Népszava, 1938. május (66. évfolyam, 98–122. sz.)

1938-05-06 / 102. szám

évfoklam 10%. szám Budapest, 1938 május 6, péntek Ára 12 fillér A MA­GYARORSZÁGI SZOCI­ÁLD­EM­O­K­R­AT­A P­ÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 1-303-30, 1-303-31 és 1-303-32 Az ántant és a tengely (Párizs, május L — A Népszava tudósítójától.) , Kormnuk talán leg­elterjedtebb politikai írásának, a „Mein Kampf"-nak alapvető gon­dolata: Franciaország elszigete­lése. A londoni és a római talál­kozások alkalmából felmerül a kérdés: sikerült-e a „Mein Kampf" szerzőjének vezéreszmé­jét valóra váltani? Az angol-francia viszony nem egy változáson megy át a világ­háború befejezte után. A Ruhr­megszállás idején, elhidegül. A francia baloldali kartell és az első angol munkáskormány uralma alatt felmelegszik. Az angol kon­zervatívizmusnak és az olasz fasiz­musnak barátsága még a Harma­dik Birodalom győzelme előtt sok­szor megzavarja az angol-francia együttműködést. Az angol-olasz ellentét a német fasizmus diadala után a két nagyhatalmat szoro­sabban egymáshoz fűzi, bárha többször feszültséget vált ki Ang­lia és Franciaország között az a kérdés: minő magatartást kell tanúsítani a Harmadik Birodalom előretörésével szemben? A megszilárdult antánt­ i kérdést végül a Harmadik Birodalom magatartása oldja meg. London után alig kétséges, hogy Vernon Bartlettnek, a libe­rális angol publicistának szavait idézzük: ami Churchillnek és más franciabarát angol politikus­nak nem sikerült, azt nyélbe ütik a Harmadik Birodalom vezető államf­é­rfiai. Az angol-francia ba­rátság ma erősebb, mint valaha. A londoni találkozás nem ért­hető még a­ Harmadik Birodalom ausztriai politikája nélkü­l. Anglia mindig bármely európai állam szárazföldi hegemóniája ellen fordul. Amikor a francia túlsúly fenyegetett, Franciaországtól tá­volodott el. Most, amikor a német hegemónia lehetősége merül fel, Franciaországhoz közeledik. Igaz, Franciaország sokban en­ged az angol politika nyomásá­nak. Először a spanyol kérdés­ben. Meghajlik a be nemavatkozás politikája előtt. Majd az olasz ügyben. Tárgyal Olaszországgal, bárka álláspontját nagy szívós­sággal védelmezi. Angol nyomás hatása alatt­ gyakorol Francia­ország nyomást Csehszlovákiára, hogy bizonyos határokon belül tegyen engedményeket a szudétai­­német követeléseknek. Anglia a francia engedékenysé­get honorálja. Az angol-francia közeledés mér­tékét egész terjedelmében csak akkor láthatjuk jól, ha arra gon­dolunk, mennyire irtózik az angol politika minden határozott meg­egyezéstől, minden lekötelezéstől A­ Locarno helyébe lépő 1936 már­cius 19-i angol-francia megegyezés vezérkari megállapodásokat helyez kilátásba. A vezérkari tárgyalá­sok megindultak. Eddig sokat nem tudtunk róluk. Kiegészíti eze­ket a megbeszéléseket a hivatalos és félhivatalos diplomáciai tár­gyalások egész sora. A legutóbbi ilyen félhivatalos megbeszélés volt Churchill párizsi látogatása. Mindezt megkoronázza a londoni összejövetel, amelynek döntő ténye: a kommüniké nyílt beis­merése a vezérkari tárgyalások folytatásának szükségességéről. De a londoni tárgyalások leszöge­zik, azokat az irányelveket is, amelyeknek részleteit a vezér­karok gyorsütemű összejövetelei fogják meghatározni. A katonai szövetség tényét alig lehetne nyíl­tabban kifejezésre juttatni. A katonai megállapodások tar­talmáról több hírt közölnek kü­lönböző