Népszava, 1934. augusztus (62. évfolyam, 171–195. sz.)

1934-08-01 / 171. szám

2. oldal Emésztési nehézségek, gyomor­fájás, gyomorégés, csalánkiütés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság eseté­n a természetes „Ferenc József" keserűvíz megszün­teti az emésztési­­ zavarodat, fertőt­leníti a gyomrot és a beleket, a vér­keringést helyes útra tereli és föl­frissíti a szellemet Az egyetemi kiklinikákon végzett kísérletek bizo­nyítják, hogy az alkoholisták a va­lódi „Ferenc József" víz használata folytán étvágyukat majdnem telje­sen visszanyerik. (X) volna-e menteni a kancellárt. A szak­értő kifejtette, hogy bár a halál a lassú elvérzés és az így beállott tel­jes elgy­­ngülés következtében állt be, kétségtelen, hogy a leggondo­sabb ápolással is csak napokkal le­hetett volna meghosszabbítani Roll­fuss életét. A gerincsérülés folytán a karok, vállak és az egész gerinc megbénult, tehát a kancellár ment­hetetlen volt. Az orvosszakértő végül közölte, hogy a második lövést félméter tá­volságból adták le, a golyó csak sú­rolta a nyakat, de komolyabb sérü­lést nem okozott. A védelem indítványait elutasítják A szakértők kihallgatásával a bi­zonyítási eljárás befejeződött.­­ A védelem újabb tanúk megidézését kérte. Elsősorban tisztázni kívánták volna a legfontosabb kérdést, hogy joguk volt-e az igazságügyi ható­ságoknak a per megindításához. Ezért követelték Miklas elnök és Schuschnigg kancellár megidézését, hogy föltétlenül el lehessen dön­teni azt a kérdést, nem kell-e azonnal beszüntetni az egész pert, tekintettel arra, hogy a felelős osztrák kormány a puccsistáknak szabad elvonu­lást biztosított? Az államügyész élesen ellenezte a bizonyítás kiegészítését. A tör­vényszéki­ félbeszakította a tárgya­lást, majd rövid tanácskozás után a tárgyalást vezető elnök kihir­dette a­­döntést, amelynek értel­mében a rendkívüli törvényszék a vé­delem összes indítványait eluta­sítja. Ezután az elnök átadta a szót a­­vád képviselőjének. Az ügyész röviden megismételte a vádindítványt, amelyet a tárgya­lás elején tett, majd a védők kerül­tek so­rra. Mind a hárman kétségbe vonták a rendkívüli katonai törvényszék illetékessé­gét. Mese a zöld disznóról, meg a kék sasról Írta: Körmendi Zoltán Nagyapó már hetvenhároméves, de még sohasem mesélt a zöld disz­nóiról. Mindig­ csak ígérte. Maga­ Ikörré gyűjtötte gyermekeit, később unokáit és megkérdezte, meséljen-e a zöld disznóról... Aztán másról­­ mesélt. Most is úgy tett. Három nemze­dék ült körülötte és bár erősen fo­gadkozott, hogy ezúttal már igazán a zöl­d disznóról szól majd a mese, mindyárt azzal kezdte,­­hogy az­­ Óperenciás tengeren túl él egy nagy madár. Leírta csőrét, karmát, lefestette ragyogó kék tollazatát és azt mondta: milliók és milliók sze­mében a világ legcsodálatosabb madara ez. Legendák szállnak ar­ról, hogy megváltozik a föld képe, ha valahol ez a madár leereszkedik. Megtermékenyülnek a szántatlan ugarak. Benépesülnek az elhagyott­­tárnák. Kohók vö­rös fénye világít a reménytelennek látszó éjszakába. Gyárak zakatolása váltja föl a két­ségbeesés csendjét. A munkanélkü­liek eseti tábora do­lgozók öntuda­tos seregévé változik. A kizsákmá­nyolók kapási skalózcsapata pedig az embers­zeretet zarándok - kóru­sává. — Mese a zöld disznóról! — szólt közibe egy későn­ étkezett, tisztelet­len unoka. — Mese a zöld disznóról... — is­mételte nagyapó. — Nem is ígértem mást. Ez a mese száll most szájról szájra. Akad, aki el is hiszi. Talán csak az meri kétségbevonni igaz­ságát, aki a Wellington, White & Co. történetét is ismeri. Wellingtonnek ötlete volt, White­nek pénze­ Az & Co-nak semmije sem volt, de ismerte Wellingtont is, meg Whitet is. Addig közvetített köztük, addig alkudozott velük, míg végül köztük maradt. Welling­tonnek ötletein kívül elvei is vol­tak. Azt mondta, üzemében csak képzett, csak öntudatos és kizáró­lag jól fizetett munkások dolgoz­hatnak. A tiszteletreméltó elv jól bevált és a társak az első évben húszszázalékos hasznon osztozkod­tak. Mister & Co­ keveselte a hasz­not. White, akinek csak pénze volt sok, ötlete és elve annál kevesebb, neki adott igazat. A második év­ben Wellington már nem volt társ. Ebben az évben három sztrájkot kellett letörni, de sikerült a bére­ket harminc százalékkal leszállítani és a munkaidőt két órával meg­hosszabbítani. A haszon mégis nyolc és fél százalékra zsugorodott. Mister White csak társa kecsegtető ígéretei kedvéért maradt még egy évig a vállalatba®. Meg is bánta. A harmadik év ráfizetéssel zárult Mister & Co. néhány centért a vál­lalat egyedüli tulajdonosává lett. Ekkor aztán fölvirult a vállalat. Először is a Wellington­ vásárolta modern, biztosító szerkezetekkel el­látott gépek cseréltek gazdát. Az ócskavasként összevásárolt élet­veszélyes gépek mellől elszökdös­tek a régi munkások. Egy-kettőre egészen új személyzet került a ki­cserélt gépek mellé. Nyomorékok, félkegyelműek, ügyefogyottak, kö­rözött gonosztevők, elhagyott gyer­mekek. Ezeknek sohasem volt túl­sok a munkaidő és túl kevés a bér­ A nyomorékok közül sokan még nyomorékabbakká lettek, a fél­kegyelműek, gonosztevők és el­hagyott gyermekek jócskán föl­kerekítették a halálozást de a cég virült virágzott. Silány árut ter­melt de nagyon olcsón. EB­mister & Co. csakhamar az U. S. A. leg­tekintélyesebb polgárai közé tarto­zott A konkurrencia megsokallta mis­ter & Co. sikereit Törvényjavasla­tot nyújtottak be az életveszélyes gépek kiküszöbölése érdekében és a félkegyelműek foglalkoztatása el­len. Wellington hozta ennek a hírét Wellington, aki, mint a legtöbb ötlettel és elvvel telített ember, ekkor már tökéletesen nyomorgott. — Nem baj — mondta mister & Co. és apró szemével vidáman hu­nyorgatott. — Mondd, Wellington, okos embernek tartod magadat! — Okosnak és becsületesnek — válaszolta Wellington. Mister & Co. abbahagyta a Hu­nyorgatást. — Majd ha becsületes emberre lesz szükségem­, föltétlenül rád gondolok. — És Wellingtont örökre elrejtette. W­­itere gondolt. Whitere, akinek ugyan ötlete sem volt meg elve sem, de mégis nyo­morgott. Könnye is kicsordult, ami­kor volt társa pompás autóját meg­pillantotta. — White, én téged tönkretettelek, kifosztottalak — sóhajtotta mister & Co. — Bizony, bizony — bólogatott White. — Nézd, White, ha te elkeseredé­sedben fölgyújtanád a gyáramat az esküdtek biztosan fölmentené­nek. Mr. Whitenek sohasem voltak öt­letei, de máso­k ötleteit könnyen megértette. — A biztosítás? — kérdezte. — Nagyon jó. Akkor is érvényes, ha más világrészben építem föl a gyárat. — Mennyit adsz? — Tíz százalékot. — Adj tizenötöt! — Rendben van. — Mi köze ennek