Népszava, 1934. február (62. évfolyam, 25–47. sz.)

1934-02-01 / 25. szám

LXII. évf. 25. szám Budapest, 1934 február 1. csütörtök/0^^-'^\ Ára­ló fülét A MAGYARORSZÁG­­ szoc .­­ ÁL­D­EMOKRATA P­Á­R­T K­ÖZPO­N­TI KÖZ­LÖN­Y­E Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • M­e­g­t­e­­­t­é­n­i­k hétfő kivételével m­i­n­d­e­n nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 4 Szavak, csak szavak Hitler beszédet mondott a Kroll­operában. A beszédhez háttér gyanánt azok a rohamosztagosok állottak modellt, akiket képvise­lővé nevezett, ki és a beszéd a le­tiport szabadság halála első év­fordulójának diadaléneke volt. Az ének hangja harsány, de a nagy hang mögött a józan szem­lélő könnyen megtalálja az üres­séget. Az igaz, hogy a horog­kereszt széttaposta a pártokat, de az nem igaz, hogy ezzel az erő­szakcselekedettel megszüntette a pártrendszert és megteremtette a német birodalom egységét. A pártrendszer nem szűnt meg, csak egy párt került hatalomra, az erőszak pártja, de ez a párt, amely egységes akkor, ha a sza­bad vélemény és a szabad gondo­lat ellen kell fordulni, négy részre tagozódik. Göring, Göbbels, Röh­m és Rosenberg négy csopor­tot jelentenek, alvezérekkel és rohamcsapatokkal, külön elmé­lettel és külön gyakorlattal és négyfelől kényszerítik igéiket a német népre. Az azután meg a nevetség bi­rodalmába való — és nem a szo­morúság és néma rettegés Har­madik Birodalmába —, hogy meg­szüntette az­ ossztályk­ülönbségeket. Valameddig osztályok lesznek, lesznek osztálykülönbségek is és valameddig kormányzat a kapi­tali­zmus oldalán áll, lesznek el­nyomott osztályok is. És az a kor­mány, amelyik azzal a program­mal lépett hatalomra, hogy meg­akadályozza az elnyomott osztá­lyok bármiféle kívánságának bár­miféle érvényesülését, nemcsak hogy nem szüntette meg a szo­ciális különbségeket, hanem in­kább kiélezte azokat és ha van ország, amelyben az osztály­különbségek a legnyersebb for­mában jelentkeznek, ahol mezí­telen őszinte a nagyipari dikta­túra, a junkerdiktatúra, a büro­krata diktatúra, szemben a ki­zsákmányolt dolgozó néppel, szemben a munkanélküliek éhező, milliós tömegével, akkor ez az ország a­ mai Németország. De ne beszéljen egységről az sem, aki a maga diktatúráját odáig fejlesztette, hogy a minden­kor egységesen reakciós kleriká­lis front egyes csapatai fölkelnek ellene. Ne hirdesse az egységet az, aki csak addig tud a helyén maradni, amíg az erőszak fegy­verével él és abban a pillanatban szűnik meg uralma, mihelyt a tömegek fölocsúdnak leigázottsá­gukból. Viszont az a Hitler, aki olyan nagyon határozott, amikor a mar­xizmus és a polgárság legázolá­sát vallja, jelentékenyen óvato­sabb, amikor a császárságról van szó. „A kérdés nem aktuális", in­tézi el a problémát és miközben meghajol a Hohenzollern-monar­chia háborúcsináló érdemei előtt, jelenti, hogy a végleges döntést el kell halasztani. Auch herceg, a főrohamosztagos és a roham­csapatok nácionál bolsevita szár­nya így egyenlítődnek ki diplo­matikus semmitmondásban Hit­lernél. De lelkéből lelkedzett szó tör ki belőle akkor, amikor az intelli­gencia ellen intéz támadást. Való igaz: a kritikai szellemmel telí­tett gondolkodó — függetlenül a maga pártállásától — elvi és el­szánt ellensége kell, hogy legyen a horogkeresztnek. Való igaz, amíg bíráló gondolat van, addig nincs egységes horogkeresztes Né­metország és ezért érthető és ez a magyarázata annak, hogy Hitler és a horogkereszt olyan kegyetlen éllel fordul minden szabad intel­lektus ellen. Marad végül a külpolitikai ováció. A békehirdetés és béke­vallás. A horogkereszt békéje, amelyben senki nem hisz és amely a­­ népek fegyverkezési té­bolyának újabb lökést adott. Ma­rad a be nem avatkozás elmélete Németország felé és marad a provokatív beavatkozás Ausztria sorsába, nyilt bevallása annak, hogy az osztrák zavargásokat Németországból fűtik és hogy az osztrák önállóság elnyelése a ho­rogkereszt külpolitikai támadásá­nak legelső célja. Szavak, csak szavak, üresen csengő nagy szavak. E szavak mögött egy az igazság. Egy év óta lángba borult Németország, a rettegés lett úrrá egy hatalmas népen és az európai államok bor­zadva védekeznek, hogy a jár­vány át ne hatoljon hozzájuk. A Kroll-operában barnainges rohamcsapatok kíséretében nagy beszédet tartott Hitler. Berlin­ proletárnegyedeiben, • a rajnai gyárvárosokban, a bajor mezőkön hetvenmilliós nép sikolt kenyér, szabadság és béke után! A lefegyverzési konferencia általános fegyverkezéssel végződik? Olasz és angol,,leszerelési"emlékiratok:a fegyverkezés­ről és a német hadsereg létszámának fölemeléséről Németország újra fegyverkezhet... de csak ellenőrzéssel — mondja Mussolini (Róma, január 31.)