Népszava, 1935. december (63. évfolyam, 274–297. sz.)

1935-12-25 / 294. szám

TütteiSi Sitek­ Itt lőnek egymás mellett, hideg pipájukat rágcsálva, vagy öreg cigarettavégeken csámcsogva, bé­késen. Nincs lakásuk, nincs enni­valójuk, ruhájuk is alig, nem türel­metlenek, nem békétlenek. Van köz­tük öreg, van nyomorék, de van ép, egészséges, javakorabeli férfi, mégis kivetette magából a város. Haszontalan salak, nyomorult hajó­töröttje a munkának valamennyi. Soknak ebédjegye van közöttük, fizok tizenkettő előtt elballagnak a népkonyháb­a, a többi kis batyuból szedeget ennivalót, a legnyomorul­tabbja meg csak nézi az eget, fél­szemmel a falatozókra pislogatva — Dolgozgatnak napközben, ruhát, cipőt varrnak, foltozzák a rongyai­kat, némelyik pucéran üldögél és az ingét ütögeti. — A másik borotvál­tat Egy tuskón ül, nyakában pisz­kos kendő. A vörösarcú borbély buzgón vakarja a háromhetes szőrt. — Várjon mennyit kaphat egy ilyen szabadtéri műtétért, hiszen bent az üzletben is csak 10 fillért kér a kül­városi borbély. — Itt ü­l a szemüve­ges bácsi, a filozófus. Göndör, ősz a haja, kukta a szakálla, okos az arca. Mindig ír vagy olvas egy farakáson ülve. Azt hinnéd, világmegváltó terveken töpreng, találmányon dol­gozik: ha vállán átkukucskálsz, lát­hatod, hogy keresztrejtvényt fejt. Nem úgy könnyelműen, szórako­zásból, mint te vagy én! Komolyan, elmerülten, teljes odaadással. Előbb gondosan elolvassa a definíciókat, aztán megszemléli a rajzot, végül lassan, óvatosan beírja a megfej­tést egy csipetnyi ceruzával. Vi­gyázni kell, radírja nincs, a ke­nyérből pedig errefelé aranyat ér. Egy óra felé visszajönnek a nép­konyhások. Éhesebben, mint aho­gyan odamentek. Most már sejtik, milyen lehet az, „enni" — de, saj­nos, nem gyakorolhatják. — Leülnek megint, igazi „csüggedt madarak", szárnyaszegetten egy kerítés kö­vetre és süttetik magukat a nappal. Aztán valamelyik előszed egy da­rabka újságot valahol egy ligeti padon találhatta és elkezd olvasni. Csak úgy magának. A többiek köze­lebb húzódnak, bele-belepillantgat­nak az újságlapba, végül is a bol­dog tulajdonos megunja a zavarást és hangosan kezd olvasni. — Lassan olvas, rekedt öreg hangja meg-meg­akad az idegen szavak előtt, aztán nekibuzdul és kibetűzi. Ho-a-re, macc-Do-nald. Már ott kuporog kö­rülötte az egész sereg. Mohón le­sik, mi újság a nagyvilágban. Az­tán megindul a vita a magas poli­tika eseményeiről. Furcsa, de így van, nem érdekli őket a munkanél­küliség, a „szegényügy", a szükség­lakás, a kilakoltatás. A Mussolini, a négus, a Népszövetség, esetleg még a Lindbergh­-bébi, de még az se nagyon. — És hogy összekapnak raj- A békeangya.1 John Bullhoz: — Ni MIt gondolod, h­ogy itt az ideje bezárni a kaput a katonákat szállító f­ejek előtt? (Politiken, Kopenhága) NÉPSZAVA ta, várjon megegyeznek-e az angolok az olaszokkal? — Ha nem lennének olyan elesettek az éhezéstől, talán még hajba is kapnának a szankciók fölött. Áll a parázs vita, míg végre hétkor megnyílik az éjjeli menhely ajtaja és akinek megvan a húsz fillérje, büszkén bevonul, hogy fe­dél alatt elmélkedjék tovább ezek­ről az égetően fontos kérdésekről, a többiek elszélednek A valamerre, ki tudja, hová, hogy holnap reggel megint