Népszava, 1938. március (66. évfolyam, 48–72. sz.)

1938-03-25 / 68. szám

66. évfolyam 68. szám Budapest, 1939 március 25. péntek Izaly* fillér A nagy erőfeszítés, amelynek a politikai tájszólás a „győri program" címszava alatt már megszerkesztette közérthető jelzőcéduláját is, átsugárzik min­den politikai nyilatkozaton és megmozduláson. Parlament és p pártértekezletek, újságcikkek és képviselői beszámolók ennek a­­meginduló lendületnek a hatása alatt állanak és nem tagadja senki, sőt, hangsúlyozottan alá­húzza mindenki, hogy az elkövet­kező öt esztendő nemcsak az or­szág gazdasági életének, hanem a politika és a társadalom ösz­szes erőinek a legmesszebbmenő igénybevételét jelenti. Öt eszten­dő viszonylag rövid idő. De amit benne ki kell fejteni, amit áldozni és alkotni kell, az ezt az öt esz­tendőt is, egy egész korszak je­lentőségéne­k a magaslatára emeli. A győri program nagy vonásai­ban is részletes programként tűnik föl. Nemcsak arról van szó benne, hogy az ország véderejét megerősítsék, védelmi értékeit kifejlesszék, é­s a belőle­ áradó biz­tonságérzetet az ország tudatá­ban elmélyítsék, hanem bizonyos­mértékű szociális program végre­hajtásáról is. A kormány, amely a győri programot összeállította, maga sem hagyott kétséget afelől, hogy az erőfeszítés, amelyet az országtól megkíván, valóban nagy lesz s a végsőkig igénybe veszi a nemzeti vagyon teljesítő­képességét. Az eddigi megnyilatkozásokból is megállapítható, hogy az ország megértette a megadott progra­mot. És bárha a szociális része egészen kisméretű és többre, sokkal többre volna szükség ezen a területen, mint amennyit terv­be vett, sem bírálat, sem ellen­vetés, sem gáncsoskodás nem hangzott el ellene. Érdekelt tes­tületek, a legjobban érintett ré­tegek­­nevében jelentették ki, hogy hajlandók a megkövetelt áldozatra s egész erejükkel részt­vesznek a nagy erőfeszítésben. Csak egyre van szükségük: hagy­ják őket nyugodtan dolgozni. Az ötesztendős erőfeszítés öteszten­dős nyugalmat követel. A győri programból csak úgy lehet valóság, a korszakb­ól csak úgy lehet kor­szak, ha a munkát, a gazdasági életet, a társadalom és a politika békéjét nem veszélyezteti semmi. A győri programot fölfogta és megértette hát mindenki. De meg­értették-e a közvélemény követe­léseit azok, akik ezt a programot megszerkesztették és a végrehaj­tására is vállalkoznak! Lesz-e nyugalom? Lesz-e béke! Lesz-e a munkának és a kifejlődő gazda­sági energiáknak szabadsága? Nemcsak a győri program áll előtérben, hanem ezek a kérdé­sek is. Válasz még nem érkezett. Illetőleg az, amit válasznak szántak, nem kielégítő és főként nem megnyugtató. Határozottság, erély és egyenes föllépés még mindig nem töltöt­ték ki a mély szakadékot, amely a kormánynyilatkozatok és a kormánycselekedetek között tá­tong. Demagógia ellen nem lehet szavakkal küzdeni,­­ hallottuk ma a parlamentben és ennek a megállapításnak a legnagyobb mértékben igaza van. A kalandor­szellem, a demagógia féktelensége és mindennek a fölbontására törő silány vakmerősége tovább­dolgozik — és alig áll valami erő az útjába! Valami belpolitikai­­ gyengédség és vészeshatású el­nézés, párosulva imént lezajlott külpolitikai eseményekkel meg­növelték a szélsőjobboldali dema­gógia bátorságát és ez a rom­lasztó, pestises folyamat már ott tart, hogy végső hatásaiban nem­csak a munka nyugalmát, nem­csak a meginduló, történelmi erő­feszítés sikerét, hanem a függet­lenségi gondolat erejét is veszé­lyezteti. Márpedig az ország nem érti félre feladatait. A józan, a tiszta gondolkodás az ország véd­erejének megerősítésével azonos feladatnak tartja az ország füg­getlenségének biztosítását is. A képviselőház csütörtöki ülé­sén ezek a hangok szólaltak meg és van ok rá elég, hogy végre ki­törjenek és megszólaltassák: mi az igazi közvélemény! Az ország csak önmagáért dolgozhatók és az országnak vissza kell vernie minden kalandot s minden bom­lasztó, félktelen és elaljasodottan, gonosz agitációt, amely nemcsak az