Népszava, 1936. január (64. évfolyam, 1–25. sz.)
1936-01-01 / 1. szám
1936. január 1. NÉPSZAVA A NŐMUNKÁS •— a címlapján álló büszke jelzés szerint „a dolgozó nők érdekeit képviselő szociáldemokrata lap" — január elsejei számával harmincadik évfolyamába lépett. Harminc esztendő: három súlyos és érdekes évtized. Az indulás még a „boldog béke" korszakában történik, amely úgy int felénk a távolból, mint az elsüllyedt Atlantisz. A századforduló közvetlen közelében állottunk, létünkkel féllábbal még a tizenkilencedik században, de eszményeink már a forrongó, új forradalmakra készülő huszadik század eszméi. A kapitalizmus versenyperiódusa engesztelhetetlen szembenállással feszül a megnőtt munkásmozgalom elébe, a gazdasági liberalizmus aranykora válogatás nélkül gyűri le a férfit, az asszonyt, a gyermeket. A férfi egyedül nem bírja a harcot, a kenyeret kereső, háztartást vezető, gyermeket nevelő nőnek is melléje kell állania. A proletariátus választójogi harca kirobbanásig feszül, vér folyik az utcákon és pihennek a szerszámok. Nincs senki, aki fölöslegesnek tudhatja magát, amikor a fölszabadulásért folytatott hősi küzdelemben politikai és gazdasági jogaink megszerzésére törekszünk. A nő nem fölösleges, az asszony helyét is kijelölte a történelem a küzdő férfi oldalán. És ez a fölismerés megteremti az agitációnak, a szervezésnek új eszközeit, ez a fölismerés életre hívja a szociáldemokrata nők lapját, a Nőmunkást. Az első tíz esztendő fordulóján már fegyverben állt a világ. A kenyérkereső nők száma, iszonyatosan megduzzadt, mert a férfi künn volt a harctereken, állig fegyverben és fegyverekkel szemben. Otthonokból, zugokból, ahová a külső események csak jelentéktelenné tompítva szűrődhettek be, egyre több és több nő került ki az élettel való közvetlen harc területére. Babonákkal és elfogultságokkal, köddel és kábulattal kellett birkóznunk, hogy az elnémított férfi helyén megállhassunk és a szocializmus eszméjét a vérgőzös világban ébrentarthassuk. A Nőmunkás fehér foltjai ellenére is bátran és tisztán képviselte ezeket az eszméket, az első tíz esztendő fordulóján joggal állapíthatta meg, hogy hivatását betöltötte. A második tíz esztendő a fegyveres béke korszakába esik. Történelmi földrengések vannak már mögöttünk, égő reményei és fájdalmas csalódások, bukás és fölemelkedés, a Nőmunkás tartalmán keresztül, a nőkhöz szóló cikkeken, tanulmányokon, jegyzeteken keresztül élnek ezek az események. A magyar proletariátus osztályyharcos küzdelme már új területen is folyik: a választójog megnyitotta előttünk a parlament és a városháza kapuját és a szociáldemokrata munkásnők megbízottai hangot adnak a proletárasszony akaratának, óhajtásainak, új világot építő törekvéseinek ezeken a fórumokon is. A mi lapunk derekasan ássa-várja az új világ útját, formába szedi, rendekbe sorakoztatja azt a sok hiába elszálló sóhajt, amelyek anyák lelkéből szakadnak föl, hogy hatalmas, világot mozdító lökőerővé sűrítse valamennyit, így értünk el a harmadik évtizedhez. A monopolkapitalizmus korszakához, a Taylor-Bedeauxszalagrenddszerekhez, amelyek forgatagában elvész az ember, akár nő, akár férfi, ahhoz a korszakhoz, amely az észszerűsítés — a racionalizálás — jelszava alatt, a történelem legborzalmasabb embertelenségét, esztelenségét hajszolja keresztül. Nincs férfi és nincs nő e korszak számára, csak eleven géprészek vannak, akiket, mint ócska vasdarabot kiselejtezhetnek abban a percben, amikor profittermelő szerepüket már nem töltik be. A világ szaggatottabb és áttekintethetetlenebb, mint valamikor is volt. A béke jelszavai, a népszövetségi gondolat mögött állig fegyverben áll a föld minden országa. Szükség van-e arra, hogy a nőt, a proletárnőt, a dolgozó asszonyt fölrázni igyekezzünk álmából, kell-e, hogy minden erővel kihozzuk őt a közéleti munka területére, kényszerítsük őt arra, hogy lásson és a látottak nyomán gondolkozni, dolgozni kezdjen? A Nőmunkás a rendkívüli időkhöz mért rendkívüli kötelességeket vállal és végez a harmadik évtized fordulóján is. Hangja több és jelentősebb, mint a viharmadár vijjogása, amely az eljövendő szörnyűségekre figyelmeztet. Nem is Kaszandra csupán, veszedelmeket feltáró, bajoktól óvó jósnő. A Nőmunkás az öntudatos, osztálytudatos, felvilágosodott proletárnő hangja, az események szocialista szellemű krónikása, szocialista elszántságú előkészítője és építője. Lenyúl a proletárnő életének