Népszava, 1935. január (63. évfolyam, 1–26. sz.)

1935-01-06 / 5. szám

8. oldal Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoz­nak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reg­gel éhgyomorra egy kis pohár ter­mészetes „Ferenc József" keserű­vizet iszik. Szívszakorvosok már régen megállapították, hogy a ter­mészetes ..Ferenc ."ózsef" víz szív­billentyűhibáknál és szíves zsíroso­dásnál is enyhén, biztosan és min­dig kellemesen hat. (X) letár nem nyomorúságos izgal­makra, nem üres és henye szórako­zásra éhes, hanem kultúrára, a mű­vészet gazdagságára, az irodalom tisztaságára. Megújulást akar, telí­tettséget, az értelemnek és az érze­lem­­nek nagyszerű feszültségeit... És éppen mert az újat akarja, s a mert a dolgok lényegét keresi, nem­­szakítja el érdeklődését a múlt küz­delmeitől s mindattól, amit ezek a küzdelmek létrehoztak. A változások örökkévaló hullámveréséből az örök ritmus hullik ki: az emberiség küz­delmének, osztályok harcának örök ritmusa. Az új , a múlt folytatása, sis akik újat akarnak teremteni, kell, hogy ismerjék a múltat, amely­ből a jövő elindul. * Ilyen értelemben buzgó örömmel fogadtuk hírét annak a megállapo­dásnak, amelyet Országos Oktatás­ügyi Bizottságunk kötött a Nemze­ti Színházzal a Népszavában már meghirdetett délelőtti munkáselő­adások ügyében. A magas hely­árakkal elzárt színházkapu megnyí­lik a kultúrát szomjazó munkásság előtt és ez a munkásság ebben a színházban csakugyan megtalálja a művészet tiszta forrását. A drámairodalom örökéletű nagyjainak örökéletű tragédiái ke­rülnek színre ezeken a délelőtti elő­adásokon. Letűnt korok hatalmas szellemi áramlataival, eszmei és er­kölcsi törekvéseivel ismerkednek majd meg a munkások Shakes­peare, Moliére, Katona, Madách és Ibsen drámáiból. Nagy élmények­ben lesz részük és kibontakozik majd előttük a nagy igazság, a tel­jes élet­­ küzdelem és minden nagy gondolat harcok zuhogó ár­jából emelkedett ki. A Nemzeti Színház délelőtti mun­káselőadásai a klasszikus drámák gyönyörű koszorúját nyújtják majd a munkásoknak, akik bizo­nyára olthatatlan vággyal óhajt­ják és várják az­ új színjáték meg­születését, amely ennek a küzdel­mes kornak ideológiai vívódásait szólaltassa meg. Új igazságokra és új szépségekre vágyakozó szemei­ket mégis áhítattal függesztik az örök harc régi színpadi képeire, m­ert tudják és értik a folytonos­ságot, amely sohasem szakad meg. Shak­espearetől Ibsenig, Macbeth­től Peer Gyntig az örökkévaló em­beri szellem küzdelme folyik, amely az ember tragédiájából mégis az ember győzelméig emelkedik majd... Töltsék meg a munkások a Nem­zeti Színház nézőterét, ahányszor csak a délelőtti munkáselőadások módot nyújtanak arra, hogy gyö­nyörködhessenek a tiszta művészet­ben és tanulhassanak a színpadi játékokból. Legyenek ezek az elő­adások a munkásság kultúrájának fölemelő és tiszteletet parancsoló demonstrációi. Szerdán lesz az alpolgármester­választás. Sipőcz főpolgármester az alpolgármesterválasztó rendkívüli közgyűlést szerdán, január 1­9-én délután 5 órára hívta össze. Ugyan­csak a szerdai közgyűlésen töltik be az út- és csatornaépítési és a közegészségügyi bizottságokban megüresedett egy-egy tagsági he­lyet, majd a sportbizottság 15 tagját választják meg.