Népszava, 1936. október (64. évfolyam, 223–249. sz.)
1936-10-18 / 238. szám
Marx CS & zsidókérdés írta: Székely Béla A szerző „Az antiszemitizmus és története" címmel ,most megjelent könyvében az alábbiakban ismerteti a fiatal Marxnak a zsidókérdésben kifejtett nézeteit. Amikor a „Huszadik Század" szerkesztősége 1903-ban magyar fordításban megjelentette Marxnak a zsidókérdésről szóló értekezését, a következő bevezető sorokat bocsátotta elébe: „Minálunk még mindig tartja magát az az özönvíz előtti meggyőződés, hogy a szocializmust a zsidósággal, hogy ez, a modern nemzetek összes gondolkodó és cselekvő embereit minden egyébnél intenzívebben foglalkoztató mozgalom nem egyéb izgága zsidók csinálmányláncít. Habár nem várjuk, hogy közleményünk csak egyet is azon tudatlanok közül fölemel a társadalmi mozgalom indító okainak, lényegének megfejdítésére, azt mégsem tartjuk fölöslegesnek, hogy rámutassunk arra, hogyan gondolkozott a modern szocializmus uralkodó irányának alapvetője Marx a zsidókérdésről. Meglepetéssel látják majd belőle, hogy egészen másképpen, mint gondolták volna." Ezt a néhány sort mintha ma írták volna... (A szerk.) Bruno Bauer és Karl Marx Azok között, akik a zsidók emancipációja kérdésében élesen állást foglaltak, megszólalt a tudományos szocializmus megalapítója, Karl Marx is. Marx állásfoglalása a zsidókérdésben egy vita során történt, amelyet az emancipáció kérdésében Bruno Bauer indított meg egyik könyvével. Ez a vita az antiszemitizmus kérdésének egyik legfontosabb dokumentuma. Bár több mint egy százada hangzott is el, szinte minden szava aktuális ma is. Bruno Bauer, aki e kor szellemi vezérének, Hegelnek radikális tanítványa volt, a zsidókérdésről írt vitaírásában megállapítja, hogy a keresztény állam époly kevéssé emancipálhatja a zsidót, mint ahogy a zsidó, mint zsidó nem emancipálható. Ameddig az állam keresztény — állapítja meg Bauer —, a zsidóság pedig zsidó, az egyik fél nem tudja végrehajtani, a másik fél pedig nem tudja felhasználni az emancipációt. Bauer szerint az emancipáció feltétele, hogy mind a kereszténység, mind a zsidóság mindenekelőtt a vallás alól emancipálják magukat, ami a zsidóságra nézve sokkal nehezebb feladat, mert nemcsak a vallással kell szakítania, hanem azzal a fejlődéssel is, amely a vallásban kifejezésre jutott. Mihelyt a zsidó és keresztény úgy tekinti vallását, mint az emberi szellem különböző fejlődési fokozatait, mint a történelem által lehántott kígyóbőrt és az emberben meglátja a kígyót, amely a történelmi fejlődés során vedette le magáról többrendbeli bőrét nem áll többé fenn köztük vallási ellentét, hanem tudományos, kritikai, emberi viszonylatba kerülnek. Ha a zsidók szabadok akarnak lenni, akkor nem szabad a keresztény vallásra áttérniük, hanem csatlakozniuk kell a vallásától megszabadult kereszténységhez, a felvilágosultsághoz, a kritikához és ennek eredményéhez: a szabad emberiességhez. • A zsidókérdés szociális kérdés Marx éles dialektikájával — ez a zsidókérdésről írott vitakönyvének rendkívüli jelentősége, mert ebben mondja ki először, hogy a zsidókérdés szociális kérdés — veti fel a kérdést: milyen sajátos társadalmi elemeket kell megváltoztatni abból a célból, hogy a zsidókérdés megszüntethető legyen. Marx a „hétköznapi" zsidót akarja megvizsgálni, nem pedig a