődött a falnak, lélegzetfojtva álltam meg a sötétben és vár­tam. De semmi nem mozdult. Tovább tapoga­tództam, kezemmel, lábammal, lelopództam a lépcsőn, fokról-fokra, mint valami tolvaj. A manager fülkéjéből halvány fénysugár szivár­gott... de a fülke üres volt. Kiosontam az éj­szakába. A sötétségben föltűntek a teherkocsik elmosódott körvonalai és mögöttük az állomás­épület fényei. Keresztülbotorkáltam a síneken, a fény irányában. A zajra kijött egy öreg állomásfölvigyázó és csodálkozva nézett rám: — No, no, mit jelentsen ez? — Én... én... mikor megy a legközelebbi vonat? — Egy óra múlva Újmexikó felé Azzal akar menni? — Igen... és a többi vonat merre megy? — Hát azt se tudja, hogy merre akar menni? A hetesszámú Dallas felé nyolckor indul. Elhatároztam, hogy Dallasba megyek. Hi­szen az egy nagy város... Ott lehet keresni. De mit csináljak reggel nyolcig?... Mi lesz, ha a manager följelent. Hiszen az emberek olya­nok, mint a farkasok... Hogy magyaráztam volna meg, hogy merre akarok utazni, amikor magam sem tudom. Az öreg­ember figyelmesen végigvizsgált tetőtől-talpig. Úgy látszik, ez is a farkasok közé tartozik. (Folytatása következik.) 17 mel folytatott agitáció. Éppen ezért a tömegpropagandánál erre az ifju­munkásrétegre • külön figyelemmel kell lenni. M. Z., ifjumunkás. —mih­ihwufmmm ••wmmmhíhb K­R­U Pályázat A Szavalókórusok Országos Központ­ja pályázatot hirdet kórusok, vagy mozgáskórusok által előadható szocia­lista kórusversre vagy kóntsjátékra. Ugyancsak pályázatot hirdet szocialista színpadi jelenetre. A pályázat titkos. A pályamunkák jeligével ellátva a Szavalókórusok Országos Központja (Budapets, VIII. Conti­ utca 4) címére küldendők és a pályamű mellé zárt borítékban csatolni kell a pályázó ne­vét tartalmazó jeligés levelet. Bekü­l­dési határidő 1932 szeptember 1. Pályadijak a legjobb kórusversre vagy kórusjátékra: 1. dij 30 pengő 2. dij 20 pengő A legjobb színpadi jelenetre: 1. dij 39 pengő 2. dij 20 pengő A bírálóbizottság szocialista írókból áll. A pályadíjjal jutalmazott művek minden joga a Kórusközpontra száll. Ez alkalommal ismételten fölhívjuk a szocialista írókat, hogy munkájukkal és a pályázaton való részvétellel támo­gassák a Kórusközpont munkáját, de fölhívunk mindenkit, aki szocialista szellemű mondanivalóját a kórusok ál­tal fölhasználható formába tudja ön­teni, hogy vegyenek részt pályáza­tunkon. A Kóruskö­zpont. Felelős szerkesztő és kiadó: Weltner Jakab. Amely közlemények végén szorzójel­e van, vagy a „Színház, Mozik és Hangversenyek hírei" rovatban jelennek meg, azok fizetett hirdetések. „Világosság" könyvnyomda rt Budapest, VIII. Conti­ utca 4. Műszaki igazgató: Deutsch D.

Next