a­­kék sashoz? — kérdezte az egyik unoka. Nagyapó mosolygott. — Ma olvastam az újságban, hogy a Wellington, White & Co. cég is elfogadta Roosevelt munka­kódexét és kitűzte a kék sast — Na látod! — lelkesedett egy­ optimista. — Látom — nézett rá komolyan nagyapó. — A biztosítási összegből az Egyesült Államok határán túl épült az új, nagy üze­m. Az Unió­­ban csak kis szerelőműhelyei van­ nak ... Szóval a kék madár legottó diája: mese a zöld disznóról. NÉPSZAVA 1934 augusztus 1 Azt állították, hogy nem gyilkosság történt, hanem politikai merénylet. A világon mindig voltak politikai merényletek és azok elkövetőit nem lehet banditáknak és gyilkosoknak tartanni. A vád- és védbeszédek elhangzása után az elnök berekesztette a tár­gyalást és a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. ítélet: halál, három óra múltán kivégzés (Bécs, július 31.) A rendkívüli ka­tonai törvényszék félórás­ tanácsko­zás után kihirdette az ítéletét. Dell­fuss kancellár gyilkosát, Planetta Ottót és a horogkeresztes puccs ve­zérét, Holzweber Ferencet kötél általi halálra ítélték. A bíróság bűnösnek mondotta ki Mariettát a hazaárulás és gyilkos­ság, Holz­web­er Ferencet pedig a hazaárulás bűntettében. Az ítélet el­len nem volt fellebbezés és ke­gyelmi kérvényt sem lehetett be­nyújtani.­ A halálos ítéletet délután 4 óra 45 perckor mindkét vádlotton végre­hajtották. Először Holzwebert akasztották föl, utána Planetta ke­rült a bitójára. Gerinces tisztviselők (Bécs, július 31.) A szövetségi kancellári hivatal egyik tisztvise­lője. Mumelter miniszteri tanácsos a keresztény-szociális "Reichspost"­ban elmondta a horogkeresztes tá­madás lefolyását. Mumelter szerint az egyik támadó, aki őrnagyi egyenruhát viselt, bejelentette, hogy Dollfuss lemondott és Rinte­len, aki átvette a kormányelnöksé­get, egy órán belül megjelenik. A bejelentés után a fogságban tartott 130 tisztviselő közül mintegy húszan náci­ üdvöz­lésre emelték a karjukat és töb­ben kiáltották: „Heil Hitler!" A jókedvű német rádió Az ausztriai horogkeresztes agi­tációban mindvégig igen nagy sze­repet játszott a müncheni rádió. Propagandabeszédek, fölhívások, hírek egyoldalú csoportosítása vagy eltorzítása, a modern hírszolgálat minden ügyessége harcbaszállt itt a hitlerizmus érdekében. Érdemes ennek a most már óvatosabb vizek­re kanyarodó német politika követ­keztében elhalkult német rádiónak a viselkedésére visszatérni. Világ­szerte föltűnést keltett és megbot­ránkozást okozott, hogy a bécsi puccs híreit a német rádió milyen alig palástolt örömmel jelentette be. De még ennél is tovább mentek. A hamburgi és berlini leadó prog-­­ram szerint este 1­ 412-kor szokta az előadásait befejezni. Július 25-én azonban most várták az osztrák hí­reket, ezért egészen éjfél után 1 óráig folytatták a műsort. Hogy a hallgatóság kitartson a rádió mel­lett, szórakoztató muzsikát adtak. Ezen a hosszadalmas koncerten di­vatos dalokat és ismert énekszámo­kat hoztak egymás után. De lehetet­lenség meg nem állapítani, hogy ezeket a dalokat bizonyos rendsze­rességgel és célzatossággal válogat­ták össze. Egymás után következ­tek az ilyenféle slágerek. ..Ma van a legboldogabb napom", „Ma föl­szállunk az égbe". ..Szinte azt hit­tem, hogy álmodom" és „A csilla­gok újra oly szépen ragyognak". Az ember