Népszava, 1933. július (61. évfolyam, 146–172. sz.)
1933-07-01 / 146. szám
Ma: Teljes heti wáttérműson folon mellékleten U&s. évfolyam 146. szám. Bisdapest, 1933 július 1. szombat Ára S MMt AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 6 pengő — külföldre 12 — pengő Egy hóra _ 2 pengő — külföldre 450 pengő Ausztriában egy hóra _ 1 . 2'50 pengő SZERKESZTŐSÉG: Vm. CONTI UTCA 4. SZ. Telefonszám .. _ 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL, MINDEN NAP IS Egyes szám ára 8, vasárnap 16 fillér. Ausztriában c 16, vas. 24 groschen. Franciaországban — SO fr., •VJ^JHft. Csehszlovákiában hétköznap 1 ck_ vas. 150 ck. /,-IS*^ j. \ , i Romániában hétköznap 4 lei, vasárnap 8 lei ——— V KIADÓHIVATAL: Vm. CONTI-UTCA 4. SZ. " Telefonszám 30-3-30, 30-3-31, 30-3-32 Tizenegy szegény, dolgozó munkásembert 140 méter vastag börtönfal zár el az élettől. Háromezerhatszáz köbméter iszapos törmelék zúdult a solymári aknába, ahol kétszáznegyven méter mélységben tizenegy bányász dolgozott. A munka tragikus áldozatai talán még élnek, de eddig csak ötven métert tudtak eltakarítani az iszapos börtönfalból és egyre csökken a reménység, hogy hozzátartozóikhoz visszakerülhessenek. Zokogó nők és gyermekek állnak az akna körül és várják a biztató szót azoktól, akik hősies önfeláldozással dolgoznak társaik megmentésén, akik az iszaptól nyakig elborítva emberfölötti önfeláldozással akarják szétzúzni azt a börtönfalat, amely társaiktól elválasztja őket. Nem törődnek azzal, hogy a helyzet majdnem reménytelen, majdnem bizonyosra veszik, hogy csak halottakat találnak és mégis lankadatlan erővel harcolnak abban a reményben, hogy — talán csoda történik. Mert az is csodálatos, hogy ennek az iszapos lavinának nincsen több áldozata. Nem a „Budapestvidéki Kőszénbánya Rt." elővigyázatos intézkedéseinek, hanem inkább a véletlennek köszönhető, hogy nem százan és százan vívják most a borzalmas haláltusát. Az a belga társaság, amely Pilisszentivánon a magyar munkások foglalkoztatásával gyárt a kőszénből aranyat, éppen olyan keveset törődik a munkások életével, mint azok a magyar bányavállalatok, amelyek az életvédelem biztosítására szintén sajnálják a költségeket, mert általános jelszó, hogy minél kevesebb üzemköltséggel termeljék ki a szenet, amelyet méregdrágán árusítanak. Megrázó részleteket közölnek a szerencsétlenségről és ilyenkor megszólal mindig „a társadalom lelkiismerete". A fekete gyémánt kitermelőiről szól az ének, a hősökről, akik napról napra azzal a tudattal indulnak a bánya mélyére, hogy minden pillanatban utolérheti őket a legborzalmasabb szenvedéseikkel járó pusztulás, akik minden este azzal a tudattal jönnek ki a felszínre, hogy az élettől ismét elhódítottak egy napot. Igen, a bányászok nagyon jól tudják, hogy még a legtökéletesebb óvóintézkedések sem biztosíthatják száz százalékig az életüket. És azt is tudják, hogy a legtöbb bányában hiányoznak ezek a tökéletes óvóintézkedések. De mégis elindulnak a halálos úton, mert kergeti őket az éhség kényszere, mert ha nem a bányában pusztulnának el, akkor a nyomorúság vinné őket a sírba. Aki még nem látott bányát, annak fogalma sincs arról, hogy milyen nehéz és keserves munkáért kapnak filléreket a mélységben dolgozó hősök. Kilométereket Jell meggörnyedten járniok, hogy a munkahelyükre érjenek. Gyakran hidegben, sokszor óriási hőségben, majd derékig a vízben, de mindig görnyedvemeghajolva kell irtózatos erőfeszítéssel robotolniok a szégyenletes alamizsnabérért, hogy ennek árán próbálják megmenteni családjukat az éhhaláltól. A bányatársaságok milliós nyereségeiből az ő részükre csak nagyon kevés jut s ez a kevés is évről évre kevesebb lesz. Ma már ott tartanak, hogy alig futja kenyérre, mert alig van olyan bányász, aki a heti 25 pengőt meg-, keresi. A legtöbben 12—20 pengő heti keresettel küzdik végig az életet s ezért a nyomorult éhbérért kell elviselniök azt a tudatot is, hogy minden pillanatban halálos katasztrófa áldozatai lehetnek. Megértjük, hogy az ilyen halálos katasztrófa mindenkiben részvétet kelt, hogy pártállásra való tekintet nélkül mindenütt megsiratják a szerencsétlenség áldozatait. Mi azonban azt mondjuk, hogy a részvéten túl gondoskodni kell arról, hogy a bányavállalatok — akármilyen költségen — az emberi lehetőség határáig megfelelő óvóintézkedésekkel gondoskodjanak a bányászok életbiztonságáról. Mi azt követeljük, hogy azonnal vizsgálják meg az összes bányákat, váljon megfelelő szellőztetéssel, egészséges