Bauer-féle „szombat-zsidót". Pöröly csapásszerűen szögezi le Marx a tételét, hogy „ne a vallásban keressük a zsidóság titkát, hanem a valódi zsidóban keressük meg a vallás titkát". Azután így folytatja: „Mi a zsidóság világi fundamentuma? A gyakorlati érzék: az önzés. Mi a zsidó világi kultusza! Az üzérkedés. Ki az ő világi istene? A pénz. A zsidók istene elvilágiasodott, világi istenné lett... A zsidó igazi istene a váltó. Vallási istene csak egy illuzórikus váltó... A zsidók ábrándos nemzetközi összetartozása a kereskedők nemzeti összetartozósága... De az üzérkedés és a pénz alól való emancipáció a gyakorlati, reális zsidó tulajdonságok alól való emancipáció egyet jelentene korunk egyetemes felszabadításával... A társadalomnak egy olyan ijjászervezése, amely az üzérkedés feltételeit s ekként az üzérkedés lehetőségét megsemmisíti, rég lehetetlenné tette volna a zsidót... Vallásos öntudata dohos páraként oszlott volna el a társadalom éltető levegőjében... A zsidóság szolgasága abból a különös helyzetéből ered, amelyet a zsidóság e szolgaságban nyögő világban elfoglal. .." A végső konzekvenciákat a következőkben vonja le: A zsidóság nem a történelem ellenére, hanem éppen történelménél fogva maradt fenn. A polgári társadalom saját mélységéből termeli ki egyre a zsidóságot... A zsidó szellem tetőpontra lép a polgári társadalom kiépülésével; a polgári társadalom azonban a keresztény világrendben épül ki teljesen. Csak a kereszténység uralma alatt, amely az ember nemzeti, természettel való erkölcsi és elméleti viszonylatait külsőségekké tette, különülhetett el a polgári társadalom az államélettől, szakadhattak el az ember összes faji kötelékei, léphetett az egoizmus a faji kötelék helyébe és így bomolhatott fel az ember világa atomikusan, ellenségesen szembenálló egyének világára. A kereszténység a zsidóságból keletkezett, hogy ismét beolvadjon a zsidóságba. A kereszténység eredetileg elmélkedő zsidó, a zsidó éppen ezért gyakorlati keresztény, a gyakorlati keresztény pedig ismét zsidóvá lett... A kereszténység a zsidó szellem szublimált gondolata, a zsidóság a keresz- ténység közkeletű használati módszere...Abban a pillanatban, amikor a társadalomnak sikerül a zsidó szellem lényegét, az üzérkedést és feltételeit megsemmisíteni, a zsidó létezése lehetetlenné vált, mert elveszti sajátos öntudatának tartalmát, mert a zsidó szellem alanyi bázisa, a gyakorlati érzék emberiesül, mert az ember faji léte és egyéni érzéki léte között dúló harc megszűnik. A zsidóság emancipációja a végső elemzésben nem egyéb, mint az emberiségnek a zsidó szellemtől való emancipálódása. Politikai és emberi emancipáció Marx fejtegetései kiemelik a zsidókérdést a korábbi viták szűk korlátai közül és alkalmul szolgálnak olyan megállapításokra, amelyekben az egész emberiség emancipációjának problémája kerül előtérbe. Marx a politikai emancipáció és a vallás egymáshoz való viszonyának kérdését ezzel a politikai emancipáció és az emberi emancipáció egymáshoz való viszonyának kérdésévé tette. A politikai emancipáció még nem az emberi emancipáció és így nem jelenti az emberi felszabadulást. „A politikai emancipáció — írja — mindenesetre nagy haladás s noha nem végső formája az egyetemes emberi emancipációnak, de a mai világrenden belül mégis ez az emberi emancipáció végső