Népszava, 1935. december (63. évfolyam, 274–297. sz.)
1935-12-25 / 294. szám
TütteiSi Sitek Itt lőnek egymás mellett, hideg pipájukat rágcsálva, vagy öreg cigarettavégeken csámcsogva, békésen. Nincs lakásuk, nincs ennivalójuk, ruhájuk is alig, nem türelmetlenek, nem békétlenek. Van köztük öreg, van nyomorék, de van ép, egészséges, javakorabeli férfi, mégis kivetette magából a város. Haszontalan salak, nyomorult hajótöröttje a munkának valamennyi. Soknak ebédjegye van közöttük, fizok tizenkettő előtt elballagnak a népkonyhába, a többi kis batyuból szedeget ennivalót, a legnyomorultabbja meg csak nézi az eget, félszemmel a falatozókra pislogatva — Dolgozgatnak napközben, ruhát, cipőt varrnak, foltozzák a rongyaikat, némelyik pucéran üldögél és az ingét ütögeti. — A másik borotváltat Egy tuskón ül, nyakában piszkos kendő. A vörösarcú borbély buzgón vakarja a háromhetes szőrt. — Várjon mennyit kaphat egy ilyen szabadtéri műtétért, hiszen bent az üzletben is csak 10 fillért kér a külvárosi borbély. — Itt ül a szemüveges bácsi, a filozófus. Göndör, ősz a haja, kukta a szakálla, okos az arca. Mindig ír vagy olvas egy farakáson ülve. Azt hinnéd, világmegváltó terveken töpreng, találmányon dolgozik: ha vállán átkukucskálsz, láthatod, hogy keresztrejtvényt fejt. Nem úgy könnyelműen, szórakozásból, mint te vagy én! Komolyan, elmerülten, teljes odaadással. Előbb gondosan elolvassa a definíciókat, aztán megszemléli a rajzot, végül lassan, óvatosan beírja a megfejtést egy csipetnyi ceruzával. Vigyázni kell, radírja nincs, a kenyérből pedig errefelé aranyat ér. Egy óra felé visszajönnek a népkonyhások. Éhesebben, mint ahogyan odamentek. Most már sejtik, milyen lehet az, „enni" — de, sajnos, nem gyakorolhatják. — Leülnek megint, igazi „csüggedt madarak", szárnyaszegetten egy kerítés követre és süttetik magukat a nappal. Aztán valamelyik előszed egy darabka újságot valahol egy ligeti padon találhatta és elkezd olvasni. Csak úgy magának. A többiek közelebb húzódnak, bele-belepillantgatnak az újságlapba, végül is a boldog tulajdonos megunja a zavarást és hangosan kezd olvasni. — Lassan olvas, rekedt öreg hangja meg-megakad az idegen szavak előtt, aztán nekibuzdul és kibetűzi. Ho-a-re, macc-Do-nald. Már ott kuporog körülötte az egész sereg. Mohón lesik, mi újság a nagyvilágban. Aztán megindul a vita a magas politika eseményeiről. Furcsa, de így van, nem érdekli őket a munkanélküliség, a „szegényügy", a szükséglakás, a kilakoltatás. A Mussolini, a négus, a Népszövetség, esetleg még a Lindbergh-bébi, de még az se nagyon. — És hogy összekapnak raj- A békeangya.1 John Bullhoz: — Ni MIt gondolod, hogy itt az ideje bezárni a kaput a katonákat szállító fejek előtt? (Politiken, Kopenhága) NÉPSZAVA ta, várjon megegyeznek-e az angolok az olaszokkal? — Ha nem lennének olyan elesettek az éhezéstől, talán még hajba is kapnának a szankciók fölött. Áll a parázs vita, míg végre hétkor megnyílik az éjjeli menhely ajtaja és akinek megvan a húsz fillérje, büszkén bevonul, hogy fedél alatt elmélkedjék tovább ezekről az égetően fontos kérdésekről, a többiek elszélednek A valamerre, ki tudja, hová, hogy holnap reggel megint