Népszava, 1933. augusztus (61. évfolyam, 173–198. sz.)
1933-08-01 / 173. szám
litce augusztus C. NÉPSZAVA Rendőri akció az élelmezési munkások szakszervezete ellen Még mindig őrizetben vannak a szombaton este előállított sütőmunkások Megírtuk a Népszava vasárnapi számában, hogy a rendőrség szombaton este formális rohamot intézett az élelmezési munkások Peterdy utcai egyesületi helyisége ellen. A Peterdy utcát rendőrileg lezárták, az egyesületi házat körülfogták, behatoltak az otthonba és akiket ott találtak, két sárba állították, megmotozták, azután bekísérték a főkapitányságra, ahol átadták őket a rendőrség politikai osztályának. Az " előállított sütőmunkásokat onnan azután átkísérték a toloncházba és megkezdték az igazoltatásokat. Közülük Szladek Kálmán elvtársat elbocsátották, a többiek máig is a rendőrség őrizetében vannak. Ez a példátlan eljárás a szervezett munkásság széles köreiben keltett jogos és érthető fölháborodást. Valóban, a legsúlyosabb üldöztetések idején sem volt rá eset, hogy a rendőrség ilyen módon fogott volna ostrom alá egy szakszervezetet és zavarta volna meg annak működését. A rendőrség fölvonulása az élelmezési munkások szakszervezete ellen teljesen indokolatlan. A szövetség vezetősége az alapszabályok megszabta keretek között működik. Semmiféle jogellenes cselekedetet el nem követett. Az előállított 85 sütőmunkás sem szolgáltatott okot rendőri beavatkozásra. Közülük sokan közvetítés miatt mentek szombaton este az egyesületi helyiségbe, hogy talán sikerül nekik egy-egy kisegítést kapniok. Mások csak az egyesületi fodrászműhelybe mentek beretválkozni. Ismét mások túramegbeszélésre mentek az otthonba, vagy a kultúrcsoportoknál volt elintéznivalójuk. Egyszóval szombaton este is, mint máskor, a rendes egyesületi élet folyt az élelmezési munkások otthonában és a rendőrség minden komoly ok nélkül ütött zajt az ott tartózkodó egyesületi tagokon és válogatás nélkül, mindvalamenynyiüket, akár voltgyanú ellenük, akár nem, beszállította a főkapitányságra. Két szempontból kell a legkeményebben kifogásolni a rendőrség eljárását. Az egyik: a személyes szabadság súlyos megsértése. Mégis csak képtelenség, hogy ártatlan embereket minden alaposabb ok és indok nélkül rendőrségi őrizetbe vegyenek és napokon át őrizetben tartsanak. A rendőrségnek módja lett volna ott a helyszínen igazoltatni, módja van arra, hogy akár valamennyi őrizetbe vett egyesületi tag ellen a nyomozást lefolytassa. de semmiféle érdek nem fűződik ahhoz, hogy csaknem száz embert napokon át megfosszanak szabadságuktól csak azért, mert történetesen bent tartózkodtak az egyesületi helyiségben. A másik: semmiképpen sem lehet belenyugodni abba, hogy bármely szakszervezet ellen ilyen akciót vezessen a rendőrség, hogy megbénítsa vagy megzavarja az egyesületi funkciók ellátását, hogy megakadályozza ezekben az amúgy is nehéz időkben a munkaközvetítés lebonyolítását. Jól tudjuk, hogy az egyesületi helyiség nem exterritoriális terület, sajnos, nem az, de azért mégis megdöbbentő eljárás, ami szombaton este az élelmezési munkások szövetségével szemben a rendőrség részéről történt. A szakszervezetek a maguk területén ezideig mindig rendet tartottak. Egyetlen szakszervezet sem tűrte meg, hogy bármiféle, a szakszervezeti célokkal ellentétes mozgalomnak fedőszervezete legyen. Meggyőződésünk, hogy a rendőrségnek semmiféle adata nem lehet arra, hogy az élelmezési munkások szövetségében bolsevista akciók folytak. Egyenesen tűrhetetlen, hogy talán névtelen följelentések alapján ilyenfajta eljárások indulhassanak valamely szakszervezet tagjai ellen. Ez a legteljesebb jogbizonytalanságot idézi föl és a szakszervezetek mindenesetre meg fogják találni a módját annak, hogy tiltakozzanak az ilyen rajtaütések ellen, amelyek mélyen belevágnak az egyesületi jogba és ismételjük: teljesen indokolatlanul megzavarják a szakszervezeti életet. Arról még nem is beszéltünk, hogy a csigalassúságú igazoltatás hány ártatlan embert foszthat meg az exisztenciájától. Nem olyan egyszerű most elhelyezkedni és aki két-három napon át nem jelentkezik a munkahelyén, nagyon könnyen az utcára kerülhet. Erre a körülményre is illett volna figyelemmel lennie a rendőrség politikai osztályának, amely úgy vonult föl az élelmezési munkások Peterdy utcai otthona ellen, mintha Y&v®Uvés Takarékpénztár R.