Népszava, 1935. január (63. évfolyam, 1–26. sz.)
1935-01-06 / 5. szám
8. oldal Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet iszik. Szívszakorvosok már régen megállapították, hogy a természetes ..Ferenc ."ózsef" víz szívbillentyűhibáknál és szíves zsírosodásnál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. (X) letár nem nyomorúságos izgalmakra, nem üres és henye szórakozásra éhes, hanem kultúrára, a művészet gazdagságára, az irodalom tisztaságára. Megújulást akar, telítettséget, az értelemnek és az érzelemnek nagyszerű feszültségeit... És éppen mert az újat akarja, s a mert a dolgok lényegét keresi, nemszakítja el érdeklődését a múlt küzdelmeitől s mindattól, amit ezek a küzdelmek létrehoztak. A változások örökkévaló hullámveréséből az örök ritmus hullik ki: az emberiség küzdelmének, osztályok harcának örök ritmusa. Az új , a múlt folytatása, sis akik újat akarnak teremteni, kell, hogy ismerjék a múltat, amelyből a jövő elindul. * Ilyen értelemben buzgó örömmel fogadtuk hírét annak a megállapodásnak, amelyet Országos Oktatásügyi Bizottságunk kötött a Nemzeti Színházzal a Népszavában már meghirdetett délelőtti munkáselőadások ügyében. A magas helyárakkal elzárt színházkapu megnyílik a kultúrát szomjazó munkásság előtt és ez a munkásság ebben a színházban csakugyan megtalálja a művészet tiszta forrását. A drámairodalom örökéletű nagyjainak örökéletű tragédiái kerülnek színre ezeken a délelőtti előadásokon. Letűnt korok hatalmas szellemi áramlataival, eszmei és erkölcsi törekvéseivel ismerkednek majd meg a munkások Shakespeare, Moliére, Katona, Madách és Ibsen drámáiból. Nagy élményekben lesz részük és kibontakozik majd előttük a nagy igazság, a teljes élet küzdelem és minden nagy gondolat harcok zuhogó árjából emelkedett ki. A Nemzeti Színház délelőtti munkáselőadásai a klasszikus drámák gyönyörű koszorúját nyújtják majd a munkásoknak, akik bizonyára olthatatlan vággyal óhajtják és várják az új színjáték megszületését, amely ennek a küzdelmes kornak ideológiai vívódásait szólaltassa meg. Új igazságokra és új szépségekre vágyakozó szemeiket mégis áhítattal függesztik az örök harc régi színpadi képeire, mert tudják és értik a folytonosságot, amely sohasem szakad meg. Shakespearetől Ibsenig, Macbethtől Peer Gyntig az örökkévaló emberi szellem küzdelme folyik, amely az ember tragédiájából mégis az ember győzelméig emelkedik majd... Töltsék meg a munkások a Nemzeti Színház nézőterét, ahányszor csak a délelőtti munkáselőadások módot nyújtanak arra, hogy gyönyörködhessenek a tiszta művészetben és tanulhassanak a színpadi játékokból. Legyenek ezek az előadások a munkásság kultúrájának fölemelő és tiszteletet parancsoló demonstrációi. Szerdán lesz az alpolgármesterválasztás. Sipőcz főpolgármester az alpolgármesterválasztó rendkívüli közgyűlést szerdán, január 19-én délután 5 órára hívta össze. Ugyancsak a szerdai közgyűlésen töltik be az út- és csatornaépítési és a közegészségügyi bizottságokban megüresedett egy-egy tagsági helyet, majd a sportbizottság 15 tagját választják meg.A választásokon kívül a napirenden szerepel a csatornahálózatban felhalmozódó iszaptömegből tervezett gázfejlesztéshez szükséges berendezések megrendelése és még két kisebb ügy. NÉPSZAVA A család drámája (sz. á.) Nagyon sok szó esik mostanában a család válságáról, az egykéről, fajvédelemről... Hallunk kenetteljes szónoklatokat az erkölcsök hanyatlásáról, a női lélek eldurvulásáról, a faj pusztulásáról. Törvénytervezeteken törik a fejüket, ankétokat, anya- és gyermeknapokat rendeznek... Dörgedelmes prédikációk haragos nyilai röppennek a szószékekről... de a dolgok mélyére senki sem akar tekinteni azok közül, akik a fórumokon ágálnak, mert attól félnek, hogy olyan konzekvenciákat kellene levonniok, amelyek a szónoki pulpitusról egyenesen a páncélszekrények felé mutatnának. Márpedig a páncélszekrény szentebb a legszentebb és legmagasztosabb igénél is... a páncélszekrény korunk igazi oltára... Itt lent a mélységben nem sok foganatja van a kenetteljes szónoklatoknak és a dörgedelmes prédikációknak. Itt, lent másképpen látják ezeket a kérdéseket. * Néhány héttel ezelőtt hallottuk egy ács elvtársunktól a következőket: — Kint dolgoztam Újpesten az egyik bőrgyárban. Ebédszünetben kiültünk a napra. A bőrgyári munkásnők is kint ebédeltek az udvaron, amely megtelt zsongással. Egyszer