összegyűljenek és kapaszkodjanak tovább a tovarohanó életbe, amely nem akar tudni róluk semmit. Somló Hedvig. FRANCIA NÉGYES ÍRTA: GORA LAJOS A francia négyes egyik legismertebb figurája az, amikor a párok helyet cserélnek. Kedves bonyodalom támad ilyenkor, egyik nem találja a másikat, az emberek messze szakadnak eredeti tánchelyüktől, egészen addig, amíg végre a rendező vezényszava rendet nem hoz a káoszba. Egy ilyen közgazdasági franca négyesnek vagyunk mostanában tanúi és rendkívül súlyos, sőt menthetetlen mulasztás volna, ha nem figyelnénk rá már most, ha nem vennék észre, ha kézlegyintéssel térnénk fölötte napirendre. A Turul Szövetség a legutóbbi egyetemi verekedéssel kapcsolatban kimondotta reformprogramjának legújabb fejezeteként, hogy ezentúl nem foglalkozik zsidóveréssel, legalább is annak ólmosbotos formájában nem, hanem arra törekszik, hogy a zsidókat a gazdasági életből kiszorítsa és pozícióikat tizenhárompróbás turulifjakkal töltse be. Nem elégszik meg az egyetemi bajtársaknak ez a csúcsszervezete azzal, hogy 80 pengős gyakornoki állásokat juttatnak neki, rohamra indul a zsidó vezérigazgatók stalluma ellen. Egyszóval: helycsere. Egyszóval személycsere. Számunkra rendkívül kevéssé érdekes, mert köreinkben igen csekély a veszélyeztetett vezérigazgatók száma. Ezzel szemben érdekes a tünemény, a jelenség, mert rajta keresztül a konstruktív egyetemi ifjúság világszemléletének kitűnő keresztmetszetét kapjuk. „Az antiszemitizmus az ostobák szocializmusa" — mondotta Bebel, akinek még a Harmadik Birodalomban sem volna baja azzal, hogy árja őseit kimutassa. „Az állások elfoglalása az irigység szocializmusa" —, mondjuk mi, akiknek szemlélete az irigységtől rendkívül messze áll, akik nem vezérigazgatói állásokat igényelünk egyikünk vagy másikunk számára, hanem azt követeljük, hogy azok a csúcsüzetések, amelyekben a kapitalista gazdasági rend tartóoszlopai dúslakodnak, szűnjenek meg és ugyanakkor szűnjék meg a munkások bérének szégyenteljessége is. A Turul-fiúk erről a kérdésről egy szót sem szólnak. Társadalomalakító erő, szándék és készség nincs bennük. Semmi bajuk, semmi vitájuk nincs a kapitalizmussal, csak annyi, hogy nem ők ülnek a vezető kapitalista pozíciókban. Az a kollektív gondolat, amely a más világrendet akarókat áthatja, belőlük teljesen hiányzik. Individualisták a szó legigazibb értelmében, anélkül, hogy bárki is az individualitás sanda gyanújával illethetné őket. Ez a világ számukra nem azért rossz világ, mert igazságtalan a milliókkal szemben, hanem azért, mert igazságtalanul nem nekik juttatja a milliókat. Nincs leszámolnivalójuk, csak számolnivalójuk van és mint bölcs praktikusok, a legkisebb ellenállás irányában számolgatnak. Korunk különösen kedvez a faji kérdés kiélezésének. A Turul-kör tehát még csak azt sem mondja, hogy él az öreg vezérigazgatókkal, a csáklyás iparmágnásokkal, hogy mi üljünk az ő helyükre, ami legalább a kapitalizmus generáció-cseréjének kérdése volna, hanem leszűkíti a kérdést a zsidókra. Csak a zsidó helyeket akarja, hogy megkapja a maga részére minden nemzsidó pályázó támogatását. Turuléknak ez az egész akciója, az adott hatalmi helyzetet