­­A választásokon kívül a napirenden szerepel a csa­tornahálózatban felhalmozódó iszap­tömegből tervezett gázfejlesztéshez szükséges berendezések megrende­lése és még két kisebb ügy. ­NÉPSZ­AVA A család drámája (sz. á.) Nagyon sok szó esik mos­tanában a család válságáról, az egy­kéről, fajvédelemről... Hallunk ke­netteljes szónoklatokat az erkölcsök hanyatlásáról, a női lélek eldurvu­lásáról, a faj pusztulásáról. Törvény­tervezeteken törik a fejüket, anké­tokat, anya- és gyermeknapokat rendeznek... Dörgedelmes prédiká­ciók haragos nyilai röppennek a szószékekről... de a dolgok mélyére senki sem akar tekinteni azok kö­zül, akik a fórumokon ágálnak, mert attól félnek, hogy olyan kon­zekvenciákat kellene levonniok, ame­lyek a szónoki pulpitusról egyene­sen a­­ páncélszekrények felé mu­tatnának. Márpedig a páncélszek­rény szentebb a legszentebb és leg­magasztosabb igénél is... a páncél­szekrény korunk igazi oltára... Itt lent a mélységben nem sok fo­ganatja van a kenetteljes szónokla­toknak és a dörgedelmes prédiká­cióknak. Itt, lent másképpen látják ezeket a kérdéseket. * Néhány héttel ezelőtt hallottuk egy ács elvtársunktól a következő­ket: — Kint dolgoztam Újpesten az egyik bőrgyárban. Ebédszünetben kiültünk a napra. A bőrgyári mun­kásnők is kint ebédeltek az udva­ron, amely megtelt zsongással. Egy­szer csak megüti a fülemet: „Az em­ber egész nap dolgozik, mint a ba­rom s hazamegy, hát sehol semmi. Az isten se tudja, hogy miért nősül meg az olyan férfi, aki nem ért a háztartáshoz s még főzni sem tud ..." Hát ide jutottunk — fejezte be némi melankóliával. A napokban pedig egy kis hír öt­lött a szemünkbe. Arról szólt, hogy az i­íjpesti városházán érdekes sta­tisztika készült az újpesti anya­könyvi hivatalnál kötött házassá­gokról, amelyek az utóbbi hónapok­ban megszaporodtak. A statisztika szerint 1934-ben 11 hónap alatt 30%-kal több házasságot kötöttek, mint 1932-ben egész esztendőben. A házasulok legnagyobb része Újpest két gyárából kerül ki: az Egyesült Izzó és a Magyar Pamutipar mun­kásai közül. A legtöbb esetben a nő a kereső fél, a férfi a munka­nélküli. A Pamutiparban éjszakai üzem is van. Az újdonsült férjek éjfélkor a gyár kapujában várják a feleségüket s útközben beszámol­nak az otthon elvégzett háztartási munkákról. Ha egyik-másik mun­kanélkülit valamelyik csoportve­zető veszi férjül, a többiek úgy em­legetik egymás között: „No, ez ugyancsak szerencsés ember, ez Új­pesten megtalálta Amerikát." Két-három hónappal ezelőtt az egyik alföldi városban jártunk. Kő­művesekkel, ácsokkal beszéltünk. Egyik-másiknak a lakásán is meg­fordultunk. Asszonyaik a textil­gyárban dolgoznak, keresetük a csa­lád egyetlen jövedelme. Bámulatos ezeknek az asszonyoknak felelősség­érzete, munkabírása és a türelme ... Heti keresetük hat, nyolc, tíz pengő. Ebből él az egész család. A férfiak legtöbbnyire munkanélküliek, leg­följebb négy-hat hetet dolgoznak a szezonban. Ők végzik a házi mun­kát, ügyelnek a gyerekekre, gondoz­zák a kertet, járnak a piacra, egy­szóval: asszonyi munkát végeznek... De nemcsak ebben az egy alföldi városban van ez így. És ne­mcsak az Alföldön, Dunántúl is. Elég, ha Pápára utalunk. Ebben a városban is a munkanélküli férfiak százai az asszonyok kéréseiéből élnek, akik a dohánygyárban s a textilgyárban dolgoznak. Cserébe azután a férfiak vezetik a szegényes háztartást. * Annak az újpesti bőrgyári mun­kásnőnek méltatlankodó kifakadása­­ a férje ellen, aki „nem tud főzni",­­ többet mond a