Népszava, 1933. július (61. évfolyam, 146–172. sz.)

1933-07-01 / 146. szám

2 NÉPSZAVA 1933 július4. .I A nemzetközi szolidaritás parancsa: neutoárallfitimilénil ben végbemenő mozgások okaival és természetével, az elmozdulások és az úgynevezett tektonikus erők hatásaival. A föld úgy játszik az emberekkel a maga ösrejtelmősségében, mintha fricskát adna a mindent tudni vágyó és még nagyon hézagos tudománynak. Ez a katasztrófa okának hivatalos magyarázata. A 35 évvel ezelőtt megnyitott Erzsébet-akna, amelyet kimerülése után, a bányakapitányság utasítására cement- és kőtörmelékkel törtek el, volt a baj forrása. Az akna lejárata mintegy kétkilométernyi távolságban van a Solymár-aknától, Pilisszentiván és Solymár községek határán, néhány méterrel Solymár területén belül. Húsz, helyenként harminc, méter szélességben tömték el az elhagyott tárnákat és teljesen érthetetlen, hogy milyen erő tizta át ezeket a szörnyű gátakat, amikor közöttük beözönlött a víz, az iszap és a föld, szakértők szerint 18 atmoszféra nyomással, olyan rettenetes erővel, amely föltétlenül megöli az elébekerülőket, megmozgatva négyezer köbméter hordalékot. Betört ez a csuszaimló föld- és iszaptömeg a Solymár-aknába és beomlott ebbe a megmunkálás alatt álló tárnarendszerbe. Szén, homok, kő és agyag irtózatos lavinája úszott a mocskos iszap habzón tarajos tömegén és elárasztott minden utat. Az Erzsébet-akna függőleges irányban haladt a föld belseje felé és az aknából jobbra-balra, előre-hátra nyíltak a tárnáik. Ezeket a tárnákat megfúrták és a lyukakon át cementes homokot és kőhordalékot öntöttek be, hogy az aknákból kiinduló tárnák nyílásait eképpen cementfallal árják el és így azok teljesen elhaljanak. A hordalék kitölti a keresztmetszetet, cementlap keletkezik, amely megakadályozza, hogy a bányalég vagy bányavíz a szomszédos tárnákban bajt okozhasson. Ezek a cementlapok szakadtak le 150 méternyire a mélyponttól. A szerencsétlenség pillanataiban 151 bányász tartózkodott a Solymáraknában, akik közül 140-nek, részben a harmadik Lipót-aknán keresztül sikerült kimenekülnie. Tizenegyen, a legmélyebb tornákban dolgozók, bentrekedtek. Elméletileg az volt a helyzet, hogy ők is kimenekülhettek volna, ha lett volna rá idejük, ha gyorsabban tudtak volna futni, mint a rájuk zúduló hordalék. Valószínű, hogy menekülés közben többet közülük az óriási nyomás odalapított a tárnák falához. Ezeknek a sorsa reménytelen. Csak abban lehet bízni, hogy a fölfelé vájt kis melléktárnák egyikében, másikában néhányan meghúzódtak és mellettük, illetve alattuk rohant el a bezúduló hordalék. Bízni lehet abban, hogy lesz néhány napra való levegőjük, föltéve, hogy a hordalék nem szabadította föl azokat a mérges gázokat, különösen a szánsavgázt, amely föltétlenül gyilkol ... Szakértők szerint még szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a szivattyúkutakat magasabban fekvő helyeken állították föl, aminek következtében azok sértetlenül maradtak és valamennyi szivattyú tovább tudott dolgozni. Isly a bánya mélypontján összegyűlt víztömeg kiemelhető volt, de biztosítást nyert a mentő munka megindulásának lehetősége is. Ha ez nem így történik, száz fölé emelkedhetett volna az áldozatok száma és meg sem lehetne közelíteni a bányában rekedteket. A mentés Dohog a gépház szüntelenül, mint a zaklatott szívek. A fölvonók csigái forognak és jajgatnak a sirató asszonyok zokogásának ritmusára. Minden eresztékében csikorog a fölvonó, zakatolnak a csilleláncok, sziréna búg, gőzsíp sivít, negyvennyolc órája folyik a mentőmunka. Végeláthatatlan sorban hordják ki a csillék az iszapot és hordalékot és délután három órakor felszínre kerül a szerencsétlenül jártak első üzenete. Megtalálják az 1131. számú fejszét. A keményfanyél forgácsokra szakadva, mintha csak valami bombarobbanás törte volna szilánkokra. Micsoda szörnyűséges erővel zúdult a szerencsétlenekre a megcsúszott föld, amikor egy darab fa ilyen szilánkokra hasítódott! Ez a csonka nyél mintha üzenetet hozna arról a rémségről, ami ott lent az emberekkel történt... Újabb mentőcsapat indul, erőszakkal ragadják