tekintve, kétségkívül hoz majd bizonyos eredményeket. Nem ugyan a vezérigazgatói helyeken, mert itt megtörtént a kellő viszontbiztosítás, hanem a tisztviselők, a párszáz pengőért dolgozók kenyere kapcsán. De Turuléknak ez az akciója rendkívül szegényes és rendkívül méltatlan. Márminthogy méltatlan volna egy olyan ifjúsághoz, amely az egyetem padjaiban szélesebb alapú világnézetet szerezhetett magának, amely ismeri a dolgok összefüggését és tudja jól azt a különbséget, amely a kapitalizmust a szocializmustól elválasztja. Csakhogy, úgylátszik, Turulék irányítóinak ehhez az egész szociológiai és gazdaságpolitikai ismereti halmazhoz semmi közük. A Bebel jellemezte álszocializmust vegyítik az irigység álszocializmusával, elradírozzák a világnézeti kérdést, napirendre térnek a nemzedékkérdés fölött is és kereken és egyszerűen néhány tucat, vagy néhány száz zsidó állás ellen intéznek elszánt — és nyilván nem támogatásnélküli — rohamot. Ez pedig azért lesújtó, mert a jövőre mutat kilátástalan és reménytelen képet. Na Turulékból áll az ifjúság, akkor ez az ifjúság vagy előre megalkudott már, vagy nem is tudja, hogy miért kell küzdenie. Ha Turulék a nemzet eljövendő értelmisége, akkor az elmúlt évtizedek nagyságai, az európai eszmekör képviselői, nagyokat pirulnak sírjukban. Szerencsére azonban Turulék nemcsak az ifjúságot, de az egyetemi keresztény ifjúságot sem jelentik. És ez a vigasztaló. Mert az az ifjúság, amely az egyetemeken Turulék védő és verekedő szárnyain kívül nő fel, amely nem egy barátságos államhatalom fasisztaízű rendelkezéseitől várja egyéni sorsának jobbrafordulását, hanem mint leendő intelligencia, érzi a kollektív sorsért való felelősséget, más úton jár. Ez a fiatalság tanul és nem verekszik. Tanul és lát. És ha megtanult nézni és látni, nincs az a központi szervezet, nincs az a jóakaratú elnézéssel kezelt kiváltság, nincs az a személyes hódító törekvés, amelynek kedvéért föladja rendeltetését és elhivatottságát, az új népi Magyarország megalkotását. 25. oldal évfolyam sorakozik egymás mellé Huszonöt vaskos kötet mutatja azt a felvilágosító, tanító, nevelő munkát, amelyet a „SZOCIALIZMUS" a magyar proletariátus sorában eddig végzett. 25 éven át álltunk szemben az idők és a problémák végtelen nehézségeivel, éven át voltunk lámpása a szabadságnak, tudománynak, művelődésnek. 25 kötetben vittük el igazságainkat mindenfelé. Akármilyen szomorúak voltak az idők, a „SZOCIALIZMUS" ott állott a maga őrhelyén és teljesítette kötelességét. Ma eljutottunk odáig, hogy a „SZOCIALIZMUS" olvasása, terjesztése nemcsak pártkötelesség, hanem jól felfogott egyéni érdeke mindenkinek, aki azt akarja, hogy az elfogultságoktól mentes, semmiféle mellékszempontra nem tekintő igazsággal megismerkedjék. A ‹SZOCIALIZMUS›-t nem kínáljuk - Önmagát kínálja! Szerkeszti: Mómus Illés. Vegyétek! Olvassátok! Terjesszétek! Mindenki szerezzen egy újj előfizetőt! ITT VÁGJUK LE ÉS KÜLDJÜK BE! , Megrendelem a „SZOCIALIZMUS"-t: Egy hóra 50 fillér, negyedévre 1.50 r, félévre 2.70 P, egész évre 5.— P, Népszava előfizetők részére havonta 00 fillér (A nem kívánt rész áthúzandó!) Név... Foglalkozás: Város: ucca szam • em. •ajtó