Népszava, 1936. május (64. évfolyam, 100–124. sz.)
1936-05-01 / 100. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 MÁJUSI KÖSZÖNTŐ „Itt van újra május elseje. A kedves, naiv dal ránk köszönt az emlékezés homályából és fölidézi lelkünkben a régi-régi lobogós, dallal éhes, embertömegeket hömpölygető májusok emlékét, a szocialista mozgalom derűs, optimizmusban sugárzó ifjúságát. Régen volt! Azóta világok süllyedtek el. A roppant események, amelyek ránk szakadtak, megnövelték az idők távolát. Emberek, dolgok tűntek el azóta, nemzedékek múltak el s jöttek újak helyükbe. És mi benne állunk a hatalmas történelmi áramlásokban, amelyekről valaha csak sejtettük, hogy elérkeznek, de olyan távolinak tűntek föl előttünk, hogy nem zavarták boldog örömünket, áradó lelkesült-ségünket, homálytalanul ragyogó ifjúi hitünket. A nagy csata messze volt tőlünk és bevallhatjuk, nem így képzeltük el. Romantikus, hősies képünk volt erről az utolsó felvonásról, amely az emberiség drámáját lezárja, hogy új színjáték vehesse kezdetét. Úgy látszik, a „megszépítő messzeség" költői fogalma nemcsak a múltra, hanem a jövőre is vonatkozik. Mi, akik most itt élünk és állunk a jelen felleges égboltozata alatt, eltűnődhetünk azon, hogy milyen szép volt a múlt és milyen szépnek képzeltük a jövőt, amely íme: a zord jelen. Ez a jelen bizonyára hijjával van minden szépségnek és régi értelemben vett hősiességnek. De mégis a mi jelenünk, amelyben nekünk kell elvégeznünk feladatainkat, nekünk kell megvívnunk harcainkat és talán ... ha jól meggondoljuk ... nem is annyira hősiesség hijján való ez a jelen. Mi, akik benne élünk, mint valami börtönben, amelyben alaposan ki sem nyújtózkodhatunk, bizony, nem vagyunk túlságosan derűsek. De tagadhatatlanul igaz, hogy élni és megállani, harcokat vállalni és vívni ebben a jelenben: a hősiesség legmagasabb csúcsa ... Az igazi hűség viharok idején mutatkozik meg. Ha végignézünk annyiszor támadott sorainkon, azt gondoljuk: ha, akik vagyunk hűségben és megrendíthetetlen szocialista meggyőződésben, mind összeállanánk és elindulnánk most, májusi menetünk hosszabbra kígyóznék minden eddiginél. És ez a májusi menet határozottabb, tisztább, valóságosabb alakban látná a célt s az utat is, mint a régi, mámoros fiatalságunkban vidáman hömpölygő májusi menetek... A pántlikák talán megfakultak kissé a régi májusfán, de a májusfa újra és újra kizöldül, újra és újra meghirdeti a tavaszt, a népek eljövendő tavaszát, örülünk ennek az örök, egyre megújuló tavaszi májusfának. Boldogan köszöntjük a ránk virradó május elsejét. Büszkén tekintünk végig seregeinken, íme: május újra itt találta a szocialista gondolat derék harcosait, az embererdőt, amelyben az idők tavasza elindítja a megújító erők nagyszerű áramlását. Téphetik, vághatják ezt az erdőt — ki nem irthatják. Leszakíthatják lombjait és feltűzhetik ellenséges lobogókra diadalmi jelvényül. A letépett lombok az ellenséges zászlók hegyén is az emberiség új tavaszát, a májusi világot, a szocializmus legyőzhetetlenségét hirdetik. A talaj és a fény pedig mindig új fákat nevel töméntelen sokaságban. Örök erdő! Május pedig a megújulás ünnepe, harcokat hirdető ünnep. Széles e világon mindenütt Az elnyomottak és kisemmizettek ünnepe. Nem a kiváltságosoké, nem a birtokosoké, nem a börtönőröké, nem a múlté, a jövőé. El nem vehetik tőlünk, s vissza nem fordíthatják