csak megüti a fülemet: „Az ember egész nap dolgozik, mint a barom s hazamegy, hát sehol semmi. Az isten se tudja, hogy miért nősül meg az olyan férfi, aki nem ért a háztartáshoz s még főzni sem tud ..." Hát ide jutottunk — fejezte be némi melankóliával. A napokban pedig egy kis hír ötlött a szemünkbe. Arról szólt, hogy az iíjpesti városházán érdekes statisztika készült az újpesti anyakönyvi hivatalnál kötött házasságokról, amelyek az utóbbi hónapokban megszaporodtak. A statisztika szerint 1934-ben 11 hónap alatt 30%-kal több házasságot kötöttek, mint 1932-ben egész esztendőben. A házasulok legnagyobb része Újpest két gyárából kerül ki: az Egyesült Izzó és a Magyar Pamutipar munkásai közül. A legtöbb esetben a nő a kereső fél, a férfi a munkanélküli. A Pamutiparban éjszakai üzem is van. Az újdonsült férjek éjfélkor a gyár kapujában várják a feleségüket s útközben beszámolnak az otthon elvégzett háztartási munkákról. Ha egyik-másik munkanélkülit valamelyik csoportvezető veszi férjül, a többiek úgy emlegetik egymás között: „No, ez ugyancsak szerencsés ember, ez Újpesten megtalálta Amerikát." Két-három hónappal ezelőtt az egyik alföldi városban jártunk. Kőművesekkel, ácsokkal beszéltünk. Egyik-másiknak a lakásán is megfordultunk. Asszonyaik a textilgyárban dolgoznak, keresetük a család egyetlen jövedelme. Bámulatos ezeknek az asszonyoknak felelősségérzete, munkabírása és a türelme ... Heti keresetük hat, nyolc, tíz pengő. Ebből él az egész család. A férfiak legtöbbnyire munkanélküliek, legföljebb négy-hat hetet dolgoznak a szezonban. Ők végzik a házi munkát, ügyelnek a gyerekekre, gondozzák a kertet, járnak a piacra, egyszóval: asszonyi munkát végeznek... De nemcsak ebben az egy alföldi városban van ez így. És nemcsak az Alföldön, Dunántúl is. Elég, ha Pápára utalunk. Ebben a városban is a munkanélküli férfiak százai az asszonyok kéréseiéből élnek, akik a dohánygyárban s a textilgyárban dolgoznak. Cserébe azután a férfiak vezetik a szegényes háztartást. * Annak az újpesti bőrgyári munkásnőnek méltatlankodó kifakadása a férje ellen, aki „nem tud főzni", többet mond a család válságáról vaskos köteteknél. Olyan változásokról számol be, amelyek a munkásosztály életének egész eddigi fölépítését alapjában érintik, amelyek fölforgatták a proletárcsaládok egész struktúráját. Többről van itt szó, mint egyszerű gazdasági helycseréről. Ez a változás a nemek viszonyát is érinti, mégpedig igen mélyreható erőteljességgel. És valahogy azt ne higgye valaki, hogy ebben az új viszonylatban, amelybe a férfi és a nő került, a nő a nyertes fél, hogy gazdasági, szociális és erkölcsi felszabadulással jár együtt helyzet változása. Szó sincs róla! Itt egyelőre csak arról lehet beszélni, hogy még bonyolultabbá és terhesebbé vált a proletárcsaládok élete, a nőé és a férfié egyaránt, és ezt az életet fojtó légkör tölti be, amely mindkét fél számára egyre elviselhetetlenebbé válik. Az utóbbi időben sok szónoklatot hallottunk arról, hogy „a marxizmus az oka a család pusztulásának és a válások elszaporodásának". Botorság! Akik ezt állítják, ugyancsak nehéz helyzetbe kerülnének, ha bizonyítaniok kellene állításukat. Hanem: a marxizmussal igenis meg lehet magyarázni a család válságát. És csakis ezzel a történelmet vizsgáló módszerrel lehet a válság gyökeréig eljutni. Az asszonyt nem a marxizmus ragadta el az „idillikus családi tűzhely" mellől, hanem a versenykapitalizmus, amely olcsó munkabérrel spekulált és így elvonta a proletárcsalád talpa alól a megélhetés biztonságát. A férfi munkabére olyan kevés volt, hogy a nőnek, az anyának is munkába kellett állania. Itt kezdődött... És folytatódott a létminimum alá szorított munkabér gazdasági és szociális drámájával, amelynek feszültsége a kapitalista termelési mód strukturális válságában robbant ki. A termelés sebessége, a technikai eszközök rohamos fejlődése mögött messzire elmaradt a munkabér, a munkaidő, a szociálpolitika, s mindez végül is az egyensúly felborulásához, a munkanélküliség végzetes megnövekedéséhez, súlyos gazdasági zűrzavarhoz vezetett. A válság nem tanította meg a kapitalizmust s nem serkentette átértékelésre az uralkodó osztályokat. A válság veszteségeit megint csak a dolgozó tömegekre hárították. Még mélyebbre szorították a munkabéreket, még jobban megfékezték a szociálpolitikai haladást, még vakmerőbben szorították ki az