összegyűljenek és kapasz­kodjanak tovább a tovarohanó életbe, amely nem akar tudni ró­luk semmit. Somló Hedvig. FRANCIA NÉGYES ÍRTA: GORA LAJOS A francia négyes egyik legismer­tebb figurája az, amikor a párok helyet cserélnek. Kedves bonyoda­lom támad ilyenkor, egyik nem ta­lálja a másikat, az emberek messze szakadnak eredeti tánchelyüktől, egészen addig, amíg végre a ren­dező vezényszava rendet nem hoz a káoszba. Egy ilyen közgazdasági franc­­a négyesnek vagyunk mostanában tanúi és rendkívül súlyos, sőt ment­hetetlen mulasztás volna, ha nem figyelnénk rá már most, ha nem vennék észre, ha kézlegyintéssel térnénk fölötte napirendre. A Turul Szövetség a legutóbbi egyetemi verekedéssel kapcsolatban kimondotta reformprogramjának legújabb fejezeteként, hogy ezentúl nem foglalkozik zsidóveréssel, leg­alább is annak ólmosbotos formá­jában nem, hanem arra törekszik, hogy a zsidókat a gazdasági élet­ből kiszorítsa és pozícióikat tizen­hárompróbás turulifjakkal töltse be. Nem­ elégszik meg az egyetemi bajtársaknak ez a csúcsszervezete azzal, hogy 80 pengős gyakornoki állásokat juttatnak neki, rohamra indul a zsidó vezérigazgatók stal­luma ellen. Egyszóval: helycsere. Egyszóval személycsere. Számunkra rendkívül kevéssé érdekes, mert köreinkben igen csekély a veszélyeztetett vezér­igazgatók száma. Ezzel szemben érdekes a tünemény, a jelenség, mert rajta keresztül a konstruktív egyetemi ifjúság világszemléleté­nek kitűnő keresztmetszetét kap­juk. „Az antiszemitizmus az ostobák szocializmusa" — mondotta Bebel, akinek még a Harmadik Biroda­lomban sem volna baja azzal, hogy árja őseit kimutassa. „Az állások elfoglalása az irigység szocializ­musa" —, mondjuk mi, akiknek szemlélete az irigységtől rendkívül messze áll, akik nem vezérigazga­tói állásokat igényelünk egyikünk vagy másikunk számára, hanem azt követeljük, hogy azok a csúcs­üzetések, amelyekben a kapitalista gazdasági rend tartóoszlopai dús­lakodnak, szűnjenek meg és ugyan­akkor szűnjék meg a munkások bé­rének szégyenteljessége is. A Turul-fiúk erről a kérdésről egy szót sem szólnak. Társadalomala­kító erő, szándék és készség nincs bennük. Semmi bajuk, semmi vitá­juk nincs a kapitalizmussal, csak annyi, hogy nem ők ülnek a vezető kapitalista pozíciókban. Az a kol­lektív gondolat, amely a más világ­rendet akarókat áthatja, belőlük teljesen hiányzik. Individualisták a szó legigazibb értelmében, anélkül, hogy bár­ki is az individualitás sanda gyanújával illethetné őket. Ez a világ számukra nem azért rossz világ, mert igazságtalan a milliókkal szemben, hanem azért, mert igazságtalanul nem nekik jut­tatja a milliókat. Nincs leszámolnivalójuk, csak számo­lnivalójuk van és mint bölcs praktikusok, a legkisebb ellenállás irányában számolgatnak. Korunk különösen kedvez a faji kérdés ki­élezésének. A Turul-kör tehát még csak azt sem mondja, hogy él az öreg vezérigazgatókkal, a­ csáklyás iparmágnásokkal, hogy mi üljünk az ő helyükre, ami legalább a kapi­talizmus generáció-cseréjének kér­dése volna, hanem leszűkíti a kér­dést a zsidókra. Csak a zsidó he­lyeket akarja, hogy megkapja a maga részére minden nemzsidó pá­lyázó támogatását. Turuléknak ez az egész akciója, az adott hatalmi helyzetet