Népszava, 1936. november (64. évfolyam, 250–273. sz.)

1936-11-08 / 255. szám

20. oldal — önvédelemre hivatkozik a Thököly úti gyilkos asszony. Öz­vegy Bárányi Sándorné született Zlatarán Katalin 33 éves takarítónő — amint arról szombati lapunkban részletesen beszámoltunk — balta­csapásokkal és késszúrásokkal meg­ölte a Thököly út 95. szám alatt lévő bérház egyik földszinti laká­sában élettársát, Papp Ferenc 23 éves cipészmunkást. Baranyiné szombaton délelőtt a főkapitánysá­gon lf­jabb kihallgatása során ismét arra hivatkozott, hogy önvédelem­ből követte el a gyilkosságot, mert Papp megütötte, majd ráugrott, le­teperte a földre és fojtogatni kezdte. Szorongatott helyzetében nem is tudta, hogy mit csinál. Vallomása után gyilkosság miatt letartóztat­ták, majd átszállították az ügyész­ség Markó utcai fogházába. MUNKÁSDALOS filpenévet IbarkMe November 15-én, vasárnap ünnepli fennállásának ötvenedik évforduló­ját a Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre. A dalkör magvát a Buda­pesti Könyvnyomdászok és Betű­öntők Egyletének dalköre alkotta, amely 1886 június 27-én tartotta alakuló ülését. Akkor mindjárt 96 működő és 260 pártoló tag jelent­kezett, ami az akkori fogalmak szerint rendkívül fényes eredmény volt. Még ugyanez év szeptemberé­ben felvették az Ébredés Dalkör ne­vet és évtizedekig működtek azután ezzel a névvel. Az 1892-ben tartott közgyűlésen már foglalkoztak a munkásdalok­­kérdésével, öt évvel később pedig az önképző osztály fölszólította a dalkört, hogy fokozottabb mérték­ben foglalkozzék a munkásdalokkal. Az 1900-as év elején alakult meg a szakegyleti dalkör, amelybe három évvel később az Ébredés tagjai tes­tületileg­ beléptek, de működtek kü­lön is, Ébredés Dalkör néven. Csak a hosszas huzavona után lépett ez­után ki a dalkör a polgári dalos­szövetségből és csatlakozott a Ma­gyarors­zág­i Mu­nkás d­al­egyletek Szövetségéhez, amelynek azóta egyik legjelentősebb tagdalárdája. Az elmúlt három évtizedben, ami­óta a Munkásdalosszövetség tagja a dalárda, óriási munkát végzett a munkáskultúra területén. A derék nyomdászdalosok mind a szakma, mind a munkásdalosmozgalom vala­mennyi akciójában részt vettek, 1929 óta minden esztendőben szerepelnek a rádióban is és külföldi viszonylat­ban is mindenütt megállták a he­lyüket. Most lázasan készülnek no­vember 15-i jubileumi hangverse­nyükre, amelyet nagy érdeklődéssel vár a munkásság, mert tudja, hogy a kulturált dalosegyüttes gazdag műsorával páratlan művészi élveze­tet nyújt majd a hallgatóságnak. A Munkások Dal- és Zeneközlönye legújabb szám­a megjelent. A szám ve­zető cikkét „Emlékezés Liszt Ferencről" címmel Jemnitz Sándor elvtárs írta. A cikk kimutatja, hogy Liszt az egyete­mes művészet fejlődését és ezzel együtt az egész emberiség javát mozdította elő. Részletes tudósítás számol l­e a Buda­foki Munkásdalkör jubiláris hangverse­nyéről é­s díszközgyűléséről, míg a Könyvnyomdászok Dalkörének ötvenéves munkásságát Pajor Oszkár elvtárs mél­tatja. Számos egyéb cikk egészíti még ki a szám tartalmát. A Munkások Dal-és Zeneközlönyének előfizetési díja ne­gyedévre 60 fillér, egyes szám ára 20 fil­lér. Megrendelhető a Munkásdalosszö­vetségnél. A Munkásdalosszövetség hangjegyis­m­­er­te­tő tanfolyama ma, vasárnap dél­előtt 0 órakor kezdődik. Mindazok a dalosok, akik a tanfolyam bármelyik — kezdő, haladó vagy továbbképző­s fokozatán részt akarnak venni, feltétle­nül jelenjenek meg az erdélyi utcai isko­lában. NÉPSZAVA 1936 .novem­ber 12. Az Ahmedije, a szultánváros legszebb mecsetje a bizánci várfal kapujából A gyermekbarátok dala ,(Bécs, november 5. — A Népszava tudósítójától.) Bécs ottakringi ke­rületében áll a világhírű Sandleiten városi házcsoport, amelynek kap­csán Edward angol király walesi herceg korában annyi elismeréssel nyilatkozott a szociáldemokrata vá­rosépítésről. Ezen a