Népszava, 1933. október (61. évfolyam, 224–250. sz.)
1933-10-01 / 224. szám
14. oldal NÉPSZAVA 1933 október 1. Hen probléma rs már a klifiká aacS24 Lsevásárlás, mert a legújabb szövet- és selyemújdonságokat, vászonárukat, női- és férfi kelengyéket, kötött- és szüvöttárukat, divatosmintás flanelleket, bársonyokat, pizsamakelméket, bútorhuzatokat, függönykelméket, paplanokat, nyakkendőket, plaideket., kötényeket, csipkéket, gombokat és minden egyéb más cikket, melyeket bevásárolni óhajtanak wes^sen^kép^s olcsó szabottft árakon toessereEStefiik a kedvezSen bavl e KL A Teréz templom mellett KIRáLY SJCCA 4©NasSeuncett4v«, Készségesen vételkényszer nélkül mutatjuk be újdonságainkat Előzékeny és pontos kiszolgálásban most is tudni fogja szocialista kötelességét. A viharos tapssal fogadott előadói beszéd után a sajtóbizalmi testület egyhangúlag elhatározta, hogy nyomban megkezdi a leghatásosabb Népszava-agitációt és minden erejével arra törekszik, hogy ez év végéig legalább 10.009 új előfizetőt sze rezzen a Népszavának. Ezután Bechtler elvtárs elnöki zárszavában megköszönte a sajtóbizalmi testületnek ezt a példás, egyhangú megnyilatkozását egyetlen napilapunk mellett és arra kérte az elvtársakat, hogy az elért eredményekről naponta értesítsék a központot. A lelkes sajtóbizalmi konferencia ezzel befejeződött. vissza a sérültek elvont járadékát! Tiltakozógyűlés Óbudán A belügyminiszter — amint már többször megírtuk — rendeletet adott ki, amelynek alapján 6543 régi sérülttől vették el a járadékot. Az új rendelkezés értelmében ugyanis azok a sérültek, akiknek munkaképesség csökkenése a 25%-ot nem haladja meg. elvesztik járadékukat Most sorba hívják be a 21—25%-osokat fölülvizsgálatra — azon a címen, hogy a régi, esetleges téves százalékmegállapítást korrigálják —, de a munkások egybehangzóan arról panaszkodnak, hogy a vizsgálat az eddiginél is felületesebben folyik és a legfőbb cél az, hogy lehetőleg senkinek a munkaképesség csökke Jószívű asszony Irta: Kodolányi János Az öreg boltosasszony kiállott a boltajtóba, kiköpködte a megrágcsált tökmag héját s fekete szőrrel benőtt kezelőjével végigtörött a száján. Karvalyorra ráhajlott gúnyosmetszésű ajkára. A vastag szürke szemöldöke alatt élesen és ijedten pislogott apró szeme, hoszszú szőrbokrokkal teleültetett álla előremeredt s ezen a gúnyos, hideg, éles fejen úgy ült a szürke kis konty, mintha csupa fösvénységből valami kopott, szűk és penészes bóbitás-sapkát viselne Regina néni. Most még a rendesnél is szakadtabb, lomposabb volt, nagy, puffadt hasán piszkos szoknya lógott s eltakarta bokáig a lábát, szikár bokáján lecsúszott a lyukas pamutharisnya, Indiában ferdén állott a kicsámpált cugoscipő, mint két nagy kolonc. Ahogy ott állt a boltajtóban, rágta a tökmagot és előregörnyedve figyelte az uccát, egész lényén valami különös izgalom, rémület s egyben gyámoltalanság remegett. Milyen szegénynek látszott piszkos, szakadt rongyaiban! Meg lehetett volna sajnálni... — Jaj nekem — dünnyögte félig hangosan —, honnar szedjek én most embert? Csakugyan, végesvégig kihalt, áll téve, néma volt a falu. A lángoló nyári nap vakító fényözönt ontott a meszelt házakra, amelyek úgy villogtak, mint a tükörlapok. A templom előtt terpeszkedő hársfakoronák rogytak a nehéz fény- és illatzuhatag alatt s a torony aranykeresztje szikrázott a magasban. Egy-két lustán ballagó iskolásgyereken kívül csak a porban fürdő tyúkok vertek egy kis zajt ebben a forrón vibráló, búzaérlelő nyugalomban. — Senki... — dörmögte a vénasszony s lesántikált köszvényes lábán a lépcsőkről. — Kisfiú!... Hé!... Gyerek!... Hon van az anyád?! — rikácsolta s verdesett hozzá a karjával. A kisfiú azonban felé sem fordult, hanem a fal tövében, az árnyékon tovább gombozott. — Hogy a ménkit csapna meg! — motyogta dühösen Regina néni. Már egészen vigasztalannak látszott minden s vissza akart fordulni a sötét, hűvös, petróleumszagű boltba, amikor egy asszonyt pillantott