Népszava, 1933. július (61. évfolyam, 146–172. sz.)

1933-07-01 / 146. szám

Ma: Teljes heti wáttérm­űson fo­lon mellékleten U&s. évfolyam 146. szám. Bisdapest, 1933 július 1. szombat Ára S MMt AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre 6 pengő — külföldre 12 — pengő Egy hóra _ 2 pengő — külföldre 4­50 pengő Ausztriában egy hóra _ 1 . 2'50 pengő SZERKESZTŐSÉG: Vm. CONTI­ UTCA 4. SZ. Telefonszám .. _ 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA­­ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEG­JELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL, MINDEN NAP IS Egyes szám ára 8, vasárnap 16 fillér. Ausztriában c 16, vas. 24 groschen. Franciaországban — SO fr., •VJ^JHft.­ Csehszlovákiában hétköznap 1 ck_ vas. 1­50 ck. /,-IS*^ j. \ , i Romániában hétköznap 4 lei, vasárnap 8 lei ——— V KIADÓHIVATAL: Vm. CONTI-UTCA 4. SZ. " Telefonszám 30-3-30, 30-3-31, 30-3-32 Tizenegy szegény, dolgozó mun­kásembert 140 méter vastag bör­tönfal zár el az élettől. Három­ezerhatszáz köbméter iszapos tör­melék zúdult a solymári aknába, ahol kétszáznegyven méter mély­ségben tizenegy bányász dolgo­zott. A munka tragikus áldozatai talán még élnek, de eddig csak ötven métert tudtak eltakarítani az iszapos börtönfalból és egyre csökken a reménység, hogy hoz­zátartozóikhoz­­ visszakerülhesse­nek. Zokogó nők és gyermekek áll­nak az akna körül és várják a biztató szót azoktól, akik hősies önfeláldozással dolgoznak társaik megmentésén, akik az iszaptól nyakig elborítva emberfölötti ön­feláldozással akarják szétzúzni azt a börtönfalat, amely társaik­tól elválasztja őket. Nem törőd­nek azzal, hogy a helyzet majd­nem reménytelen, majdnem bi­zonyosra veszik, hogy csak halot­takat találnak és mégis lankadat­lan erővel harcolnak abban a re­ményben, hogy — talán csoda történik. Mert az is csodálatos, hogy en­nek az iszapos lavinának nincsen több áldozata. Nem a „Budapest­vidéki Kőszénbánya Rt." elő­vigyázatos intézkedéseinek, ha­nem inkább a véletlennek köszön­hető, hogy nem százan és százan vívják most a borzalmas halál­tusát. Az a belga társaság, amely Pilisszentivánon a magyar mun­kások foglalkoztatásával gyárt a kőszénből aranyat, éppen olyan keveset törődik a munkások éle­tével, mint azok a magyar bá­nyavállalatok, amelyek az élet­védelem biztosítására szintén sajnálják a költségeket, mert ál­talános jelszó, hogy minél keve­sebb üzemköltséggel termeljék ki a szenet, amelyet méregdrágán árusítanak. Megrázó részleteket közölnek a szerencsétlenségről és ilyenkor megszólal mindig „a társadalom lelkiismerete". A fekete gyémánt kitermelőiről szól az ének, a hősökről, akik napról napra az­zal a tudattal indulnak a bánya mélyére, hogy minden pillanatban utolérheti őket a legborzalma­sabb szenvedéseikkel járó pusztu­lás, akik minden este azzal a tu­dattal jönnek ki a felszínre, hogy az élettől ismét elhódítottak egy napot. Igen, a bányászok nagyon jól tudják, hogy még a legtökélete­sebb óvóintézkedések sem bizto­síthatják száz százalékig az éle­tüket. És azt is tudják, hogy a legtöbb bányában hiányoznak ezek a tökéletes óvóintézkedések. De mégis elindulnak a halálos úton, mert kergeti őket az éhség kényszere, mert ha nem a bányá­ban pusztulnának el, akkor­­ a nyomorúság vinné őket a sírba. Aki még nem látott bányát, annak fogalma sincs arról, hogy milyen nehéz és keserves mun­káért kapnak filléreket a mély­ségben dolgozó hősök. Kilométe­reket J­ell meggörnyedten jár­niok, hogy a munkahelyükre ér­jenek. Gyakran hidegben, sokszor óriási hőségben, majd derékig a vízben, de mindig görnyedve­megh­ajolva kell irtózatos erő­feszítéssel robotolniok a szégyen­letes alamizsnabérért, hogy en­nek árán próbálják megmenteni családjukat az éhhaláltól. A bá­nyatársaságok milliós nyeresé­geiből az ő részükre­ csak nagyon kevés jut s ez a kevés is évről évre kevesebb lesz. Ma már ott tartanak, hogy alig futja ke­nyérre, mert alig van olyan bá­nyász, aki a heti 25 pengőt meg-, keresi. A legtöbben 12—20 pengő heti keresettel küzdik végig az életet s ezért a nyomorult éh­bérért kell elviselniök azt a tu­datot is, hogy minden pillanat­ban halálos katasztrófa áldozatai lehetnek. Megértjük, hogy az ilyen halá­los katasztrófa mindenkiben rész­vétet kelt, hogy pártállásra való tekintet nélkül mindenütt meg­siratják a szerencsétlenség áldo­zatait. Mi azonban azt mondjuk, hogy a részvéten túl gondoskodni kell arról, hogy a bányavállala­tok — akármilyen költségen — az emberi lehetőség határáig meg­felelő óvóintézkedésekkel gondos­kodjanak a bányászok életbiz­tonságáról. Mi azt követeljük, hogy azonnal