Népszava, 1933. december (61. évfolyam, 275–298. sz.)
1933-12-01 / 275. szám
1933 december 3. NÉPSZAVA 4 pengő elértéktelenedésével járó inflációnak beláthatatlan következményei volnának Inflációs-deflációs vita a képviselőházban a Nemzeti Bank alapszabályainak módosításával kapcsolatban Aképviselőház szerdai ülése csütörtökre virradóan hajnali 3 óra tájt ért véget. De nem ért volna véget még akkor sem, ha az ülésterem nem ürült volna ki közben úgyszólván teljesen, amiért azután az interpelláló képviselő, egész sora elhalasztotta interpellációját, vagy elállt annak előterjesztésétől. A Sorban két utolsó interpellációt Kéthly Anna elvtárs terjesztette elő csütörtökre virradóan. Kéthly elvtársnak erről a két interpellációjáról, amely szerdán éjjel23 órakor, tehát lapunk zárta után hangzott el, ma pótlóan más helyen közlünk tudósítást. Csütörtökön álmos hangulatban indult meg a képviselőház ülése. A nyolcórás ülések a gazdavédelmi javaslat letárgyalásával véget értek és csütörtökön, úgy mint rendesen, ismét délután 5 órától este 0 óráig tárgyalt a Ház. Ezúttal a Nemzeti Bank alapszabályainak módosításáról szóló törvényjavaslat volt a napirenden. A jegybank módosítását ugyanis szintén a gazdavédelem tette szükségessé. A csütörtöki ülést délután 5 órakor nyitotta meg Almássy elnök. Fabinyi kereskedelmi miniszter két törvényjavaslatot terjesztett be; az egyik a tengerhajózási társaságoknak adandó segélyekről szól, a másik külföldi áru származásának hamis megjelölése megakadályozása céljából kötött nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről. Miután a többség harmadszori olvasásban megszavazta a gazdavédelmi javaslatot, elönt, éppen azért, hogy a bank a nemzet valutakészletét rendben tarthassa. Fölmerül most a kérdés, olyan-e ma a Nemzeti Bank helyzete, hogy ilyen hatalmas összegeket lehet tőle igényelni? Félő, hogy a kölcsönművelet megingatja a bank helyzetét. A Nemzeti Bank vezetősége a gazdasági élet kialakulásánál nem bizonyult eléggé előrelátónak és erélyesnek, különösen ami a világgazdasági válság bekövetkezését illeti. A nemzet súlyos gazdasági helyzetéért a bank vezetői is felelősek. A bank vezetőségének rovására írható, hogy a válság kezdetén nem tudta megakadályozni a pengő értékének megingását. A bankrendszer ellen nincs kifogása, csak a bankok visszaéléseit ostorozza. Hogy milyen a magyar bankok politikája, kitűnik a következőkből: 1926-ban 194 millió volt a bevételük, 1930-ban 343 millió. Tehát minél jobban mélyült a válság, a bankok annál többet profitáltak. A devalvációs infláció szerinte elkerülhetetlen. Fél a devalvációtól, mert ennek a következménye kiszámíthatatlan. A javaslatot nem fogadta el. Sándor Pál (szabadelvűpárti) azzal kezdte, hogy ellensége az inflációnak. Megszavazza a javaslatot, mert e.nélkül nem oldható meg a gazdaadósságok rendezése. Kifogásolja, hogy a pénzügyminiszter nem válaszol az ellenzéki képviselőknek. A kormánypárt számos tagja a választókerületében helytelenítette a kormány javaslatait, a Házban pedig végtelenségig kitartanak a kormány politikája mellett. Úgy tapasztalja, hogy az ellenzék erőkifejtése hiábavaló, mert a többség minden ellenzéki gondolatot leszavaz. Kérdi a pénzügyminisztert, hogy a 170 millióra honnan veszi a fedezetet? Reméli, hogy nem új adókból. Hiszen egyszer már láttuk, hogy minél több adót rónak ki az emberekre, annál kevesebb adó folyik be az államkincstárba. A Nemzeti Bank tanácsának magatartása kihívja maga ellen a legsúlyosabb kritikát. Kérdezte, mi lesz az úgynevezett befagyott követelésekkel? Súlyosan kockázatos pénzügyi műveletet tartalmaz a javaslat, amelyet megszavazott. Ekkor a vitát megszakították. A legközelebbi ülést péntek délután 5 órára tűzték ki, amikor befejezik a Nemzeti Bank alapszabálymódosításáról szóló javaslat tárgyalását és megkezdik a nyugdíjjavaslat vitáját. Az ülés este 9 ómkor ért véget. a Nemzeti Bank alapszabálymódosításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták. A törvényjavaslatot Zsindely (egységespárti) előadó elfogadásra ajánlotta