ország munkáját, hanem az életét is szánalmas, gyáva ha­lállal fenyegeti.. Mintha egy új. Márciust kellene végigküzdeni, a felek úgy, olyan komor hang­súllyal figyelmeztetik az orszá­got, hogy függetlenség és szabad'-­­ság nélkü­l nem, lehet élni. Meg­győződésünk, hogy az ország döntő többsége tudja ezt. De tud­ják-e azok is, akiknek mindezt elsősorban kellene tudomásul venniök, akik e nehéz időkben­ az ország sorsát a kezükben tart­ják? A szó, amit hallunk tőlük, kevés. És sajnálatos módon: nem meggyőző. Cselekedetekre van i­s özökség, erélyre és határozott­ságra — és inká­bb már ma, azon­nal, mint holnap. Hiszen, úgy­látszik, hogy már ma is erősen el­késtek. Chamberlain nyilatkozott az alsóházban Közép-Európáról és az angol-olasz tárgyalásokról Használhattuk fegyvereinket Csehszlovákia meg­segítésébe is", „előzetes garanciát nem adhatunk." Eredménnyel biztatnak az angol-olasz tárgyalások A békés elíntézésnek az igazságon kell alapulnia" is Csütörtökön délután az angol alsóházban elhangzott Chamber­lain miniszterelnök igen nagy érdeklődéssel várt kormánynyilatko­zata. A kormánynyilatkozat legnagyobb részében a középeurópai kérdéssel, közelebbről Csehszlovákiának a legutóbbi hetekben ak­tuálissá vált problémájával foglalkozik. Ausztria bekebelezése óta az angol közvélemény minden eddigit fölülmúló mértékben foglalko­zott a középeurópai kérdéssel. Az ellenzék és a kormánypárt egy befolyásos csoportja követelte a miniszterelnöktől, jelentse ki: Cseh­szlovákia megtámadása esetén Anglia mozgósít és Franciaországgal együtt segítségére kel Csehszlovákiának. Chamberlain most kijelentette, hogy Anglia előzetes biztosítékot nem vállal, hozzátette azonban, hogy a népszövetségi kötelezettségei­ből folyóan „használhatja fegyvereit" a csehszlovák köztársaság érdekében. Később még egy kijelentéssel utalt arra, hogy amennyi­­ben Franciaország- Csehszlovákia érdekében háborúba sodródnék, „nem lehet tudni, hogy mely kormányok keverednének be a hábo­rúba," különösen ha tekintetbe veszik Anglia és Franciaország leg­szorosabb barátságát. A kormánynyilatkozatból kiviláglik, hogy Chamberlain valóban mindent meg akar tenni a béke érdekében és ezért rá akarja szorítani a csehszlovák köztársaságot, hogy egyezzék meg német kisebbségével. Figyelemreméltó az a megállapítása is, hogy tartós béke csak az igazságon alapulhat. A beszéd másik fontos része az angol-olasz tárgyalásokra vonat­kozik. Chamberlain rendkívül bízik ezek sikerében, nem akar tudni az újabb spanyolországi beavatkozásról, amivel nyíltan elárulja az angol konzervativizmusnak azt a szándékát, hogy Spanyolországot sorsára hagyja. Anglia, ha kötelezettségei úgy kívánják, készen áll a háborúra is (London, március 24.) A történ­­lem­e hatotta át csütörtökön dél­nelmi idők komolyságának szele­ után az angol alsóházat, amidőn Chamberlain miniszterelnök zsú­folt padsorok előtt szólásra emel­kedett, hogy megkezdje világszerte várt nyilatkozatát Anglia állás­pontjáról. — A külpolitikai vitát annak megállapításával kezdeni — kezdte —, hogy az angol külpolitika alapja a­ béke fenntartása és meg­óvása. Ez szükségképpen minden angol kormány célja, mert a béke az angol birodalom legnagyobb ért­­deke. De ez nem jelenti azt, mintha semmi sem kényszeríthetne benn­ünket arra, hogy harcol­junk. Köteleznek bennünket bi­zonyos szerződéses kötelmek, amelyek a háború viselésének kényszerűségét háríthatják ránk, ha bizonyos esetek fel­merülnek és remélem, abban senki sem kételkedik, hogy ilyen esetekben készen leszünk ezeket a kötelezettségeket tel­jesíteni. (Éljenzés.) Vannak továbbá Angliának bizony­nyos létérdekei, amelyek fenyege­tése esetén harcolunk: az angol területek védelme és a nemzeti ér­dekeink szempontjából életbevá­góan szükséges összekötő vonalak. Vannak még más okok is, amelyek fennforgása esetén világosan kitű­nik, hogy azért harcolnunk kell.­­ Mindig arra kell azonban tö­rekednünk, hogy a lényegesen fon­tosabbnak tartott dolgokat lehet.­

Next