Népszava, 1938. szeptember (66. évfolyam, 197–221. sz.)

1938-09-01 / 197. szám

4. oldal r Észak Észak sok mindent jelent a kö­zépeurópai embernek. Fenn Skan­dináviában és a szomszédos terü­leteken is kis népek élnek. Nincs dogunk elvágyódni és siránkozni olyan helyzet miatt, amelyet az emberiség maga okozott könnyel­műségével, gyávaságával, tudat­lanságával és nemtörődömségé­vel. Nincs értelme az elpuhult nyöszörgésnek korunk szerencsét­len süllyedésén. Ahogy rossz épí­tész az, aki a nyersanyagra és a megszabott feladatra panaszko­dik, mert azért építész, hogy a lehetőségekkel számolva dolgoz­zék; ahogy rossz nevelő az, aki a tanítványokra panaszkodik, hi­szen azért nevelő, hogy a nyers matériából embert faragjon, — ugyanúgy nem tud élni — akár egyén vagy nemzet —, aki vagy amely folytonosan a kort siratja, amelyben született. Csak örömnek és példavevés­nek kell Északra nézni, ahol ma már egész tisztán láthatóan az emberiség jövője bontakozik ki. Lapozgatok egy kékfedelű füzet­ben, vaskos kötetnek is beillik. „Le Nord": közös folyóirata a dán, norvég, svéd, finn és izlandi­­ kultúrának. Nekünk, itt, messze az északi nyugalomtól, nem is az a fontos, hogy a füzet tanulmányai miképpen magyarázzák és értel­mezik ezt az együttműködést. Még az sem, hogy a szomszédos államok külügyminiszterei, ve­zető politikusai, egyetemi tanárai nemcsak udvariassági alapon és nemcsak kötelességszerű bágyadt mondatokban szerepelnek itt egy­más mellett, hanem ténylegesen tanúságot tesznek az északi né­pek nagy és — bátran ki lehet mondani — végleges békéje mel­lett. De a tények fontosak, ame­lyekről ezek a cikkek és tanul­mányok beszámolnak és a tények mögött duzzadó izmos, valóságos élet. A Keleti tenger medencéjében, a Skandináv félszigeten is ugyan­úgy ömlött a vér, kavargott a gyűlölet évszázadokon és évszá­zadokon keresztül, mint a világ többi részén. Aki elolvassa a dá­­á­nok, norvégok, svédek, finnek ke­resztül-kasul viselt háborúinak szövevényes történetét , amely semmivel sem egyszerűbb és szen­vedélytől mentesebb, mint a gö­rög népek közismert és iskolák­ban tanított háborúskodása, vagy akár Nyugat-Európa és Közép-Európa népeinek sok nagy szem­beállása, amelyekben ősi ellensé­geket és történelmileg meghatá­rozott gyűlöleteket hirdet a mai sekélyes életszemlélet­­, aki az északi vérengző háborúknak a­z évkönyveit végiglapozza, csak az érti meg, milyen változás, hogy ezek a népek már nem gyűlölik egymást és nem viselhetnek egy­más ellen háborút. Harmincöt éve, hogy Svédor­szág és Norvégia egy államból békésen szakadt szét két állammá s azóta a két ország között 700 kilométeres határ húzódik min­den erődítmény, védelmi berende­zés nélkül. És már készülnek a közös történelemkönyvek, ame­lyekből a múlt minden bántó em­lékét kitörlik. Aki ezt a­ kék fü­zetet lapozza, megérti, hogy Észa­kon valamire rájöttek, amit mi még nem tudunk. (áJios) NÉPSZAVA 1938 szeptem­ter 1, csütörtöl? MŰVÉSZET® IRODALOM ZENEPOLITIKA Dr­ósoz Kálmán titkár tudomá­nyosan gondos szerkesztésében ez­úttal is megjelent a Zeneművészeti Főiskola vaskos évkönyve. A jól összeállított statisztikai anyag bő tömegéből szembeszökően emelke­dik ki ezúttal egy terjedelmes ta­nulmány, amely nem csupán tárgya révén igényel fokozottabb figyel­met, hanem módszeresen taglalt