azzal, hogy a javaslatot a gazdavédelmi célokra szolgáló 100 millió pengő kölcsön fölvétele teszi szükségessé. Magyar Pál (szabadelvűpárti) megállapította, hogy a javaslat azt mutatja, hogy a parlament szerepe csupán másodrendű, az történik, amit a parlament állásfoglalását megelőzően a kormány elhatározott. A mai viszonyok között vigyázni kell arra, hogy a bankjegymennyiség ne szűkíttessék meg még jobban. Amikor sikerült a lakosság körében a pengő iránti bizalmat fölkelteni, óriási kockázatot jelentene egy devalvációs politika. Az angol kormány azért csökkentette a fontsterling értékét, mert az export passzív volt. Az amerikai események nem alkalmasak arra, hogy a gazdasági életet megoldják. Valutadumpinggel nem lehet a termelést megindítani, látjuk, hogy a dollár csökkenése nem emelte a kivitelt. Ha a normális gazdasági viszonyok bekövetkeznek, lehet szó a pengő végleges stabilizációjáról. Az árukiviteli politikát revízió alá kell venni. Végül hangsúlyozta, hogy nem helyesli a kérdés megoldását és a javaslatot nem, fogadta el. Hegedűs Kálmán (egységespárti) szerint az infláció nem a bankjegyek mennyiségétől, hanem minőségétől függ. Mi megszavazzuk a javaslatot. (Malasits Géza: „Hát hozhat olyan törvényjavaslatot a kormány, amelyet önök nem szavaznak meg!") Nem érti, hogy az OMGE miért foglalt állást a javaslat ellen. Miért ösztökélik a Nemzeti Bankot arra, hogy a bankjegyek özönével árassza el az országot. Nem akarunk még egyszer az infláció áldozatai lenni. Az inflációnál nincsen megállás. A törvényjavaslatot elfogadta. Tifann Ferenc (független kisgazda) emlékeztetett arra, hogy 1927-ben, amikor a Nemzeti Bankot létesítették, törvényt hoztak, amely szerint az állam és közületek a banktól nem vehetnek fül kör A rendőrségi cenzúra és a szavalókórusok betiltása A betiltás pálinkásbufikokba küldi vissza a munkásifjúságot, ahonnan elődeit az öntudatra ébredés kiemelte. — Kéthly Anna elvtárs interpellációi A képviselőház szerdai interpellációs napján, amint a Népszava csütörtöki száma röviden jelentette, hajnali/23 órakor került sor Kéthly Anna elvtárs két interpellációjára. Egyik interpellációjában a szavalókórusok betiltását és a rendőrségi cenzúrát, másik interpellációjában a leventeköteles fiatalokkal szemben tanúsított durva bánásmódot tette szóvá Kéthly elvtárs. A közoktatásügyi miniszter — kezdette első interpellációját Kéthly elvtárs — a diákzavarírások résztvevőit „fiatalság, bolondság" jelszóval iparkodott mentegetni. Gyöngéd elnézésével azonban a kormány megáll a tulajdon osztályához tartozó fiataloknál. Döntő bizonyítékát adta ennek a belügyminiszter a munkásfiatalság ellen egyre hevesebbé váló üldözőhadjárattal, amelynek egyik állomása a munkásifjúság szavaló- és dalkórusainak föloszlatása. Az anyiszor kivégzett és eltemetett szocializmus a proletárfiatalságra az utóbbi időben még a réginél is erősebb vonzóerőt szyakorolt. A munkásfiatalság önként, erőszak nélkül, köztelefonálás és névsorolvasás nélkül sorakozik föl az öreg harcosok mellé, akik valamikor átélték a Bánffy—Pereal korszak, majd az ellenforradalom üldöztetéseit. A fiatalság a fölvilágosításnak és az agitációnak új eszközeivel szolgálja a munkásmozgalmat, főképpen a munkáskultúra területén. Minden anyagi eszköz nélkül, csodálatos frissességgel alkották meg a fiatalok szavaló- és dalkórusaikat, amelyek új művészi előadóformáknak törtek utat. Az üres műkedvelősdi helyében kialakult új művészi kifejező forma hatott azokra a nobárokra is, akik a mai színházi élet lapos és buta ugra-bugrásától megundorodva, fölismerték a munkásifjúság új művészi eszközeinek jelentőségét. A szocializmus igazságainak új közléslehetősége támadt, új agitációs vonzóeszköz. A budapesti rendőrség egy darabig tűrte a szavalókórusok munkáját, a vidéki rendőrség azonban már a kezdet kezdetén is megriadt a kórusokban rejlő hatalmas agitációs eszköztől. Az egyik győri rendőrségi közeg kijelentette, hogy még azt sem engedi meg, hogy a szavalókórusok a Miatyánkot előadja, mert még a mindennapi kenyér kérelme is