Népszava, 1934. január (62. évfolyam, 1–24. sz.)

1934-01-14 / 10. szám

18. oldal PÉNZ ÉS Vetésjelentés Szombaton jelent meg a földmű­velésügyi minisztérium legújabb vetésjelentése. Az időjárási viszo­nyok általában kedveztek a mező­gazdaságnak. A megelőző, decem­ber 13-i jelentés óta eltelt időszak­ban­ ugyan a csapadék az átlagos­nál kevesebb volt. De a hóréteg az egész időszakon át megmaradt, csak az utolsó napokban vékonyodott meg vagy tűnt el egyes helyeken, leginkább a Dunántúl nyugati ré­szein. A hóréteg huzamosabb időn át a 20 centiméteres, sőt 30—10 centiméteres vastagságot is meg­haladta. Az őszi vetések közül a koraiak jól bokrosodva és megerősödve ke­rültek a hótakaró alá. A nagy hi­degek alatt a jelentékeny vastag­sági­ hóréteg megvédte a vetéseket a kifagyástól. Jelenleg is csupán a Dunántúl nyugati része áll vékony hóréteg alatt vagy anélkül. A késői vetések általában gyengék voltak és sok helyen ki sem keltek a korai tél beállta előtt. A hótakaró alatt azonban kikeltek és a legtöbb he­lyen meg is erősödtek. Fagykárokról ezideig nem érke­zett, jelentés. A mezei egerek kár­tevése szű­nőben van. A takarmánykészletek kellő be­osztással a kiteleltetéshez elegendők lesznek, sőt helyen­ként fölösleg is mutatkozik. A jószág egészségi álla­pota kielégítő. Sertésvész, sertés­orbánc és baromfikolera csak szór­ványosan lépett föl. 1 munkahelyre 140 munkás Az Állami Munkaközvetítő Hivatal heti jelentése szerint a budapesti és a hét vidéki munkaközvetítőnél együtte­sen 166 munkahelyet tartottak nyil­ván. Ezzel szemben a jelentkezett mun­kakeresők száma 14.862 volt. Tehát 1 munkahelyre jutott 90 munkakereső. Ha azonban a tanoncokra vonatkozó adatokat leszámítjuk, kiderül, hogy 110 munkakeresőre jutott­­ munkahely. Ez a rettenetes arányszám leleplezi az egész mai gazdálkodás rideg kegyetlen­ségét: nem lehet ott emberi béreket ki­harcolni, ahol 140-en futnak egy mun­káltató után. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVA­TALOS VALUTAÁRFOLYAMAI (arany­pengőben): Angol font 18.60—19.00, belga 79.16—79.74, csehszlovák korona 16.9,1—17.07, dán korona 83.00—84.20, dinár 7.80—S.0­0, USA dollár 361.00—371.00, kanadai dollár 304.00—374.00, francia frank 22.80—22.50, hol­landi forint 231.30—232.70, lengyel zloty 04.65—65.15, len 3.42—3.40, leva 4.00—4.20, líra 29.90—30.20, német márka 135.70—136.00, norvég korona 93.60—94.60, osztrák schilling 78.70—80.70, svájci frank 110.70—111.40, svéd korona 96.00—97.00. A TERMÉNYPIAC HIVATALOS JEGY­ZÉSEI: Búza, tiszai 77 kg-os 7.80—8.00, 78-as 7.90-8.10, 79-es 8.00 -8.20, 80-as 8.10—8.30; felsőtiszai 77 kg-os 7.65—7.85, 78-as 7.75—7.95, 79-es 7.85—8.05, 80-as 7.90-8.20; jászsági, fejérmegyei, dunántúli, pestvidéki és bács­kai 77 kg-os 7.50—7.60, 78-as 7.60—7.70, 79-es 7.70—7.80, 80-as 7.80—7.90; pestvidéki rozs 4.25—4.30; egyéb 4.25—4.30; takarmányárpa, elsőrendű 7.10—7.30, másodrendű 