Népszava, 1936. május (64. évfolyam, 100–124. sz.)

1936-05-01 / 100. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelen­ik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 MÁJUSI KÖSZÖNTŐ „Itt van újra május elseje­. A kedves, naiv dal ránk köszönt az emlékezés homályából és föl­idézi lelkünkben a régi-régi lobogós, dallal éhes, embertömegeket hömpölygető májusok emlékét, a szocialista mozgalom derűs, opti­mizmusban sugárzó ifjúságát. Régen volt! Azóta világok süllyedtek el. A roppant események, amelyek ránk szakadtak, megnövelték az idők távolát. Emberek, dolgok tűntek el azóta, nemzedékek múltak el s jöttek újak helyükbe. És mi benne állunk a hatalmas történelmi áramlásokban, amelyekről valaha csak sejtettük, hogy elérkeznek, de olyan távolinak tűntek föl előttünk, hogy nem zavarták boldog örömünket, áradó lelkesült-ségünket, homálytalanul ragyogó ifjúi hitünket. A nagy csata messze volt tőlünk és bevallhatjuk, nem így képzeltük el. Romantikus, hősies képünk volt erről az utolsó felvonásról, amely az emberiség drámáját lezárja, hogy új színjáték vehesse kezdetét. Úgy látszik, a „megszépítő messzeség" költői fogalma nemcsak a múltra, hanem a jövőre is vonatkozik. Mi, akik most itt élünk és állunk a jelen felleges égboltozata alatt, eltűnődhetünk azon, hogy milyen szép volt a múlt és milyen szépnek képzeltük a jövőt, amely íme: a zord jelen. Ez a jelen bizonyára hijjával van minden szépségnek és régi értelemben vett hősiességnek. De mégis a mi jelenünk, amelyben nekünk kell elvégeznünk feladatainkat, nekünk kell megvívnunk harcainkat és talán ... ha jól meggondoljuk ... nem is annyira hősies­ség hijján való ez a jelen. Mi, akik benne élünk, mint valami börtön­ben, amelyben alaposan ki sem nyújtózkodhatunk, bizony, nem va­gyunk túlságosan derűsek. De tagadhatatlanul igaz, hogy élni és megállani, harcokat vállalni és vívni ebben a jelenben: a hősiesség legmagasabb csúcsa ... Az igazi hűség viharok idején mutatkozik meg. Ha végignézünk annyiszor támadott sorainkon, azt gondoljuk: ha, akik vagyunk hűségben és megrendíthetetlen szocialista meg­győződésben, mind összeállanánk és elindulnánk most, májusi mene­tünk hosszabbra kígyóznék minden eddiginél. És ez a májusi menet határozottabb, tisztább, valóságosabb alakban látná a célt s az utat is, mint a régi, mámoros fiatalságunkban vidáman hömpölygő má­jusi menetek... A pántlikák talán megfakultak kissé a régi májusfán, de a májusfa újra és újra kizöldül, újra és újra meghirdeti a tavaszt, a népek eljövendő tavaszát, örülünk ennek az örök, egyre megújuló tavaszi májusfának. Bol­dogan köszöntjük a ránk virradó május elsejét. Büszkén tekintünk végig seregeinken, íme: május újra itt találta a szocialista gondolat derék harcosait, az embererdőt, amelyben az idők tavasza elindítja a megújító erők nagyszerű áramlását. Téphetik, vághatják ezt az erdőt — ki nem irthatják. Leszakít­hatják lombjait és feltűzhetik ellenséges lobogókra diadalmi jelvé­nyül. A letépett lombok az ellenséges zászlók hegyén is az emberiség új tavaszát, a májusi világot, a szocializmus legyőzhetetlenségét hir­detik. A talaj és a fény pedig mindig új fákat nevel töméntelen sokaságban. Örök erdő! Május pedig a megújulás ünnepe, harcokat hirdető ünnep. Széles e világon mindenütt Az elnyomottak és kisemmizettek ünnepe. Nem a kiváltságosoké, nem a birtokosoké, nem a börtönőröké, nem a múlté,­­ a jövőé. El nem vehetik tőlünk, s