család válságáról vaskos köteteknél. Olyan változá­sokról számol be, amelyek a mun­kásosztály életének egész eddigi föl­építését alapjában érintik, amelyek fölforgatták a proletárcsaládok egész struktúráját. Többről van itt szó, mint egyszerű gazdasági hely­cseréről. Ez a változás a nemek viszonyát is érinti, mégpedig igen mélyreható erőteljességgel. És va­lahogy azt ne higgye valaki, hogy ebben az új viszonylatban, amelybe a férfi és a nő került, a nő a nyertes fél, hogy gazdasági, szociális és er­kölcsi felszabadulással jár együtt helyzet változása. Szó sincs róla! Itt egyelőre csak arról lehet be­szélni, hogy még bonyolultabbá és terhesebbé vált a proletárcsaládok élete, a nőé és a férfié egyaránt, és ezt az életet fojtó légkör tölti be, amely mindkét fél számára egyre elviselhetetlenebbé válik. Az utóbbi időben sok szónoklatot hallottunk arról, hogy „a marxiz­mus az oka a család pusztulásának és a válások elszaporodásának". Bo­torság! Akik ezt állítják, ugyan­csak nehéz helyzetbe kerülnének, ha bizonyítaniok kellene állításu­kat. Hanem: a marxizmussal igenis meg lehet magyarázni a család vál­ságát. És csakis ezzel a történelmet vizsgáló módszerrel lehet a válság gyökeréig eljutni. Az asszonyt nem a marxizmus ra­gadta el az „idillikus családi tűz­hely" mellől, hanem a­­ verseny­kapitalizmus, amely olcsó munka­bérrel spekulált és így elvonta a proletárcsalád talpa alól a megél­hetés biztonságát. A férfi munka­bére olyan kevés volt, hogy a nő­nek, az anyának is munkába kellett állania. Itt kezdődött... És folyta­tódott a létminimum alá szorított munkabér gazdasági és szociális drámájával, amelynek feszültsége a kapitalista termelési mód struk­turális válságában robbant ki. A termelés sebessége, a technikai esz­közök rohamos fejlődése mögött messzire elmaradt a munkabér, a­­ munkaidő, a szociálpolitika, s mindez végül is az egyensúly felborulásá­hoz, a munkanélküliség végzetes megnövekedéséhez, súlyos gazda­sági zűrzavarhoz vezetett. A válság nem tanította meg a ka­pitalizmust s nem serkentette át­értékelésre az uralkodó osztályokat. A válság veszteségeit megint csak a dolgozó tömegekre hárították. Még mélyebbre szorították a munkabé­reket, még jobban megfékezték a szociálpolitikai haladást, még vak­merőbben szorították ki az üzemek­ből az élő munkaerőt s a gépek mellé még szaporábban állítottak férfiak helyett — nőket, akiknek munkaerejét olcsóbban megvásárol­hatták. Ezeket a tényeket tagadni nem lehet. És azt sem, ami ezekből a té­nyekből keletkezett: a szociális és erkölcsi válságot. * Gondoljuk csak el, milyen lelki változáson esik át a férfiaknak az a tömege, amelyet a kapitalista vál­ság kiszorított a termelés folya­matából. Egyszeriben tal­ajjal­annak érzik magukat. Elvesztik biztonság­érzetüket. A „családfő"-ből a csa­lád eltartottja­ le­sz. A polgári tár­sadalom nevelési rendszere még mindig a patriarchális szellem alap­ján áll. Az apát teszi meg a család központjának. A tekintélyi elv en­nek a nevelésnek a következtében már a családi sejtben is érvényesül. A férfi úgy kerül ki az iskolából, hogy ő a központ. Több jog és több szabadság illeti meg, mint a nőt. Nemiségének szélesebb kört, na­gyobb szociális biztonságot biztosít a polgári jog és nagyobb szabadsá­got a hagyományos társadalmi erőt köles. És most egyszerre benne ta­lálja magát egy gazdaságilag föl­fordult