7.00—7.10; I­siliárpa 10.50-11.50, II. 9.00-9.50, III. 7.75—8.50; Kab, elsőrendű 8.35—8.40, másod­rendű 8.25—8.35; tiszántúli tengeri 7.80—7.90; új tengeri 5.95—6.00; korpa 6.25—6.35; 7-es liszt 9.50—10.50, 8-as liszt 8.70—8.85; repce 25.00—26.00; köles, vörös 8.70—9.25; vegyes 8.50—8.75; lucerna 130.00—145.00; lóhere, ar. 160.00—175.00; tavaszi bükköny 8.00—9.00; lenmag, kicsi 24.00—25.00; lenmag, nagy 27.50—28.50; tökmag, elsőrendű 27.50—28.50, tökmag, másodrendű 24.00—25.00; napra­forgó, fehér 22.00—23.00, vegyes 12.00—12.50; kék mák 36.50—38.00; borsó: Viktória 9.00— 10.00, expressz. 13.50—15.00, bab,­szokvány 10.25—11.00, tarka 8.75—9.25, gömbölyű fürj 15.00—16.50, hosszú 14.00—15.00; bur­gonya, Krüger, étk. 3.40-3.55, Ella, étk. 4.30—4.50, nyári rózsa 6.40—6.60, őszi rózsa 4.40—4.80; lencse, kisszemfi 19.00—22.00, kö­z­ép 24.00—28.00, nagy 30.00—36.00; szárított répaszelet 5.50—6.50 pengő. LISZTABAK. A budapesti nagy malmok­ban: Ogg 26.50—27.00, Og 26.00—26.50, 2-es 25.50—26.00 , 4-es 23.25—23.75, 6-os 17.00—17.50; rozs, 0-ás 20.75, 1-es 14.75, 2-es 10.00; korpa 7.50 pengő. — A tiszavidéki kis malmok­ban: Ogg 23.50—24.00, Og 23.50—24.00, 2-es 11.50-23.00, 4-es 20.50—21.00 , 6-os 15.00—15.50. — A dunántúli kis malmokban: Ogg 23.00— 23.50. Og 22.50—23.00, 2-es 21.50-22.00, 4-es 20.00—20.50, 6-os 13.50—14.00 pengő. FIZETÉSI ZAVAROK. A budapesti tör­vényszéken megindult a kényszeregyességi eljárás Izrael Mária (Rottenbiller utca 1) sajtkereskedő ellen. A Horváth Nándor (Ferenc körút 44) fotócikk kereskedő ügyé­ben az egyességet jóváhagyó végzés jog­tríre emelkedett. ­ A Magyarországi Szociáldemokrata Párt február 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Vas- és Fémmunkások Szövetsége dísztermében (VIII. Magdolna ucca 5—7) oktatási alapja javára nagyszabású kultúrmatinét rendez. Közreműködnek: a Budapesti Általános Munkásdalegylet, Hei­nitz Béla zeneszerző, Elek Szidónia operaénekesnő, Zöldessy Mária zon­goraművésznő, Gránát József hegedűművész, Pajor Oszkár színművész, Szigeti-Stajrits Sándor operaénekes és a Vasas Sport Club női mozgás­művészeti csoportja. Ünnepi beszédet mond: dr Ries István. Belépődíj 60 fillér NÉPSZAVA PÁRTMOZGALOM A pártszervezetek titkárai hét­főn este föltétlenül jöjjenek be a központi titkárságba. A Szocializmus legközelebbi — hármas — száma e hét közepén jelenik meg, 64 oldalon, az aktuá­lis kül- és belpolitika területéről szóló tanulmányokkal. A szociáldemokrata párt baranya­megyei pártszervezetei január 14-én, vasárnap délelőtt Vs9 órakor Pécsett, a Munkásotthonban (Zrinyi u. 13. szám) megyei értekezletet tartanak a­ következő napirenddel: 1. A politikai és gazdasági helyzet. Előadó: Esztergályos János országgyű­lési képviselő. 2. A mezőgazdasági népesség és a szociáldemokrácia. Előadó : Takács Jó­zsef titkár. 