Népszava, 1938. szeptember (66. évfolyam, 197–221. sz.)
1938-09-01 / 197. szám
4. oldal r Észak Észak sok mindent jelent a középeurópai embernek. Fenn Skandináviában és a szomszédos területeken is kis népek élnek. Nincs dogunk elvágyódni és siránkozni olyan helyzet miatt, amelyet az emberiség maga okozott könnyelműségével, gyávaságával, tudatlanságával és nemtörődömségével. Nincs értelme az elpuhult nyöszörgésnek korunk szerencsétlen süllyedésén. Ahogy rossz építész az, aki a nyersanyagra és a megszabott feladatra panaszkodik, mert azért építész, hogy a lehetőségekkel számolva dolgozzék; ahogy rossz nevelő az, aki a tanítványokra panaszkodik, hiszen azért nevelő, hogy a nyers matériából embert faragjon, — ugyanúgy nem tud élni — akár egyén vagy nemzet —, aki vagy amely folytonosan a kort siratja, amelyben született. Csak örömnek és példavevésnek kell Északra nézni, ahol ma már egész tisztán láthatóan az emberiség jövője bontakozik ki. Lapozgatok egy kékfedelű füzetben, vaskos kötetnek is beillik. „Le Nord": közös folyóirata a dán, norvég, svéd, finn és izlandi kultúrának. Nekünk, itt, messze az északi nyugalomtól, nem is az a fontos, hogy a füzet tanulmányai miképpen magyarázzák és értelmezik ezt az együttműködést. Még az sem, hogy a szomszédos államok külügyminiszterei, vezető politikusai, egyetemi tanárai nemcsak udvariassági alapon és nemcsak kötelességszerű bágyadt mondatokban szerepelnek itt egymás mellett, hanem ténylegesen tanúságot tesznek az északi népek nagy és — bátran ki lehet mondani — végleges békéje mellett. De a tények fontosak, amelyekről ezek a cikkek és tanulmányok beszámolnak és a tények mögött duzzadó izmos, valóságos élet. A Keleti tenger medencéjében, a Skandináv félszigeten is ugyanúgy ömlött a vér, kavargott a gyűlölet évszázadokon és évszázadokon keresztül, mint a világ többi részén. Aki elolvassa a dáánok, norvégok, svédek, finnek keresztül-kasul viselt háborúinak szövevényes történetét , amely semmivel sem egyszerűbb és szenvedélytől mentesebb, mint a görög népek közismert és iskolákban tanított háborúskodása, vagy akár Nyugat-Európa és Közép-Európa népeinek sok nagy szembeállása, amelyekben ősi ellenségeket és történelmileg meghatározott gyűlöleteket hirdet a mai sekélyes életszemlélet, aki az északi vérengző háborúknak az évkönyveit végiglapozza, csak az érti meg, milyen változás, hogy ezek a népek már nem gyűlölik egymást és nem viselhetnek egymás ellen háborút. Harmincöt éve, hogy Svédország és Norvégia egy államból békésen szakadt szét két állammá s azóta a két ország között 700 kilométeres határ húzódik minden erődítmény, védelmi berendezés nélkül. És már készülnek a közös történelemkönyvek, amelyekből a múlt minden bántó emlékét kitörlik. Aki ezt a kék füzetet lapozza, megérti, hogy Északon valamire rájöttek, amit mi még nem tudunk. (áJios) NÉPSZAVA 1938 szeptemter 1, csütörtöl? MŰVÉSZET® IRODALOM ZENEPOLITIKA Drósoz Kálmán titkár tudományosan gondos szerkesztésében ezúttal is megjelent a Zeneművészeti Főiskola vaskos évkönyve. A jól összeállított statisztikai anyag bő tömegéből szembeszökően emelkedik ki ezúttal egy terjedelmes tanulmány, amely nem csupán tárgya révén igényel fokozottabb figyelmet, hanem módszeresen taglalt szempontjainál és főként irányzatosságánál fogva is bőven indokolja, hogy tüzetesebben foglalkozzunk vele. Dr Gaál Endre zászlóbontó cikke egyébként — székfoglaló tanári előadás címe alatt — különlenyomatban is megjelent, ami ugyancsak arra vall, hogy mondanivalója kikívánkozik a szokványos és nem sok vizet zavaró évkönyvi elmefuttatások sorából. Helyes, ha a „politika" fogalmát — Aristoteles nyomán — tágan magyarázza a szerző: elméleti és gyakorlati politikát összefoglalóan az államra és intézményeire vonatkozó tanok teljes rendszerét érti alatta. Helyes az a meghatározás is, amely szerint a zenepolitika a zene tudatos irányítására és formálására törekszik. Mint ahogyan jobbára helyesek dr Gaál Endre általános és elvont további megállapításai is. Csak ott térünk el tőle és ott kell vele szembeszállnunk, ahol az efféle általános és elvont megállapítások nagyon is egyoldalú és elfogult gyakorlati következtetéseit vonja el. Konklúziói eszünkbe juttatják egyik szerkesztőségi látogatónkat, aki hosszan és hevesen ostorozta az Operaház műsorpolitikáját. Elméleti