meg. Rákiabált, integetett neki. Az asszony törtetve ment a túlsó gyalogjárón, minden lépésnél billent egyet balfelé, mintha ballábával mély gödörbe lépegetne. — Mári! Máriit! — visította az öregasszony, majd amikor a sántikáló nő megállt, mély, panaszos hangon tette hozzá: — Jaj, mekkora baj van nálunk! — így mondta: nálunk. — Gyűjjön hamar, az isten is megáldj. Megfizetem a fáradságát. Jaj nekem, ne haggyon magamra. Nagy baj van... Jaj nekem! A sánta asszony ferdén állott a napon, kezét leeresztette. — Jaj, télasszon, nem érek ám rá. A malomba van dógom. — Gyüjjön hát, az istenér. Jaj, szegény uram, szegény uram! Micsoda baj szakadt a fejemre! És nincs itt senki. Gyüjjön hát, édes lelkem, szánjon mert, meghálálom! Erre a nagy és kétségbeesett könyörgésre már csupa kíváncsiságból is odabóktatott hozzá a sánta Mári: — No! Mi az, télasszon? Amaz kiszáradt s nyugtalanul repdeső szemmel, zokogáshoz hasonló csuklások között, hol sóhajtva, hol nyögve panaszolta, közben egyre emelgetve s leejtve szőrösbütykös kezét: — Jaj, jaj, gyüjjön no, szegény uram, szegény uram! Jaj, csak ezt a beteg, köszvényes lábam ne kínozna annyira, de még evvel is megvert az isten! Gyűjjön be, édes fiam, segítsen rajtam! A hűvös boltból három lépcsőn kellett a lakásba kapaszkodni. Bent a szobában is hűvös volt, a leeresztett zsalugátereken alig szűrődött be a napfény. S az asztal mellett rettenetes látvány bontakozott a sötétben vakoskodó szem elé: az öreg boltos hátranyaklott fejjel ült a széken, csizmás lábát hosszan elnyújtotta, kezét lelógatta a földig (egyikben mert ott szorongatta a nyitott bicskát, másikban a füstölt libaszalonnát), kalapja elgurult a vaskályháig. S az arca szederjes volt, fehér bajusza csapzottan borult félig nyitott szájába, ahol még ott látszott az utolsó meg nem rágott falat. Az első pillanatban Márinak megmeredt a lába. Aztán eltorzult arccal hátrált az ajtó felé. De a vénasszony panaszos jajveszékelése visszatartotta. — Jaj, láti-e, Mári, szegény uramat. Iszy megvert engem az isten. És a fiam sincs itthon, este gyüu csak meg, magam valryok... Csak ez a lábam ne fájna, de alig léphetek. A kezem is ni, milyen dagadt. Az a büdös cseléd meg, fogná meg az isten átka, még a múlt héten itthagyott. Egy se akar megmaradni nálunk. Hiába füzeti az ember. Hej, régen nem így vót! Na, foerja csak meg, szegényt, tegyük arra a kanapéra. Muszáj lesz a sifonból elővenni tiszta lepedőt is, letakarni, hogy a bogarak ne lepjék. Jaj, jaj, milyen csapás! — Meghalt az úr! — rikoltotta természetellenes hangon Mári. — Jaj, tudja, szalonnát evett szegény ... aztán csak hátra szólt... Mi az, mondok, mi lett? De csak nem szólt semmit Húzzuk csak le a csizmáját... Jaj, de jó, hogy magát megláttam, lelkem... Majd meghálálom. Ide-oda bicegett a szobában s éneklő hangon szánakozott önmagán. Közben köténye zsebéből egyre szedte és rágcsálta a tökmagot, egyre köpködte a héját. A hullát letették a díványra, lecibálták a csizmáját, nagy üggyelbajjal levetkőztették s belecsavarták a lepedőbe. És az öregember szeme nyitva volt s hiába tettek rá ezüst pénzt, csak fölpattant újra. Egész bizonyos, hogy Mári nem mer aludni az éjszaka. De hát csak nem hagyja ezt a tehetetlen vénasszonyt egyedül? És meg is hálálja a jóságát... Most már nem intéz el semmit a malomban. Egye fene. Nyugovóra hajolt a nap, amire mindennel végeztek. A lepedőbe csavart holttest ott feküdt a díványon, még az utolsó falat szalonnát is kivájták a fogai közül. —- Na, Mári, hát most már itthon lesz a fiam is — mondta a vénaszszony sóhajtva. — Istenem, még nem is tudja, mi történt velem! — Akkor hát én most elmék — szólt megkönnyebülve Mári. — Igaz, hogy elment a napom, nem is moshattam, de ma mindegy. Most ma meglesz a tésasszony maga is. S elindult az ajtó felé. A vénasszony utána ment a sötét boltba s apró szemével gondosan vigyázta, vájjon nem lop-e el Mári valamit. Az meg a küszöbön várakozón megállt. — Hát várjon csak — suttogta Regina