ivóvízzel és a szükséges védőeszközökkel megvédelmezzék-e a bányászok életét és egészségét. És gondoskodni kell arról is, hogy a filléres munkabérek helyett emberségesen megfizessék azokat, akiket most mint hősöket ünnepelnek. A bányavállalatok nagyszerűen keresnek és még akkor is megfizethetnék rendeben a munkásaikat, ha ezzel a munkával nem járna együtt az élet kockázata is. Mert amint már szokásos, a részvét szavai után néhány napon belül újra senki sem törődik a bányászsorssal, azzal, hogy a bányák hősei milyen állati sorban élve mennek napnap után a halál torkába. A magyarországi szociáldemo-krata munkásság minden részvéte azoké, akiket elnyelt ez a tömegsír és azoké a hozzátartozóké, akik minden valószínűség szerint a legnagyobb nyomorba jutnak, mert még arra sincs törvényes intézkedés, hogy megfelelő kárpótlást kapjanak. A solymári akna áldozatainak gyászos sorsa arra inti az élőket, hogy törvényes eszközökkel gondoskodjanak a bányászok életének védelméről és megfelelő ellátásáról. Tizenegy ágasat, tizernegy árva, kilenc özvegy... — Három áldozat felesége vácaneiés... — Azt remélik, hogy szombat elérik azt a BsaSyet, ahol a szerencsétlenül járt bányászok Sebesnek ( Solymár—Pilisszentiván, június 30.) A pilisi hegyeken pipáló ködöt a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. solymári, pilisszentiváni és pilisvörösvári bányatelepe kéményeinek fehér füstje dagasztja. A pipacsvirágos megdőlt búzavetéseket agyonáztatta az eső. Solymártól Pilisszentiván felé a kanyargó szerpentinsíz mellett jobbról-balról, de magán a bányatelepen is cipőmarasztaló degesz sár. A vigasztalan vidéken, amelyre a halál fekete palástja térítődött, szíven üti az embert az első köszöntés: — Jó szerencsét! Megrendítően hangzik a bányászüdvözlet ezen a tájon, ahol alattunk kétszáznegyvenhat méter mélységben többezer köbméter föld iszonyatos tömege alatt rabságra, pusztulásra ítélt a bánya 11 bányamunkást. A solymár-akna bejáratánál földhányáson egy fürt feketekendőjű asszony ül. Szemük meredten tekint a felvonóra. Majdnem mindenik apró gyermeket emel a magasba és mozdulatuk, szívszaggató zokogásuk áldozati képet mutat. Az örök munkássors áldozatul követelte tőlük férjüket, apró gyermekeik apját, fiúkat, testvérüket. Most váltják az egyik mentőcsapatot. Elvonulnak előttünk fáradtságtól roskadozó tagokkal, nyakig iszaposan, sárosan, a napfénytől hunyorgó szemmel a pusztulásra ítélt bányászok társai, akik testvéri önfeláldozással, minden izmot megmozgató erőfeszítéssel dolgoztak lent a mélységben, hogy kiszabadítsák fogságukból, a haláltárnából a szerencsétlen 11 bányászt. Mozgásukban lehajtott fejükkel úgy festenek, mintha róluk mintázta volna a munkássorsot és a bányásznyomort Meunier, akinek alakjai bennük megelevenednek. Az áldozatok névsora Fölolvassák nekünk, a bányaigazgatóság hivatalos kimutatása alapján, azoknak a névsorát, akiket az aknába bezúdult áradat elzárt a világtól. Csemi Ignác 56 éves vájár, pilisvörösvári lakos, 12 éve dolgozott a bányában, két gyermek apja. Bézendorfer Ferenc 28 éves pilisvörösvári bányász, 2 éve dolgozott itt, két gyermek apja. Ez a két ember az akna legmélyebb pontján dolgozott, őket érte a beomlott törmelék és az irtózatos atmoszférikus nyomás elsősorban. Minden emberi számítás szerint testük fölismerhetetlen roncs. Maráczi István, 40 éves pilisvörösvári bányász, 4 éve dolgozott itt, egy gyermeke van. Trizna Gábor 20 éves, nőtlen pilisvörösvári bányász. Utána Albrecht Vencel ugyancsak pilisvörösvári bányász következik, 46 éves, 8 éve dolgozott a bányában, két gyermek apja. Marloch István 34 éves pilisszentiváni bányász, 8 éve dolgozott itt, három gyermek apja. Batta Ottó 28 éves segédvájár, 4 éve volt alkalmazásban, egy gyermek apja, Richolm János 25 éves segédvájár, nős, gyermektelen, Szőts János 32 éves csillés, nős, gyermektelen, Drevenka Pál 26 éves csillés, nős, gyermektelen. Végül Szlávik Mihály 21 éves csillés, öreg szüleinek egyetlen gyermeke, ők hatan Pilisszentivánon laktak. Három áldozat felesége várandós... Hogyan történt?... A halálakna lejáratánál szakértők, mérnökök csoportosulnak, hatósági emberek, közöttük Scheuer Róbert, a kerület országgyűlési képviselője. Beszélgetünk velük, hogy kialakuljon a kép, mi okozta a tömegszerencsétlenséget, felelős-e valaki a katasztrófáért, mi történt szerdán délben. Elmondták, hogy a tudomány mai állása szerint a szakemberek sincsenek tisztában a föld belsejen