Népszava, 1936. június (64. évfolyam, 125–146. sz.)
1936-06-03 / 125. szám
1936 június 3. között. Elkerülni a „parlamenti kreténizmus" minden betegségét. Egységben és fegyelemben összetartani a 150 főnyi parlamenti csoportot, amelynek több mint fele új ember. Megtartani a szívélyes, bizalomteljes viszonyt a nagyhatalommá lett egységes szakszervezeti mozgalom és a politikai párt között, összhangba hozni a demokratikus szabadságot a ma fokozottabban szükséges fegyelemmel. Éreztetni, hogy valami „új" születik és ennek hordozói, letéteményesei mi vagyunk, mi, szocialisták. Ez és még sokkal több lebeghetett Blum előtt, amikor — számtalanszor megszavazva — papírra vetette nagy beszédének jegyzeteit és ez jutott a csiszolt, magasrendű és a demagógiának még az árnyékától is mentes szónoklaton keresztül mindazok tudatába, akik végighallgathatták. — A szocialista párt megalakítja tehát kormányát, amelyben, igaz, nem szerepelnek a népi arcvonal összes erői, de amely úgy, amint van, mégis a Front Populaire kormánya lesz, hiszen akik hiányoznak belőle, saját elhatározásukból hiányoznak. A parlament többségét a népi arcvonal mozgalma teremtette meg, ennek leszünk mi kifejezői és a kormány programja a Front Populaire közös programja lesz, amelynek végrehajtására az ország színe előtt ezennel ünnepélyesen kötelezettséget vállalunk. Tönkremegy az a társadalmirendszer, amely belső ellentmondásba jut önmagával. Tönkremegy, ha a társadalmi termelés szükségletei összeütközésbe jutnak a társadalom által alkotott jogrendszerrel. Tönkremegy, ha összeütközésbe kerül az emberi értelem és emberi moralitás örök és legelemibb követelményeivel. Megkezdődik a nagy átalakulás, részben már meg is kezdődött. A kérdés, amit az ország és még inkább a párt előtt fel kell vetni: hogyan menjen végbe ez az átalakulás? Az a kérdés: van-e lehetőség arra, hogy csendesen, békésen menjen végbe. Az a kérdés, lehet-e a létező, a mai adott társadalom keretei között enyhíteni azok terhein, akik legtöbbet szenvednek. A társadalmi rendszer olyasvalami, amiben benne élünk, akarva-akaratlanul. Elítélhetjük, helyteleníthetjük, de benne élünk. Bele vagyunk ágyazva, hozzá vagyunk kötözve mindenestől, többségünkben akaratunk ellenére, lelkiismeretünk ellenére és most tudni akarjuk, lehet-e ebben a keretben valamivel fokozni a jólét és az igazságosság adagját ,és nagyban fokozni a reménységet és bizakodást? — A reakció lapjainak kedvenc szórakozása, hogy most szeretik Kerenszkyt emlegetni, mint aki szállást csinált Leninnek. Távol álljon tőlem, hogy proskribált személyekről bántó bírálatot akarjak gyakorolni, mégis hadd jelentsem ki: a szocialista párt megalakuló kormánya nem lesz Kerenszky-kormány. De ha az is lenne, a mai Franciaországban — higgyék el — nem Lenin következne utána. Ügyünk közös, érdekünk azonos. A veszély pedig, adott esetben, egyforma valamennyiünk számára. — Elszántaknak és okosaknak A film őskorának kacagtatóan könnyfacsaró drámáiból és meghatóan mulatságos bohózataiból mutat be válogatott szemelvényeket a City-mozgó csütörtöki premierjén. Ájuldozó hősnők és szívdöglesztő amorozók ágálnak előttünk, a legtöbbjét rég elfelejtettük, de sebaj, Kőváry Gyula konferanszával mindenkit újból bemutat. E visszapillantás: a „Nagyanyó mozija" (pazar színes Miky-filmekkel kiegészítve) az emlékezés legelrejtettebb húrjait pendíti meg lelkünkben, de a végén mégis a vidám kacaj könnycs eppe lesz szemünkben. állandó végrehajtóbizottság és a Szocialista Munkásinternacionálé kikülde,teit. Ez utóbbiakul Blumot, kell lennünk. Munkatervünk hoszszúlejáratú, de vannak a nemzet életét érintő azonnali, lényegbevágó, közvetlen feladataink is. A nemzeti szuverenitás jogkörének teljes tiszteletben tartása mellett meg kell találnunk a módot a gyors kormányzati cselekvés számára. „Azt hiszem, egész