tekintve, kétségkívül hoz majd bizonyos ered­ményeket. Nem ugyan a vezérigaz­gatói helyeken, mert itt megtörtént a kellő viszontbiztosítás, hanem a tisztviselők, a párszáz pengőért dol­gozók kenyere kapcsán. De Turulék­nak ez az akciója rendkívül szegé­nyes és rendkívül méltatlan. Márminth­ogy méltatlan volna egy olyan ifjúsághoz, amely az egyetem padjaiban szélesebb alapú világnézetet szerezhetett magának, amely ismeri a dolgok összefüggé­sét és tudja jól azt a különbséget, amely a kapitalizmust a szocializ­mustól elválasztja. Csakhogy, úgy­látszik, Turulék irányítóinak ehhez az egész szociológiai és gazdaság­politikai ismereti halmazhoz semmi közük. A Bebel­ jellemezte álszocializmust vegyítik az irigység álszocializmu­sával, elradírozzák a világnézeti kérdést, napirendre térnek a nemze­dék­kérdés fölött is és kereken és egyszerűen néhány tucat, vagy né­hány száz zsidó állás ellen intéznek elszánt — és nyilván nem támoga­tásnélküli — rohamot. Ez pedig azért lesújtó, mert a jövőre mutat kilátástalan és re­ménytelen képet. N­a Turulékból áll az ifjúság, akkor ez az ifjúság vagy előre megalkudott már, vagy nem is tudja, hogy miért kell küzdenie. Ha Turulék a nemzet eljövendő ér­telmisége, akkor az elmúlt évtize­dek nagyságai, az európai eszmekör képviselői, nagyokat pirulnak sír­jukban. Szerencsére azonban Turulék nemcsak az ifjúságot, de az egye­temi keresztény ifjúságot sem je­lentik. És ez a vigasztaló. Mert az az ifjúság, amely az egyetemeken Turulék védő és verekedő szárnyain kívül nő fel, amely nem egy barát­ságos államhatalom fasisztaízű rendelkezéseitől v­árja egyéni sor­sának jobbrafordulását, hanem mint leendő intelligencia, érzi a kollektív sorsért való felelősséget, más úton jár. Ez a fiatalság tanul és nem ve­rekszik. Tanul és lát. És ha meg­tanult nézni és látni, nincs az a központi szervezet, nincs az a jó­akaratú elnézéssel kezelt kiváltság, nincs az a személyes hódító törek­vés, amelynek kedvéért föladja rendeltetését és elhivatottságát, az ú­j népi Magyarország megalkotá­sát. 25. oldal évfolyam sorakozik egymás mellé Huszonöt vaskos kötet mutatja azt a felvilágosító, tanító, nevelő munkát, amelyet a „SZOCIALIZMUS" a­ magyar proletariátus sorában eddig végzett. 25 éven át álltunk szemben az idők és a problémák végtelen nehézségeivel, éven át voltunk lámpása a szabadságnak, tudománynak, művelődésnek. 25 kötetben vittük el igazságainkat mindenfelé. Akármilyen szomorúak voltak az idők, a „SZOCIALIZMUS" ott állott a maga őrhelyén és teljesítette kötelességét. Ma eljutottunk odáig, h­ogy a „SZOCIALIZMUS" olvasása, terjesztése nemcsak pártkötelesség, hanem jól felfogott egyéni érdeke mindenkinek, aki azt akarja, hogy az elfogultságoktól mentes, semmiféle mellék­szempontra nem tekintő igazsággal megismerkedjék. A ‹SZOCIALIZMUS›-t nem kínáljuk - Önmagát kínálja! Szerkeszti: Mómus Illés. Vegyétek! Olvassátok! Terjesszétek! Mindenki szerezzen egy újj előfizetőt! ITT VÁGJUK LE ÉS KÜLDJÜK BE! , Megrendelem a „SZOCIALIZMUS"-t: Egy hóra 50 fillér, negyed­évre 1.50 r, félévre 2.70 P, egész évre 5.— P, Népszava előfizetők részére havonta 00 fillér (A nem kívánt rész áthúzandó!) Név... Foglalkozás: Város: ucca szam • em. •ajtó

Next