Népszava, 1936. szeptember (64. évfolyam, 198–222. sz.)

1936-09-01 / 198. szám

LZ VT 17 A­.­ Cu. ICS. szár11 Budapest, 1936 szeptember 1, kedd ÁralO A MAGYA­R O RSZÁGI T-szocM k LD E M 0 K R..ATA P­ÁRT K­ÖZ P 0 NTI KÖZLÖ NY­E 1­­ .V­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 * Megjelen­ik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 Budavár visszavétele Kétszázötven évvel ezelőtt fog­lalták vissza Európa egyesült se­regei Budavárát, a törökségnek akkor legnyugatibb bástyáját a már hanyatló iszlámtól és ezzel megindult Magyarország újjáéle­dése is. Nem a vár visszavétele volt a döntő jelentőségű, hanem az a történelmi folyamat, amely vele megkezdődött vagy inkább benne kifejezésre jutott. A történetírók úgy tanítják: Magyarország azt a történelmi missziót teljesítette, hogy saját vére hullása, állami létének elcse­nevészesedése árán védőbástyája volt a Nyugatnak Kelet felé és sorsdöntő időkben Európa meg­mentésében oroszlánszerepet vitt azzal, hogy volt és azzal, hogy a földabrosznak éppen erre a he­lyére került. Most, a kétszázötvenéves évfor­duló idején megint sorsdöntő idő­ket él a világ. Ahogy akkor az iszlám és a kereszténység világ­nézete, hatalmi elve, külpoliti­kája, imperializmusa, diplomá­ciája és hadserege ütközött egy­mással, úgy ütközik ma a demo­krácia és a fasizmus — mondhat­nók — egész Európában. Legközvetlenebb közelünkben, Romániában, például, most zajlott le egy olyan kormányválság, amelynek furcsa eredményeként a román politika egyetlen állandó tényezőjét, Titulescut kihagyták a kormányból. A mai Romániá­ban ez a változás a fasiszta irány­zat erősödését jelenti,, nyilván an­nak külpolitikai következményei­vel együtt. Nincs kizárva, hogy Románia rövidesen beáll a fasiz­mus nemzetközi frontjába és ezzel kétségessé válik azok elgondo­lása, akik szerint Magyarország­nak már csak azért is a fasiszta államok mellett van a helye, mert szomszédai, „természetes ellen­felei" Franciaország — tehát a demokrácia — oldalán állanak a maguk részben fasiszta berendez­kedése ellenére is. Németország kibékült Ausztriá­val. A kétféle fasizmus között le­omlott a gát és a Magyarország felé vezető horogkeresztes út sza­baddá vált. A német horogkereszt hálás is Ausztriának, mert von Papén, Hitler nyeregbesegítője, Ausztria és Németország fasiszta szövetségének megteremtője egy nyilatkozatában a Dunamedence súlypontját máris Bécsbe helyezi. Magyarország adott földrajzi je­lentőségét is elvitatja tehát a ho­rogkereszt. Nem kétséges senki előtt sem, hogy rettenetes háborús feszült­ségben élünk. Nem kétséges, hogy ez a háborús feszültség nem a de­mokrácia oldaláról indul ki. Nyil­vánvaló tehát, hogy a béke bará­tainak a demokrácia oldalán van a helyük, annál is inkább, mert a béke kedvező lehetőségeket, a há­ború súlyos veszedelmeket rejt magában. Ilyen külpolitikai meggondolá­sok szólnak a demokrácia mellett. Belpolitikai és emberi meggondo­lások sem szólhatnak másképpen. A demokrácia­ a szabadságot, az egyén jogát, az egyén önérzetét jelenti, a diktatúra a rabszolga­ságot, az elnyomatást, a kiszolgál­tatottságot, a lélekben és erkölcs­ben csenevész nemzedéket. Ha ma új keresztes hadjárat in­dulna, akkor ennek nem az isz­lám, hanem a diktat­­rák ellen kel­lene irányulnia. Ha kétszázötven évvel ezelőtt az volt a magyar fel­adat, hogy védőgátja legyen a kereszténységnek az iszlám ellen, akkor ma az a magyar rendelte­tés, hogy védőgátjai legyünk a demokráciának és szabadságnak a fasizmus ellen. És ebben a sze­repben most még csak véreznünk sem kell. Ez a szerep még csak ál­dozatot sem kíván tőlünk, csak történelmi elhelyezkedésünk és történelmi feladatunk helyes tu­datát követeli meg. Aki nemcsak szemléli, hanem csinálja a történelmet, ne felejtse el, hogy Buda várát a Nyugat se­gédcsapatai szabadították föl. Ez a Nyugat, a ma kevés kivétellel demokratikus, ez a Nyugat a sza­badságot tekinti eszméjének, ezt a nyugati szolidaritást kell meg­tartanunk és kiérdemelnünk. Most nem Abdurrahmanról, az utolsó budai basáról van szó, aki egy hanyatló eszme nevében védte a