-TBudapest VII. Rákóczi út 42 Telefon: 43-7-58 mmwmjwii i.i ni' i~w»«aM—mb^—»» Mindenki már az idén saját erdejében nyarainkat, ha telket vesz a Törekvés Takarékpénztár Rt. Érd-weekendtelepi parcellázásánál Olcsó árak! Kényelmes fizetési feltételek! ingyenes életbiztosítás! Bővebb felvilágosítást nyújt a Törekvés Takarékpénztár Rt., a Corvinia Általános Biztosító Rt. és az Általános Fogyasztási Szövetkezet összes fiókjai Ingyenes autóbuszjárat a venni szándékozó közönség részére minden vasárnap d. e. 9 órakor és minden szerdán d. u. VI 3 órakor indul VII. Rákóczi út 42. sz. alól ott valami földalatti, forradalmi összeesküvésről lett volna szó. Ha a rendőrségnek — amit nem hiszünk — lett volna is valamiféle adata egyesek ellen, akkor is előbb meggyőződést kellett volna szereznie az adatok valódiságáról és csak azután lett volna szabad eljárnia, de akkor sem úgy, amint tette, akkor sem lett volna szabad ennek az eljárásnak érintenie mindenkit, aki ott található volt az egyesületi helyiségben és magát az egyesületet. Kell, hogy a rendőrségnek ezt az eljárását illetékes helyen orvosolják, kell hogy az indokolatlanul őrizetbe vett sütőmunkásokés szervezetük is a jogsérelemért elégtételt kapjanak. 01 Hétfőn a reggeli órákban borzalmas robbanás rázta meg Brünn belvárosát. A János uccában betört a házak valamennyi ablaka, a vakolat lehullott a falakról és mintegy 60 méteres lángoszlop mutatta a robbanás helyét, a Szabadság tér és a János ucca sarkán épült Európa-szállodát. A robbanásnak szörnyű hatása volt. Az Európa-szálló négyemeletes épületének egész homlokzata rombadőlt, csak a földszint és az első emelet falai maradtak állva. Az első emeleti helyiségekben lévő kávéház is teljesen elpusztult. A kávéház nagy tükörablakai millió darabra törtek, a robbanás ereje kiszakította rámáikból az ablaktáblákat, amelyek a rombadőlt épületrészekkel együtt borzalmas csörömpöléssel és robajjal zuhantak alá a János utcába. A szálloda épülete olyan súlyosan megsérült, hogy minden pillanatban várni lehetett a még állva maradt részek beomlását is. A robbanás a környező házaknak csaknem minden lakásában kisebbnagyobb anyagi kárt okozott. A kávéházzal szemben fekvő lakásokba és üzlethelyiségekbe emberi hús-és csontdarabok repültek. Az egyik lakás ablakpárkányán emberi gerincoszlopdarabot találtak. A levegőbe repült épületben a robbanás időpontjában mintegy harminc szállodavendég tartózkodott s azonkívül az első emeleti kávéházban is voltak vagy tizenöten. Ide kell még számítani azokat az utcai járókelőket is, akik a katasztrófa idején a szálloda előtt haladtak el. A robbanás 8 órakor, tehát a legforgalmasabb időben történt. A tűzoltóság és a mentők megerősített osztagokkal vonultak ki és azonnal hozzáláttak a mentő munkálatokhoz. A romok közül élve mentették ki Schopp asszonyt, a szálloda tulajdonosnőjét. Hogy a szerencsétlenségnek hány emberélet esett áldozatul, azt pontosan majd csak a romok eltakarítása után lehet megállapítani. Eddig négy holttest került ki a romok alól, valószínűnek tartják azonban, hogy hét embert pusztított el a robbanás. A robbanás pillanatában egy munkás haladt el a János utcában az Európa-szálló előtt. Ezt a munkást és kézikocsiját is maguk alá temették a lezuhanó