telepen a nem­rég elhúnyt Tandler elvtársunk fölépítette Európa legmodernebb gyermekkertjét. Sandleiten 1600 fő­nyi lakosságának boldog és szabad jövőről álmodozó, bájos gyermek­seregét öleli magához az iskolaéve­ket megelőző két esztendőben Tand­ler kiváló alkotása. A gyermek még fasiszta uralom alatt is gyermek marad. Sikong, játszik, dalol és nevet. Lelke vidám és boldog, ha mezőn-erdőn újraéled, elfelejt bút, bánatot és tilalmat. A sandleiteni gyermekkert kis­emberként is elvitték hegyi levegőre a Wilhelminenberg tetejére. Négy csoportban indultak. Három cso­port szerencsésen fölérkezett a hegytetőre. A negyedik csoportra hiába várnak. Pedig óvónők veze­tése alatt indultak el. Nagy izgalom, később ijedelem fogta el a kirándulókat. 150 gyer­mek mulatsága félbemarad. Két gyorslábú óvónő lélek­szakadtan fut le a hegyről. Minden szembejövőt megkérdeznek: — Nem látták-e a negyedik gyer­mekcsoportot? Végre megkapják a fölvilágosí­tást. Az út közepe táján két rendőr elfogta a gyermekeket és bevitték őket az őrszobába. Dermedt ijedtség fogja el a­ kér­dezősködőket, majd az odaérkező borzalmas hírre a gyermekeket és felügyelőiket. Ugyan, mit követhettek el a kis gonosztevők? Hamarosan világosság derül a „bűnre" és „bűnözőkre". A vidám pajkosság, az élet- és örömvágy ifjúsága menetelés közben a világ­szerte ismert és dalolt Gyermek­barát- d­alt énekelte. E nagy világ ifjúságunk előtt tárva-nyitva áll. Megyünk, hová húz a vágyunk: erdő, mező, friss határ. Bús testvérem, fel a fővel, nézd, a csillag int feléd. Fel az égig, szent erővel, míg ifjúságunk tüze ég. Ezért a megbocsáthatatlan nagy bűnért becsukták a gyerekeket, ré­szeg bűnözők közé és órákig ott tar­tották őket. Izgatott órák után kiszabadultak, mert a szintén letartóztatott óvónők kolléganői elhozták a hithű katoli­kus Szent György cserkészegyesület énekkönyvét, amely a gyermekdalok közé fölvette a Gyermekbarát-dalt is. (Egy kis szellemi sikkasztás, a munkásszülők megnyerése céljából.) Éjfélre szabadon engedték a kis „bűnösöket". Egész Ottakring bol­dogságtól büszkén emlegeti Sand­leiten poronty-mártírjait. Valens római császár ezerötszázéves vízvezetéke Istanbulban — Állástalanná vált — eltűnt. Heich Ottó 32 éves magántisztviselő­­novem­­ber 2-án hivatalában arról értesült, hogy állásából elbocsátották. Látható megrendüléssel vette tudomásul, hogy elvesztette állását, felvette kabátját, ka­lapját és azóta nem látták. Anyja, Heich Ignácné, aki Rákosszentmihá­lyon a Jávor utca 43. szám alatt lévő házban lakik, a főkapitányságon be­jelentette fia eltűnését. Az állástalan magántisztviselő felkutatására a csend­őrség nyomozást indított. — „Einthoven, vagy az elektrokardio­gráfia értéke" címmel dr Markovits Dezső a Népegészségügyi Múzeum szo­ciális előadássorozata keretében ma, vasárnap délelőtt 11 órakor előadást tart az intézet földszinti előadótermében (VI. Eötvös utca 3). Belépés díjtalan. i ítélet kémügyben. A budapesti honvédtörvényszék Gyulán tartott tárgyalása során Nádas Péter gyulai sportpályagondnokot kém­kedés miatt 15 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre, feleségét pedig 6­ évi fegyházra és 8 évi hivatal­vesztésre ítélte. Mindkettőjüket örökre kitiltották a főváros és az egész határsáv területéről.­­ Letartóztatták a kőbányai vasúti őr merénylőjét. Csütörtökön a kő­bányai pályudvaron az egyik vasúti őr figyelmessé lett két emberre, akik az egyik szénszállító kocsit dézsmálták. Amikor a közelükbe ért, szóváltásba keveredett velük, amelynek során az egyik széntolvaj előrántotta kését és kétszer hasbaszúrta. A vasúti őrt sú­lyos állapotban szállították kórházba. Szombaton délelőtt a főkapitányságon önként jelentkezett Takács József, aki elmondotta, hogy beteg anyjával a Xisa­telepen lakik, nem volt pénzük szénre és ezért Tóth János barátjával a pálya­udvarról