szempontjainál és főként irányza­tosságánál fogva is bőven indokolja, hogy tüzetesebben foglalkozzunk vele. Dr Gaál Endre zászlóbontó cikke egyébként — székfoglaló ta­nári előadás címe alatt — különle­nyomatban is megjelent, ami ugyancsak arra vall, hogy mon­danivalója kikívánkozik a szokvá­nyos és nem so­k vizet zavaró év­könyvi elmefuttatások sorából. Helyes, ha a „politika" fogalmát — Aristoteles nyomán — tágan ma­gyarázza a szerző: elméleti és gya­korlati politikát összefoglalóan az államra és intézményeire vonatkozó tanok teljes rendszerét érti alatta. Helyes az a meghatározás is, amely szerint a zenepolitika a zene tuda­tos irányítására és formálására tö­rekszik. Mint ahogyan jobbára he­lyesek dr Gaál Endre általános és elvont további megállapításai is. Csak ott térünk el tőle és ott kell vele szembeszállnunk, ahol az efféle általános és elvont megállapítások nagyon is egyoldalú és elfogult gyakorlati következtetéseit vonja el. Konklúziói eszünkbe juttatják egyik szerkesztőségi látogatónkat, aki hosszan és hevesen ostorozta az Operaház műsorpolitikáját. Elmé­leti nézetei aranyigazságokat tar­talmaztak, elméleti akarásával fel­tétlenül egyetértettünk. De amikor mindezek után konkrét indítványo­kat kértünk tőle, csupa silány és közömbös mű javasolásával lohasz­totta le felébredt érdeklődésünket. Való igaz, hogy ma nem éljüü­k az individualizálódásra nézve különö­sen kedvező lehetőségek korszakát s hogy az államhatalom minden ol­dalról erőteljesen avatkozik bele az ember magánéletébe. (Valószínű viszont az is — hiszen számos tünet jelzi már —, hogy éppen ez az államhatalmi beavatkozás természe­tes ellenhatásnak, vagyis újabb in­dividualizálódó törekvéseknek lesz hamaros felidézője.) De mi köze mindezeknek a ma­gyar zenei kamara felállításához, ahogyan ezt dr Gaál Endre hirtelen elkanyarodással és kissé meglepően, de annál nyomatékosabban sür­geti!?... Korántsem vitat­kozunk eb­ből az alkalomból magának a zenei kamarának felállításáról. A kama­rásdi napjaink kapós-kikapós di­vatja. Európa egyik forrongó népe elvakultan, lázálmosan hisz és bí­zik ebben a kamararendszerben. Vajjon miféle észszerű ok lehet az, ami kísértésbe visz minket és utánzásra csábíthat!... Hiszen ezek a művészet átszervezésére rendezett „kamarajátékok" sehol sem mutat­hatnak fel még apró kezdősikereket sem. Bárhová tekintünk, a művé­szetek bármely ágát vesszük is szemügyre, sehol sem fedezhetjük fel még azt a szerényen biztató első eredményt sem, amit buzgó rende­zők vállalkozásuk kirakatába he­lyezhetnének. Rikító és túlmérete­zett szervezkedéssel beszédesen for­dított arányban sorvadozik és mállik széjjel mindenfelé az ekként agyonszervezett anyag: a gyámko­dók jelszavas ordítozása közben el­némult és elakadt művészeti terme­lés. Vigasztalan helyzetkép ez... S ez a vigasztalan helyzetkép legyen mintánk és buzdítónk, serkentőnk!? Szinte magától értetődik, hogy a megsürgetett magyar zenei kamara tengelyébe eszerint a Zeneművészeti Főiskola kerülne. Elvégre a kamara iskolai végbizonyítványhoz köti a működési engedély megadását, már­pedig a kötelező diplomát ez az in­tézet adná ki. Nyílt kérdés viszont, hogy a Zeneművészeti Főiskola ta­nári karának egyre süllyedő színvo­nalával illetékes-e az efféle központi felelősségű küldetésre!?... Évtize­deken át