távirati ügynökségek és lapok. Majdnem biztosra vehető, hogy a valóságot ezek a nyilvá­nosságra került részletek nem fedik pontosan. De a helyzet vilá­gos ismeretéhez elegendő egyes­egyedül a­z, a körülmény, hogy Anglia Franciaországgal a légi, tengeri és szár­azföldi haderők összeműködésére, valamint a hadi­anyagok gyártására nézve tervet dolgoz ki. Az angol flotta elég erős ten­geri támadás elhárítására. Anglia csak a légitámadástól fél. S Ang­lia védelmi sztratégiájának egyik alapvető ténye, hogy a légivéde­lemhez szüksége van a francia tengerpartra. S ezért közösen ál­lapítja meg Franciaországgal a légiflotta támaszpontjait és a fűtőanyagok elraktározásának kér­dését. Alig jellemzi jobban valami a helyzet komolyságát, mint az an­gol pénzügyminiszternek egészen nyílt kijelentése a háború foly­tatásához szükséges nyersanyagok gyűjtésére, elraktározására vonat­kozóan. A nyersanyagokra vo­natkozóan is közös irányelvekben állapodik meg a két állam. De nemcsak a nyersanyagokra vo­natkozóan. A megállapodás egyik fontos pontja a muníciógyártást érinti. Közös muníciógyártás azonban csak úgy képzelhető el, ha a két állam fegyverei azonos minták után készülnek. Ezért már most, a béke napjaiban gondos­kodik Anglia és Franciaország a fegyverek és hadigépek össze­egyeztetéséről, a muníciógyártás és a fegyvergyártás standardizá­lásáról. A katonai vezérlet össze­egyeztetését kiegészíti a hadiipar egységes vezetése. S hogy legyen mit összeegyeztetni, erről gondos­kodnak majd azok a kölcsönök, amelyeket Anglia Franciaország­nak pénz és nyersanyagok formá­jában nyújt. Az angol-francia hadügyi össze­működés ma szorosabb — nem­csak mint a világháború előtt, ha-­­nem mint a világháború elején. | Igaz, diplomáciai kérdésekben, így például a csehszlovák kérdés elintézéseiben, Anglia biztosít ma­gának mozgási szabadságot. De ez a mozgási szabadság valójában nem nagy. Mert a katonai szö­vetség kiépítésével nemcsak Franciaország fűződik szorosab­ban Angliához, de Anglia is Fran­ciaországhoz. S ezért a „Daily Te­legraph", az angol külügyminisz­térium félhivatalosa angol fülek­nek szokatlanul erős hangon je­lenti ki: ha háború ütne ki kö­zépeurópai kérdésben, Angliát ez a háború Franciaország oldalán találja, így értelmezi különben a londoni megbeszéléseket, az olasz sajtó több orgánumától eltérően, a „Tribuna" is. Amikor 1914-ben Goschen, az angol nagykövet Bethmann-Holl­weg kancellárnak kijelentette, hogy Anglia Franciaország oldalán részt vesz a világháborúban, a né­met kancellár megjegyzi: Angliár­nak ezt korábban kellett volna megmondania. A francia sajtó hangsúlyozza: Németország most nem hivatkozhatok a­rra, hogy Anglia kétségben hagyja jövendő­beli magatartása felé. Az ünneplő tengely külső pampájában Hitler ró­mai fogadtatása nyilván fölül­múlta a francia miniszterek lon­doni fogadtatását. Minket azon­ban elsősorban az kérdés érde­kel: mit jelent a római látogatás a tengely jövője szempontjából? Téves volna azt hinni, hogy az angol - olasz egyezmény megin­gatta a tengely szilárdságát. Ezt már azért sem tehette, mert még­­ nincs kész. Mert csak a terve van meg. Maga az érvényes meg­állapodás nem jött még létre. Chamberlain kijelenti az angol alsóházban: sem az angol-olasz egyezmény, sem a Népszövetség eljövendő­ határozata nem jelen­tik meg az abesszíniai hódítás el­ismerését. Ehhez a spanyol kér­dés­­ rendezése szükséges. Ebből a megjegyzésből a német sajtó az angol-olasz feszültség fölújulására következtetett. Voltakép az angol miniszterel­nöknek a nyilatkozata szorosan fedi az angol-olasz egyezmény tar­talmát. S ebből a nyilatkozatból nem az angol-olasz viszony meg­rosszabbodása következtethető, ha­nem legföljebb az, hogy az angol olasz és az ezzel szorosan össze­függő olasz-francia tárgyalások útjában még több akadály tor­nyosul. S eze­k az akadályok rész­ben összefüggnek a Harmadik Birodalomnak Franciaországgal és ennek következtében Angliá­val való viszonyával is. Franciaország Angliának kato­nai szövetségese. Csehszlovákia viszont Franciaországgal van ka­tonai szövetségben. Katonai szö­vetségek nem alapulnak szenti­mentális meggondolásokon. Ha Franciaország katonai szövetségre lépett Csehszlovákiával, ezt nem azért tette, mert ezt a középeuró­pai köztársaságot mindenáron meg akarja védeni hanem azért, mert ettől a szerződéstől saját vé­delmi rendszerének kiegészítését várja. Ha a francia vezérkar úgy érzi, hogy a francia védelmi rendszer­nek középeurópai támaszpontra van szüksége, akkor az angol ve­zérkar nem nézi jó szemmel szö­vetségese meggyengülését Az an­gol diplomácia ma sokkal szoro­sabban egészíti ki az angol vezér­kart, mint ezelőtt A Népszövet­ségtől való elfordulás elsősorban az imperialista érdekvédelem ki­zárólagosságát jelenti Az angol ellenzék a világbirodalom hadi­erejét a nemzetközi jogvédelem szolgálatába szeretné állítani. A­ konzervatív kormány ma hát­térbe szorított minden nemzetközi jogi meggondolást, de gondosan ügyel az angol világbirodalom katonai érdekeinek megerősíté­sére. Ezért mélyíti ki a Franciaors­­zággal való szövetségét és ezért keres békét Olaszországgal. Az angol-olasz béke nyíltan be nem vallott célja: az indiai tengeri út és az angol partok légivédelmé­nek biztosítása. Két dolgot nem említ a londoni tárgyalásokról szóló kommüniké: az egyik a Népszövetség, a másik Angliának Németországhoz való viszonya. Mind a kettő igen ké­nyes kérdés. A Népszövetség kér­désével csínján kell bánni az angol ellenzék miatt, a Harmadik Birodalommal az olasz szövetség­­esjelölt miatt. Chamberlain vol­taképpen ma nem számol a Nért­szövetség erejével, sem az angol­német barátság lehetőségével. Ezt a német külpolitika is érti. A „Frankfurter Zeitung" szerint Chamberlain hiába jelenti ki, hogy megegyezést keres Né­metországgal, amikor úgy cselek­szik, mintha nem akarna meg­egyezni. Szigorúan véve a dolgot, nem is mondhatnók, hogy Cham­berlain nem­ akar megegyezni. Csak nem számol azzal, hogy­ ilyesfajta megegyezés nyélbeüt­hető. Ellenben számít arra, hogy­ sikerül Olaszországgal megegyez­nie és ezzel kapcsolatban az olasz-francia közeledést is létre­hoznia. Az angol ellenzék ebben tamáskodik. A római látogatás jelentősége voltakép azon fordul meg, kinek­ lesz ebben a kérdésben igaza. Chamberlainnek, vagy az ellen­zéknek? Létrejön-e a francia­ola­sz megállapodás? Érvényessé, és tartóssá válik-e az angol-olasz­ béke? Ezeknek a kérdéseknek az eldőltén múlik a római látogatás igazi jelentősége. Nemcsak Ró­mában, hanem Londonban és Pá­rizsban is döntenek sorsa fölött. A londoni megbeszélés katonai és diplomáciai körvonalai nagy­ban és egészben láthatók. A ró­mai megbeszélés eredménye olyan tényektől is függ, amelyekre ma még a bizonytalanság köde borul (wz)

Next