formája... Abban, hogy titeket, zsidókat nem lehet politikailag felszabadítani, hogy előbb emberileg fel ne szabaduljatok, nem egyedül ti vagytok a hibásak, hanem elsősorban a politikai emancipáció lényege és törvénye." Amikor a zsidók nem tudnak előítéleteiktől megszabadulni, akkor tulajdonképpen a kívülállók előítéleteit osztják. Ugyanúgy, ahogy az állam keresztényi minőségében lép fel a zsidóval szemben, a zsidó is zsidó minőségében követel magának állampolgári jogokat Hogy azután mit ért Marx e „zsidó minőség" alatt, azt az előbbiekből már megállapíthattuk. Marx nem látta meg, hogy a zsidóságnak nagy tömegei épolyan nyomorúságban és elnyomottságban élnek, mint a keresztények tömegei, és hogy mindaz, amit a zsidó üzérkedésről megállapított az a zsidóság egy rétegére vonatkozhatik csupán, de nem a tömegeire. Azzal, hogy a pénz szerepét és az üzérkedést „zsidó" jelzővel jelzi, összeütközésbe került önmagával, nem a zsidóval, de a tudóssal, a dialektikus materializmus későbbi megalapítójával, akinek tanítása lehetővé tette, hogy a zsidóság sorsában ne földöntúli erők akaratát és a véletlenek játékát lássuk, hanem azokat a gazdasági törvényszerűségeket, amelyek népi életét meghatározták, emancipációjának útját és lehetőségét irányítják. A fiatal Marx e zsidókérdésről írott munkája minden indulati megnyilatkozása és általánosítása ellenére első ízben kísérli meg, hogy a zsidókérdést ne a vallások, hanem a gazdasági ellentétek szemszögéből vizsgálja. TÖRÖK VILÁG aki a Koránt és az idők változásához alkalmatkívülről tudja hatják. Az imáim viszont eredetileg a karaván vezetőjének neve volt. Az imám szó az arab „amma" szóból származik. Később a kalifát és képletes értelemben a prófétát is imámnak, vagyis az igazhivők karavánja vezetőjének nevezték. Ma azt nevezik imámnak, aki az imát vezeti, vagyis az előimádkozót. Az iszlám egyik legnagyobb tudósa nem az arabállamokban, hanem a délafrikai Johannesburgban él. A neve Ibrahim Sonjalvi. Ő a délafrikai únió nagymuftija és talán ő az egyetlen ember a világon, aki a koránt az első szavától az utolsó soráig kívülről tudja. Ibrahim Sonjalvi kilencéves kora óta nem olvasott mást mint az igazhívők szent könyvét és jóllehet azóta 55 év telt el, állítása szerint mindig újabb és újabb szépségeket fedez föl benne. Legalább is így mondta ezt el ő maga egy újságírónak,, aki beszélgetést folytatott vele. Imám és mufti Emlékezetes, hogy Ben Dali Mahmud fő mufti politikai merénylet áldozata lett. A meggyilkolt címe tulajdonképpen „mufti" és „algíri főimám". A mufti cím tudományos rangot jelent. A mufti szó eredeti jelentésében „az, aki határozatot mondhat". Muftinak nevezik azokat a mohamedán elöljárókat, akik a korán törvényeit magyarázhatják 475 éves szálloda Európa egyik legrégibb szállodája a „Kolobari-Hian" Szarajevóban. Ez a régi hotel most ünnepelte fennállásának 475. évfordulóját. A szálloda, amint azt a neve is mutatja, a török időkben karavánazeráj volt. Természetesen ma sem maharadzsák szállnak meg benne, hanem kispénzű emberek. A „Kolobari-Han"-ban hat dinárért, tehát mintegy 70 fillérért lehet éjszakai szállást kapni a közös szobákban. Egy-egy szobában 3—12 ember számára van hely. Viszont a hotelnek folyóvizén fürdőszobája van, amelynek az a páratlan érdekessége, hogy már az is 475 esztendős.