ki a sorból Trizna Gusztávot, a lentrekedt Trizna Gábor bátyját, akit semmiképpen sem lehet távoltartani immár harmadik napja attól, hogy pillanatnyi nyugvás nélkül dolgozzon lent a mélységben testvére életéért. — Hagyjanak, vagy meghalok, vagy fölhozom az öcsémet. A munkásszolidaritásnak és áldozatkészségnek megható példáját szolgáltatta Brandhuber Pál nyugdíjas is, aki odaállt a bizottság elé és ezeket mondta: — Engedelmet kérek, tessék megengedni, hogy lemenjek az Erzsébet-aknába és ott körülnézzek. Öreg ember vagyok én már, nem kár értem. — Minek még egy életet föláldozni! — intik le. A mentés pénteken már három irányból folyt. A Solymár-akna elérhető legmélyebb pontjáról, ahová betört az iszap, kísérelik meg megközelíteni a tárnában rekedteket. 140 méter , távolság van a bányászok volt munkahelye és a mentés kiindulópontja között. Közben roppant falként irtózatos mennyiségű iszap, kő, omladék. 48 óra alatt a mentőmunka, amely teljes erővel, a szomszédos dorogi bánya és pilisvörösvári bánya minden mérnökének irányítása mellett folyik, összesen csak 50 métert tudott ebből az akadályból eltávolítani. Az első torlaszon azonban már túl valnnak... A mentés második iránya a Solymár-alma egyik mellékfolyosójáról a föld mélye felé halad, tehát a beszakadt munkahely mindkét vége felől iparkodnak a szerencsétlenüljártakat megközelíteni. Pénteken végül is a bányakapitányság hozzájárult ahhoz, hogy a beomlott Erzsébet-akna felől is meginduljon a mentés. A telep nyomora A bányáiban nem volt mindig munka. Az utóbbi időben rendszerint csökkentett munkaidővel, nem egész héten dolgoztak a bányászok és az egyforma barna épületekben irtózatos nyomorúságban tengődnek a bányászcsaládok. Köztük sokan vannak, akiknek hozzátartozója szerencsétlenül járt vagy néhány évtizednyi munka után meghalt, a nyugdíjas rokkantak és a nyugbéresek alig néhány pengőt kapnak havonként, sok házban csak árpakenyér jut az asztalra, meleg ételt egy hónapban egyszer-kétszer látnak és a kolduló nyugbéresek alamizsnástarisznyájukkal összekóborolják az egész környéket. Amikor ezeknek a sorsát látják maguk előtt az áldozatok hozzátartozói, akkor még rekedtebben, szívettépőbben hangzik fel a jajgatás. Magukra gondolnak és vörösre sírt szemükkel, mindmegannyi égő sebhelyek, könnyezve követik apró gyermekeik útját, akik riadtan kóborolnak körülöttük. Ülnek az aszszonyok a földhányáson, fekete fejkendőjük mint a halál vüléje lebeg, néznek a fölvonó felé és várják a választ: özvegyek-e már?... tiltvatakos felantés A Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. igazgatósága a szerdán délben történt szerencsétlenségről csak csütörtökön délelőtt 10 órakor látta szükségesnek az első hivatalos jelentés kiadását. Így esett, hogy a fővárostól néhány kilométernyire történt tömegszerencsétlenségről sem a hivatalos hírszolgálati szervek, sem a nagyközönség, sem a sajtó nem szerezhetett idejében értesítést. Föl kell vetni a kérdést, kinek állott érdekében, hogy fél napig elhallgassák a katasztrófa hírét. Szerdán éjszaka, éjfélkor szivárgott el a fővárosba a híre annak, hogy mi történt a Solymár-aknábann. A hírszolgálat mai technikai fejlettsége mellett arányaiban kisebb szerencsétlenségről egy-két óra leforgása alatt a világ minden részében tudomást szereznek. Nem tudjuk, mi volt az oka annak a késlekedésnek, amellyel megakadályozni próbálták, hogy a sajtó és annak útján a nagyközönség idejében értesüljön a szerencsétlenségről. A bányatársaság hivatalos jelenpénteken éjszaka a helyszínről jelenti tudósítónk. A mentés munkálataiban lapzártáig semmi érdemleges eredményt nem hoztak. A mentés 10 mérnök vezetésével pontosan megállapított terv szerint folyik. Kétségtelenül megállapították, hogy az első munkahelyet, ahol a szerencsétlenek dolgoztak, 90—100 méternyire közelítették meg. Kétóránkint váltják a vájatban dolgozó munkásokat, akik a 2 méter 40 centiméter széles és 3 méter magas vájatban térdig érő hideg talajvízben minden erejük megfeszítésével dolgoznak, éppen ezért, mert egy munkahelyen csak kéthárom, esetleg négy ember tud