Európa érzi, hogy Franciaország fokozott erővel hallathatja hangját, ha szószólói olyan férfiak, akik életüket szentelték eszméiknek, ha kellett, életüket kockáztatták eszméikért. Azt hiszem, kimondhatom: a mi hangunknak nagyobb kilátása van arra, hogy meghallgattassék. S hiszem azt is, hogy nekünk, nemzetközi szocialistáknak, akik híven kitartunk az Internacionálé és saját pártunk mellett, másoknál több jogunk van annak hangoztatására, hogy a béke, amiként mi fölfogjuk, a béke, ahogy mi akarjuk, az igazság, az egyenlőség, a teljesség békéje, a teljes és valóságos, az oszthatatlan és hatályos, a leszerelés békéje kell hogy legyen! Tomboló lelkesedés, leírhatatlan ováció követte Blum szavait, akit az elnöklő Max Dormoy biztosított a párt rendíthetetlen bizalmáról és szeretetéről. A kongresszus a bizottságok zárt tanácskozásainak berekesztése után hétfőn este ért véget. A szocialista párt nagygyűlése a felszólalások elhangzása után megválasztotta az Bracket, Léguet-t, póttagokul pedig Vincent Auriolt, Trumbachot és Zyromskyt választották meg. Blum a párt hivatalos lapjának, a Populaire-nek politikai igazgatói tsztségét is megtartotta. Kertész Miklós NÉPSZAVA Csütörtökre várják Léon Blum kormányának kinevezését A kamara és a szenátus megkezdte tanácskozásait (Párizs, június 2.) Politikai körökben azt hiszik, hogy június 4-én kerül sor a Sarraut-kormány visszalépésére. Előrelátható, hogy Léon Blum kormánya még aznap megalakul. Az új kormány összetétele tekintetében még mindig csak találgatások vannak. Annyi bizonyos, hogy Blum a miniszterelnök sefgen kívül nem vállal tárcát. Szó van arról, hogy a három honvédelmi tárcát egyesítik és külön-külön államtitkárságot létesítenek a hadsereg, a haditengerészet és a légi erők számára. A tárca élére valószínűen Daladier kerül, aki helyettes miniszterelnök ié lesz. Külügyminiszter előreláthatóan Delbos 11. oldal lesz, pénzügyminiszter Vincent-Auriol, földművelésügyi miniszter pedig Monnét. Joliot-Curie asszony nem fogadta el a neki fölajánlott államtitkárságot, de a Blum-kormányban mégis helyet kap nő. Suzanne Le Carre asszony, a szocialista párt harcos tagja, földművelésügyi államtitkár lesz Monnet földművelésügyi miniszter mellett. A kamara új elnöke Herriot volt miniszterelnök lesz. Bouisson, aki kilenc éven át látta el a kamara elnöki tisztségét, keddeni levelet intézett a képviselőkhöz és bejelentette, hogy nem jelölteti magát a képviselőház elnökségére. Herriot jelöltekét a baloldalinépfront legtöbb pártja már magáévá tette, úgyhogy Herriot legalább 400 szavazatra számíthat. A kamara és a szenátus már megkezdték tanácskozásukat. A kamara a pünkösd hétfőjén ült össze a 73 éves Saddes korelnöksége mellett. A korelnök Franciaország nagy békekészségét hangoztatta. A korelnök beszédének befejezése után a karzatról röpcédulákat dobtak le az ülésterembe. A röpcédulákon nagy betűkkel a következő szöveg állott: „A francia nőnek választójogot kell adni!" A legközelebbi ülés szerdán lesz. A kamarai elnökválasztás csütörtökön lesz s ugyanabban az ülésben választják meg a kamarai bizottságok tagzjait is. A szenátus megnyitó ülését is felhasználták tüntetésre a választójog hívei. Tüntettek a szenátus épületének bejáratai előtt, a karzatról pedig kis nefelejtscsokrot dobtak le a szenátorok közé, amelyhez kis cédulát erősítettek ezzel a szöveggel. ..Sok szerencsét kívánunk az új törvényhozási időszakhoz, de ne feledkezzenek el rólunk sem!" Néhány férfiharisnya is lerepült a karzatról a szenátorok közé, amelyeken ez a felirat állt: „Ha adnak is választójogot, a harisnyákat továbbra is kijavítjuk majd!" . Szivarkahüvely: MODIANO 4© IKERSZŰRÖS MODIANO 40 PARAFA! MODIANO ikerszűrővel... 50 Szivarkapapír: MOHIAM© 12 ee _ MODIANO-TOMB SSB5SSS?. 13 Csak ezzel az aláírással valódi: fillér fillér fillér fillér fillér