Népszava, 1936. október (64. évfolyam, 223–249. sz.)

1936-10-18 / 238. szám

Marx CS & zsidókérdés írta: Székely Béla A szerző „­Az antiszemi­tizmus és története" cím­mel ,most megjelent könyvében az alábbiakban ismerteti a fiatal Marxnak a zsidókérdésben kifej­tett nézeteit. Amikor a „Huszadik Század" szerkesztősége 1903-ban magyar fordításban megjelentette Marx­nak a zsidókérdésről szóló érte­kezését, a következő bevezető so­rokat bocsátotta elébe: „Miná­lunk még mindig tartja magát az az özönvíz előtti meggyőződés, hogy a szocializmus­t a zsidó­sággal, hogy ez, a modern nem­zetek összes gondolkodó és cse­lekvő embereit minden egyébnél intenzívebben foglalkoztató moz­galom nem egyéb izgága zsidók csinálmányláncít. Habár nem vár­juk, hogy közleményünk csak egyet is azon tudatlanok közül fölemel a társadalmi mozgalom indító okainak, lényegének meg­fejdítésére, azt mégsem tartjuk fölöslegesnek, hogy rámutassunk arra, hogyan gondolkozott a mo­dern szocializmus uralkodó irá­nyának alapvetője Marx a zsidó­kérdésről. Meglepetéssel látják majd belőle, hogy egészen más­képpen, mint gondolták volna." Ezt a néhány sort mintha ma írták volna... (A szerk.) Bruno Bauer és Karl Marx Azok között, akik a zsidók eman­cipációja kérdésében élesen állást foglaltak, megszólalt a tudományos szocializmus megalapítója, Karl Marx is. Marx állásfoglalása a zsidókérdés­ben egy vita során történt, amelyet az emancipáció kérdésében Bruno Bauer indított meg egyik könyvével. Ez a vita az antiszemitizmus kérdé­sének egyik legfontosabb dokumen­tuma. Bár több mint egy százada hangzott is el, szinte minden szava aktuális ma is. Bruno Bauer, aki e kor szellemi vezérének, Hegelnek radikális tanítványa volt, a zsidó­kérdésről írt vitaírásában megálla­pítja, hogy a keresztény állam époly kevéssé emancipálhatja a zsidót, mint ahogy a zsidó, mint zsidó nem emancipálható. Ameddig az állam keresztény — állapítja meg Bauer —, a zsidóság pedig zsidó, az egyik fél nem tudja végrehajtani, a másik fél pedig nem tudja felhasználni az emancipációt. Bauer szerint az emancipáció feltétele, hogy mind a kereszténység, mind a zsidóság min­denekelőtt a vallás alól emancipál­ják magukat, ami a zsidóságra nézve sokkal nehezebb feladat, mert nemcsak a vallással kell szakítania, hanem azzal a fejlődéssel is, amely a vallásban kifejezésre jutott. Mihelyt a zsidó és keresztény úgy tekinti vallását, mint az emberi szel­lem különböző fejlődési fokozatait, mint a történelem által lehántott kígyóbőrt és az emberben meglátja a kígyót, amely a történelmi fejlődés során ved­­ette le magáról többrendbeli bőrét nem áll többé fenn köztük vallási ellen­tét, hanem tudományos, kritikai, em­beri viszonylatba kerülnek. Ha a zsi­dók szabadok akarnak lenni, akkor nem szabad a keresztény vallásra áttérniük, hanem csatlakozniuk kell a vallásától megszabadult kereszténységhez, a fel­világosultsághoz, a kritikához és en­nek eredményéhez: a szabad emberies­séghez. •­ A zsidókérdés szociális kérdés Marx éles dialektikájával — ez a zsidókérdésről írott vitakönyvének rendkívüli jelentősége, mert ebben mondja ki először, hogy a zsidókér­dés szociális kérdés — veti fel a kér­dést: milyen sajátos társadalmi ele­meket kell megváltoztatni abból a célból, hogy a zsidókérdés megszün­tethető legyen. Marx a „hétköznapi" zsidót akarja megvizsgálni, nem pe­dig a