üzemekből az élő munkaerőt s a gépek mellé még szaporábban állítottak férfiak helyett — nőket, akiknek munkaerejét olcsóbban megvásárolhatták. Ezeket a tényeket tagadni nem lehet. És azt sem, ami ezekből a tényekből keletkezett: a szociális és erkölcsi válságot. * Gondoljuk csak el, milyen lelki változáson esik át a férfiaknak az a tömege, amelyet a kapitalista válság kiszorított a termelés folyamatából. Egyszeriben talajjalannak érzik magukat. Elvesztik biztonságérzetüket. A „családfő"-ből a család eltartottja lesz. A polgári társadalom nevelési rendszere még mindig a patriarchális szellem alapján áll. Az apát teszi meg a család központjának. A tekintélyi elv ennek a nevelésnek a következtében már a családi sejtben is érvényesül. A férfi úgy kerül ki az iskolából, hogy ő a központ. Több jog és több szabadság illeti meg, mint a nőt. Nemiségének szélesebb kört, nagyobb szociális biztonságot biztosít a polgári jog és nagyobb szabadságot a hagyományos társadalmi erőt köles. És most egyszerre benne találja magát egy gazdaságilag fölfordult világban. A gyári kürt nem őt hívja munkába, hanem az aszszonyt. Szombaton nem ő viszi haza a pénzt, hanem az asszony. Nem ő gondoskodik a családról, hanem az asszony. Nem rajta nyugszik a család anyagi biztonsága, hanem az asszonyon. Az alacsonyabbrendűségi érzés, amely, sajnos, csaknem minden proletárban a kelleténél jobban kifejlődött gazdasági és társadalmi elnyomottsága következtében, még súlyosabbá válik benne. Férfiassága súlyos sebektől vérzik, napról-napra érzi megalázottságát, lázongását el kell nyomnia, ami súlyos lelki sérülésekre és heves összeütközésekre vezet. És a nők? Kimerülten érkeznek haza a bedós gyárból, ahol nem ért véget napi robotjuk. Otthon folytatniok kell a munkát. Mert a férfi ugyan „mindent elvégzett", de az asszony tudja csak, hogy az a „minden" jóformán semmi. A túlhajtott robot ingerlékennyé, fáradttá, a szegénység és a gond kedvetlenné teszi. Csak az anyai érzés, ez a mélységes és titokzatos ösztön tartja talpon. Szexuális életét viszont beárnyékolja a gyerektől való félelem, az elgyötört test kimerültsége. A robotba hajtott asszonyok lelki élete is tele van nyomorúságos sebhelyekkel, amelyek annál mélyebbek és égetőbbek, mert gátlások és tilalmak ezeket a sebeket újra és újra fölszaggatják. A férfi és nő nemi viszonylatában beállott változást csak érintjük itt, de ezúttal nem nézünk a mélyére, mert ez túlhaladná e cikk kereteit, de érintenünk mégis kellett, hogy rávilágítsunk a gazdasági tényezők minden térre kiható óriási jelentőségére. Gazdasági biztonságérzet nélkül nincs, mert nem is lehet kiegyensúlyozott szerelmi s családi élet sem. * Az a fentebb közölt újpesti szólásmód, amely szerint „no, ez Újpesten megtalálta Amerikát", élesen rávilágít a házasságkötések gazdasági hátterére és egy kényszerű elaljasodásra, amely veszedelmes fertőzést jelent éppen annak a magasabbrendű erkölcsiségnek a szempontjából, amelyet a „marxizmus" képvisel és amelynek sugárzó tisztasága mellett az az erkölcsi világrend, amely a keresztény-kapitalista civilizációból sarjadt, csak nyomorúságos és szemforgató álszenteskedés. Szónoklatokkal és prédikációkkal nem lehet segíteni sem a család válságán, sem az erkölcsök pusztulásán. Előbb meg kell fékezni a gazdasági élet anarchiáját, rendet kell teremteni a termelés és jövedelemeloszlás területein, igazságot kell tenni a kenyér és a föld körül, vagyis: ki kell menteni a tömegeket a gazdasági bizonytalanság állapotából s akkor nyomban megszilárdul a család és az erkölcsi harmónia lesz a nemek viszonyában is, noha ez utóbbihoz nemcsak a kenyér biztonsága kell, hanem a szellem szabadsága is. De egy olyan világrendben, amelyben milliók éheznek és akik még dolgoznak sem tudják, hogy holnap mi lesz a sorsuk, olyan termelési viszonyok közepette, amelyben a kizsákmányolás a legfőbb elv és ennek biztosítása a legfőbb törvény, egy olyan világban, amelyben a szabadság csak puszta szó vagy legföljebb álom, egy olyan társadalomban, amelyben az embermilliók, férfiak és nők a láthatatlan láncok sűrű szövedékében élnek, lehet-e nagyobb szilárdsága a család intézményének, lehet-e tisztább az erkölcs, harmonikusabb a szerelmi élet és lehet-e reményteljesebbb a fajta sorsa, mint amilyen? Nem, nem és nem! Ezért kell megváltoztatni a világot. Hogy élni lehessen benne? il 935 január.