dolgozni az omladék eltávolításán. Mögöttük a csillék megrakodásával és továbbításával minden csoportnál 20 ember dolgozik. Az Erzsébet-aknában 1930-ban elhelyezett betonfalak közül a szörnyűséges légnyomás ereje óriási darabokat sodort a vájatokba. Az egyik mentőhelyen pénteken egy 5 méter hosszú ilyen beton, torlaszra találtak, amelynek áttörése órákig tartó munkába került. A vízáradat ereje olyan erős volt, hogy a munkahelyekről a szerencsétlenül járt munkások holmijai közül két ruhafoszlányt kisodort. Találtak egy letépett kabátujjat, amely egy vízhatlan bányakabát darabja. A letépett kabátujj borzongató bizonyítéka annak, hogy milyen erővel zúdult az áradat a szerencsétlen munkásokra. Pénteken este a mentőexpedíció tagjai egy Davy - lámpatetőt is találtak, amelyről megállapították, hogy az Cserni Ignác tulajdona volt. A Solymár-aknában dolgozott és megmenekült bányászok elbeszéléséből kétségtelenné vált, hogy az akna legmélyebb pontján, ott, ahol a betörés történt, az akna falánál Bézendorfer, Cserni, Batta és Drevenka bányászok dolgoztak. Bizonyosra veszik, hogy ezeket a szerencsétlen embereket a betontömeg agyonnyomta. Az ő megmentésükről szó sem lehet. Azt remélik, hogy a többi hét bányász a szelelő aknához jutott és ott bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes és valódi „Ferenc József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. (É) tése szerint „június 28-án 11 "A 12 órakor a Solymár-aknából indított egyik vágatban a régi, betömött Erzsébet-akna tömedékanyaga a folytonos esőzések következtében, minden elővigyázatos-ság és óvóintézkedés ellenére betört és az ott dolgozó 11 bányamunkás menekülési útját elvágta. A bányamérnöki kar a helyszínre azonnal ki- szállott, bányakapitánysági kiküldött jelenlétében haladéktalanul hozzálátott a mentési munkálatokhoz, amelyek folyamatban vannak. A mentési munkálatok közben a menőexpedíció tagjai kopogtató jeleket hallottak, úgyhogy minden remény megvan arra, hogy a bányában rekedt munkások még életben vannak és így a mentési munkálatok sikerrel fejeződnek be." A bányatársaság bizakodó jelentését ismertettük a mentési munkálatokban résztvett bányászokkal, akik elmondották, hogy reggel 6 órakor valóban híre terjedt annak, hogy két hosszú és három rövid jelzőkopogtatás hallatszott, amelyet Kovács mérnök észlelt is és csákányával visszakopogtatta a jelet, de a túlsó oldalról semmi válasz nem hallatszott. — Lehet, hogy élnek még? —kérdezzük s a meggyötört bányászok lehajtják a fejüket, egyikük meglendíti karját, lemondó mozdulatra, és csak annyit válaszol: — Szegények! meghúzódva várják megmentésüiket. Szombaton reggel az Erzsébet- akna fölé emelődarut állítanak, hogy annak a segítségével emeljék ki a leszakadt földtömegeket. A bányában tovább folyik a munka és azok, akik nem vesznek részt a mentési munkában, a Lipót-aknában folytatják a fejtést. A bányaigazgatóság jelentése szerint remélik, hogy szombat reggelre talán elérik azt a helyet, ahol a szerencsétlenül járt munkások lehetnek. Ezzel az optimisztikus nyilatkozattal szemben a helyszínen a mentési munkálatokban résztvevő munkások azt állítják, hogy legalább 48 óra szükséges még az iszaptömeg, kőhordalék és betonakadály elhárítására. Újabb beton falakadály előkerülésére is számítanak. A munkások szerint a legjobb esetben csak vasárnap érnek el ahhoz a helyhez, ahol a szerencsétlenség pillanatában a munkások tartózkodhattak. A mentés állandó életveszedelmet jelent, mert minden csákányütésra kift- és cementdarabok hullanak alá, többször összegörbült vassínek, amelyeket biztosításra használtak. Ezeket a vízáradat ereje úgy összehajlította, mintha pléhből készültek volna. Pénteken éjszaka a solymári halálakna körül dermedt csend uralkodik, csak néhány csendőrszurony villog... A Rilskinfant Lessgre ®! , (London, június 30.) A kisantániállamok és Lengyelország megbízottai egyetemleges megnemtámadási szerződésről tárgyalnak Litvinovval. A tárgyalások lelke Titulescu, aki az utóbbi napokban kizáróan ezzel a kérdéssel foglalkozik. lvasd a "Népszavát és szerezz új előfizetőket! "