akart fűtőanyagot szerezni. A pályaőr botjával kétszer fejbevágta őt, mire annyira elragadta az indulat, hogy előrántotta kését. Kispest környé­kén az erdőben bujkált, de nem tudta elviselni az állandó rettegést, ezért önként jelentkezett. Letartóztatták Tóth Jánost a toloncházba szállították. SZÍN­HÁZAK Vasárnap, november 8-án: Opera: Délután: A mosoly országa (3)­ este: Az álarcosbál (VaS). Nemzeti: Délután: A raninok ki,nese (­4); este: Feltételes megállóhely (VÍS). Víg: Délelőtt: G Gyermekelőadás (Vili): dél­után: Fiam, a miniszter úr! (VA); este: Erzsébet, az elérhetetlen asszony (8). Magyar: Délután: Hölgyek és urak (1/0), este: Disraeli (8). Belvárosi: Délután és este: Udvari páholy, (1, 8). Művész: Délután és este: Aranyhal (4, 8). Pesti: Délután és este: A virágzó asszony, (1, 8). Royal: Délután: Pál uovai fiúk (4), este: •január 16-án éjjel (8). Városi: Délután és este: A szerelmes királynő (Kr4, 8). Kamara: Délután és este: Sok hűhó Em­mi­ért (4, 8). Andrássy úti: Délután és este: Eső után köpönyeg (4, 9). Bethlen téri: Délután és este: Légitámadás (4, 8). Terézkörúti: Délután és este: Dr Kerekes Mária. Kabaréműsor (V45, 9). Pódium: Délután és este: Megnyitó műsor (4, 9). Komédia: Délután és este: Tyúkfarm (íir., 119). Erzsébetvárosi: Csavargólány (%4, 6, %9). Józsefvárosi: Csárdás (Vit. 6, %9). Kisfaludy: Egy asszony, aki hazudik (144, 6, 949). Magyar Műszínkör: Náui (vasárnap: Vá4, 6, 8). A színházak jövő heti műsora: borbély; A játékdol­oz (B bérlet 7. szám). Péntek: A kékszakállú herceg vára; A hár­­romszögletű kalap; Karnevál (C bérlet 7. szám). Szombat: Sába királynője (D bérleti 6. szám, Huszka Hózsi fölléptével). Vasár­nap délután: Pillangókisasszony; este: Díszelőadás. (Erre az előadásra jegyek nem­ válthatók). — Nemzeti. Hétf­ő: Ki vagyok én? Kedd, csütörtök, szombat, vasárnap. Feltételes megállóhely. Szerda (először), péntek (­ bérlet): Pokoli színjáték. Vasár­nap délelőtt: Liliomtt (munkáselőadás); dél­után: A komédiás. — Víg. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek este, vasárnap délutáni: Erzsébet, az elérhetetlen asszony. Szombat (először), vasárnap este: Társas­játék (B bérlet), vasárnap délelőtt: Gyer­mekelőadás. — Magyar. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök (huszonötödször), péntek este, vasárnap délután: Disraeli. Szombat (elő­ször), vasárnap: Biktle tanár úr (I. bérlet). — Belvárosi. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök este, vasárnap délután: Udvari páholy. Péntek (először), szombat, vasárnap: Meg­­­védtem egy asszonyt. — Művész. Hétfő, kedd este, vasárnap délután: Aranyhal. Szerda (zártkörű főpróba), csütörtök (elő­ször), péntek, szombat, vasárnap: Az ördög cimborája. — Pesti. Egész héten minden este és vasárnap délután: A virágzó asz­szony. — Royal. Egész héten minden este és vasárnap délután: Január lír­án éjjel. Szombat délután és vasárnap délelőtt: Pál uccai fiúk (11). — Városi: Hétfő, szerda és csütörtök délután: Coriola­nus (Vall. Hétfő este: Virág—Thomson-mérkőzés. Kedd: Nincs* előadás. Péntek: Rigoletto (Lau­ri Volpi föl­léptével). Szombat, vasárnap délután és este: (Csavargólány. — Kamara. Egész héten min­den este és vasárnap délután: Sok hűhó Emmiért. — Andrássy úti. Egész héten min­den este és vasárnap délután: Eső után köpönyeg. — Bethlenték­. Hétfő (huszon­ötödször), kedd, szerda: Légitámadás. Csü­törtök (először), péntek, szombat, vasárnap délután és este: A doktor úr. — Teréz­ körúti. Egész héten minden este és vasárnap délután: Dr Kerekes Mária és a kabaré­műsor. — Pódium. Egész héten minden este és vasárnap délután: Megnyitó műsor. — Komédia. Egész héten minden este és va­sárnap délután: Tyúkfal­m­. — Erzsébetvárosi. Csütörtökig: Csavargólány. — Józsefvárosik­ Csütörtökig: Csárdás. — Kisfaludy. Csütör­tökig: Egy asszony, aki hazudik.

Next