nézetei aranyigazságokat tartalmaztak, elméleti akarásával feltétlenül egyetértettünk. De amikor mindezek után konkrét indítványokat kértünk tőle, csupa silány és közömbös mű javasolásával lohasztotta le felébredt érdeklődésünket. Való igaz, hogy ma nem éljüük az individualizálódásra nézve különösen kedvező lehetőségek korszakát s hogy az államhatalom minden oldalról erőteljesen avatkozik bele az ember magánéletébe. (Valószínű viszont az is — hiszen számos tünet jelzi már —, hogy éppen ez az államhatalmi beavatkozás természetes ellenhatásnak, vagyis újabb individualizálódó törekvéseknek lesz hamaros felidézője.) De mi köze mindezeknek a magyar zenei kamara felállításához, ahogyan ezt dr Gaál Endre hirtelen elkanyarodással és kissé meglepően, de annál nyomatékosabban sürgeti!?... Korántsem vitatkozunk ebből az alkalomból magának a zenei kamarának felállításáról. A kamarásdi napjaink kapós-kikapós divatja. Európa egyik forrongó népe elvakultan, lázálmosan hisz és bízik ebben a kamararendszerben. Vajjon miféle észszerű ok lehet az, ami kísértésbe visz minket és utánzásra csábíthat!... Hiszen ezek a művészet átszervezésére rendezett „kamarajátékok" sehol sem mutathatnak fel még apró kezdősikereket sem. Bárhová tekintünk, a művészetek bármely ágát vesszük is szemügyre, sehol sem fedezhetjük fel még azt a szerényen biztató első eredményt sem, amit buzgó rendezők vállalkozásuk kirakatába helyezhetnének. Rikító és túlméretezett szervezkedéssel beszédesen fordított arányban sorvadozik és mállik széjjel mindenfelé az ekként agyonszervezett anyag: a gyámkodók jelszavas ordítozása közben elnémult és elakadt művészeti termelés. Vigasztalan helyzetkép ez... S ez a vigasztalan helyzetkép legyen mintánk és buzdítónk, serkentőnk!? Szinte magától értetődik, hogy a megsürgetett magyar zenei kamara tengelyébe eszerint a Zeneművészeti Főiskola kerülne. Elvégre a kamara iskolai végbizonyítványhoz köti a működési engedély megadását, márpedig a kötelező diplomát ez az intézet adná ki. Nyílt kérdés viszont, hogy a Zeneművészeti Főiskola tanári karának egyre süllyedő színvonalával illetékes-e az efféle központi felelősségű küldetésre!?... Évtizedeken át megérdemelten élvezte a Zeneművészeti Főiskola a legfelső fórum tekintélyét, de ezt újabban a részint erősen elhamarkodott, részint merőben érthetetlen és ezért jogos megütközést keltő tanári kinevezések sorozatával veszélyesen ásta alá. Régente — hol előbb, hol utóbb — végül mindig belekerült ebbe a tanári karba a magyar zeneművészet minden igazi dísze és büszkesége s ott ragyog most is, — mint az ötvenedik életéven túljutott nemzedék dereshajú színe-java. Hányan vegyültek most közéjük, akik sem előtte, sem utána nem bizonyítottak indokoló rátermettséget!? Hiába keressük náluk akár a már hitelesen elismert művészi teljesítményt, akár a méltó pedagógiai elhivatottságot. Régente a közéletben máris jól kipróbált és kétségbevonhatatlanul bizonyított érdem volt az egyetlen — vagyis a szerzett — jogalap, amelyen effajta jól megfontolandó tanári kinevezés megtörténhetett. S ilyenkor — számos esetben — még a diplomától is eltekintettek! Az intézet énekosztályain például alig működik diplomás tanár... Most frissen az iskolapadból tornáznak át a tanári székbe olyan éppen csak hogy „volt" növendékek, akik az intézet kötelékében alig adták tanújelét a kiütközőbb művészi tehetségüknek, viszont mindezen felül még a pedagógiai tehetségüket sem bontogathatták ki szabadon és meggyőzően. Megtörténhetik, hogy talán majd olyan diplomás tanárok ítélkeznek kamarai tagság ügyében egyes diplomátlan művésztársaik felett, akikhez röviddel ezelőtt még sietve jártak el tanácsért, útbaigazításért... Ha a Zeneművészeti Főiskola ilyen legfelső hatalomra emel igényt, akkor mutassa meg, hogy erre méltó kíván lenni s kezdje el a tisztogatást saját kebelén belül! Kezdje el gyorsan és könyörtelenül művészi szempontok alapján! Dr Gaál Endre működő zenefőiskolai tanár. Értjük, ha tanár létére rendkívül magasra értékeli az intézeti oktatást és az okmánybélyeges hivatalos végbizonyítványt. Ámde ilyen sorozómérce alatt kibukott volna Wagner, aki sohasem járt zeneiskolába, hanem autodidakta volt, vagyis maga erejéből, maga szorgalmából hordta össze rengeteg tudását. .De kibukott volna Verdi is, akit Basili, a milánói konzervatórium