megérdemelten élvezte a Zeneművészeti Főiskola a legfelső fóru­m tekintélyét, de ezt újab­ban a részint erősen elhamarkodott, részint merőben érthetetlen és ezért jogos megütközést keltő tanári ki­nevezések sorozatával veszélyesen ásta alá. Régente — hol előbb, hol utóbb — végül mindig bele­­került ebbe a tanári karba a ma­gyar zeneművészet minden igazi dísze és büszkesége s ott ragyog most is, — mint az ötvenedik élet­éven túljutott nemzedék dereshajú színe-java. Hányan vegyültek most közéjük, akik sem előtte, sem utána nem bizonyítottak indokoló ráter­mettséget!? Hiába keressük náluk akár a már hitelesen elismert mű­vészi teljesítményt, akár a méltó pedagógiai elhivatottságot. Régente a közéletben máris jól ki­próbált és kétségbevonhatatlanul bizonyított érdem volt az egyetlen — vagyis a szerzett — jogalap, ame­lyen effajta jól megfontolandó ta­nári kinevezés megtörténhetett. S ilyenkor — számos esetben — még a diplomától is eltekintettek! Az in­tézet énekosztályain például alig működik diplomás tanár... Most frissen az iskolapadból tornáznak át a tanári székbe olyan éppen csak hogy „volt" növendékek, akik az in­tézet kötelékében alig adták tanú­jelét a kiütközőbb művészi tehetsé­güknek, viszont mindezen felül még a pedagógiai tehetségüket sem bon­togathatták ki szabadon és meg­győzően. Megtörténhetik, hogy talán majd olyan diplomás tanárok ítélkeznek kamarai tagság ügyében egyes dip­lomátlan művésztársaik felett, akik­hez röviddel ezelőtt még sietve jár­tak el tanácsért, útbaigazításért... Ha a Zeneművészeti Főiskola ilyen legfelső hatalomra emel igényt, akkor mutassa meg, hogy erre méltó kíván lenni s kezdje el a tisztogatást saját kebelén belül! Kezdje el gyorsan és­­ könyörtele­nül művészi szempontok alapján! Dr Gaál Endre működő zenefőis­kolai tanár. Értjük, ha tanár létére rendkívül magasra értékeli az inté­zeti oktatást és az okmánybélyeges hivatalos végbizonyítványt. Ámde ilyen sorozóm­érce alatt kibukott volna Wagner, aki sohasem járt ze­neiskolába, hanem autodidakta volt, vagyis maga erejéből, maga szorgalmából hordta össze rengeteg tudását. .De kibukott volna Verdi is, akit Basili, a milánói konzervató­rium igazgatója tehetségtelenség cí­mén (!) utasított el felviteli kérvé­nyével. Kibukott volna Liszt Fe­renc, akit viszont Cherubini nem vett fel a párizsi konzervatóriumba. Diplomátlan autodidakta volt Brahms is, egyike a legmélyebben képzett zeneszerzőknek.­­ Arnold Schönberg, a mai zene egyik úttö­rője és legjelentősebb elméleti meg­alapozója ugyancsak autodidakta. Kiváló zeneelméleti tankönyve vi­szont tankönyvül szolgált a berlini zenei főiskolán s megismétlődött — mint oly gyakran­­­, hogy a diplo­mátlan tanár dús ismeretei révén diplomát szerezhettek a növendé­kek seregei. Lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél reggel felkeléskor egy­ pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz megszabadítja az emésztő­csatornát a felgyülemlett erjedő és rothadó anyagoktól s az emésztő­szervek további működését előmoz­dítja. Kérdezze meg orvosát. (X) Ha a zenei kamara tagságát első­sorban végbizonyítványoktól teszik függővé , nem főként a zeneéletben, bevált tehetőtől, vagyis a kitűnő teljesítményekkel szerzett jogoktól, akkor holmi bürokrata társaságot hoznak majd össze, amilyen megint