a múltba. Harcokat hirdető, jövőt építő toborzósnnep, így is fogadjuk. Harcos szívvel, munkára készen, építő gondolatokkal. Május itt minálunk most — szakszervezeti hónap. Május elseje ennek a nagyszerű szocialista munkának a kezdete. Ennek a toborzó, harcokat előkészítő, gondolatokat és tetteket ébresztő munkának szenteljük ezt a napot is, az ezután következőket is. Ennél ünnepiesebb, magasztosabb, szebb keretbe nem is foglalhatnánk május elsejét. A szakszervezetek viharvert harci lobogóit meghajtjuk május elseje, a májusi eszme fönsége előtt. A szabadság és kenyér lobogóit. Ezek a lobogók most nem lenghetnek a szabad május tündöklő napsugaraiban, a májusi menet útját eltorlaszolták. De gondolatban végighömpölygünk a szocialista eszme széles térségein, gondolatban szabadon szállhalunk: „Nem lesz a tőke úr mi rajtunk .. Induljon meg a szervező munka! Május a szakszervezeti agitációé.— Magasabb bért, rövidebb munkaidőt! irta: Peyer Károly !A magyar szakszervezetek május havában fölhívással fordulnak az ipar különböző ágaiban, az üzletekben és irodákban foglalkoztatott munkásokhoz és alkalma-zottakhoz. Fölszólítják őket, hogy csatlakozzanak azokhoz a szakszervezetekhez, amelyek eddigi működésük tanúsága szerint a munkások és alkalmazottak egyedüli, igazi érdekképviseletei. A Szakszervezeti Tanács kötelékébe tartozó szakszervezeteket nem felsőbb parancs, nem kormányrendelet hívta életre, hanem maga az élet. Nem egyszerre lettek a semmiből, hanem hassá, fokozatos fejlődésen át jutottak oda, ahol ma vannak. Szervezeteink között nem egy akad, amely jóval több, mint félszázados működésre tekinthet vissza és tevékenységét olyan időben kezdte meg, amikor az iparban és a kereskedelemben még egész más volt a helyzet, mint ma. A viszonyok változása változást jelentett a szakszervezetek működésében is. Az eredetileg szórakoztatásra és kölcsönös segélyezésre alakult helyi egyesületek országos szervezetekbe tömörültek és ezek ma már nem a szakmának egy rétegét, nem egy városnak a munkásságát, hanem a szakmák országos keretét jelentik. Ezek a testületek a munkásság harci szervezetei és ebből sohasem csináltunk titkot. Igenis, nyíltan meg kell mondanunk, hogy ha a munkáltatóknak joguk van arra, hogy érdekeik védelmére különböző testületeket alkossanak — és mi ezt a jogot sohasem kifogásoltuk —, akkor ugyanez a joga megvan a munkásnak is, őt is megilleti a jog, hogy gazdasági érdekeiinek védelméért szervezkedjék és ebben senki meg ne akadályozza. Ha azonban a munkások és munkáltatók szervezkedését összehasonlítjuk, meg kell állapítanunk, hogy a mi szervezkedésünk sokkal nemesebb célt követ. A munkáltatók azért tömörülnek, hogy a maguk érdekét védjék a dolgozókkal és fogyasztókkal szemben és hogy minél nagyobb kereseti lehetőséget biztosítsanak önmaguknak. A munkás célkitűzései őszinték: munkájáért több bért akar, hogy abból jobb életszínvonalat teremtsen magának. El sem képzelhető nemesebb cél, mint ez és azok, akik a nemzet jólétéről beszélnek, ne felejtsék el, hogy a nemzet boldogulását nem az jelenti, ha a lakosság elenyésző számlékát képviselő kis réteg dúskál a javakban, a lakosság nagy tömegének pedig gondot okoz a mindennapi megélhetés! A társadalom berendezkedése, az állam alkotmányas törvényhozó testületének összeállítása nagy hatással van a gazdasági életre. A törvényhozás más társadalmi