3. A szervezkedés és a sajtó jelentő­sége. Előadó: Tolnai József párttitkár. Fölhívjuk a baranya megyei pártszer­vezeteket, hogy küldötteiket minél na­gyobb számban­­ küldjék el az értekez­letre. Testvéri üdvözlettel a Magyarországi Szociál­demokrata Párt titkársága. Veszteségünk. Vrana János bőripari munkás elvtárs hirtelen elhalálozásával súlyos veszteség érte a miskolci bőr­ipari munkások mozgalmát és a párt­szervezeti mozgalmat is, amelyekben az felhányt tevékeny részt vett. Temetésén az elvtársak nagy tömegei jelentek meg, hogy búcsút vegyenek a kidőlt harcostól. A ravatalnál barátai részéről Friedmann Ernő elvtárs mondott meg­ható búcsúbeszédet. Stepicza Lajos elv­társ a bőripari munkások nevében mél­tatta az elhunyt munkásságát. A sírnál Francz Pál elvtárs a pártszervezet bizal­miai nevében beszélt. A búcsúbeszédek után a dalárda a „Fél szocialisták ..." kezdetű munkáskórust énekelte, amely­nek akkordjai mellett engedték Vrana elvtárs koporsóját a sírba. Emlékét munkástársai kegyelettel megőrzik. Gyűlések lesznek: Budapesten. Január 15-én, hétfőn: Kőbányán (az MTK - vendéglőben, Hungária körút), este 6/18 órakor. Napi­rend: Községi ügyek. Előadók: Pollákné Stern Szeréna törvényhatósági bizott­sági tag és Márkus Simon. Január 16-án, kedden: Az angyalföldi pártszervezet 120-as csoportjában (Jász utca 112, a Richárd­vendéglőben), este 128 órakor. Napirend: Az általános politikai és gazdasági helyzet és községpolitikai beszámoló. Előadók: Csapó Sámuel és Horváth Pál törvényhatósági bizottsági tagok. — Rákosfalván (Kerepesi út 92, Zsivora ucca sarok, a Panyi-vendéglőben) este 1/18 órakor. Községi beszámoló. Előadó: Dr Bárd Imre törvényhatósági bizottsági tag, vidéken. Január 14-én, vasárnap, Hódmezővásárhelyen és Zalaegersze­gen. Betiltották! Meghívók A terézvárosi pártszervezet végreh­ajtó-és ellenőrzőbizottsága e hó 14-én, vasárnap délelőtt tíll órakor a központi helyiségben ülést tart. Az erzsébetvárosi pártszervezet IV. kerü­letközi bizottsága hétfőn, pontosan este 7 órakor a szokott, helyen ülést tart. Az erzsébetvárosi pártszervezet kerület­közi pénztárosai (piaci árusok is) jelenje­nek meg kedden este 17 órakor elszámolás végett a l­ob ucca 90. szám alatt. Az erzsébetvárosi pártszervezet II. kerü­letközi bizottsága e. hó 17-én, szerdán este 1­­0 órakor az Almássy tér 2. szám alatt ülést tart. Az erzsébetvárosi pártszervezet III. kerü­letközi bizottsága és nőbizottsága o hó 15-én, hétfőn este 7 órakor együttes ülést tart a könyvkötőknél (Rózsa utca 22). A zuglói pártszervezet 137. csoportjának vezetősége 0 hó 15-én, hétfőn este 7 órakor ülést tart a szokott helyen. Értesítések A tabáni pártszervezet végrehajtóbizott­sága kéri azokat, az elvtársakat, akik a ná­luk levő értékekkel még nem számoltak el, most már sürgősen számoljanak el. Az erzsébetvárosi pártszervezet végre­hajtóbizottsága fölszólítja mindazokat az elvtársakat, akiknél múltévi pártadóbélye­gek vannak, h­ogy azokat haladéktalanul