kőtörmelékek. Valahogy kiszabadították a romok alól, de a szerencsétlen ember kórházba való szállítása közben kiszenvedett. Eddig összesen hét súlyosan sebesültet, 32 könnyebben sérültet és 11 megsebesült tűzoltót szállítottak a különböző kórházakba. A súlyosan sebesültek közül egyiknek az állapota sem életveszedelmes. A robbanás okát eddig még nem tudták pontosan megállapítani. Csak annyit tudnak, hogy sem kazán-, sem gázrobbanás nem történt A robbanás a szálló 7-es számú szobájában történt, amelynek bérlőjeként Bauer Adolf állítólagos mährisch-ostraui magántisztviselő szerepelt, aki a vele volt nőt és csecsemőt feleségeként, illetve gyermekeként jelentette be. A rendőri nyomozás szerint nyilvánvalóan hamis névről van szó. Az állítólagos Bauer nem hagyta el a szálloda épületét és nincs is a sebesültek között, tehát a vele volt nővel és csecsemővel együtt nyilván életét vesztette. A 7-es számú szobában, illetve annak környékén jellegzetes ekrazit szagot észleltek, azért azt hiszik, hogy az állítólagos Bauer ekrazittal akart családirtást elkövetni. A brünni szállodarobbanás rejtélye a késő esti órákban megoldást nyert, sikerült megállapítani, hogy a férfit, aki Bauer Adolf néven jelentette be magát, valódi nevén Kilopnak hívják, 31 éves foglalkozásnélküli építészsegéd. Állítólagos felesége egy Zwieselbauer Irma nevű 23 éves brünni leány, akinek 8 héttel ezelőtt kisfia született Knoptól. Knop már közel tíz éve ismerte Zwieselbauer Irmát és az utóbbi években menyasszonyaként emlegette baráti társaságban. Knopot mindenki rendes embernek ismerte, akit azonban az utóbbi időben rendkívül elkeserített, hogy nem tudott álláshoz jutni és nem tudta feleségül venni szerelmét. Búskomorság jelei mutatkoztak rajta és feltételezhető róla, hogy végső kétségbeesésében szánta rá magát a szörnyű tettre. A katasztrófa előidézőjének igazi nevét Zwieselbauer Irma anyja hozta a rendőrség tudomására. Az asszony a robbanás után azonnal a rendőrségre sietett és pontos személyleírást adott leányáról, aki vasárnap este csecsemőjével együtt eltávozott hazulról. A leírás alapján a szállodaszemélyzet rögtön látta, hogy arról a nőről van szó, aki előző este az állítólagos Bauer Adolf kíséretében szobát vett ki a szállodában. Knop személyleírásában is felismerték a szálloda alkalmazottai a dráma másik főszereplőjét, az állítólagos Bauer Adolfot. Az esti órákban az Európa-szálló romjai alól további két holttest került elő. Mind a két áldozat: Kopecny János 28 éves postahivatalnok és Benes Rudolf 36 éves telefonszerelő a szálloda előtt sétált, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Az eddig kiásott holttestek száma ezzel hatra emelkedett, hiányzik azonban még maga Knop építész, aki kétségkívül szintén életét vesztette a fantasztikus öngyilkosságnál. Valószínű, hogy az ő testrészei azok a messze környéken szétszórt hulladarabok, amelyeket nem tudnak egymáshoz illeszteni. A városban óriási az izgalom és a robbanás színhelyén rendőri kordont kellett vonni, hogy visszatartsák a kíváncsiak ezreit. Robbanás pusztította el a brünni Európa-szállót Esedig hat halott került elő a romok alól Egy szerencsétlen szerelmespár ekrazitos öngyilkossága okozta a pusztítást 0 tachista bombagárat talált a spanyol (Madrid, július 31.) A rendőrség vasárnap Sevilla környékén 200 fegyvert talált egy titkos raktárban. Vigo mellett egy munkásbarakban a legmodernebbül felszerelt bombagyárra bukkantak. Ez a barak egy petróleumtisztítógyár raktárépületének közvetlen közelében fekszik és a lakosság csak most ébredt tudatára annak, milyen óriási veszedelemben forgott Ha a bombagyárban robbanás történt volna, az egész petróleumraktár a levegőbe repült volna. A bombagyárat 3 portugál anarchista tartotta üzemben. Mind a hármukat letartóztatták.