mélységébe, ahová élőszó, agitáció, szervezés nem juthat el, ott is megjelenik, viszi a világosságot, a reménységet, a harcokba hívó testvéri szót. Három évtized áll mögöttünk. Nincs megállás, nincs pihenés az évfordulón, tovább kell mennünk, míg feladat és felelősség áll előttünk. És hogy munkánkat még jobban, még eredményesebben végezhessük, szélesebbre kell vonnunk a kört, ameddig a Nőmunkás hatóereje elér. Az Országos Nőszervező Bizottság nagyszabású agitációt indított, hogy a Nőmunkás előfizetőinek számát a jubileumi esztendőben kétezerrel fölemelje. Kétezer új előfizető, kétezer új agitátor, új szervező, tanító, barát és segítő a munkásosztály fölszabadulási harcának szolgálatában. Kétezer új előfizető: kétezerrel erősebb az a lánc, amely összefog bennünket, egybekapcsolja a küzdőket és fokozza az ellenálló erőket. Három évtized hűséges, becsületes és eredményes munkáját joggal állítjuk itt ma az elvtársak elé. Nem kérünk érte semmit, amit a Nőmunkás elvégzett, nem csupán a proletárnőért, hanem az egész munkásmozgalomért végezte és az eredményben benne foglaltatik már a jutalom is. Az a fölhívás tehát, amely arra irányul, hogy mindenki, aki méltányolja a Nőmunkás által végzett munkát, vegyen részt a kétezer új előfizető megszerzésében, nem a jutalomra való igényt jelenti. Azt jelenti csupán, hogy a munkásmozgalom minden tagja értékeli és elismeri a proletárnő jelentőségét a munkásmozgalomban. A nő osztályunk többsége, osztálytudatossátételével fölmérhetetlen hajtóerőt nyer a mozgalom. A Nőmunkás a proletárnő osztálytudatossá alakításának egyik legjelentősebb eszköze. Harmincadik évfolyamának küszöbén örömmel és büszkeséggel mutatunk vissza a befejezett esztendőkre, az új jubileumok felé haladó útján jogosan várjuk a munkásmozgalom minden ágának szeretetét és segítő együttműködését. 3. oldal CORVIN ÁRUHÁZ R.T. Boldog újévet kivánunk i.t.Vevőinknek ! Hálás köszönetünket fejezzük ki eddigi bizalmukért, melyet a jövőben is igyekszünk kiérdemelni. Áruház r. t. " Imo Vihar a városházi osztozkodás körül Akik a városházán elvetették kis csereberéiket, meglevő és íég meg nem lévő magas állások dolgában, nem sejtették, hogy vihart aratnak. A városháza tisztviselői kara egyetlen izgatott, megbolygatott, méhkas, amióta az óvatosságnak és a tartózkodásnak legminimálisabb mértékét is elvesztették az osztozkodók. A főváros népe is megdöbbenten figyel föl, sem a Nép, sem Wolffék nem ezt ígérték. Már a naivabb hívők is azt kérdezik, hogy hát azért kellett újra és újra megfejelni a fővárosi törvényt, a választótömegek akaratával szemben mesterségesen azért tették többséggé a főváros törvényhatóságában a jobboldali pártokat, hogy most már közös erővel folytassák az élharcos elhelyezést? És kérdik azok, akiket kényszernyugdíjazás címén a hivatalokból és akiket takarékoskodás címén az Üzemekből elbocsátanak és már elbocsátottak, hogy ott nem kell takarékoskodni az állásokkal, ahol rokonokat, klubtársakat és lelkes kabátfeladogatókat kell magas pozíciókban elhelyezni? A vihar egy példátlan tisztviselői előléptetésből robbant ki. Most utólag hiába kapkodnak, csitítanak, magyarázkodnak. Wolffék és Nepék felelőssége, vezért és közkatonákat is beleértve, egységes és teljes. Azt senki sem tudja megmagyarázni a megszégyenített, az arculütött tisztviselői karnak, hogy a második osztályú jegyzők rangsorának utolsó helyeiről miként repülhetett át valaki második- és elsőosztályú jegyzőtársain és a főjegyzők csoportján, hogy a magas bírói funkciót betöltő, tehát mindenképpen a függetlenség és a bírálatfölött levőség követelményével fölruházott árvaszéki ülnöki állásba szárnyaljon. Kétségbeesve gondol a mellőzött árvaszéki tisztviselői kar arra a véleményre, amely elterjedhet róluk, hogy hát oly csekély értékűek, hogy ennyire mellőzni lehetett és kellett őket? Az események azonban éppen a mellőzött tisztviselői kart igazolják, hiszen ha ez nem így lenne, akkor mire tanítaná meg az ilyen közérdekellenes osztozkodás a főváros tisztviselői karát? Arra, hogy nem a tehetség, nem a belső munka az, amely az előremenetelt, a megbecsülést biztosítja és hiába minden, az megy előre, aki többet ődöng a pártklubokban, aki a főnévnapokon üdvözlő beszédeket mond, s netán, még rokon is ráadásul? Nagyon szomorú lenne, ha a tisztviselői kar ezt, tanulná meg a Nép és a Wolffpárt testvéri psrtolkodásának ered. dAAjyf^^pA^MOAUpCL