igazgatója tehetségtelenség címén (!) utasított el felviteli kérvényével. Kibukott volna Liszt Ferenc, akit viszont Cherubini nem vett fel a párizsi konzervatóriumba. Diplomátlan autodidakta volt Brahms is, egyike a legmélyebben képzett zeneszerzőknek. Arnold Schönberg, a mai zene egyik úttörője és legjelentősebb elméleti megalapozója ugyancsak autodidakta. Kiváló zeneelméleti tankönyve viszont tankönyvül szolgált a berlini zenei főiskolán s megismétlődött — mint oly gyakran, hogy a diplomátlan tanár dús ismeretei révén diplomát szerezhettek a növendékek seregei. Lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz megszabadítja az emésztőcsatornát a felgyülemlett erjedő és rothadó anyagoktól s az emésztőszervek további működését előmozdítja. Kérdezze meg orvosát. (X) Ha a zenei kamara tagságát elsősorban végbizonyítványoktól teszik függővé , nem főként a zeneéletben, bevált tehetőtől, vagyis a kitűnő teljesítményekkel szerzett jogoktól, akkor holmi bürokrata társaságot hoznak majd össze, amilyen megint csak kívülrekednek a jogg Wagnerei, Lisztjei, akiknek — félő — és már örök sorsuk marad. Jemnitz Sándor. (*) Kinevezték a szín- és filmművészeti kamara miniszteri biztosát és előkészítő bizottságát. A kormány, tudvalevően, vasárnap adta ki a szín- és filmművészeti kamara megalakításáról szóló rendeletet. Amint szerdán félhivatalosan közölték, a közoktatásügyi miniszter a kamara megalakításának előkészítésére miniszteri megbízottként báró Wlassics Gyula államtitkárt küldte ki. A kamara megalakításához szükséges tennivalók ellátására hivatott bizottság tagjaivá a miniszter Bingert Jánost, a Hunnia - filmgyár igazgatóját, Cselle Lajos, Hosszú Zoltán és Vértess Lajos színművészeket nevezte ki. (*) Szeptember 1-én kezdődnek meg a próbák az Operaházban. Az Operaház tagjai szepterróber 1-én tartoznak jelentkezni, amikor azonnal megkezdik a próbákat. A zenekar tagjai szeptember 19-én kezdik meg a munkát. A nyitó darabról még nem döntött az igazgatóság, annyi azonban bizonyos már, hogy az Operaház október 1-én nyit kaput. (*) Csütörtökön folytatják a „János vitéz" sorozatos előadásait. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad szerdára hirdette a „János vitéz" újabb előadássorozatának első estéjét. A szerdai borús délelőtt azonban arra késztette az igazgatóságot, hogy az előadást már déli 1 órakor lemondja és erről a közönséget rádió útján értesítette. A szerdára váltott jegyek csere nélkül hétfőre érvényesek, vagy kívánatra visszaadja értük a pénzt az a pénztár, ahol váltották. Csütörtöktől kezdve, ha az idő megengedi, mindenesetre színre kerül a „János vitéz" a Margitszigeten. (•) Erdélyi írók brassói találkozója. Október 1-e és 3-a között az erdélyi magyar írók háromnapos tanácskozást terveznek Brassóban. Ezen a találkozón több vitaülést akarnak tartani és napirendre tűzik az írói szövetkezet megalakítását. (•) Wells és az udvariasság. Egy hölgy vitatkozott Wells-szel, a nagy angol regényíróval, hogy a franciák udvariasabbak, mint az angolok. Wells ezt kereken tagadta. — De az angolok — érvelt a hölgy — ezt sokszor maguk is beismerik. — Na látja — felelte Wells —, éppen ez a beismerés bizonyítja, hogy mi, angolok vagyunk az udvariasak. (*) IJnamuno műveinek teljes kiadása. Madridban most készítik elő IJnamuno műveinek teljes kiadását. A nagy spanyol gondolkozót a világsajtó Franco párthívének híresztelte el, ennek ellenére a köztársasági ifjúság ma is mesterének tartja. Nem számítják árulónak a salamancai egyetem rektorát és megállapítják, hogy amennyiben ténylegesen megtette azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a fölkelők mellett nyilvánosságra hoztak, azokat nyilván kikényszerítették tőle. Kétségtelennek tartják, hogy nem számíthatnak ma rá, mint a köztársaság barátjára, de irodalmi nagyságát változatlanul elismerik. Amit a készülő teljes Unamunokiadás is bizonyít. (*) A török történelmi kongresszus tárgyalásairól részletes beszámolót ad az Ankarában megjelenő „La Turquie Kemaliste" kettős száma. A kongreszszussal kapcsolatban rendezett történelmi kiállítás gazdag és érdekes anyagáról is bő tájékoztatást nyújt a kitűnően illusztrált folyóirat. A beiratások a Fodor-zeneiskolába szeptember 1-én, 2-án és 3-án vannak 11—12-ig és 4—5-ig az iskola épületében, Andrássy út 40. szám alatt. (X)