néni lelkendezve. — Adok hát valamit... valamit a fáradságáért ... Na, várjon csak... S mintha aranyat dugna titkon, vigyázva, gyorsan s óvatosan odanyújtott egy kis papirosban öt szem savanyúcukrot. — Na, itt van... tegye el... Vigye haza a kisgyereknek... S olyan arccal tuszkolta ki az ajtón, mintha nem is akarna köszönetet elfogadni érte. nését ne emeljék 25% fölé, nehogy járadékot kapjon. De más is történik. Behívják a régi 30—35%-os baleseti sérülteket is felülvizsgálatra és azzal a megokolással, hogy állapotukban lényeges javulás történt, leszállítják munkaképességcsökkenésüket 25%-ra, aminek következtében elvesztik járadékukat. Ebben az ügyben pénteken este is viharos tiltakozó gyűlés volt az óbudai Munkásotthonban, ahol sokszáz sérült jött össze. A gyűlés elnöke Szőllősi Antal elvtárs volt, míg a belügyminiszteri rendelet káros következményeit Szakasits Antal elvtárs ismertette. A gyűlés végül határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében tiltakozik az ellen, hogy a belügyminiszter rendelete alapján a munkáltatói érdekek figyelembevételével a baleseti sérültek ezreitől elvegyék a járadékot és a kötelező balesetbiztosítás elvének megsértésével teljes pusztulásra ítéljék a balesetet szenvedett munkások jelentékeny rétegét. A gyűlés utasítja az elnökséget, hogy a Szakszervezeti Tanács útján a tiltakozást juttassa el a kormányhoz és hívja föl arra, hogy a balesetet szenvedett munkás érdekeit semmibevevő rendeletet a legsürgősebben vonja vissza. a szegezőlapsor harcát A szegező Lakatosok sztrájkja változatlanul tovább tart, mert a munkáltatói a becsületes megegyezés helyett le akarják törni a szegezőlakatosok mozgalmát. Pénteken újabb tárgyalás volt a mesterekkel, de megegyezés nem jött létre, mert a munkáltatók ragaszkodnak a segítőárszabály megcsonkításához, amenynyibena béreknek csupán 85%-át hajlandók fizetni. A munkások mindent elkövettek a béke érdekében és már a bértételek 90%-át is elfogadták volna, de a mun-Gyomor- és hasbántalmak, izgékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szívszorulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csökkent munkaképesség sok esetben megszűnnek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyomorra megiszik egy pohár „Ferenc József" keserűvizet. Az emésztőszervek bántalmainak szakorvosai általánosan dicsérik a Ferenc József vizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vért felfrissíti. (X) kutatók ezt is visszautasították. A harc kiélesedéséért tehát a mestereket terheli a felelősség, akik inkább súlyos pénzáldozatokat hoznak a sztrájkontók toborzására, semhogy régi, kipróbált munkásaikkal megegyeznének. A tárgyaláson a munkáltatók azt állították, hogy régebben vállalt munkájuk nem bírja el az árszabályban megállapított béreket. A munkások pedig látják, hogy a sztrájkbontók szállítására van pénzük a mestereknek. Vidéken szeretnének sztrájkbontókat toborozni s azoktól nem sajnálják a pénzt, pedig a sztrájkbontók munkája nem versenyezhet a begyakorolt régi munkásokéval. Az új házakban a novemberi lakások bérlői majd tapasztalják, hogy az ablakok és ajtók hasznavehetetlenek, mert a mesterek hozzá nem értő emberekkel végeztették el a munkákat. A szegezőlakatosok pénteki értekezletükön ismét elhatározták, hogy sziklaszilárdan kitartanak és szégyenletes egyezséget nem kötnek. A sztrájkolók tábora teljesen egységes és valamenynyien lelkesen állják a rájuk kényszerített harcot, mert bíznak igazságos ügyük győzelmében. Az épületeken dolgozó különböző szakmabeli munkástársaiktól továbbra is azt kérik, hogy az esetleges testvéráruló sztrájkbontókkal érdemük szerint bánjanak el. Vidékiek Budapestre ne utazzanak, mert azzal csak saját maguk és harcoló társaik helyzetét rontják. Magas kamatot fisét Ingatlankölcsönét kicseréljük, leváltjuk előnyös feltételű hosszúlejáratú 4°/6-os építőtakarékkölcsönnel. — Díjtalan felvilágosítás. Budapesti Ingatlan Bank, VII. Rákóczi út 10.