szinte véletlennek tartaná ezt az egymásutánt, hogyha a be­mondó vigyyázatlanul nem árulta volna el molgát és az egyik címnél önkéntelenül is kibu­jt a szeg a zsák­ból. Amikor bemondta, hogy „Szinte azt hittem, hogy álmodom", hozzá­tette kedélyesen, örvendezve: „De ez mégis igaz". Gangszterm­ódszerek A bázeli „National Zeitung" ve­zércikkben foglalkozik újra a július 25-i náci­ puccsal és összefoglalóan a következőket mondja: — Demagógia okozta az osztrák katasztrófát. Rettenetes hiba volt, hogy a baloldali biztos szövetségest eltaposták, a szocialistákat tönkre­tették, ezzel pecsételte meg a sorsát Dollfuss, akinek a szándékai jelen­tősebbek voltak, mint a politikai belátásai. Tévedései az életébe ker­­ültek és Ausztriát a mai rettenetes örvénybe sodorták, hogy szinte elke­rülhetetlennek látszik az európai beavatkozás valamilyen formában. A német „Führer" szemében olyan gyűlöletessé vált osztrák kancellár meggyilkolása a június 30-i véres német eseményekre emlékeztet. Ez a gangszterm­ódszerek betörését je­lenti a világpolitikába. Ezek a Dil­liingerek, akik ma Közép-Európában történelmet akarnak csinálni. Nem lehet elképzelni, hogy a Ha­zafias Front urallma Dollfuss né­l­kül erősebb legyen majd, mint ami­lyen Dollfuss­­ életében volt. Nem­csak ez a merénylet, hanem a puccsnak minden részlete a Bécs­ben kormányzóknak rettenetes gyöngeségét mutatja. Mussolini fenyegetései, a­ki a február 12-i Heimwehr-puccsért is felelős volt, nem riasztották meg a ho­rogkeresz­teenket, ellenkezőleg, még jobban megvadították. Dollfussnak és Mussolininak kitűzött találkozója előtt három nappal gyilkolták meg az osztrák kancellárt és a gyilkosai azt remélték, hogy sikerül most már Ausztriát a horogkeresztes Né­metország vizeire kormányozni. De egész Európát érte ez a csa­pás. Igaz, hogy az osztrák kancel­lár iránti szimpátiák a rettenetes február 12-ike óta meglehetősen le­hűltek. De általában Európa bele­nyugodott a Dollfuss-uralomba, mint a kisebbik rosszba. Mindenki tudta és tudja, hogy a nyílt vagy akár csak a leplezett horogkeresz­tes kormányzat Bécsben, biztos háborút jelentene. Európa a maga szomorú szétszakadozottságában ne­hezen tudott egyesülni ennek a ve­szedelemnek az elhárítására, ezért volt jó a Dollfuss-uralom. De most váratlanul itt áll az osztrák ka­tasztrófa előtt Ez az első, igaz, h­ogy legelvetendőbb eszközökkel kivívott külső diadala a nácizmus­nak és egyidejűleg a legmegsemm­­sítőbb veresége az olasz politiká­nak. Mussolini Németországot tá­mogatta, hogy Franciaországra nyomást gyakoroljon és most meg­kapta tévedésének a jutalmát Jugoszlávia „Ausztria fasizálása" ellen (Belgrád, július 31.) A jugoszláv külügyminisztérium kedden ismét állást foglalt az osztrák kérdésben. A minisztérium részéről kijelentet­ték, hogyha valamelyik külföldi nagyhatalom arra szánná el ma­gát, hogy osztrák területre vonul be csapataival, úgy valamennyi többi állam is szabad kezet nyerne érdekei megvédésére. A Népszövet­ség tekintélyére volna szükség, hogy el ne fajuljanak az esemé­nyek. Sem Ausztria hitlerizálása, sem fasizálása nem kívánatos, mert úgy az egyik, mint a másik az oszt­trák állam önállóságának meg-*­szűnését jelenti. A fasiszta Auszt­ria különösen is sok tekintetben egyet jelentene a Habsburgok visz­szatérésével.

Next