juttassák el az illetékes csoport pénztáro­sához. A kelenföld-lágymányosi pártszerv­ezet ér­tesíti az elvtársakat, hogy IX. körzetcso­­portjának új helyisége a J­enke út 107. szám alatt levő Farkas Gábor vendéglőjében van. Hivatalos­­ órrák minden szerdán este­­,28 órától VAC óráig. Kérjük a körzet területén lakó elvtársakat, hogy a helyiséget a párt­napokon látogassák. A zuglói 133-as csoport ezentúl hétfő helyett kedden tartja összejöveteleit a Ko­vács-vendéglőben (Gizella út 46). Oktatásügyek •Január 14-én, vasárnap: Debrecenben (a Munkásotthonban, Margit­fürdő), délután 4 órakor dr Györki Imre: Az osztályharcok története. — Nyíregyházán (a Munkásotthonban), délután 1 órakor Sza­kasits Árpád: Tömegek és vezetők. — A józsefvárosi pártszervezet német nyelv­tanfolyamát e hó 15-én, hétfőn este foly­tatják a vasmunkásoknál. Január 15-én, hétfőn: A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületében (V. Mérleg utca 2, félem. 8), este 7 órakor dr Ries István: A rendi ál Ifim. Január 16-án, kedden: A bőripariaknál (Dob ucca 90), este 1'18 órakor Ráskai Ferenc: A társadalomtudo­mány fejlődése. — A terézvárosi pártszer­vezetben (VI. Andrássy út 124, magántiszt­viselőknél), este '18 órakor dr Fábián Dá­niel: A jövő gazdaságszervezetei. — A ke­let­­föld-lágymányosi pártszervezetben (Fe­hérvári út 42, Munkásotthonban), este, 3/18 órakor Kristóf Anna: A női munka törté­nete. — Pestújhelyen (Gergely ucca 25, Kerekes-vendéglőben), este 1 8 órakor Knurr Pálné: Szocializmus és a család. — Makón a városháza nagytermében), este 1 7 órakor Szakasits Árpád: Ázsia ébredése, Európa jövője. — Kaposváron (a Munkásotthonban). A Népszava ára a külföldön a következő: ! Ausztriában: Egy hóra 3.50 schilling Egyes szám ára hétköznap 18 groschen Egyes szám ára vasárnap — 24 groschen Csehszlovákiában: Egy hóra 29.— cseh kor. Egyes szám ára 1.— cseh kor. Egyes szám ára vasárnap 1.59 cseh kor. Romániában: Egy hóra Egyes szám ára Egyes szám ára vasárnap —­­Jugoszláviában: Egy hóra Egyes szám ára Egyes szám ára vasárnap — 180 lei 4 lei 8 lei Egy hóra Egyes szám Egyes szám Egy hóra Egyes szám Egyes szám Egy hóra Egyes szám Egyes szám ára vasárnap — Amerikában: 40 dinár 2 d'nár 3 dinár Egy hóra Egy hóra Németországban: ára — ára vasárnap — Franciaországban: ára — — ára vasárnap — Belgiumban: .1 HM. 16 pfennig 20 pfennig II.­ frank —.80 frank 1.50 frank 4.50 belga —.25 belga —.30 belga Angliában: • - 1 dollár - 5 shilling 1934 január 34. ismét adunk Jegypénztárunk: Erzsébet krt 35 Telefon 303-27 este %8 órakor Mónus Illés: Diktatúrák — diktátorok. Január 17-én, szerdán, Pesterzsébeten (Nagy Győry István u. 2, Munkásotthonban), este %8 órakor Kiss János: A korai kapitalizmus kifejlődése. — Miskolcon (a Munkásotthonban), este tíz órakor Buchinger Manó: Szocializmus és külpolitika. Január 18-án, csütörtökön: A könyvkötőknél (Rózsa ucca 22), délután 5 órakor Keleti