Bauer-féle „szombat-zsidót". Pöröly csapásszerűen szögezi le Marx a tételét, hogy „ne a vallásban keres­sük a zsidóság titkát, hanem a va­lódi zsidóban keressük meg a vallás titkát". Azután így folytatja: „Mi a zsidóság világi fundamentuma? A gyakorlati érzék: az önzés. Mi a zsidó világi kultusza! Az üzérkedés. Ki az ő világi istene? A pénz. A zsi­dók istene elvilágiasodott, világi istenné lett... A zsidó igazi istene a váltó. Vallási istene csak egy illu­zórikus váltó... A zsidók ábrándos nemzetközi összetartozása a keres­kedők nemzeti összetartozósága... De az üzérkedés és a pénz alól való emancipáció a gyakorlati, reális zsidó tulajdonságok alól való eman­cipáció egyet jelentene korunk egye­temes felszabadításával... A tár­sadalomnak egy olyan i­jjászerve­zése, amely az üzérkedés feltételeit s ekként az üzérkedés lehetőségét megsemmisíti, rég lehetetlenné tette volna a zsidót... Vallásos öntudata dohos páraként oszlott volna el a társadalom éltető levegőjében... A zsidóság szolgasága abból a különös helyzetéből ered, amelyet a zsidóság e szolgaságban nyögő világban el­foglal. .." A végső konzekvenciákat a kö­vetkezőkben vonja le: A zsidóság nem a történelem ellenére, hanem éppen történelménél fogva ma­radt fenn. A polgári társadalom saját mélységéből termeli ki egyre a zsidó­ságot... A zsidó szellem tetőpontra lép a polgári társadalom kiépülésével; a polgári társadalom azonban a keresz­tény világrendben épül ki teljesen. Csak a kereszténység uralma alatt, amely az ember nemzeti, természettel való erkölcsi és elméleti viszonylatait külsőségekké tette, különülhetett el a polgári társadalom az állam­élettől, szakadhattak el az ember összes faji kötelékei, léphetett az egoizmus a faji kötelék helyébe és így bomolhatott fel az ember világa atomikusan, ellensé­gesen szembenálló egyének világára. A kereszténység a zsidóságból keletke­zett, hogy ismét beolvadjon a zsidó­ságba. A kereszténység eredetileg el­mélkedő zsidó, a zsidó éppen ezért gyakorlati keresztény, a gyakorlati keresztény pedig ismét zsidóvá lett... A kereszténység a zsidó szellem szub­limált gondolata, a zsidóság a keresz- ténység közkeletű használati mód­szere...Abban a pillanatban, amikor a társadalomnak sikerül a zsidó szellem lé­nyegét, az üzérkedést és feltételeit megsemmisíteni, a zsidó létezése lehetetlenné vált, mert elveszti sajátos öntudatának tartalmát, mert a zsidó szellem alanyi bázisa, a gyakorlati érzék emberiesül, mert az ember faji léte és egyéni érzéki léte között dúló harc megszűnik. A zsidóság emancipációja a végső elemzésben nem egyéb, mint az emberi­ségnek a zsidó szellemtől való emanci­pálódása. Politikai és emberi emancipáció Marx fejtegetései kiemelik a zsidó­kérdést a korábbi viták szűk kor­látai közül és alkalmul szolgálnak olyan megállapításokra, amelyek­ben az egész emberiség emancipáció­jának problémája kerül előtérbe. Marx a politikai emancipáció és a vallás egymáshoz való viszonyának kérdését ezzel a politikai emancipá­ció és az emberi emancipáció egy­máshoz való viszonyának kérdésévé tette. A politikai emancipáció még nem az emberi emancipáció és így nem jelenti az emberi felszabadu­lást. „A politikai emancipáció — írja — mindenesetre nagy haladás s noha nem végső formája az egye­temes emberi emancipációnak, de a mai világrenden belül mégis ez az emberi emancipáció végső