világban. A gyári kürt nem őt hívja munkába, hanem az asz­szonyt. Szombaton nem ő viszi haza a pénzt, hanem az asszony. Nem­ ő gondoskodik a családról, hanem az asszony. Nem rajta nyugszik a csa­lád anyagi biztonsága, hanem az asszonyon. Az alacsonyabbrendűségi érzés, amely, sajnos, csaknem min­den proletárban a kelleténél jobban kifejlődött gazdasági és társadalmi elnyomottsága következtében, m­ég súlyosabbá válik benne. Férfiassága súlyos sebektől vérzik, napról-napra érzi megalázottságát, lázongását el kell nyomnia, ami súlyos lelki sé­rülésekre és heves összeütközésekre vezet. És a nők? Kimerülten érkeznek haza a bedós gyárból, ahol nem ért véget napi robotjuk. Otthon folytatniok kell a munkát. Mert a férfi ugyan „min­dent elvégzett", de az asszony tudja csak, hogy az a „minden" jóformán semmi. A túlhajtott robot ingerlé­kennyé, fáradttá, a szegénység és a gond kedvetlenné teszi. Csak az anyai érzés, ez a mélységes és ti­tokzatos ösztön tartja talpon. Sze­xuális életét viszont beárnyékolja a gyerektől való félelem, az elgyö­tört test kimerültsége. A robotba hajtott asszonyok lelki élete is tele van nyomorúságos sebhelyekkel, amelyek annál mélyebbek és ége­tőbbek, mert gátlások és tilalmak ezeket a sebeket újra és újra föl­szaggatják. A férfi és nő nemi viszonylatában beállott változást csak érintjük itt, de ezúttal nem nézünk a mélyére, mert ez túlhaladná e cikk kereteit, de érintenünk mégis kellett, hogy rávilágítsunk a gazdasági tényezők minden térre kiható óriási jelentő­ségére. Gazdasági biztonságérzet nélkül nincs, mert nem is lehet kiegyensú­lyozott szerelmi s családi élet sem. * Az a fentebb közölt újpesti szó­lásmód, amely szerint „no, ez Újpesten megtalálta Amerikát", élesen rávilágít a házasságkötések gazdasági hátterére és­­ egy kény­szerű elaljasodásra, amely vesze­delmes fertőzést jelent éppen annak a magasabbrendű erkölcsiségnek a szempontjából, amelyet a „marxiz­mus" képvisel és amelynek sugárzó tisztasága mellett az az erkölcsi vi­lágrend, amely a keresztény-kapita­lista civilizációból sarjadt, csak nyomorúságos és szemforgató ál­szenteskedés. Szónoklatokkal és prédikációkkal nem lehet segíteni sem a család vál­ságán, sem az erkölcsök pusztulá­sán. Előbb meg kell fékezni a gaz­dasági élet anarchiáját, rendet kell teremteni a termelés és jövedelem­eloszlás területein, igazságot kell tenni a kenyér és a föld körül, vagyis: ki kell menteni a tömegeket a gazdasági bizonytalanság álla­po­tából s akkor nyomban megszilár­dul a család és az erkölcs­i har­mónia lesz a nemek viszonyában is, noha ez utóbbihoz nemcsak a ke­nyér biztonsága kell, hanem a szel­lem szabadsága is. De egy olyan világrendben, amely­ben milliók éheznek és akik még dolgoznak sem tudják, hogy holnap mi lesz a sorsuk, olyan termelési viszonyok közepette, amelyben a kizsákmányolás a legfőbb elv és ennek biztosítása a legfőbb törvény, egy olyan világban, amelyben a szabadság csak puszta szó vagy leg­följebb álom, egy olyan társada­lomban, amelyben az embermilliók, férfiak és nők a láthatatlan láncok sűrű szövedékében élnek, lehet-e nagyobb szilárdsága a család intéz­ményének, lehet-e tisztább az er­kölcs, harmonikus­abb a szerelmi élet és lehet-e reményteljesebbb a fajta sorsa, mint amilyen? Nem, nem és nem! Ezért kell megváltoztatni a vil­á­got. Hogy élni lehessen benne? il 935 január­­.

Next