vizsgálják meg az összes bányákat, váljon megfe­lelő szellőztetéssel, egészséges ivóvízzel és a szükséges védőesz­közökkel megvédelmezzék-e a bá­nyászok életét és egészségét. És gondoskodni kell arról is, hogy a filléres munkabérek he­lyett emberségesen megfizessék azokat, akiket most mint hősöket­ ünnepelnek. A bányavállalatok nagyszerűen keresnek és még akkor is megfizethetnék rende­­ben a munkásaikat, ha ezzel a munkával nem járna együtt az élet kockázata is. Mert amint már szokásos, a rész­vét szavai után néhány napon belül újra senki sem törődik a bányászsorssal, az­­­zal, hogy a bányák hősei milyen állati sorban élve mennek nap­nap után a halál torkába. A magyarországi szociáldemo-­­krata munkásság minden rész­véte azoké, akiket elnyelt ez a tömegsír és azoké a hozzátarto­zóké, akik minden valószínűség szerint a legnagyobb nyomorba jutnak, mert még arra sincs tör­vényes intézkedés, hogy megfelelő kárpótlást kapjanak. A solymári akna áldozatainak gyászos sorsa arra inti az élőket, hogy törvé­nyes eszközökkel gondoskodjanak a bányászok életének védelméről és megfelelő ellátásáról. Tizenegy ágasat, tizernegy árva, kilenc özvegy... — Három áldozat felesége vácaneiés... — Azt remélik, hogy szombat elérik azt a BsaSyet, ahol a szerencsétlenül járt bányászok Sebesnek ( Solymár—Pilis­szentiván, június 30.) A pilisi hegyeken pipáló ködöt a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. solymári, pilisszentiváni és pilis­vörösvári bányatelepe kéményeinek fehér füstje dagasztja. A pipacs­virágos megdőlt búzavetéseket agyonáztatta az eső. Solymártól Pilisszentiván felé a kanyargó szer­pentinsíz mellett jobbról-balról, de magán a bányatelepen is cipőma­rasztaló degesz sár. A vigasztalan vidéken, amelyre a halál fekete palástja térítődött, szíven üti az em­bert az első köszöntés: — Jó szerencsét! Megrendítően hangzik a bányász­üdvözlet ezen a tájon, ahol alattunk kétszáznegyvenhat mé­ter mélységben többezer köb­méter föld iszonyatos tömege alatt rabságra, pusztulásra ítélt a bánya 11 bányamunkást. A solymár-akna bejáratánál föld­hányáson egy fürt feketekendőjű asszony ül. Szemük meredten tekint a felvonóra. Majdnem mindenik apró gyermeket emel a magasba és mozdulatuk, szívszaggató zoko­gásuk áldozati képet mutat. Az örök munkássors áldozatul követel­te tőlük férjüket, apró gyermekeik apját, fiúkat, testvérüket. Most váltják az egyik mentőcsa­patot. Elvonulnak előttünk fáradt­ságtól roskadozó tagokkal, nyakig iszaposan, sárosan, a napfénytől hunyorgó szemmel a pusztulásra ítélt bányászok társai, akik testvéri önfeláldozással, minden izmot meg­mozgató­­ erőfeszítéssel dolgoztak lent a mélységben, hogy kiszaba­dítsák fogságukból, a haláltárná­ból a szerencsétlen 11 bányászt. Mozgásukban lehajtott fejükkel úgy festenek, mintha róluk mintázta volna a munkássorsot és a bányász­nyomort Meunier, akinek alakjai bennük megelevenednek. Az áldozatok névsora Fölolvassák nekünk, a bánya­igazgatóság hivatalos kimutatása alapján, azoknak a névsorát, aki­ket az aknába bezúdult áradat el­zárt a világtól. Csemi Ignác­­ 56 éves vájár, pilisvörösvári lakos, 12 éve dolgozott a bányában, két gyermek apja. Bézendorfer Ferenc 28 éves pilisvörösvári bányász, 2 éve dolgozott itt, két gyermek apja. Ez a két ember az akna leg­mélyebb pontján dolgozott, őket érte a beomlott törmelék és az ir­tózatos atmoszférikus nyomás első­sorban. Minden emberi számítás szerint testük fölismerhetetlen roncs. Maráczi István, 40 éves pilisvörös­vári bányász, 4 éve dolgozott itt, egy gyermeke van. Trizna Gábor 20 éves, nőtlen pilisvörösvári bá­nyász. Utána Albrecht Vencel ugyancsak pilisvörösvári bányász következik, 46 éves, 8 éve dolgozott a bányában, két gyermek apja. Marloch István 34 éves pilisszent­iváni bányász, 8 éve dolgozott itt, három gyermek apja. Batta Ottó 28 éves­ segédvájár, 4 éve volt al­kalmazásban, egy gyermek apja, Richolm János 25 éves segédvájár, nős, gyermektelen, Szőts János 32 éves csillés, nős, gyermektelen, Drevenka Pál 26 éves csillés, nős, gyermektelen. Végül Szlávik Mi­hály 21 éves csillés, öreg szüleinek egyetlen gyermeke, ők hatan Pi­lisszentivánon laktak. Három ál­dozat felesége várandós... Hogyan történt?... A halálakna lejáratánál szak­értők, mérnökök csoportosulnak, hatósági emberek, közöttük Scheuer Róbert, a kerület országgyűlési kép­viselője. Beszélgetünk velük, hogy kialakuljon a kép, mi okozta a tömegszerencsétlenséget, felelős-e valaki a katasztrófáért, mi történt szerdán délben. Elmondták, hogy a tudomány mai állása szerint a szakemberek sincsenek tisztában a föld belsejen

Next