formája... Abban, hogy titeket, zsidókat nem lehet politikailag felszabadítani, hogy előbb emberileg fel ne szaba­duljatok, nem egyedül ti vagytok a hibásak, hanem elsősorban a poli­tikai emancipáció lényege és törvé­nye." Amikor a zsidók nem tudnak előítéleteiktől megszabadulni, akkor tulajdonképpen a kívülállók előíté­leteit osztják. Ugyanúgy, ahogy az állam keresztényi minőségében lép fel a zsidóval szemben, a zsidó is zsidó minőségében követel magának állampolgári jogokat Hogy azután mit ért Marx e „zsidó minőség" alatt, azt az előb­biekből már megállapíthattuk. Marx nem látta meg, hogy a zsidóságnak nagy tömegei épolyan nyomorúság­ban és elnyomo­ttságban élnek, mint a keresztények tömegei, és hogy mindaz, amit a zsidó üzérkedésről megállapított az a zsidóság egy rétegére vonatkozhatik csupán, de nem a tömegeire. Azzal, hogy a pénz szerepét és az üzérkedést „zsidó" jelzővel jelzi, összeütközésbe került önmagával, nem a zsidóval, de a tudóssal, a dialektikus mate­rializmus későbbi megalapítójával, akinek tanítása lehetővé tette, hogy a zsidóság sorsában ne földöntúli erők akaratát és a véletlenek játé­kát lássuk, hanem azokat a gazda­sági törvényszerűségeket, amelyek népi életét meghatározták, emanci­pációjának útját és lehetőségét irá­nyítják. A fiatal Marx e zsidókérdésről írott munkája minden indulati megnyilatkozása és általánosítása ellenére első ízben kísérli meg, hogy a zsidókérdést ne a vallások, hanem a gazdasági ellentétek szemszögé­ből vizsgálja. TÖRÖK VILÁG aki a Koránt és az idők változásához alkalmat­kívülről tudja hatják. Az imáim viszont eredetileg a ka­raván vezetőjének neve volt. Az imám szó az arab „amma" szóból származik. Később a kalifát és kép­letes értelemben a prófétát is imám­nak, vagyis az igazhivők karavánja vezetőjének nevezték. Ma azt neve­zik imámnak, aki az imát vezeti, vagyis az előimádkozót. Az iszlám egyik legnagyobb tu­dósa nem­ az arab­­államokban, ha­nem a délafrikai Johannesburgban él. A neve Ibrahim Sonjalvi. Ő a délafrikai únió nagymuftija és talán ő az egyetlen ember a világon, aki a koránt az első szavától az utolsó soráig kívülről tudja. Ibrahim Son­jalvi kilencéves kora óta nem olva­sott mást mint az igazhívők szent könyvét és jóllehet azóta 55 év telt el, állítása szerint mindig újabb és újabb szépségeket fedez föl benne. Legalább is így mondta ezt el ő maga egy újságírónak,, aki beszélge­tést folytatott vele. Imám és mufti Emlékezetes, hogy Ben Dali Mah­mud fő­ mufti politikai merénylet ál­dozata lett. A meggyilkolt címe tu­lajdonképpen „mufti" és „algíri fő­imám". A mufti cím tudományos rangot jelent. A mufti szó eredeti jelentésében „az, aki határozatot mondhat". Muftinak nevezik azo­kat a mohamedán elöljárókat, akik a korán törvényeit magyarázhatják 475 éves szálloda Európa egyik legrégibb szállo­dája a „Kolobari-Hian" Szarajevóban. Ez a régi hotel most ünnepelte fenn­állásának 475. évfordulóját. A szálloda, amint azt a neve is mutatja, a török időkben karaván­azeráj volt. Természetesen ma sem maharadzsák szállnak meg benne, hanem kispénzű­­ emberek. A „Kolo­bari-Han"-ban hat dinárért, tehát mintegy 70 fillérért lehet éjszakai szállást kapni a közös szobákban. Egy-egy szobában 3—12 ember szá­mára van hely. Viszont a hotelnek folyóvizén fürdőszobája van, amely­nek az a páratlan érdekessége, hogy már az is 475 esztendős.

Next