csak kívülrekednek a jogg Wagne­rei, Lisztjei, akiknek — félő — és már örök sorsuk marad. Jemnitz Sándor. (*) Kinevezték a szín- és film­­művészeti kamara miniszteri bizto­sát és előkészítő bizottságát. A kor­mány, tudvalevően, vasárnap adta ki a szín- és filmművészeti kamara megalakításáról szóló rendeletet. Amint szerdán félhivatalosan kö­zölték, a közoktatásügyi miniszter a kamara megalakításának­­ elő­készítésére miniszteri megbízott­ként báró Wlassics Gyula államtit­kárt küldte ki. A kamara meg­alakításához szükséges tennivalók ellátására hivatott bizottság tag­jaivá a miniszter Bingert Jánost, a Hunnia - filmgyár igazgatóját, Cselle Lajos, Hosszú Zoltán és Vértess Lajos színművészeket ne­vezte ki. (*) Szeptember 1-én kezdődnek meg a próbák az Operaházban. Az Operaház tagjai szepterróber 1-én tartoznak je­lentkezni, amikor azonnal megkezdik a próbákat. A zenekar tagjai szeptem­ber 19-én kezdik meg a munkát. A nyitó darabról még nem döntött az igazga­tóság, annyi azonban bizonyos már, hogy az Operaház október 1-én nyit kaput. (*) Csütörtökön folytatják a „János vitéz" sorozatos előadásait. A Margit­szigeti Szabadtéri Színpad szerdára hirdette a „János vitéz" újabb előadás­sorozatának első estéjét. A szerdai borús délelőtt azonban arra késztette az igazgatóságot, hogy az előadást már déli 1 órakor lemondja és erről a kö­zönséget rádió útján értesítette. A szer­dára váltott jegyek csere nélkül hétfő­re­ érvényesek, vagy kívánatra vissza­adja értük a pénzt az a pénztár, ahol váltották. Csütörtöktől kezdve, ha az idő megengedi, mindenesetre színre kerül a „János vitéz" a Margitszigeten. (•) Erdélyi írók brassói találkozója. Október 1-e és 3-a között az erdélyi ma­gyar írók háromnapos tanácskozást terveznek Brassóban. Ezen a találko­zón több vitaülést akarnak tartani és napirendre tűzik az írói szövetkezet megalakítását. (•) Wells és az udvariasság. Egy hölgy vitatkozott Wells-szel, a nagy angol regényíróval, hogy a franciák udvariasabbak, mint az angolok. Wells ezt kereken tagadta. — De az angolok — érvelt a hölgy — ezt sokszor maguk is beismerik. — Na látja — felelte Wells —, éppen ez a beismerés bizonyítja, hogy mi, angolok vagyunk az udvariasak. (*) IJnamuno műveinek teljes kiadása. Madridban most készítik elő IJnamuno műveinek teljes kiadását. A nagy spa­nyol gondolkozót a világsajtó Franco párthívének híresztelte el, ennek elle­nére a köztársasági ifjúság ma is mes­terének tartja. N­em számítják áruló­nak a salamancai egyetem rektorát és megállapítják, hogy amennyiben tény­legesen megtette azokat a nyilatkoza­tokat, amelyeket a fölkelők mellett nyilvánosságra hoztak, azokat nyilván kikényszerítették tőle. Kétségtelennek tartják, hogy nem számíthatnak ma rá, mint a köztársaság barátjára, de iro­dalmi nagyságát változatlanul elisme­rik. Amit a készülő teljes Unamuno­kiadás is bizonyít. (*) A török történelmi kongresszus tárgyalásairól részletes beszámolót ad az Ankarában megjelenő „La Turquie Kemaliste" kettős száma. A kongresz­szussal kapcsolatban rendezett törté­nelmi kiállítás gazdag és érdekes anya­gáról is bő tájékoztatást nyújt a ki­tűnően illusztrált folyóirat. A beiratások a Fodor-zeneiskolába szeptember 1-én, 2-án és 3-án vannak 11—12-ig és 4—5-ig az iskola épületében, Andrássy út 40. szám alatt. (X)

Next