­­ Rómában január 16-án és 4-én Mussolini és Sir Joh­n Simon között folytatott megbeszélések során Mussolini mi­niszterelnök Nagybritannia kül­ügyminiszterének átadott egy ok­mányt, amelyet ma nyilvánosságra hoztak. Az okmány összefoglalja Olaszország nézetét a leszerelési helyzetről és annak kilátásairól. Megálapítja az okmány, hogy az ola­ ko­rmány meggyőződése szerint a leszerelés kérdése holtpontra jutott ,­­ és hogy már majdnem elérték a végső határt, amelyen belü­l még megoldható. A jegyzék kijelenti, hogy a mostanáig követett eljárás a a legalaposabb kétségeknek ad táplálékot abban a tekintetben, hogy tehetséges-e a megegyezés. Kijelenti, hogy a siker némi remé­nyével csak a szabatosan meghatá­rozott szándékok kecsegtetnek, ha ezeket a lehető leghamarább meg­határozzák és ha ezeket nem kötik olyan feltételekhez és záradékok­hoz, amelyeket más hatalmak már eleve nem fogadhatnak el. Ellen­kező esetben visszajutna a világ a haszontalan akadémikus vitákhoz. Az olasz kormány — folytatja a jegyzék, miután Németország mel­lett te­sz megállapításokat — még mindig lehetségesnek tartja a le­szerelési egyezmény létrejöttét olyan feltételek mellett, amelyek kielégíthetik a világ lelkiismeretét. Olaszország most már kifejezésre juttatja, hogy meggyőződése sze­rint a legfontosabb gy­akorlati kér­dés nem Németország újrafegyver­kezésének megakadályozása, ha­­nem annak elkerülése, hogy ez az újrafegyverkezés teljesen szabálytalanul és ellenőrizetle­nül történjék. Az olasz kormány ezután áttér annak az egyezménynek részle­teire, amelyet megvalósíthatónak tart és amely 1940 január 31-éig le­hetne érvényben. Végül így szól az emlékirat: Olaszország úgy érzi, hogy köte­lezi a locarnói egyezmény és azt hiszi, nem távolodik el a londoni kormány gondolatától, amikor ki­fejeli azt a véleményét, hogy a támadások elleni legutóbbi diplo­máciai garanciák nem tettek egye­bet, m­int "csökkentették e­ garan­ciák értékét. A német kormány éppen a legutóbbi időben ajánlotta föl, hogy tíz évre megköti minden szomszédjával a támadást kizáró egyezményt. Az olasz kormány nem hangoztathatja kellő nyomatékkal, mennyire szükséges, hogy a most folyamatban lévő eszmecserék vég­re kielégítő eredményre vezessenek, elmozdítsák a kérdést a mostani holtpontról és egyszersmind iga­zolják a négy nyugati nagyhatalom külügyminisztereinek vagy kor­mányfőinek összejövetelre hívását, hiszen­­ erre az összejövetelre meg le­hetne hívni a többi nagyobb érdekelt hatalom képviselőit is." Az angol emlékirat (London, január 31.) Az angol kormány leszerelési emlékiratának bevezetésében megállapítja, hogy egyrészt, most elérhetetlennek lát­szik az a cél, hogy a békeszerződé­sekben bizonyos hatalmaknak meg­tiltott fegyvereket a világ többi hatalma is megsemmisítse, de más­részt elvitathatatlannak tartja, hogy a bizonyos hatalmaknak meg­engedett fegyvereket nem lehet az idők végtelenségéig más ha­talmaktól megtagadni. A megegyezés meghiúsulása újabb fegyverkezési versenyre vezetne. Európa tehát csak két megoldás között választhat: 1. Vagy olyan egyezményt, fu­lladnak el, amelynek alapján a legerősebben fölfegyverzett álla­mok bizonyos fegyverekről le­mondanak. 2. Vagy ha a legerősebben fel­feg­yverzett államok nem hajlan­dók leszerelni, kötelezzék magu­kat, hogy nem­ növelik jelenlegi fegyverkezésüket. Az angol kormány a legkomo­lyabban ajánlja az első megoldási mód elfogadását. A gyakorlati meg­oldásnak gondoskodnia kell: a biz­tonságról, jogegyenlőségről és le­szerelésről. A jogegyenlőség elvének gya­korlati alkalmazása az egyez­ményben kevésbé fontos, mint a biztonsági elv. A tízéves egyezmény céljaira a következőket javasolja: a) Létszám. A tervezet 200.000 embert javasol Franciaország, Né­metország, Olaszország és Lengyel­ország számára. Németország :"100 ezer embert követel 12 havi szol­gálattal. Anglia azt hiszi, hogy fontosabb az egyenlőség elve, mint a számok, tehát nem volna nehéz a ki­egyezést létrehozni a 2N­C.OOO— 3(18t)(Hf-es szám között. Anglia hajlandó hosszabb szolgá­lati időbe is belenyugodni, ha .'3

Next