sokkal erőteljesebben és hatásosabban jelentkezik a kórusok előadásában. Amikor Budapestet elárasztották vidéki rendőrtisztviselőkkel, azok magukkal hozták a vidéki megriadtság ilyetén gyakorlatát. Különösen ráestek a munkásifjúság szavaló- és dalkórusaira. Hiszen a remtők szellemi vidéki városokban is elsorvasztja a színház- és hangversenyéletet, a könyvfogyasztást, a sajtót és Budapesten sem bírja el a magasabb művészi színvonalat. Ha a munkáskultúrával való vonatkozásban ez a szellem, azon az állásponton volt: a munkás fiatalság menjen vissza a pálinkásbutikba, ahonnét elődeit az öntudatra ébredés kiemelte. A szavaló- és dalkórusokat a spiclik és aztán provokátorok egész serege lepte el, akik a legradikálisabb fiatalokon is túltettek radikalizmusban. Könnyű volt a munkásfiatalság körében nyugtalanságot kelteniök, hiszen ennek a fiatalságnak sokkal inkább van oka nyugtalanságra, mint a diplomás fiatalságnak, amelyről a közoktatásügyi miniszter maga is elismerte elnézéssel: minden oka megvan arra, hogy ne legyen elégedett a mai állapotokkal. A spiclik és aztán provokátorok munkájába belekapaszkodva a belügyminiszter a szavalókórusokat föloszlatta azzal az indokolással, hogy a munkásszervezetek maguk nem tudtak rendet teremteni. De a rendteremtésre a hatóságok a munkásszervezeteknek sem időt, sem lehetőséget nem adtak. A betiltás ebben az esetben ugyanolyan módszerre vall, mint amely egy pókháló miatt lerombolni az egész házat. A betiltással csak kényelmesebbé akarták tenni a rendőrség dolgát, amellett el akarták fojtani a munkásegyesületek és a párt kultúrmunkáját, végül igazolni akarták, hogy valóban érdemes a spiclihadsereg fönntartása. De szóvá kell tenni azt a gyakorlatot is, amelyet a rendőrség a munkásság egész kultúrmunkájával kapcsolatban követ. A munkáselőadások műsorát egészen érthetetlen és érdemetlen módon végigcenzúrázzák. Teljesen vagy részben törlik a számokat, sőt dilettáns módon betoldásokat eszközölnek. Tűrhetetlen és pártpolitikai elfogultsággal telített ez a gyakorlat. A rendőrség művészi hajlamait élte ki a nótaköltésben. Ha a spiclihadsereget megszüntetnék, nemcsak a pénzügyminiszter örülne, mert hiszen rengeteg összeget megtakaríthatna, hanem maga a belügyminiszter is hálás lehetne érte önmagának, mert éppen azokat a bacillushordozókat tüntetné el a társadalom testéből, amelyek a bolsevizmust terjesztik. (Propper Sándor: „Der grösste Schuft im ganzen Land ist und bleibt der Denunziant!") Ha az azsan provokatőrök munkája megszűnik, a közvélemény önmagától megnyugszik. Rail Kossuth Lajos utca 9. szám (volt Holzer-áruház) megnyílik szombaton délután Kedvezményes jegyek 30 fillérért kaphatók jegypénztárunknál: VII. Erzsébet körút 35 (Könyvkereskedés) 15. oldal A miniszter válasza Keresztes-Pischer belügyminiszter nyomban válaszolt az interpellációra. Védekezett az ellen, mintha a spiclirendszer révén ő terjesztené Magyarországon a bolsevizmust. (Prower Sándor: „Paléologue megállapította, hogy ilyen módon rakták le az orosz bolsevizmus alapját!") Egyébként nem akarja a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek kultúrmunkáját lehetetlenné tenni, sőt támogatja azt. (Kabók Lajos: „Ezt nem tapasztaltuk!") Nem mondja, hogy a szociáldemokrata párt nem akart rendet teremteni, azonban tény, hogy nem tudott. (Kéthly Anna: „A rendeletben azonban az van, hogy nem akart") Majd egy hetedik kerületi kultúrestélyre hivatkozott, amelyen bolsevista verseket szavaltak. Addig nem hajlandó a szavaló- és dalkórusok működését engedélyezni, amíg a bolsevista üzelmek ott megismétlődhetnek. A miniszter ezután az ellen a vád ellen védekezett, hogy a rendőrség a kulturális műsorokon előzetes cenzúrát gyakorol. Ez nem áll. (Propper Sándor: „Csak éppen kitiltja Petőfit a programból!") Ha egyes dalokat és szöveget nem engednek előadni, az még nem cenzúra. Harminc műsorszámból négyet engedélyeznek Kéthly Anna elvtárs viszonválaszában megállapítja: amikor a miniszter kijelentette, hogy nincs szándékában a szociáldemokrata párt kulturális működését meg-