vissza nem fordíthatják a múltba. Harcokat hirdető, jövőt építő toborzós­nnep, így is fogadjuk. Harcos szívvel, munkára készen, építő gondo­latokkal. Május itt minálunk most — szakszervezeti hónap. Május elseje ennek a nagyszerű szocialista munkának a kezdete. Ennek a toborzó, harcokat előkészítő, gondolatokat és tetteket ébresztő munkának szenteljük ezt a napot is, az ezután következőket is. Ennél ünnepiesebb, magasztosabb, szebb keretbe nem is foglalhatnánk május elsejét. A szakszervezetek viharvert harci lobogóit meghajtjuk május elseje, a májusi eszme fönsége előtt. A szabadság és kenyér lobogóit. Ezek a lobogók most nem lenghetnek a szabad május tündöklő napsugaraiban, a májusi menet útját eltorlaszolták. De gondolatban végighömpölygünk a szocialista eszme széles térségein, gondolatban szabadon száll­halunk: „Nem lesz a tőke úr mi rajtunk .. Induljon meg a szervező munka! Május a szakszervezeti agitációé.— Magasabb bért, rövidebb munkaidőt! irta: Peyer Károly !A magyar szakszervezetek má­jus havában fölhívással fordulnak az ipar különböző ágaiban, az üz­letekben és irodákban foglalkoz­tatott munkásokhoz és a­lkalma-zottakhoz. Fölszólítják őket, hogy csatlakozzanak azokhoz a­­ szakszervezetekhez, amelyek eddigi működésük tanúsága szerint a munkások és alkal­mazottak egyedüli, igazi ér­dekképviseletei. A Szakszervezeti Tanács köte­lékébe tartozó szakszervezeteket nem felsőbb parancs, nem kor­mányrendelet hívta életre, hanem maga az élet. Nem egyszerre let­tek a semmiből, hanem hassá, fo­kozatos fejlődésen át jutottak oda, ahol ma vannak. Szerveze­teink között nem egy akad, amely jóval több, mint félszázados mű­ködésre tekinthet vissza és tevé­kenységét olyan időben kezdte meg, amikor az iparban és a ke­reskedelemben még egész más volt a helyzet, mint ma. A viszonyok változása változást jelentett a szakszervezetek műkö­désében is. Az eredetileg szóra­koztatásra és kölcsönös segélye­zésre alakult helyi egyesületek országos szervezetekbe tömörültek és ezek ma már nem a szakmának egy rétegét, nem egy városnak a munkásságát, hanem a szakmák országos keretét jelentik. Ezek a testületek a munkásság harci szervezetei és ebből sohasem csináltunk tit­kot. Igenis, nyíltan meg kell mon­danunk, hogy ha a munkáltatók­nak joguk van arra, hogy érde­keik védelmére különböző testüle­teket alkossanak — és mi ezt a jo­got sohasem kifogásoltuk —, ak­kor ugyanez a joga megvan a munkásnak is, őt is megilleti a jog, hogy gazdasági érdekeiinek védelméért szervezkedjék és ebben senki meg ne akadályozza. Ha azonban a munkások és munkáltatók szervezkedését össze­hasonlítjuk, meg kell állapíta­nunk, hogy a mi szervezkedésünk sokkal nemesebb célt követ. A munkáltatók az­ért tömörülnek, hogy a maguk érdekét védjék a dolgozókkal és fogyasztókkal szemben és hogy minél nagyobb kereseti lehetőséget biztosítsanak önmaguknak. A munkás célkitűzései őszin­ték: munkájáért több bért akar, hogy abból jobb életszínvonalat teremtsen magának. El sem kép­zelhető nemesebb cél, mint ez és azok, akik a nemzet jólétéről beszélnek, ne felejtsék el, hogy a nemzet boldogulását nem az jelenti, ha a lakosság elenyésző számlékát képviselő kis réteg dúskál a javakban, a lakosság nagy tömegének pedig gondot okoz a mindennapi megélhetés! A társadalom berendezkedése, az állam alkotmánya­­s törvényhozó testületének összeállítása nagy hatással van a gazdasági életre. A törvényhozás más társadalmi

Next