Márton: Ady és költészete. — Szombathelyen (a Munkásottoonban), este ja8 órakor Kiss Jenő: Válságban van-e a marxizmus. — Pécsett (a Munkásotthonban), este 1.a8 órakor dr Tolnai Margit­: Csecsemő­védelem — gyermeknevelés. SZÍN­HÁZAK Január 14-én, vasárnap: Operaház: Délután: A cremonai hegedűs; Elssler Fanny (3); este: Carmen (VaS). Nemzeti Színház: Délután: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (M14); este: Szegény Mariner Vígszínház: Délután és este: Tovaris (V14, 8); délelőtt: Gyermekelőadás (M 11). Magyar Színház: Délután és este: Bál a Savoyban (%4, 8). Belvárosi Színház: Délután és este: Helyet az ifjúságnak! (4, 8). Király­ Színház: Délután és este: Kék Duna (, 8). Fővárosi Operettszínház: Délután és este: Sárga liliom (%4, 8). Andrássy úti Színház: Délután és este: Oh! Papa! (1­-6, 9). Kamaraszínház: Mákvirág (8). Városi Színház: Délután: Hamburgi menyasszony (4), este: Ezüst sirály (8). Bethlen téri Színpad: Valuta VJS)­, délután: Gyermekelőadás (3). Terézkörúti Színpad: Délután és este: Teljes gőzzel!... (4, 9). Royal Orfeum: Josephine Baker vendég­játéka C/aó,­­49). Komédia: Délután és este: Salamon és Steinhardt (­iő, 49). A színházak jövő heti műsora.­, Operaház. Hétfő: Lohengrin (Ifjúsági elő­adás). Kedd: Petruska, Sim­ona néni: Ma­gyar áb­rándok (Al bérlet). Szerda: Az ál­arcosbál (Pataky Kálmán fölléptével, Bér­letszünet). Csütörtök: Manón (B. bérlet). Péntek: Egy rövid élet; Parasztbecsület (Pataky Kálmán fölléptével, C. bérlet). Szombat: A szevillai borbély (Új betanu­lással, D. bérlet). Vasárnap délután: Baba tündér; Coppélia (Bérletszünet); este: Sába királynője (Olcsó ciklus II. Bérletszünet). — Nemzeti Színház. Hétfő: István király (F. és II. bérlet). Kedd: A színház előtt: Fenn az ernyő, nincsen kas (K. bérlet). Szerda: A szerelem órája. Csütörtök: Szegény Mariner. Péntek: Az ember tragédiája (Új betanulással. A. bérlet). Szombat: A szín­ház előtt. Fenn az ernyő, nincsen kas. Va­sárnap délután: Szegény Mariner; este: Az ember tragédiája (C. bérlet). — Vígszínház. Hétfő, szerda, csütörtök, szombat, vasár­nap: Tovaris. Kedd, péntek, vasárnap dél­után: Aranyifjú. — Magyar Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Bál a Savoyban. — Belvárosi Színház. Egész héten minden este és vasárnap dél­után: Helyet az ifjúságnak! — Király­színház. Egész héten minden este és vasár­nap délután: Kék Duna. — Fővárosi Ope­rettszínház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Sárga liliom. — Andrássy úti Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Oh! Papa! — Kamara­színház. Egész héten minden este és vasár­nap délután: Mákvirág. — Bethlen téri Szín­pad. Egész héten: Valuta. — Terézkörúti Színpad. Egész héten minden este és vasár­nap délután: Teljes gőzzel! — Komédia. Egész héten minden este és vasárnap dél­után: Salamon és Steinhardt. — Royal Or­feum. Egész héten: Varieté-műsor.

Next