félholdas és lófarkas zászlót, hanem a fasizmusról, amely a friss erőszak nevében támadja a végvárakat. Vigyázzanak a védők és ne felejtsék el a történelmi ta­nulságokat. Magyarország híd Ke­let és Nyugat között és Nyugat felé kell tekintenie, hogy el ne pusztuljon a diktat­­rák áradatá­ban. Hogyan született a spanyol nép önvédelme A spanyol népfront hősi harca. — Semlegesség és beavatkozás Pietro Nenni nyilatkozata a Népszava számára Ezen az úton ha nem is oldódott meg minden forradalom legfőbb problémája, a nép felfegyverzése és forradalmi hadsereg teremtése, de legalább közel jutott a meg­oldáshoz. — Most jövök éppen a Sierra­frontról, ahol néhány napot töltöt­tem. A szervezés terén még min­dig van tennivaló. Csak lassan olvadnak össze a régi hadsereg elemei a különböző milíciákkal. Az uralkodó tény azonban véleményem szerint az, hogy keletkezett és kifejlődött a for­radalmi hazafiság és forradalmi fegyelem. Ennek a hazafiságnak semmi köze a jelszónacionalizmushoz, ugyan­úgy, ahogyan a fegyelem is más, mint a régi kaszárnyai engedel­messég és az egyházi alárendeltség. Nem az alantasság szellemén épül, hanem azon a szolidaritáson, amely a jövő építésének lelkiségét tük­rözi vissza, ebben a legfontosabb, alapvető cselekedetben azok a fér­fiak és nők, akik a párthoz és az egyesült ifjúsági szervezethez tar­toznak, rendkívüli képességekről tesznek bizonyságot. Bátorságuk, megbízhatóságuk, tisztességük és intelligenciájuk magasra emeli őket az egész nép szemében és tiszteli őket az a néhány régi hadseregbeli tiszt is, aki hű ma­radt a köztársasághoz. (Madrid, augusztus 28. — A Nép­szava tudósítójától.) A Szocialista Munkásinternacionálé megbízásá­ból hetek óta meg­figyelőként Mad­ridban időzik Pietro Nenni elvtárs, az Avanti utolsó szerkesztője. Al­kalmat kerestünk arra, hogy vele beszéljünk spanyolországi tapaszta­latairól. Pietro Nenni elvtárs a Népszava olvasói számára a következőkben foglalta össze a spanyol munkásság hősi harcáról alkotott vélemé­nyét. Spanyolország történelmének új korszaka kezdődött — A nép és a munkásság Spa­nyolországa a július 17-én és 19-én kitört katonai fasiszta lázadással történelmének új korszakába ke­rült. — Csak" a csoda mentette meg Spanyolországot attól, hogy a sza­badsága elleni merénylet következ­tében ne essék a fölfegyverkezett fasiszták és a fölöttük álló kapita­lizmus áldozatává. Kiderült, hogy öt évvel az 1931. évi áprilisi forradalom után a hadsereg, a csendőrség, a vezető hivatalnoki kar szinte teljes létszámban lá­zadt fel az ellen a köztársaság ellen, amelynek hűséget eskü­dött Ez csak azt bizonyítja, hogy nem­ igazi átalakulás az, amely nem ol­vasztja át szervesen az állam ha­talmi szervezetét.­­ A csoda negatív oldala, amely­nek a köztársaság a maga megme­nekülését köszönheti, a madridi és barcelonai katonai parancsnok ha­tározatlansága volt. A katonai lá­zadás Marokkóban július 17-én tört ki, Madridban és Barcelonában azonban csak 19-én. Különösen Mad­ridban követtek el hibát a fasisz­ták azzal,­ hogy ahelyett, hogy az elnöki palotát, a minisztériumokat és az utcákat megszállták volna, bezárkóztak kaszárnyáikba. Azana, a köztársaság elnöke mondotta De Brouckére elvtársnak és nekem, hogy a lázadók könnyen elfoghat­ták volna őt a Prádában, ahol ak­kor éppen tartózkodott. Valószínű­leg nem is tartották szükségesnek, hogy az államfőt rabul ejtsék és nem számítottak a nép ellenállá­sára sem. A nép csodát tesz­ adta az első halálos döfést a láza­dásnak. Abban a rendetlenségben, amelyet a katonák lázadása és a fasiszták felkelése jelentett, a rendnek egyetlen kis szigete volt csak: a szocialista mun­kásmilícia keretei, amelyek már 1934 októberében is harcoltak. E keretek körül képződött a köztársaság új fegyveres ereje.­­ Ez az ellenállás, amely céltuda­tos és hősies volt, jelentette a csoda pozitív oldalát. Hogy a nép el­foglalta a Montan-kaszárnyát, az A rendfenntartó szocialista munka — Az új hadsereg születése mel­lett, amely hadseregben elvtársaink alkotják az elit­ csapatokat, a tett tüzében új jog, új életfölfogás szü­

Next